Legyen a büntetés a bűnre szabott

– Huss! Huss! A nádpálca suhogó hangja ez, amit hallok, a Gazdám csapkod vele a fülem mellett. Azt a hangot is jól ismerem, mikor a pálca a húsomba vág. Paff! Paff!
De most még nem ezt hallom. Mi több, nem is azt érzem. Mert Gazdám másféle büntetést talált ki nekem ma estére. A dicső szabadság helyett, melyet az jelent nekem, ha az ő kezétől kapom az ütlegeket husánggal vagy bármi eszközzel, ami éppen eszébe jut, hogy azzal hevítse fel húsomat, most úgy döntött, megfoszt attól a különlegesen szenzációs érzéstől, hogy a saját kezével büntet.
Ehelyett most arra kényszerít, hogy azt hallgassam, mikor ő valaki mást büntet meg. Azonban nem lehetek szemtanúja az eseménynek, még csak nem is tartózkodhatok ugyanabban a szobában, amikor ő azt a másikat bünteti.
De hallgatnom kell őket.
– Jól érzed magad, madaram? – kérdezi.
Még hogy jól? Milyen választ adjak erre? Úgy gondolom, a háttámlát borító puha velúr jó érzés pucér bőrömnek. A hátam és a fenekem tehát jól érzi magát. De ezt éppen nem mondhatnám el a kötelekről, amiket a derekam köré főztek és kettészelik a pinám ajkait.
Még dörzsöl? Egy kicsit. Szorosra kötötték? Naná! Izgató, igen!
De semmiképpen sem jó érzés.
Tudom, hogy érzelmeim kiülnek arcomra. Olyasvalami ez, ami ellen semmit sem tehetek, akárhogy is próbálom. Gazdám így nagyon is jól tudja, hogy a válaszom nem őszinte.
– Hadd fogalmazzam újra, madárkám – mondja most, miközben a nádpálca hegyét jobb combom belső felének nyomja.
– Szeretnéd, ha eloldoználak?
– Ó, nem, Gazda! – törnek elő szavaim, mielőtt még elejét vehetném.
– Készen állok bármire, amit csak akar.
A pálcával végigköveti combom belső felét a térdemig, majd a másik combommal folytatja ugyanezt. A bambusznád apró göcsörtjei végigkarcolják finom húsomat. Beharapom az ajkam, nehogy hangosan felnyögjek, mikor abbahagyja és elveszi onnan a pálcát.
– Nagyon helyes, madárkám. Akkor ideje, hogy elkezdjem.
– Igenis, Gazda.
Ujjaival most megragadja az államat és szorosan fogja. Érzem leheletének melegét, az ajkamtól mindössze néhány hüvelyknyire.
– Ne feledd: ez most a te büntetésed. Ha hallgattál volna rám, most te lennél az, akit figyelmemmel tüntetek ki. Ehelyett azonban hallani fogsz minden hangot, miközben Melody testét ütlegelem. Az ő testét a tied helyett.
Szomorú ez, mivel tudom, hogy én lehettem volna, aki átérzi Gazdám büntetésének csodáját, de most csak ennyit tudok mondani:
– Igenis, Gazda.
Kemény csókkal fedi ajkam, nyelve a számat kutatja, aztán otthagy engem, hogy levegő után kapkodok. Nem marad más hátra, mint a várakozás. És a helyzetem igazából nem is annyira kellemetlen.
Végül is nem én lógok a csuklóimnál fogva kikötözve, vagy hátrafelé egy hordóra feszítve. Ehelyett egy barna velúr támlás széken ülök. Lábaim széttárva, bokáim a karfákhoz kötözve, hogy szélesen kitárulkozom. Bár karjaimat a fejem fölé csatolták, nem feszítettek ki valami elviselhetetlen helyzetbe… épp csak a fejem fölé szíjazták, hogy ne legyenek útba.
