A jó fiú
Mikor először láttam Joshuát, az
Avenue-n csetlett-botlott végig déli tizenkettőkor. Le volt égve,
részeg volt és a fellegekben szárnyalt.
Háromrészes öltöny volt rajta, amiről minden bolond láthatta, hogy jó
drága. Nem vagyok oda az öltönyökért, de még én is szerettem volna
végigsimítani azon a sötétszürke szöveten. Biztos olyan érzés, mint a
folyékony selyem. Borotvált feje langusztaként csillogott az
alkoholtól. És cigarettázott, mégpedig úgy, ahogy csak egy rendesen
beszívott egyén cigarettázik. Nemcsak hogy dohányzott, hanem oly erővel
szívta a füstszűrőt, hogy már azt vártam, mikor szippantja be az egész
szálat a szájába.
Valami vonzott hozzá… be kell hogy valljam. Sugárzott róla, hogy
engedelmes. Olyan férfi volt, aki elvesztette önkontrollját, és
segítségre volt szüksége. Egy kis gyengéd szeretetre. Vagy hogy jól
elverjék a seggét. „Fej vagy írás”… lehet dönteni.
Lábaim egyre csak vittek felé, még mielőtt az egészet átgondolhattam
volna. Csak reméltem, hogy aranyra leltem. Olyan férfira, aki a vállán
hordozza a világ terheit, és kell neki egy nő, aki noszogatja. Keményen
fogja. Imádom a hatalmat, és bukok az olyan férfiakra, akiket be lehet
törni. Ki tudja, mi okból, de ki akartam kezdeni ezzel a fickóval.
– Mi a gondja? – szóltam oda neki. Egy beton virágosládán ült, melyben
egy csenevész pálmafa állt.
– Miért van így kiütve már kora délben?
Gondoltam, legjobb, ha pontosan tudja, kiféle-miféle vagyok már
mindjárt az elején. Ha ez a fickó az enyém lesz, ismernie kell valós
énemet az első pillanattól kezdve.
Pislogva nézett fel rám, aztán újabb hosszú szippantás következett a
cigarettájából.
– Nem vagyok részeg – minden szót óvatosan ejtett ki.
Ez a megfontolt és igen lassú beszéd kétségkívül jelezte, hogy teljesen
ki van ütve.
– Dehogyisnem – sóhajtottam fel, és egyik fekete tűsarkamat a
virágosládára támasztottam. Szeme egyvonalban volt a lágyékommal, és a
mozdulatomtól rövid szoknyám feljebb csúszott. Minden kétséget kizáróan
rálátott a lágyékomra, és ez így rendben is volt.
– Jó, akkor az vagyok – mondta egyenesen a puncimnak.
– Helyes. Legalább őszinte. Akkor most mondja meg, miért –
vakkantottam. Ó, bárcsak lett volna nálam egy korbács. Az ördögbe is,
egy vonalzóval is beértem volna.
– Hát csak… rossz napom van… – mondta ki nagy nehezen.
– Túl sok stressz. Kedvem lenne… – itt most elakadt és még egy utolsót
szívott a cigijéből, gyakorlatilag már azt a kurva csikket nyalta.
Kikaptam az ujjai közül és az utcára pöcköltem.
– Szétrobbanni!? Sírni? Leugrani egy felhőkarcolóról?
– Aha… – sóhajtotta.
– Mindhármat.
– Ugyan már – mondtam, és megragadtam a kezét. Talpra húztam, aztán
csak álltam és vártam, mi lesz: rám esik, vagy a földre. De állva
maradt.
– Hova megyünk?
– Eljön hozzám és rendbe szedjük magát.
– Azzal odavezettem a dzsipemhez.
– Hisz nem is ismer!
Megálltam és felé fordultam.
– Diane vagyok. És maga?
– Joshua Davies.
– Helyes. Most már tudom, ki maga. Na üljön már be abba a kurva kocsiba
– mondtam, és az autóra mutattam. Beszállás közben majdnem a nyakát
törte, de végül sikerült.
