17 éves lány vagyok

17 éves lány vagyok. Néhány hete a bátyám Péter aki 18 éves,maszturbáláson kapott. Az én hibám volt nem zártam be az ajtót és a huzat kinyitotta. Péter azzal fenyegetett, hogy elmondja a szüleimnek mit látott, ha nem egyezek bele abba amit o akar. Megígérem, hogy teljesítem kérését mert nem akartam kiábrándítani szüleimet akik olyan régi módúak. Péter azt mondta, hogy van egy-két fiú, akik szívesen fizetnének egypár százast, hogy megnézhessék amint maszturbálok. Majdnem nemet mondtam, de megígérte, hogy a pénzből én is kapok, így hát belementem a dologba. Másnap nem sokkal 3 óra előtt értem haza a suliból, Péter is nem sokkal utánam. Magával hozta 4 haverját, köztük azt a fiút aki már régóta tetszett nekem. Egészen feldobódtam és gondoltam, ha már fizetnek, kapjanak valamit a pénzükért.
Láttam már ilyen filmet titokban a barátnőimmel, tudtam mit fogok csinálni.
Mikor a bátyus szól, hogy jöhetnek-e a fiúk, behúztam a függönyöket és csak az íróasztali lámpát kapcsoltam fel. Bekapcsoltam a magnómat, egy lassú szám szól éppen. Levettem a ruháimat csak a trikómat és a bugyimat hagytam magamon.
Amikor bejöttek a srácok leültek a fal mellé és figyeltek. Én elkezdtem táncolni, lassan mozgattam a csípőmet ahogy a filmeken láttam. Először a ruhán keresztül simogattam a melleimet és a puncimat. Aztán lassan lehúztam a pólómat csak a bugyi maradt. Attól ahogy néztek a mellbimbóim egészen megkeményedtek. Izgatott a gondolat, hogy a srác is figyel aki tetszett nekem. Aztán lassan levettem a bugyimat. Most már teljesen meztelen voltam.
Kedvencem elé álltam és mélyen a szemébe néztem. Láttam a tetszés szikráit a szemében és ettől valami történt velem. A még meglévő görcsök teljesen feloldódtak bennem. Széleste tárva lábaimat a szőnyegére ereszkedtem.
Csak ereszkedtem lefelé, már majdnem spárgában voltam, pinám magától kezdett szétnyílni. Tudtam, hogy a fiú most már beláthat korallszínű szeméremajkaim közé. Az ujjam magától megtalálta az utat a csiklóm felé és önfeledten maszturbálni kezdtem. Kisajkaim már nedvesek voltak.
A csiklóm olyan érzékeny és hatalmas, hogy minden érintésére megremegtem. Egyik kezemmel szétnyitottam szeméremajkaimat, másik kezem mutatóujját pedig felvezettem tajtékzó pinámba, Elképzeltem, ahogy a fiúk farka feláll, és már majdnem beleélveznek a nadrágjukba. A gondolattól teljesen őrjöngeni kezdtem.
A mutatóujjammal basztam magam amíg el nem olvadtam. Kinyitottam a szemem, hogy lássam a fiúk arcát. És ahogy elragadtatva néztek lüktető pinámra, elélveztem. Igazi orgazmus volt. Ahogy próbáltam visszanyerni a lélekjelenlétemet, hallottam a fiúk elismerő suttogását.
Ahogy kibotorkáltam a szobából ráébredtem mit is csináltam Azt hittem ez a nap majd még elérhetetlenebbé teszi a fiút aki tetszett nekem, de szerencsére nem így történt. Ma együtt járunk, és ő most is szívesen nézi ahogy maszturbálok előtte. Igaz mostanában néha egy ´műfütyit´ is felhasználva melyet a mutatványért, a bátyámtól kapott pénzből vettem.