Gazdám is fogott egy kötelet, a derekam köré kötözte, majd lefelé, át a lágyékomon, szeméremajkaim két oldalról fogták közre. Onnan megint felfelé vezette, két farpofám között és a seggem lukán nyugodott, a végét megint csak a derekam köré kötözte.
Ám annak ellenére, hogy ezt az én büntetésemnek szánta, a Gazdám volt olyan kedves és két csíptetőt helyezett kemény mellbimbóimra, melyekről lánc lógott alá.
És minthogy a szemem is be volt kötve, természetesen mindebből semmit sem láttam. Miután mindent elrendezett – legnagyobb megelégedésére –, Gazdám egy fekete selyemsállal kötözte be szemem, aztán kipróbálta, látok-e így valamit.
Csitt! Csatt! Csitt! Csatt! Úgy ugrálok, mintha az én seggemet vernék. Ám ezek csak annak hangjai, ahogy Gazdám a kezével lecsap Melody fenekére. Bárcsak az én seggemet ütlegelné. Tudom, milyen érzés az. Piff, paff! Tenyerét homorítja, így a Gazda seggrepacsijának hangja rosszabb, mint az az égeti érzés. De valahányszor keze lesújt, az mégis olyan csodás.
A csíptetők a mellbimbóimon egyre jobban szorítanak, ahogy azok egyre keményebbé és érzékenyebbé válnak. Cicijeimben az a nyilalló fájdalom csupán incselkedés mindazért a csodás érzésért, amit átélhetnék, ha én lennék az, aki a büntetést kapja. Akkor most ahelyett, hogy a hűvös levegő simogatja csupasz puncimat, az érdes nád dörgölné megduzzadt csiklómat. És ha valami különösen nagyot alakítanék, Gazdám talán megajándékozna azzal, hogy hüvelykujját a seggembe dugja.
Piff! Paff! Melody felhorkan egy különösen kemény ütés után. Vajon a nádpálca vagy a lapos husáng csal ki ilyen hangokat belőle? Végül abbamaradnak a csattanások, már csak Melody zihálását hallom, mely keveredik Gazdám harsogó légzésével. Azután egy állandóan surrogó hang mindent elnyom. Próbálom kitalálni, mi lehet az. Tudom, nem a husáng, se nem a nádpálca, mert azok hangja élesebb, mikor lecsapnak Melody bőrére. Ez azonban lágyabb zaj, mintha bőr súrlódna bőrön.
Még néhány másodpercig hallgatom, mire rájövök: ez az antilop korbács, mellyel a Gazda a melleimet szokta csapkodni.
Vajon Melody élvezi-e? Érzi-e ugyanazt az éles fájdalmat a mellében, vajon ugyanolyan izgalmi hullámok vibrálnak-e végig rajta a mellétől a csiklójáig? Halk, elégedett nyöszörgések töltik ki a levegőt és már tudom, ő is élvezi büntetésének minden percét.
Nedvesség szivárog a hüvelyemből, és átáztatja a kötelet, mely a puncimnak feszül. A csípőmet riszálom, így próbálom elérni, hogy egy kicsit dörgölje megduzzadt csiklómat. De ezzel csak azt érem el, hogy egyre jobban felizgulok anélkül, hogy kielégülnék.
Az antilop korbács suhogása megállás nélkül hallatszik. Szinte magam elé képzelem Gazdám csuklójának mozdulatát, ahogy a korbács bőrszíjaival gyengéden simogatja Melody testét. A lány mellbimbói bizonyára csaknem olyan kemények és feszesek, mint az enyémek. A Gazda mindaddig nem tesz rájuk csíptetőket, míg korbácsolja. Ám utána… Utána majd finoman megcsippenti azokat, aztán felhelyezi a csíptetőket a két megkeményedett bimbóra, aztán folytatja a büntetést.