Alig vártam, hogy hazavigyem.
A házamhoz vezető út húsz percét végigaludta. Annyira horkolt, hogy már
bosszantott, és már tudtam, hazaérve az első dolgom lesz, hogy fogat
mosatok vele. A sörös lehelet nem dob fel.
A kocsi feljáróra hajtottam és kioldottam a biztonsági övemet. Aztán
odamentem a kocsi másik oldalához és kinyitottam az ajtót.
– Joshua – mordultam rá.
Egy sor röfögés és horkolás közepette ébredt fel. Pislogva nézett rám
és megtörölte a száját.
– Már itt vagyunk?
– Igen. Kifelé, gyerünk!
– De azért segítettem neki. A legkevésbé sem hiányzott, hogy fejjel
zuhanjon a feljáróra és eszméletét veszítse.
Odabent nekiláttam, hogy készítsek egy kanna kávét, ha netán szüksége
lenne rá.
– Van törülköző ott a ruhásszekrényben. A fürdőszoba az utolsó ajtó a
folyosó végén. Fogj egy törülközőt, zuhanyozz le és moss fogat. Ott a
fogkefém, nekem van másik.
Most vártam. Vajon tényleg az volt, aminek hittem? A legtöbb férfi azt
mondta volna, húzzak a francba. Vagy panaszkodna, vagy már a konyhában
megpróbálna megdugni. De ő csak lesunyta fejét és bólintott.
– Jó.
Elmosolyodtam. Az ilyeneket már mérföldekről megéreztem.
– Akkor meg mit állsz ott? Mozdulj már!
Mire ő kijött a fürdőszobából, gyermekien rózsaszín bőrrel, én már
harisnyatartóban és csizmában voltam. A hosszú szárú piros csizmámban.
Ebben úgy érzem magam, mint egy szuperhős. Szeretem a csizmákat. Ha
felveszek egy pár szexis csizmát, úgy érzem, az ördögöt is legyőzném.
Most rám bámult. Pillantása végigszántott a csizmáimon, a
harisnyatartón, a harisnyáimon és a tanga bugyin. Szeme végül a tangán
állapodott meg, elkerekedett, aztán visszatévedt a csizmákra és még
tágabbra nyílt.
– Csak óvatosan, mert a végén még kiesnek a szemeid a lukon – szóltam
halkan, majd a hátam mögül előhúztam a korbácsot és megsuhogtattam.
Aztán pattintottam egyet, hogy lássa, mi vár rá.
Elsápadt, ám a farka egy szempillantás alatt életre kelt. Sikerült
elfojtanom a nevetésem, de azért elmosolyodtam.
– Kész vagy?
– Igen – felelte nagyot nyelve.
– Igen… de kicsoda?
– Igen, asszonyom.
Aha. Szóval egy jól nevelt fiúval van dolgom.
– A szabály a következő: mondasz egy szót és ez lesz a jel, ha azt
akarod, hagyjam abba – mondtam, és ismét suhintottam egyet a korbáccsal.
– Számomra az a szabály, hogy ha én hagyom abba, akkor végeztünk. Nem
csak aznapra, hanem végérvényesen. Viszont bármely pillanatban
abbahagyom, ha azt a bizonyos szót mondod. Nos, mi az a szó?
Pislogott egy párat, majd a torkát köszörülte.
– Elnyomás – recsegte.
– Helyes. Akkor menjünk. Hagyd a törülközőt a padlón, és gyere utánam.
A nappaliban a nagymamám díványára mutattam. A fakó, kellemes
tengerzöld brokáttal borított bútordarab nagyon megfelelő volt, pont a
legjobb magasságú, hogy egy fickó seggét cseresznye vörösre
korbácsoljam. Csak odamutattam egy szó nélkül, és Joshua minden külön
utasítás nélkül engedelmeskedett.
Talán volt már ilyenben része? – tűnődtem magamban. Ha igen, pillanatok
múltán tudni fogom.
