Tizenegyezer vessző
Sportingbet Regisztracios Bonusz
7. fejezet
Egon Müller német kém és Kilejmu japán kurva kivégzése után
Bebascu herceg nagyon népszerű lett Port- Arthurban.
Egy nap hívatta Stössel tábornok, s egy borítékot adott át neki: Bebascu herceg,
maga nem orosz, mégis a helyőrség egyik legjobb tisztje... Felmentő sereget
várunk, de Kuropatkin tábornoknak sietnie kellene... Ha tovább késlekedik,
kapitulálnunk kell... Lesnek minket ezek a kutya japánok, s a fanatizmusukkal
előbb-utóbb megtörik az ellenállásunkat. Maga át fog menni a japán arcvonalon, s
átadja ezt a sürgönyt a generalisszimusznak.
Kaptak egy léghajót. Mony és l'Obasso egy hétig gyakorolta a kezelését; egy szép
reggelen felfújták a ballont.
A két küldönc beszállt a gondolába, elhangzott a hagyományos "el a kötelekkel!",
s hamarosan már a fellegekben jártak, a föld kicsi lett, tisztán látták a
hadszínteret, katonástul, tengeri hajórajostul, s ha gyufát gyújtottak,
fényesebb csíkot húzott, mint az óriási ágyúgolyók, melyekkel a háborúzó felek
lődözték egymást.
Kedvező volt a széljárás, a léghajó az orosz csapatok felé sodródott, néhány nap
múlva földre is szállhattak, s egy nagy darab tiszt intézett hozzájuk üdvözlő
szavakat.
Fjodor volt azt, a háromtökű ember, Helene Verdiernek, Puncilina de Chegcourte
húgának régi szeretője.
Derék ember maga, hadnagy úr - mondta Bebascu herceg, miután leugrott a
gondolából -, üdvözlő szavai bőséges kárpótlást nyújtottak nekünk az utazás
fáradalmaiért.
Engedje meg, hogy bocsánatot kérjek, amiért Szentpéterváron felszarvaztam a
szeretőjével, Helénával, Kokodryoff tábornok lányának francia házitanítónőjével.
- Jól tette - felelte Fjodor -, képzelje csak, megtaláltam a húgát, Puncilinát,
gyönyörű lány, kellnerin egy sörözőben, oda járnak a tisztjeink. Azért jött el
Párizsból, hogy jól megszedje magát Távol-Keleten. Sokat keres itt, mert a
vesztüket érző tisztek egész nap dáridóznak, s vele van a barátnője, Alexine
Capbea is.
- Micsoda? - kiáltott fel Mony. - Itt van Puncilina Alexine?... Vigyen gyorsan
Kuropatkin tábornokhoz, eször is teljesítenem kell a küldetésemet... aztán irány
a söröző.
Kuropatkin tábornok szívélyesen fogadta Monyt a palotájában, azaz egy tűrhetően
berendezett vasúti kocsiban.
A generalisszimusz elolvasta a sürgönyt.
- Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni - mondta -, hogy felszabadítsuk
Port-Arthurt. Addig is kinevezem magát, Bebascu herceg, a Szent György-kereszt
lovagjának... Fél óra múlva az újdonsült Szent György-lovag már Alvó Kozák-ban
ült Fjodor és l'Obasso társaságában.
Egy felszolgálónő sietett az asztalukhoz: Puncilina és Alexine. Egyik bájosabb
volt, mint a másik. Orosz katonának voltak öltözve, csizmaszárba gyűrt buggyos
nadrágjuk előtt csipkés kötényke libegett, a seggük és a mellük pedig kellemesen
domborodott az egyenruha alatt. A katonai maskara izgató voltát félrecsapott
ellenzős sapka tette teljessé. Olyanok voltak, mint két kislány az operett
tánckarából.
- Nini, Mony! - kiáltott fel Puncilina. A herceg megcsókolta a két nőt, majd
megkérdezte, mi járatban vannak itt.
- Ebben a járatban - mutatta Puncilina -, de aztán ugye te is elmeséled, hogy
kerültél ide.
Az után a végzetes éjszaka után, amikor a betörők otthagytak bennünket félholtan
az egyikük hullájával, akinek az őrjöngő kéjelgés közben leharaptam a faszát,
sokáig nem tértem magamhoz, s mikor felébredtem, már orvosok álltak körül.
Elmondták, hogy valaki egy kést vágott bele a fenekembe. Alexine-t otthon
ápolták, rólad pedig semmi hírt nem kaptunk. De mikor már talpra álltunk,
megtudtuk, hogy visszamentek Szerbiába. Hatalmas botrány lett a dologból, a
felfedezőm kidobott, mikor visszajött, s a szenátor sem volt hajlandó továbbra
is kitartani Alexine-t.