Füleimet hegyezem, ám most csend köszönt rájuk. Nincs több korbács suhogás, sem nyöszörgés, még csak súlyos légzés sem hallatszik. Bárcsak tudnám, mi történik ott. Hallgatódzom és képzelgek, egyebet nem tehetek. De hangok nélkül még csak fogalmam sem lehet a történtekről.
A sötét csendet most Gazdám hangja töri meg, azt mondja:
– Csodálatosan csinálod, Melody. Nos, ideje a husángnak. Bólints, ha felkészültél.
– Rövid szünet.
– Pompás. Ne feledd, ne feszítsd meg a tested, akkor nem fáj annyira!
Hogy lehet ilyen jó ahhoz a lányhoz? Hisz ő csak eszköz, hogy engem büntessen. És ráadásul még néven is szólítja. Puff! A husáng első csapása vágja szét irigykedi gondolataimat. Bárcsak az én seggemre mérné az ütéseket.
Puff! Gazdám azonban a tökéletes büntetést választja. Most visszatartja az ütlegeket és csapásokat, amikre annyira vágyom, csak hogy fülelnem kelljen, mikor majd másnak osztja ki azokat. Ha ennek egyszer vége lesz, többé soha nem rendetlenkedem.
Puff! Okosabb is lehettem volna annál, hogy megpróbálom a gazdámat manipulálni és elérni, hogy elverje a seggem. Hisz ő az úr, nekem pedig engedelmeskednem kell. De azt hittem, túljárhatok az eszén és rávehetem, fenekeljen el, mert arra vágytam. Ehelyett most itt vagyok lekötözve egy székhez, szélesre tárt combokkal, miközben a kötés a puncimat izgatja, a csíptetők meg a mellbimbóimat, eközben hallgatom, hogy szeretett Gazdám másnak osztja ki az én büntetésemet.
További ütlegek visszhangoznak fülemben, melybe Melody nyögése vegyül. Tudom, hogy élvezi a verést, és ettől még jobban felizgulok annak ellenére, hogy féltékeny vagyok.
És most a legizgalmasabb hang üti meg fülemet. Huss, huss!
Ismerem ezt a hangot és tudom, Gazdám sújt a nádpálcával a levegőbe.
Huss… puff. Rögtön a csapás után sírás tölti ki fülemet. Melody végül megtört. De még sírása is eksztázissal telt. Ez az a meghatározhatatlan érzés, mely egyszerre fájdalom és örömérzet. El sem lehet dönteni, melyik hiányzik jobban. Ismerős számomra ez a sírás, mert én is ezt teszem, mikor Gazdám elver a nádpálcával. Most azonban csupán hallhatom, miközben arra vágyok, bárcsak én lennék ott.
Huss – puff! Huss – puff! A seggemet riszálva dörgölődzöm a velúrhoz, mert a nádpálca keltette éles fájdalmat akarom érezni, nem a puha plüss simogatását.
Még három nádpálcacsapást számolok, aztán Melody lágyan felsóhajt. Talán a Gazdám épp végigsimít tenyerével a lány lángoló húsán. Mikor Melody sóhajtása sziszegéssé változik, tudom, hogy Gazdám keze épp odaért, ahol a nádpálca nyomán hurkák keletkeztek. Azok a nyomok az én bőrömet illetnék meg, nem pedig az övét.
Ziháló lélegzés hallatszik be a szobába, egyre közelebb ahhoz, ahol én ülök. Vajon mit tesz most a gazda? Már használta a kezét, az antilop korbácsot, a husángot és a nádpálcát. Mi jön ezután?
– Hajolj rá a kanapé hátára, Melody! – mondja most.
– És terpeszd szét a lábad!
Szemem elkerekedik a kendő alatt. Megbassza Melodyt. Tudom.
Odafekteti a lányt a kanapé háttámlájára, hogy a puncija pont a kellő magasságban legyen. Aztán megbassza.
Ó… tényleg nagyon más ez a büntetés, amit számomra kieszelt. Nem elég, hogy azt kellett hallgatnom, ahogy más valakit büntet meg, most még azt is hallanom kell, hogy megbassza Melodyt.