Széles mellkasát és lapos hasát a díványra fektette, hogy a bútor széle
most egy szintben volt csípőjével. Ösztönszerűen megkapaszkodott a
dívány két lábában. Seggét magasra emelte, térdeit összezárta, lábait
behajlította, fejét lehajtotta. Nagyszerű…
– Te számolsz. És légy udvarias.
– Lássuk csak, mihez kezd ezekkel az utasításokkal.
Az első ütés lassú volt, pedig a bugyim lágyékrésze már átnedvesedett.
Már ahogy a korbács a levegőben suhogott, fütyült, önmagában az elég
volt, hogy felforrósodjak. A legérzékibb hang volt ez, ami csak eszembe
juthatott. A csizmám orrával toltam a seggét egy kicsit magasabbra, és
ráérősen csúsztattam le a puha bőrt a heréihez, hogy stimuláljam
azokat. Erre felnyögött, és ettől nekem is kedvem támadt nyögdécselni.
Hátrahúztam a kezem, mély lélegzetet vettem és hagytam, hogy a korbács
sziszegve hasítsa a levegőt. Az a hang, ahogy a bőrkorbács az ő bőrébe
harapott, egyből merevedésre késztette mellbimbóimat. Joshua
hátravetette fejét és felhorkant. Mintegy varázsszóra, úgy jelentek meg
azok a csíkok seggének halovány bőrén.
– Egy, asszonyom.
– Hangja szinte nyugodt volt, a második viszont már kicsit keményebbre
sikerült.
– Kettő, asszonyom – vakkantotta, mire lángolni kezdtem a bőröm alatt.
Éreztem, hogy az erő hulláma söpör végig a mellemen és szegycsontomon.
Hagytam, hogy a korbács a saját kegyetlenségével szálljon. Magától is
tudta, mit kell tennie. Ágai táncoltak a fiú bőrén, az ott hagyott
nyomok fehér, piros és rózsaszín árnyalatban játszottak. Ebbe kis lila
pöttyök vegyültek. Borzongás futott végig rajtam, két lábam köze
hevesen lüktetett. Összedörgöltem a combjaimat, hogy érezzem a pinámból
kiáramló nedveket.
– Három, asszonyom! – Joshua ismét hátravetette fejét, fogait
csikorgatta, szeme sarkából könnyek szivárogtak. Gyönyörű, nagy zöld
szemek voltak azok. Elkínzottnak, meggyötörtnek látszott. Légiesnek és
démoninak… így egyszerre.
A levegő sivítva szaladt ki és be tüdejéből, míg én és a korbács
ütészáporral sújtottuk őt.
Négy… hat… nyolc…
Most pillanatnyi szünetet tartottam, csizmám orrával toltam szét
combjait, hogy láthassam a heréit. Keményen meglöktem azokat a
lábammal, ő pedig szemérmetlenül feszült a csizmámnak. Most
megbökdöstem a gátját, épp csak annyira, hogy a frászt hozzam rá. Erre
olyan hangot hallatott, mint egy sarokba szorított állat.
– Milyen kemény a farkad, Joshua? – kérdeztem élesen, majd hátraléptem
és ismét szilárdan megálltam. Közeledtünk a befejezéshez.
– Nagyon kemény.
– Nagyon kemény… és? – mordultam rá és minden eddiginél keményebben
sújtottam rá a korbáccsal. Teste megvonaglott, szinte teljesen
megmerevedett.
– Nagyon kemény, asszonyom! Kilenc – zokogta, és homlokát mélyen a
vánkosba préselte.
– Ne feledkezz meg a jó modorról, fiacskám.
Azzal még egyszer utoljára lesújtottam. Oly keményen és gyorsan, hogy a
csuklóm is belesajdult.
– Tíz… – fújta ki élesen a levegőt. Teste reszketett és teli szájjal
zokogott, én meg csak néztem csont fehér seggén azokat a vibráló
nyomokat.