Párizsban hanyatlóban volt a csillagunk. Kitört a háború Oroszország és Japán
között. Egyik barátnőnk stricije markotányos nőket toborzott az orosz sereggel
együtt mozgó kuplerájokba, jelentkeztünk, s most itt vagyunk.
Mony is elmesélte, mi minden történt vele, csak azt hallgatta el, mit csináltak
az Orient-Expressen. Bemutatta l'Obassót a két hölgynek, azt azonban nem
említette, hogy ő az a betörő, aki belevágta a kést Puncilina fenekébe.
A nagy mesélés közben hatalmas mennyiségű italt fogyasztottak; a helyiség közben
megtelt sapkás tisztekkel, veszettül gajdoltak és fogdosták a felszolgálónőket.
- Menjünk - mondta Mony.
Puncilina és Alexine is velük tartott, az öt katona kilépett a fedezékből, s
Fjodor sátra felé indult.
Csillagos éjszaka volt. Mikor a generalisszimusz vasúti kocsija elé értek, Mony
hirtelen ötlettel kiszabadította Alexine kövér seggét a kényelmetlen nadrágból,
s míg a többiek masíroztak tovább, gyúrogatni kezdte a sápadt holdfényben sápadt
arcnak tetsző fenséges feneket, majd előkapván félelmetes fegyverét,
beledörgölte a vágatba, s megböködte vele a segglyukat; trombitaszó, dobpergés;
Mony nem tétovázott tovább. A jegenyefa leszaladt a meredélyen, s egy hűvös
völgybe ért, melynek végén ott várta a pina. A fiatalember keze elölről beletúrt
a bozótba, s pengetni kezdte a lány peckét.
Az eke mélyen szántogatta a barázdát, Alexine nagy élvezettel riszálta
holdvilágfenekét, odafönn a hold pedig mosolyogva gyönyörködött önnön
képmásában.
Hirtelen kiáltások harsantak az éjszakában, monoton hangon felelgettek egymásnak
az őrszemek. Alexine és Mony csöndben élvezkedtek, s mikor mély sóhajjal és
majdnem egyszerre elsültek, egy srapnel hasította át az eget és megölt néhány
katonát, akik egy gödörben aludtak. A haldoklók nyivákoltak, mint az anyját
szólongató gyermek. Mony és Alexine gyorsan megigazították a ruhájukat, s
beszaladtak Fjodor sátrába.
l'Obasso már ott térdelt nyitott sliccel Puncilina előtt, az meg a csupasz
seggét mutatta neki.
- Nem, nem is látszik - mondta l'Obasso. - Senki sem mondaná meg, hogy
belevágtak egy kést.
Azzal felkelt, seggbe dugta, s közben nemrég tanult orosz káromkodásokat
ordítozott.
Fjodor odaállt Puncilina elé, s elölről tette be neki.
Úgy nézett ki Puncilina, mint egy jóképű legény, akit seggbe dugnak, miközben ő
maga egy nőt kúrogat. Ugyanis férfi ruhában volt, Fjodor fasza pedig mintha az
övé lett volna. De a hatalmas valaga hamar eloszlatta a kétségeket. Vékony
dereka és feszülő melle is elárulta, hogy nem fiú. A trió ütemesen mozgott,
Alexine is beszállt, s játszadozni kezdett Fjodor három tökével.
Ekkor kívülről egy katona hangosan szólongatni kezdte Bebascu herceget.
Mony kiment, a katona pedig közölte vele, hogy Munyin tábornok azonnal hívatja.
Mony követte a katonát, keresztülmentek a táboron, odaértek egy kocsihoz, Mony
beszállt, a katona pedig bejelentette: - Bebascu herceg.
A kocsi belseje budoárra emlékeztetett, de keleti budoárra. Őrült pompával volt
berendezve, s az ötvenéves, óriás termetű Munyin tábornok nagy reverenciával
fogadta a herceget.
Egy húsz év körüli csinos nőre mutatott, aki hanyagul hevert egy pamlagon.
Cserkesz nő volt, a felesége.
- Bebascu herceg - mondta a tábornok -, a feleségem ma értesült a hőstettéről, s
személyesen kíván gratulálni önnek. Másrészt, három hónapos terhes lévén,
kívánós; ellenállhatatlan vágy fogta el, hogy lefeküdjék önnel. Íme! Tegye a
kötelességét! Én majd más módon elégítem ki magam.
Mony szó nélkül levetkőzött, s vetkeztetni kezdte a szép Hajdint is. A nő már
hihetetlenül be volt gerjedve, össze-vissza harapdálta Monyt, miközben az
vetkőztette.
Csodálatos alakja volt, nem is látszott rajta, hogy viselős.
Ágyúgolyószerű, gömbölyded kebleit a Gráciák formázták meg.