Most hirtelen megérzem kölnije illatát, majd hallom a hangját, amint
a fülembe suttog.
– Gondolj csak bele, madárkám. Te lehetnél a helyében és azt akarom, hogy emlékezz erre. Most arra készülhetnék, hogy téged baszlak meg, nem pedig Melodyt.
Még mielőtt válaszolhatnék, máris távozik. Tudom, mert már nem érzem zamatos illatát és leheletének melegét a fülemen. Most mély lélegzetet veszek, így próbálom magamba fojtani könyörgésemet a Gazdához, hogy inkább engem basszon meg. Tudom, hogy úgysem tenné. Ha egyszer már döntött, nagyon nyomós ok kell, hogy azt megváltoztassa. Mindenképpen több az én könyörgésemnél és esdeklésemnél.
– Maradj nyugton, Melody! – mondja most a Gazda.
– Mélyebbre nyomom.
A Gazda csípője Melody farpofáinak ütődik. Hallom azt a nedves lucsogást, ahogy a farkát a lány puncijába meríti. De abban biztos vagyok, hogy Melody pináját nem járják át úgy a nedvek, mint az enyémet. Mert belőlem már csöpögnek, szinte olyan, mintha egy tócsában ülnék.
– Jó forró és szűk! – sziszegi Gazdám.
– Ez az, remek, szorítsd még jobban!
A belső izmaim összerándulnak erre a parancsra, és arra vágyom, bárcsak bennem járna a fasza. Én szorosabbra fognám azt, mint Melody. De ehelyett csak a levegőt érzem. A kötél a csiklómnak dörgölődik. Ha egy kicsit keményebben nekinyomhatnám, még talán el is mennék. A lábaimat azonban úgy lekötözték, hogy épp csak egy kicsit mozoghatok előre-hátra.
– Ez az, Melody! Most maradj így, mindjárt elélvezek! – emeli Gazdám a hangját a szenvedélytől.
Az ajkamba harapok, nehogy felsírjak és könyörögjek Gazdámnak, basszon meg engem is. Hadd élvezzek el. Az ujjaitól, a faszától, mindegy, nem érdekel. Csak el akarok élvezni.
– Most, Melody! – mondja hörögve.
– Most élvezek beléd!
Hallom minden nyögését, elképzelem az örömérzet hullámait, amint átvonulnak testén. Szinte érzem, ahogy életnedve a testembe árad, ahogy belém lövell.
De nem belém, hanem Melody testébe. Ez a büntetés több mint hatásos volt. Tudom már, többé nem leszek engedetlen. Soha nem próbálom többé manipulálni a Gazdámat, hogy elfenekeljen vagy megbasszon vagy bármi mást tegyen. A tökéletes kis madárkája leszek, készen arra, hogy bármit megtegyek, amit csak kíván…
Keze most az arcomat simogatja, én pedig a tenyerébe dörgölődzöm, szótlanul igyekszem kimutatni, mennyire bánom, hogy rossz voltam.
– Jó lecke volt, madárkám?
Bólintok, tenyerének kérge gyengéden dörzsöli a szám sarkát, ajkaim megremegnek.
– Igen, Gazdám!
– Eddig jól viselted a büntetésedet, madárkám – mondja most.
– Hogy biztosan megjegyezd a leckét, ezért Melody most leszop engem, te meg nézed. Leveszem szemedről a kendőt, de csak ennyi. A büntetés utolsó pontja, hogy számodra ma nincs orgazmus. Egy kicsi sem.
– Igen, Gazdám – mondom suttogva.
– És köszönöm.
Mikor a Gazdám leoldja szemem elől a fekete selyemkendőt, csak hunyorgok a nappali tompa fényében, mert sokáig voltam sötétben. Aztán jó kislány módjára odafordítom a fejem és nézem, ahogy Gazdám faszát szopják.
Holnap majd rajtam a sor.

fel