Az erő és a vágy kavargott bennem. Ujjammal dörgöltem magam, úgy néztem
Joshuát. Megtörten és elgyengülve, de dugta nagymamám díványát, ahogy
csak bírta… egyelőre öntudatlanul, elveszve a rendkívüli fájdalom és a
rendkívüli gyönyör közötti szürke térben.
Most odahúztam nagyanyám székét a díványhoz. Remekmű volt ez a szék.
Levettem a tanga bugyimat, de csak azt. Elvégre most vagyunk együtt
először. Ott ültem, lábaimat a szék egy-egy párnázott karfáján
nyugtatva, szélesen széttárulkozva.
– Csússz ide, Joshua és falj fel. De aztán jól csináld… Mohón nyomult
előre, a díványt félrelökte a keményfa padlón. Arca sápadt volt, a vér
kifutott belőle, de szeme izzott. Minden előjáték nélkül nyomult belém.
Nyelve vakon kereste a csiklómat, szopogatta, bizsergette. Lassú és
gyors nyalások váltakoztak, hol teljes nyelvvel, hol a hegyével. Szája
forrón, nedvesen járt táncot a csiklómon és a szeméremajkaimon. Fejem
hátraejtettem, agyamban a lesújtó korbács kegyetlen suhogása zúgott.
Most megragadtam sima, fénylő fejét és addig löködtem magam a szájának,
míg elélveztem. Lábizmaim ugráltak nyelve vibrálásának erejétől és
intenzitásától.
– Ki az én jó kisfiúm? – szóltam most lágyan. Szemem megtalálta és
megragadta az ő pillantását.
Most elfordította tekintetét, arca ugyanolyan rákvörös lett, mint mikor
rátaláltam.
– Én vagyok, asszonyom.
– Joshua az – javítottam ki.
– Joshua az ön jó fiúja – mondta most.
– Igen, ő az. És a jó fiúk nálam jutalmat kapnak.
Most mögé léptem és testemmel borítottam az ő testét. Kemény, hosszú
faszát a kezemben tartottam. Nemcsak hosszú volt, hanem vaskos is, és
már a gondolatra összefutott a nyál a számban, hogy azt szopom. A pinám
csak úgy lüktetett a vágytól, hogy rajta lovagolhassak. A seggem szinte
sajgott, hogy érezhesse, amint kitölti azt. De ez nem az én stílusom.
Első alkalommal nem. Mindennek eljön az ideje.
Kezem a saját nedveimmel kentem be és a saját orgazmusomtól síkos
tenyérrel, lassan és könnyedén fogtam hozzá. Simogattam, húzogattam a
farkát, megszorítottam, majd elengedtem, felváltva lassan és gyorsan.
Az orgazmus határán tartottam őt, miközben meztelen csípőmet sajgó
seggének dörgöltem.
Joshua teste megfeszült alattam, én meg halkan azt mondtam.
– Még nem. Nem mondtam még, hogy szabad.
Teste továbbra is feszült, zihálva lélegzett, közben nyögdécselt,
mintha fájdalom gyötörné. Lehet, hogy így is volt.
Hüvelykujjamat érzékeny makkjára csúsztattam, felfogva előtörő erekciós
cseppjeit. Mikor aztán nem bírtam tovább, gyorsabban kezdtem húzogatni
a farkát és mihelyt teste jelzett, rákiáltottam.
– Most élvezz, Joshua!
Nagyon jól viselkedett. Kezemet vastagon, forrón borította be nedvével.
A sperma hipószerű szaga töltötte be a levegőt. Kezemet most arcához
emeltem, és egy szót sem kellett szólnom. Tisztára nyalogatta. Nyelve
meleg bársonyként simult a bőrömre, miközben ezt tette. Megborzongtam,
mikor beszívta ujjaimat és felnyögött.
Most, hogy már józan volt, az egész nap előttünk állt.
– Te jó fiú – búgtam.
– Még csak most kezdtük el.