A teste lágy volt, húsos és karcsú. Kövér segge oly gyönyörűen aránytalan volt a
vékony derekához képest, hogy a hercegnek mint norvég fenyő meredezett a fasza.
A nő megmarkolta a fenyőt, Mony pedig taperolni kezdte a nő combját: fölül kövér
volt, a térde felé pedig elvékonyodott.
Mikor az utolsó ruhadarabot is levette róla, felmászott rá, és nagyokat
nyerítve, mint egy csődör, meghágta, a nő pedig lehunyt szemmel élvezte,
leírhatatlan boldogságban.
Közben Munyin tábornok bevezetett egy aranyos, rémült kínai kisfiút.
Vágott szemével pislogva nézte az üzekedő párt.
A tábornok levetkőztette és szopni kezdte a fütyülőjét; alig volt vastagabb,
mint egy zsidótövis.
Aztán megfordította, s paskolni kezdte pici, sovány, sárga popsiját. Előhúzta a
kardját és maga mellé tette.
Aztán bevágott neki hátulról. A kisfiú szemmel láthatóan jól ismerte Mandzsúria
civilizálásának ezt a módját, mert igen gyakorlottan sedregette a mennyei kis
köcsögöt.
- Élvezz, Hajdinkám - lihegte a tábornok -, én is mindjárt élvezek.
Azzal csaknem egészen kihúzta a faszát a kis kínai testéből, majd megint tövig
belevágta. Mikor már majdnem elélvezett, felkapta a kardját, majd fogát
összeszorítva, nagyokat löködve lecsapta a kis kínai fejét, s roppantul élvezte,
hogy még egyet-kettőt vonaglik, miközben a nyakából mint szökőkútból lövell föl
a vér.
Aztán kihúzta a farkát és megtörölte a zsebkendőjébe.
A kardját is megtörölgette, majd felkapta a levágott kis fejet, és odatartotta
Mony és Hajdin elé.
Most a cserkesz nő volt fölül, dühödten lovagolt Monyn. Táncolt a csöcse,
fel-alá járt a segge. Mony gyúrta-gyúrta a gyönyörű valagot.
- Nézzétek - mondta a tábornok -, milyen aranyosan mosolyog a kis kínai.
A fej szörnyű fintort vágott, de ez csak megkettőzte a baszók nemi dühét, s még
veszettebb zakatolásba kezdtek.
A tábornok eldobta a fejet, aztán csípőn ragadta a nejét és heverte a farkát a
seggébe. A két fasz össze-összefejelt a vékony válaszfalon keresztül, a cserkesz
nő pedig kéjesen harapdálta Monyt, és tekergőzött, mint egy vipera.
Egyszerre sültek el mind a hárman. A trió szétvált, a tábornok pedig felpattant
és meglengette a kardját: Most pedig, Bebascu herceg, meg kell halnod! -
ordította. - Túl sokat tudsz! Ám Mony könnyedén lefegyverezte.
Mony visszament Fjodor sátrába: ott is egész éjjel basztak. Alexine, Puncilina,
Fjodor és l'Obasso egymás hegyén-hátán meztelenül aludtak a leterített
kabátokon.
A nők szőre ragacsos volt a gecitől, a férfiak fasza petyhüdten csüngött.
Mony hagyta, hadd aludjanak, s kószálni kezdett a táborban. Újabb támadás volt
várható a japánok részéről.
A katonák a szerelvényüket igazgatták vagy reggeliztek.
A kozákok a lovukat kefélgették.
Az egyik kozáknak fázott a keze, s a kancája picsájában melengette. A ló lágyan
nyihogott; a kozák olyan jól megmelegedett, hogy egyszer csak felpattant egy
székre, a lova mögé, előkapta hajítódárdához hasonlatos hosszú faszát, s kéjesen
benyomta az állati vulvába.
A bőségesen nedvedző lónyál serkentőleg hathatott az emberi állatra, mert
hatalmasakat rángva háromszor is beleélvezett a lópicsába.
Egy tiszt felfigyelt a fajtalankodó katonára, s Monyval együtt odament hozzá.
Kemény szavakkal illette, amiért elragadtatta magát:
- Barátom - mondta -, a maszturbálás katonai erény.
Minden jó katonának tudnia kell, hogy háborús időben az onánia az egyetlen
engedélyezett szerelmi aktus.
Rántson rá, katona, de ne nyúljon se nőhöz, se állathoz.
Egyébként a maszturbálás dicséretes tevékenység, mert így a katona könnyebben
ráhangolódik a küszöbön álló végleges elválásra. A két nem erkölcse,
szellemisége, ízlése és szokásai mind jobban eltávolodnak egymástól. Legfőbb
ideje, hogy ezt belássuk, s ha uralkodni akarunk a földön, akkor alighanem
tekintettel kell lennünk e hamarosan érvénybe lépő természettörvényre.
