A tökély

Évekkel ezelőtt lettek barátok, még akkoriban, mikor férjeik együtt golfoztak. Azóta megosztották egymással aggodalmaikat, sikereiket, a bébiszittereket, gyakran összejöttek egymással.
A három nő együtt ebédelt, vásárolt és havonta egyszer egy csütörtök estén együtt is vacsoráztak.
Ilyenkor hármuk közül mindig valamelyikükre esett a sor, hogy vendégül lássa a többieket a házában, főzzön és elkészítsen számukra mindent.
Ezen az estén, eltelve a jó ételtől, bortól és az illatosított gyertyákkal megvilágított szoba atmoszférájától, arról kezdtek beszélgetni, mit csinálnak mostanság az életben, mik a jövőbeni kilátásaik és hogy mentek a dolgok akkoriban, mikor ők először találkoztak. Fájdalmas volt férjeikről beszélni azokból az időkből, mikor még éltek, de végül természetesen szóba került a szex is.
– Én valami fiatalabb férfire várok – mondta Crystal, sötét szeme melegséget sugárzott, mint a brandy a gyertyafényben.
A többiek nevettek:
– Álmodik a nyomor.
– Hát, szerintem nem sok értelme van valami idősebb pasival randizni – szólt Josie fejét hátraszegve, hogy úgy tűnt, mintha vörös haja hirtelen lángra lobbant volna.
Köztük a legidősebb, Greta volt a legmegfontoltabb.
– Hmm, nem is tudom. Attól függ, lépést tud-e tartani. Nem vagyok már heves vérű tinédzser, viszont tapasztalt. Egy fiatal srác még sokat tanulhat tőlem. Egy idősebb férfi meg lehet, hogy már nem tudna lépést tartani velem.
Jót nevettek a viccen, szemük azonban édes-kesernyés emlékektől csillogott, ifjúkori csábításokról, amikor még vágyakozva sóhajtottak egy jóképű srác egyetlen pillantásáért és alig várták, hogy felnőtté váljanak. Pillanatnyilag mindegyikük egy másik világban kalandozott, mikor még volt férjük, családjuk és kötelezettségeik.
– Nem – mondta most Crystal.
– Egyikünk sem akar idősebb férfit. Most még nem.
– Tizennyolc éves koromban volt viszonyom egy idősebb férfivel – szólt erre Josie. Aztán mintha csak most jött volna rá, mit is mondott, elpirult és lesütötte a szemét. A másik kettő észrevette ezt és azonnal érdeklődővé váltak.
– Meséld el! – kérte Crystal.
Greta előredőlt, kék szeme érdeklődően csillogott.
– Úgy van. Mondd csak el!
– Rendben.
Josie az asztalt fürkészte. Egy pillanatig úgy tűnt barátnőinek, képtelen lesz folytatni. De aztán elmúlt ez a pillanat. Josie mély lélegzetet vett és összeszedte magát, majd rákezdett.
– Görög történelmet adott elő. Mindig is szerettem ezt a tárgyat és elég nagy volt az önbizalmam ahhoz, hogy azt higgyem, minden gond nélkül elvégzem a kurzust és levizsgázom. Nem így történt.
– Mert egy dolog görög klasszikusokat és történelmet olvasni a legendákról, a trójai háborúról meg effélékről. Ám egészen más, ha tanulmányban kell kielemezni és értelmezni a történéseket és a modernkori párhuzamokat.
– Ezenkívül meg egy csomó bulira hívtak meg és élveztem ezeket.
– Le is feküdtél valakivel? – kérdezte Crystal. Némi gúny érződött hangjából, szeméből azonban irigység sugárzott.
– Naná… egyszer-kétszer. De ezek csak egyéjszakás kalandok voltak és nem is olyan észvesztően tökéletesek. Az éretlen gyümölcs ízlelgetése, meg ilyesmi.
Greta elmosolyodott:
– És a tanár bácsi nem is volt éretlen, mi? Sőt, egy kicsit túlérett, igaz?
A többiek nevettek. Josie mosolygott és pillantásával messze kalandozott.
– Jó, a bőre már olyan volt, mint az őszi almáé. Mindig arra gondoltam, hogy talán le kéne hámozni és alatta simább bőr lenne… az ifjúkori bőre. Azt hiszem, mikor erre gondolunk, az azt jelenti, hogy valakit jobban meg akarunk ismerni. Meg akarjuk tudni, mi rejtőzik a felszín alatt, ismerni akarjuk múltját.
– A szeme nagyon kék volt, és láthatólag semmi nem kerülte el a figyelmét. Sok hallgatójához hasonlóan, akiket tanított, ő is hosszú hajat és hozzáilli szakállat hordott. Ragyogó szike volt – szinte aranyszínű –, de már fehér csíkok vegyültek benne. Nem mintha ez számított volna. Úgy fonta keretbe arcát, mint valami aranyló dicsfény és nagyon lágy volt… nagyon lágy, nagyon selymes.