A tiszt eltávozott, Mony pedig elgondolkodva ballagott vissza Fjodor sátrához.
Egyszer csak furcsa zaj ütötte meg a fülét, mint amikor siratóasszonyok
jajveszékelnek ismeretlen halott fölött.
Ahogy közelebb ért, megváltozott a zaj, ritmikus lett, tompán csattogott valami,
mintha egy őrült karmester a pálcájával verné a pulpitust, a zenekar pedig
hangfogóval játszana.
A herceg odaszaladt, s különös látvány tárult a szeme elé. Egy csapat katona egy
tiszt vezetésével hosszú, hajlékony pálcával ütötte, egymást váltogatva, néhány
félmeztelenre vetkőztetett elítélt hátát.
Mony magasabb rangban volt, mint a botozást vezető tiszt, átvette tőle a
parancsnokságot.
- Újabb bűnöst vezettek elő, egy kemény kötésű tatár legényt, alig beszélt
oroszul. A herceg anyaszült meztelenre vetkőztette, úgyhogy amikor a katonák
ütlegelni kezdték, nemcsak a suhogó vesszők, hanem a hajnali hideg is csípte a
testét.
A tatár szenvtelenül állta, Mony pedig dühbe gurult a nyugalmától, odasúgott
valamit a tisztnek, az meg hamarosan egy felszolgálónővel tért vissza. Ugyancsak
molett volt a kellnerin, a fara meg a melle illetlenül dagadozott a szűk
egyenruhában. A szép kövér lányt nagyon zavarta a ruházata, kacsázva közeledett.
- Illetlen az öltözéke, leányom - mondta Mony -, ha egy nő úgy néz ki, mint
maga, ne öltözzön férfi ruhába, száz vesszőt kap, hogy megtanulja.
A szerencsétlen minden ízében reszketni kezdett, de Mony intett a katonáknak, és
csupaszra vetkőztették.
Meztelen teste különös kontrasztot alkotott a tatáréval.
Amaz magas volt, az arca beesett, a szeme apró, nyugodt és ravasz, keze-lába oly
vékony, mint állítólag Keresztelő Szent Jánosé, miután jó pár napig szöcskéken
élt. Kezét, mellét, keszeg lábát szőr borította, körül metélt pénisze megduzzadt
a vesszőzéstől, a makkja pedig bíborszínű volt, mint a részegek hányása.
A kellnerin igazi bögyös-faros brunswicki német mintapéldány volt, mintha egy
testes luxemburgi kancát eresztettek volna csődörök közé. Tejfelszőke haja
valósággal költőivé tette, a rajnai villik sem lehettek különbek nála.
Világosszőke szőrzete combközépig ért, a lobonc teljesen befedte domború
muffját. Az egész nő majd kicsattant az egészségtől, s valamennyi katonának
önműködően csőre töltött a fegyvere.
Mony kancsukát kért, hoztak neki egyet. Átadta a tatárnak.
- Te börtöntöltelék - ordított rá -, ha menteni akarod az irhád, ne kíméld ezét
a kurváét! A tatár szótlanul, szakértő módjára szemügyre vette a
kínzószerszámot, a bőrszíjakat, melyek végére vasdarabok voltak erősítve.
A nő sírt, és németül kegyelemért rimánkodott.
Minden ízében remegett a vörhenyes teste. Mony letérdeltette, aztán belerúgott a
kövér seggébe, hogy feljebb emelje. A tatár előbb meglóbálta az ostort, aztán
magasra emelte, hogy jó nagyot üssön vele, ám ekkor a szerencsétlen kellnerin
elfingotta magát, mindenki felröhögött, még a tatár is, és kiesett kezéből az
ostor Mony egy vesszővel csapkodni kezdte az arcát - Idióta - förmedt rá -, ütni
volt, nem röhögni.
Azzal átadta neki a vesszőt, s megparancsolta, hogy előbb azzal verje a német
nőt, hadd szokja. A tatár módszeresen ütött. A keljfeljancsija sóvárogva
meredezett a nő kövér segge mögött, de a keze ütemesen járt fel-alá.
A vessző nagyon hajlékony volt, suhogott a levegőben, majd tompán csattant,
csíkot hagyva a feszes bőrön.
A tatár igazi művész volt, a vesszőnyomok kalligrafikus ábrába rendeződtek
össze.
A hát alján, a fenék fölött hamarosan olvashatóan megjelent a kurva szó.
A katonák lelkesen tapsoltak, a német nő pedig egyre rekedtebben üvöltözött. A
segge minden vessző- csapásra megrázkódott, majd fölemelkedett, a két part
eltávolodott egymástól, s olyankor látni lehetett a segglyukat, alatta pedig a
tátongó, nedves pinát.
Lassanként hozzászokott a vesszőzéshez. Minden egyes csapásra lágyan megemelte a
hátát, a segge szétnyílt, a pinája pedig úgy tátongott, mintha meglepetésében
hápogna a kéjtől.
Hamarosan összerogyott, mintegy az évezettől fulladozva, s Mony ekkor állította
meg a tatár kezét.
Odaadta neki a kancsukát, a tatár pedig hihetetlen izgalomban eszeveszett kéjjel
csépelni kezdte a német nő hátát a kegyetlen szerszámmal. Minden egyes ütés több
helyen is vérző nyomot hagyott, mert a tatár nem kapta föl a kancsukát, miután
lesújtott vele, hanem úgy rántotta magához, hogy a szíjak végén lévő vasdarabok
beleszántottak a húsba, nagy cafatokat tépve ki belőle, amelyek szanaszét
röpködtek, s összevérezték a katonák egyenruháját.
A német nő már nem érzett fájdalmat, tekergőzött, vonaglott, sziszegett a
kéjtől. Az arca kivörösödött, csorgott a nyála, s mikor Mony ráparancsolt a
tatárra, hogy hagyja abba, már annyira sebes volt a háta, hogy eltűnt a kurva
felirat.
A tatár mereven állt, kezében a véres kancsukával; dicséretet várt, de Mony
megvetően nézett rá: A kezdés jó volt, a befejezés csapnivaló. Pocsék munkát
végeztél. Úgy kancsukáztál, mint egy fajankó. Katonák, vigyétek el ezt a nőt, s
hozzatok egy másikat, ebbe az üres sátorba. Én itt leszek ezzel a nyomorult
tatárral.
Elküldte a katonákat, néhányan felnyalábolták a német nőt, a herceg pedig bement
a sátorba az elítélttel.
Két kézzel, teljes erőből vesszőzni kezdte. A tatár már amúgy is nagyon
felizgult attól színjátéktól, melynek nézője és főszereplője is volt egyben, s
nem sokáig tudta visszatartani a heréjében fortyogó spermát; a farka
felágaskodott a vesszőzéstől, s a kilövellő geci nagyot csattant a sátor falán.
Ekkor egy másik nőt hoztak. Hálóingben volt, az ágyából rángatták ki. Az arcán
döbbenet és mélységes rettegés. Süketnéma volt, torkából rekedt, artikulálatlan
hangok törtek fel.
Szép lány volt, svéd származású. Az apja vezette a sörözőt, ő meg hozzáment apja
társához, egy dán férfihoz.
Négy hónappal ezelőtt szült, s maga szoptatta a gyermekét. Huszonnégy éves
lehetett. Duzzadt keblei - sok teje volt - majd szétrepesztették az ingét.
Amikor Mony meglátta, azonnal elküldte a katonákat, és fölemelte a hálóingét. A
svéd lány oszloptörzshöz hasonlatos, vastag combján, pompás építmény emelkedett,
aranyszőke szőre kedvesen göndörödött.
Mony ráparancsolt a tatárra, hogy vesszőzze, amíg ő benyal neki. Záporoztak az
ütések a szép néma lány karjára, csordogált a szerelmi nedű a herceg szájába az
északfényes svéd picsából.
Aztán lehúzta a begerjedt nőről a hálóinget, és fölfeküdt az ágyra. A nő ráült,
s Mony fasza mélyen benyomult a vakító fehér combjai közé. Ütemesen járt föl-alá
a tömör, feszes segge. A herceg a szájába vette egyik mellét, és szopni kezdte a
finom tejet.
A tatár sem maradt tétlen, suhogtatta a vesszőt, s hatalmasakat csapott a néma
lány kéjesen rángatózó alfelére.
Eszeveszetten csépelte, csíkosra verte fenséges fenekét, nem kímélte szép fehér
húsos vállát, barázdákat vágott a hátába. Mony, aki már sokat dolgozott aznap,
csak sokára élvezett el, úgyhogy a süketnéma jó tizenötször elélvezett, míg
végre neki is elsült a fegyvere.
Akkor felállt, s látván a tatár pompás erekcióját, ráparancsolt, hogy akasszon
be hátulról a telhetetlen szoptatós anyának, azzal felkapta a kancsukát, s addig
verte a katona hátát, míg az velőtrázó üvöltéssel el nem élvezett.
Csakhogy a tatár továbbra is ott állt a vártán. Hősiesen tűrte a szörnyű
kancsuka csapásait, s bevetvén magát a szerelem sáncai közé, rendületlenül
rohamozott tovább. Ötször helyezte el égő áldozatát. Aztán rároskadt a még
mindig kéjesen borzongó nőre.
A herceg azonban gyalázni kezdte, s égő cigarettájával össze-vissza égette a
vállát. Aztán gyufát gyújtott, odatartotta a töke alá, s feltüzelte a
fáradhatatlan hímtagot.