Egynémely más hallgató – különösen a diáktanácsból – megjegyzéseket tett rá, amiért az ifjúságát próbálja megőrizni, meg hogy nem a korának megfelelően cselekszik és nem is úgy néz ki. Persze megvolt az okuk, hogy ezt mondják. Mert minden alkalommal, ha Cado a teremben volt, a mi számunkra, lányok számára ő volt ott az egyetlen férfi.
Volt valami nyers harmónia a hangjában és csábító csillogás a szemében. Odavoltunk érte és elbűvölten ültünk ott, miközben ő annak okait fejtegette, miért hódol a modern civilizáció egy olyannak, mely virágzott az ókori Görögországban.
Rámutatott, mennyi ember és civilizáció figyelte irigyen az ókori Görögországot. Mert – mint ő mondta – a tökély áradt a tanításaikból, utódaikból, még az épületeikből is.
– És mi van vele? – kérdezte türelmetlenül Greta.
– Most felejtsd el, miben hitt ő, meg ti sokan… arról beszélj, mire jutottatok vele?
Josie most megnyalta száraz ajkát.
– Elmondom. Nézzétek, Cado tökélyt akart az emberi lényekben, ugyanúgy, ahogy azt egy isi civilizációban értelmezték. És mi nem mindig nyújtottuk neki ezt a tökélyt. Én ugyanolyan tökéletlen voltam, mint bárki más és ez végül oda vezetett, hogy behívatott a dolgozószobájába, miután jól lehordott, mert nem csináltam meg egy feladatot, amit kiadott nekünk.
Kinyitotta az ajtót, majd betessékelt. Szakadt egy szoba volt, én azonban úgy tettem, mintha különösképpen érdekelne a dekoráció.
Végignéztem a nagy halom papíron, könyveken és kávéscsészéken. Az egyik sarokban ott volt egy ősrégi bőr kanapé. A falak nagy része láthatólag kizárólag könyvespolcokból állt.
Az érzés, hogy ő ott van mögöttem, olyan volt, mintha izzó szén fűtött volna. A hátamon éreztem testének melegét. Tudtam, hogy engem vizslat, pillantása végigfut testemen, talán az alakomat gusztálja, vagy hogy milyen érzés lehet a bőrömhöz érni,; vagy hogyan reagálnék, ha hozzám érne. Már attól remegtem az izgalomtól, hogy egyedül voltam vele. Miután becsukta az ajtót, közelebb lépett hozzám.
„Josie, ugye így hívják?”
Mondtam, hogy igen. Egy pillanatig nem szólt semmit, csak kissé lehajtotta fejét, mintha a lukat nézné a szőnyegen. Kezét szorosan összekulcsolta a háta mögött, én meg emlékszem, hogy az jutott eszembe, „vajon mit szorongat ott?”
– És mi volt az? – kérdezte Greta.
Josie elmosolyodott:
– A bátorsága.
„Többet vártam magától” – mondta nekem.
– „Valamit, ami közel tökéletes”.
„Sajnálom, uram. Igazán sajnálom”.
El sem hittem, hogy ennyi átéléssel mondtam. Nem akartam csalódást okozni neki. „Tökéletes akarok lenni”, mondtam.
Valami változott tekintetében, mikor rám nézett.
– „Komolyan gondolja?”
„Igen”.
Most elgondolkozva bólintott.,Akkor elölről kezdjük” – mondta.
„Lassan táplálom magába a fegyelmet, amire szüksége van. Maga elfogadja a fegyelmezést és eközben felni, éretté válik. Egyetért ezzel?”
Azt mondtam, igen. Igazából ekkor kezdődött a nevelésem. Először is le kellett vetkőznöm. Habozás nélkül megtettem. Olyannyira a kedvébe akartam járni és megfelelni elképzelésének a tökélyről. Ott álltam remegve, soványan és szilárdan, az izgalomtól libabőrösen. Akkor azt mondta, nézzem magam egy nagy tükörben tetőtől talpig.
Hűvösen sima kordbársony zakója egy pillanatra a hátamhoz ért, mikor odaállt mögém. Mélyen beszívtam a levegőt és láttam, hogy mellbimbóim megnőnek. Egyik lábamról a másikra álltam és éreztem, hogy kellemes nedvesség tör elő két lábam között.
„Látja?” azzal vállamra tette két kezét. „Ezen a húson keresztül gyújtom lángra elméjét.”
Akkor kézen fogott, és azt mondta, hajoljak az íróasztalára. Azt tettem, amit kért.
„Milyen érzés?” kérdezte.
– Azt mondtam neki, az íróasztal lapján a bőr hideg a mellbimbóimnak. Mondtam, hogy melleim az asztallapra lapulnak, az asztal széle pedig a nemi szervemet nyomja. Aztán közöltem, hogy a szőnyeg durva a meztelen talpamnak, meg hogy a hasam odaragad az asztalhoz.
„És testének melyik része érintkezik most leginkább a külvilággal, Josie?”, kérdezte.
„Talán az elmém?”
„Végső soron igen” felelte. „Elméje azonban most a mezítelen fenekén át fogja fel a külvilág jeleit. Farpofái most csupán a környezi levegővel érintkeznek. Emiatt határozottabb üzeneteket küld az agyának, mint teste bármely egyéb részének. Közli agyával, hogy sebezheti. Azon túl pedig egészen logikus, hogy egy ni hátsó felének kereksége felhívás arra, hogy simogassuk, rácsapjunk vagy szexuális tevékenységet folytassunk vele. És elméje erre van hangolva… tökéletesen ráhangolva.”