A tatár újabb rohamra indult Mony felkapta a kancsukát, s teljes erőből
korbácsolni kezdte a tatár és a süketnéma összefonódó testét, fröcsögött a vér,
csattogott a kancsuka Mony franciául, románul és oroszul káromkodott. A tatár
borzalmasan élvezett, de szemében gyűlölet villant. Ismerte a süketnémák
jelbeszédét, s kezét partnere arca elé tartva, mutogatott neki valamit, amaz
pompásan megértette.
Mikor már megint közelgett az elélvezés pillanata, Monynak új ötlete támadt,
parázsló cigarettáját odatartotta a süketnéma mellének nedvedző végéhez. A
cigaretta elaludt a hosszúkás bimbóból kicsöppenő tejtől, a nő pedig iszonytató
sikoltással elélvezett.
A süketnéma jelt adott, a tatár talpra ugrott. Rávetették magukat Monyra,
lefegyverezték. A nő felkapott egy vesszőt, a tatár felkapta a kancsukát.
Gyűlölettől szikrázó szemmel, bosszúvágytól lihegve, vadul ütlegelni kezdték a
kegyetlenkedő tisztet. Mony hiába kiabált, hiába kapálózott, egyetlen porcikáját
sem kímélték az ütések.
A tatár azonban megijedt, hogy egy tiszt bántalmazásának gyászos következményei
lehetnek, eldobta a kancsukát, s társnőjéhez hasonlóan ő is inkább csak
vesszőzte. Mony hányta-vetette magát kínjában, a nő pedig makacsul csak a hasát,
a tökét meg a faszát ütötte.
Közben a dán, a süketnéma férje észrevette, hogy eltűnt a neje, mivel a csecsemő
sírni kezdett az anyja után. A férfi a karjába fogta a gyereket, és felesége
keresésére indult.
Egy katona megmutatta neki, hogy hol van, de nem mondta meg, hogy mit csinál. A
dán a féltékenységtől eszét vesztve rohant oda, s berontott a sátorba. Nem
mindennapi látvány fogadta, a felesége, csupaszon és véresen egy csupasz és
véres tatárral együtt egy fiatalembert vesszőzött.
A kancsuka ott hevert a földön, a dán letette a gyermekét a földre, fölkapta a
kancsukát, és teljes erejéből verni kezdte a feleségét meg a tatárt; mindketten
a földre zuhantak és üvöltöttek fájdalmukban.
Monyt felizgatta a vesszőztetés, álló fasszal szemlélte a családi jelenetet.
A kislány a földön visítozott. Fölkapta, kibugyolálta, megcsókolta rózsaszínű
seggecskéjét meg a pici, húsos, csupasz punciját, aztán beigazgatta a farkát,
fél kézzel befogta a kislány száját és megerőszakolta; szaggatta a fasza a kis
gyermektestet. Kisvártatva elélvezett.
Éppen akkor sült el, amikor a szülők, későn véve észre bűnös üzelmeit,
rávetették magukat.
Az anya elragadta tőle gyermekét. A tatár magára kapta a ruháját és eliszkolt; a
dán azonban fölemelte a kancsukát, vérben forgott a szeme. Már-már lesújtott,
hogy halálos csapást mérjen Mony fejére, amikor észrevette a földön a tiszti
egyenruhát. És akkor lehullt a karja, mert tudta, hogy az orosz tiszt szent és
sérthetetlen, erőszakolhat, rabolhat, aki pedig kezet emel rá, az halál fia.
Mony értette, mi folyik a dán lelkében. Kihasználta az alkalmat, fölállt, és
előhúzta a pisztolyát. Hanyagul ráparancsolt, hogy húzza le a nadrágját. Azzal
rászegezte a pisztolyát, és megparancsolta, hogy bassza seggbe a lányt.
Hiába rimánkodott a dán, be kellett dugnia hitvány kis nudliját az ájult
csecsemő bársonyos popójába.
Közben Mony, bal kezében pisztolyt tartva, jobbjával vadul vesszőzte a nő hátát;
a süketnéma zokogott és vonaglott fájdalmában. Az előző vesszőztetéstől már
csupa hurka volt a bőre, s még nézni is szörnyű volt, micsoda fájdalmat kellett
kiállnia a szerencsétlen asszonynak.
Ám Mony bámulatra méltó bátorsággal viselte e szörnyűséget, s tántoríthatatlanul
vesszőzött tovább, míg a szerencsétlen atya bele nem élvezett pici leánya
seggébe.
Akkor Mony felöltözött, s rászólt a nőre, hogy kövesse példáját. Majd kedvesen
segédkezett a gyermeküket élesztgető szülőknek.
- Szívtelen anya - feddte meg a süketnémát -, hát nem látja, hogy szopni kíván a
gyermeke? A dán mutogatni kezdett a nejének, az meg szemérmesen elővette a
keblét, és odaadta síró gyermekének.
- Maga pedig - mondta Mony a dánnak -, vigyázzon magára, a szemem láttára
erőszakolta meg a lányát.
Csak egy szavamba kerül, hogy kivégezzék. Ezért azt ajánlom, tartsa a száját,
mert úgyis nekem lesz igazam magával szemben. Menjen békével. Az üzlete ezentúl
az én jóindulatomtól függ. Ha hallgat, megvédem, de ha bárkinek is elmondja, mi
történt, lógni fog.
A dán hálakönnyeket ejtve csókolgatta a daliás tiszt kezét, majd sietve távozott
nejével és gyermekével.
Mony visszament Fjodor sátrához.
Az alvók azóta fölkeltek, megmosdottak és felöltözködtek.
Egész nap folyt a készülődés az esti csatára. Mony, l'Obasso és a két nő
behúzódott Fjodor sátrába, Fjodor pedig ment a csatába, az elővédre. Hamarosan
felhangzottak az első ágyúlövések, és hozták hordágyon a sebesülteket.
A sátor kórházzá alakult l'Obassót meg a két nőt elvitték haldoklókat szedni
Mony egyedül maradt három orosz sebesülttel, félrebeszéltek.
Akkor jött egy vöröskeresztes nő, bájos nyersselyem köpenyben, jobb karján
karszalaggal.
Gyönyörű lány volt, lengyel nemes ivadék A hangja lágy, mint az angyaloké, s ha
a sebesültek meghallották, csüggtek rajta haldokló szemükkel, gondolván, hogy ő
a Madonna.
Fuvolázó hangján kurta utasításokat adott Monynak.
A herceg kisgyermek módjára engedelmeskedett, megbabonázta a gyönyörű lány
lelkiereje s a zöld szeméből sugárzó különös fény.
Olykor megkeményedett szép szeráfarca, s megbocsáthatatlan vétkek árnyéka suhant
át homlokán. Az angyali ártatlanság mélyén nehéz bűnök lappangtak.
Mony figyelni kezdte, s hamarosan észrevette, hogy ujjai a kelleténél tovább
időznek a sebekben.
Hoztak egy sebesültet, szörnyű volt ránézni, az arca csupa vér, a mellén nagy
lyuk.
Az ápolónő kéjesen kötözgette. Jobb kezét belemélyesztette a tátongó nyílásba, s
szinte elélvezett a lüktető hús érintésétől.
A vámpír egyszer csak felpillantott, s észrevette, hogy a hordágy túloldaláról
Mony megvető mosollyal szemléli.
Elpirult, de Mony ekképp bátorította.
Nyugodjon meg, ne féljen, én bárkinél jobban értem, miféle kéjt érez. Nekem is
vér tapad a kezemhez.
Élvezkedjen a sebesültekkel, csak vissza ne utasítsa a közeledésemet.
A nő szótlanul lesütötte a szemét Mony ott termett mögötte. Fölemelte a
köpenyét. Gyönyörű segge volt, a két partja úgy összeszorult, mintha megesküdtek
volna, hogy sosem válnak el egymástól.
A nő, ajkán angyali mosollyal, lázasan szaggatta a haldokló szörnyű sebét.
Lehajolt, hogy Mony jobban élvezhesse a segge látványát.
A herceg betolta dákóját bársonyos pinaajkai közé, s míg jobb kezével a fenekét
simogatta, bal kezével benyúlt a köpenye alá, s megkereste a csiklóját. Az
ápolónő csöndben élvezett, kezével a sebben vájkálva. A haldokló borzalmasan
hörgött. Akkor múlt ki, amikor Mony elélvezett. Az ápolónő kilökte magából a
herceget, előhalászta a halott vaskemény hímtagját, beigazította a picsájába, s
továbbra is hangtalanul élvezett, az arca angyalibb volt, mint valaha.
Mony először is paskolni kezdte táncoló, kövér picsáját, melynek ajkai gyorsan
nyeldesték a halotti oszlopot A fasza hamarosan visszanyerte eredeti
keménységét, odaállt az élvező ápolónő mögé, s eszeveszetten seggbe kurta.
Miután rendbe szedték magukat, hoztak egy szép fiatalembert, akinek kezét-lábát
levágta a golyószóró. A torzónak megmaradt a hímvesszeje, szép nagy volt, és
eszményien kemény. Mihelyt magukra maradtak, az ápolónő ráült a hörgő törzs
faszára, eszeveszett lovaglásba kezdett, s közben leszopta Monyt, aki hamarosan
akkorát élvezett, mint egy rendház. A törzsember még élt; a négy végtagcsonkból
dőlt a vér.
A vámpír a szájába vette a faszát, és halálra szopta.