Lehunytam szemem, azt kívántam, bárcsak hozzám érne. Egy darabig még beszélt, mielőtt kezével végigsimított a hátamon.
Emlékszem, hogy beleremegtem, mikor megmarkolta a fenekem.
Tudtam, most jön a fegyelmezés, sőt, azon kaptam magam, hogy alig várom. Ő fogott egy vonalzót és Homérosztól idézett valamit, valahányszor lecsapott azzal a seggemre. Emlékszem, a lélegzetem is elállt.
„Kezdésnek hatszor” – mondta most.
„Még!” – nyögtem én. Egyszerűen nem bírtam megállni. Valamit felébresztett bennem. Valamit, amiről nem is tudtam, hogy bennem van.
„Még! Hát persze, még” – mondta erre. Vártam a további ütéseket.
Ehelyett víz csobogását hallottam. „Lassan álljon fel”, mondta. Úgy tettem. ő egy jéghideg vízzel teli edényt csúsztatott a két mellem alá.
Újfent elállt a lélegzetem. A fenekem lángolt. Mellbimbóim megmerevedtek a jeges víztől. „Most egyszerre érez hőséget és hideget testének két különbözi pólusán. Emelje fel két karját a feje fölé, és feküdjön rá teljesen az asztalra. Amíg ezt nem teszi, nem folytatom a fegyelmezést.”
Örömmel tettem, vágytam rá, hogy figyelme rám irányuljon, és hogy elfogadjon. AKARTAM, hogy azt gondolja rólam, tökéletes vagyok. Ha lehunytam a szemem, fellobbantak érzékeim. Hallottam, ahogy a vonalzó surrog a levegőben. Hallottam, hogy lesújt a húsomra, és éreztem az érintkezés melegét. Sajgott a hátsó felem. A mellem is, de másként, mégis ugyanúgy. Nem szex volt ez, nem is valami piszkos játék, hanem tisztán és egyszerűen erotika, elmém, testem és érzékeim örömteli ébredése.
Artikulátlan hangokat adtam ki, majd azt kérdeztem tőle, tökéletes vagyok-e már, elég tökéletes ahhoz, hogy a testembe fogadjam. Ruhák suhogását hallottam, mielőtt belém hatolt. Ami a legmeglepőbb volt az egészben, hogy nem nyúlt hozzá a mellemhez, sem egyéb testrészemhez, miközben baszott. Csak a pénisze, a szeméremszőrzete és combjainak eleje ért hozzám. Megértettem, mit akart tőlem. Két karomat a fejem fölé nyújtva és lehunyt szemmel csakis testemnek arra a részére összpontosítottam, amelyhez ő hozzáért.
És tényleg koncentráltam. A szex sohasem lehet ugyanolyan az egyik férfivel, mint a másikkal, még akkor sem, ha a különbség viszonylag kicsi. Cadóval az egész teljesen más volt. Nehéz leírni a kezdeti félelem borzongását, miközben a szexuális izgalom egyre intenzívebbé és sürgetőbbé válik. Lehunyt szemekkel igazán átéreztem, ahogy az orgazmus úrrá lesz testemen. Az örömérzet hullámai söpörtek végig bőrömön. Biztosan éreztem, hogy végigvonul rajtam közvetlen a felszín alatt. Az egyik szinten azt éreztem, gyengéden érint meg, nem erősebben, mint cirógatás egy köteg pávatollal. A másik szinten meg felforrt a vérem, gőzzé változott ereimben.
Mikor eljött az orgazmus, megrázkódtam, de nem kiáltottam.
Tudtam, hogy ő ezt nem akarja. Magamban tartottam ezt az élményt.
Nem volt hangja, mivel nem öltött alakot. A részemmé vált és az is marad örökre. Ezt Cadótól kaptam.
Josie lágyan elmosolyodott magában.
– Az sem érdekel, hogy én csak tizennyolc voltam, ő meg több mint kétszer annyi. Mégis ő hozta életemben az egyik legtartósabb élményt – ha ugyan nem az egyetlent.
Barátnői tapsolni kezdtek.
– Micsoda sötét ló vagy te, Josie Thompson! – tört ki lelkesen Greta.
Crystal a fejét rázta:
– Vicces. Én meg valahogy azt gondoltam, te fölötte állsz az efféle dolgoknak.
Josie elvigyorodott és a sétabotja után nyúlt.
– Kipróbáltam a legtöbb bűnt, Crystal, és meg kell hogy mondjam, a szex él a legtartósabban emlékeimben. Még vannak álmaim és emlékszem, milyen is volt. A szex az, ami életben tart.
Barátnői egyszerre bólintottak.
– Hát ennyit a fiatalemberekről – mondta Greta. Egymást köszöntve emelték fel poharaikat, majd kiitták maradék borukat. Eltelt egy újabb este, és egy újabb alkalom, hogy átéljék ifjúságuk szenvedélyét.

fel