A kiszívott geci, mint elmondta Monynak, csaknem hideg volt, s szemlátomást
annyira felizgult tőle, hogy Mony, bár kimerült, megkérte, hogy kapcsolja ki a
ruháját, majd szopni kezdte a mellét. Erre a nő térdre ereszkedett, s a hercegi
faszt a két csöcse közé dörgölve próbálta életre kelteni.
- Ki vagy te, ó mondd, kegyetlen asszony - kiáltott fel Mony -, ki Isten
rendeléséből sebesültekkel végzel?
- Én - felelte a nő - Jan Komorski lánya vagyok, a forradalmár hercegé, akit a
galád Gurko Tobolszkba küldött meghalni.
- Hogy bosszút álljak magamért és Lengyelország anyácskámért, orosz katonákat
gyilkolok. Szeretném megölni Kuropatkint, s a Romanovok halálát kívánom.
- A bátyám, aki egyszersmind szeretőm is, s a varsói pogrom alatt elvette a
szüzességemet, nehogy egy kozák zsákmánya legyek, ugyanúgy érez, ahogy én. A
vezetése alatt álló ezreddel szándékosan eltévedt, s belehajtotta a katonákat a
Bajkál-tóba. Szándékáról akkor értesített, mikor épp elment.
- Mi, lengyelek, így állunk bosszút Moszkóvia zsarnokságáért.
A honfidüh átragadt érzékeimre, s a legnemesebb szenvedélyek is kegyetlenségbe
csaptak át. Olyan kegyetlen vagyok, mint Tamerlan, Attila és Rettenetes Iván.
Azelőtt egy ájtatos szent voltam. Ma Messalina és Katalin is szelíd bárányka
hozzám képest.
Mony borzongva hallgatta a felséges kurva hitvallását.
Mindenáron ki akarta nyalni a seggét Lengyelország tiszteletére, s elmesélte
neki, hogy vett részt közvetve abban az összeesküvésben, melynek eredményeképpen
Alexander Obrenovicsot Belgrádban utolérte a végzete.
A nő bámulva hallgatta.
- Vajha megérném - kiáltott fel -, hogy a szemem láttára dobják ki a cárt az
ablakon! Mony, mint lojális katonatiszt, tiltakozott a defenestratio ellen, s
hitet tett a legitim autokrácia mellett.
- Csodálom magát - mondta a lengyel nőnek -, de ha én volnék a cár, utolsó
szálig kiirtanám a lengyeleket.
Semmirekellő, korhely népség, állandóan bombákat dobálnak, és lakhatatlanná
teszik a földgolyót. A felét börtönbe kellene zárni, a másik felét pedig
elmegyógyintézetbe, ezek a szadisták még Párizsban is feldúlják a békés lakosság
életét.
- Az igaz - mondta a lengyel nő -, hogy honfitársaim egy kicsit hóbortos
emberek, de kapják csak vissza hazájukat, beszélhessenek szabadon,
anyanyelvükön, s Lengyelország megint a lovagi becsület, a fényűzés és a szép
nők országa lesz.
- Igazad van! - kiáltott fel Mony, azzal ledöntötte egy hordágyra az ápolónőt,
lustán kefélgetni kezdte, s imigyen, baszás közben cseverésztek régen volt
gáláns történetekről. Mint a Dekameron hősei a leprások között.
- Bűbájos nő - szólt Mony -, esküdjünk örök hitet egymásnak.
- Igen - mondta a nő -, a háború után összeházasodunk, s kegyetlenkedéseinktől
lesz hangos a világ.
- Úgy legyen - mondta Mony -, de csakis legálisan kegyetlenkedjünk.
- Talán igazad van - mondta az ápolónő.
- Semmi sem oly édes, mint azt cselekedni, amit szabad.
Ekkor révületbe estek, s egymást szorítva, harapdálva óriásit élveztek.
Ε pillanatban nagy kiabálás támadt, az orosz sereg, állásait feladva, fejvesztve
menekült a japán csapatok elől.
Szörnyűségesen üvöltöttek a sebesültek, csattogtak a gránátok, baljósán
dübörögtek a lőszerkocsik, ropogtak a puskák.
Egyszer csak kinyílt az ajtó, s egy csapat japán katona özönlött a sátorba. Mony
és az ápolónő alig tudta megigazítani a ruháját.
Egy japán tiszt odalépett Bebascu herceghez.
- Maga a foglyom - mondta, ám Mony leterítette egy pisztolylövéssel, majd a
megrökönyödött japánok szeme láttára kettétörte térdén a karját.
Akkor egy másik japán tiszt lépett elő, a katonák körbefogták Monyt, ő megadta
magát, s mikor kilépett a sátorból a kicsi japán tiszttel együtt, látta, hogy a
távolban, a síkságon hogyan loholnak kétségbeesetten a lemaradók a menekülő
orosz sereg után.