Mutasd meg mi a szerelem

Jerry már egy hónapja járt Marionnal, mikor elhatározta, közelebbről megismerkedik a seggével.
Mindenek előtt nagy, kerek húsos hátsó fele volt az, ami a kistermetű, barna hajú és barna szemű szépséghez vonzotta. Most pedig teljes egészében ki akarta azt élvezni, sőt, égeti szükségét érezte: jól elnáspángolni, aztán megbaszni, ha csak egy mód van rá.
Kissé aggódott azonban amiatt, hogyan reagál majd erre a lány, ha szembetalálja magát az ő mindent elhomályosító fenék-imádatával. Eddig óvatosan bánt a lánnyal - a szex az összes hagyományos pózban és testnyílásokban folyt -, mert ő már úgy gondolta, talán Marion számára az „egyetlen”; okos, melegszívű, intelligens, szereti a focit, csodás kemény mellei vannak és ott az az ördögien kívánatos gömbölyded feneke. Ugyan mi mást kívánhat még egy férfi? Jerry már szinte látta magát, hogy végleg megállapodik a lány mellett. De mindenekelőtt ki kellett elégítenie az anális szex iránti vágyát és felmérni, hogy reagál erre a leány.
Marion ott állt Jerry öltözőszekrényének tükre előtt, nap barnította kerek hátsóját elbűvölően választotta ketté középen egy szexis fekete tanga-bugyi pántja. Nem is volt rajta semmi más, csak ez az erotikus alsónemű és a mosolya, miközben épp készülődött, hogy ellássa másodállását mint felszolgáló a Laissez Faire-ben, ebben a lerobbant éjszakai klubban az East Side-on. Hiányos francia szobalány ruhája ott feküdt a rézágy lábánál, amelyen Jerry nyújtózkodott. Meztelen volt, farka kezdett megkeményedni, miközben elhatározta magát és Marion gömbölyded, bronzos farpofáit tanulmányozta.
- Nem szeretem, hogy abban a lebujban dolgozol - mondta végül és a lány fenekének hajlatait bámulta, miközben Marion a száját rúzsozta.
A lány most ajkait csücsörítette és egy csókot lehelt Jerry tükörképére.
- Attól félsz, összeakadok valami gazdag playboy-jal? - kérdezte incselkedve.
Jerry most megragadta merev farkát, ujjait végigfuttatta a lüktető hímtag véredényekkel telt hosszán és éhes pillantásával szinte felfalta a lány érett őszibarackra emlékezteti fenekét.
- Nem szeretem, mikor ott parádézol abban a kócerájban és a segged riszálod a sok részeg fazon orra előtt.
- Nem tehetek róla, drágám. Ebből fizetem a tandíjat. Még egy év és meglesz a diplomám, aztán egy halom pénzt keresek. De addig… - azzal megvonta vállát, farpofái csábítóan hullámzottak.
Jerry most lecsusszant az ágyról, és odament Marionhoz, előremeredő farokkal, mely pontosan mutatta az utat a lány fenekéhez. Két nagy kezét Marion vállára tette, nagy faszát a duzzadó farpofáknak nyomta. Marion megpaskolta Jerry kezét, majd sminkes neszesszeréből előhúzott egy üveg szempillafestéket és kezdte ecsetelni szempilláit.
Jerry keze most lehullott Marion válláról és egyet hátralépett. Lepillantott a lány bronzos fenekére, miközben a harag és kéjvágy lángolt benne. Most felemelte egyik kezét, kissé habozott, aztán keményen lesújtott Marion seggére.
- Hé! - kiáltott fel a lány és megragadta az öltözőszekrény szélét, a szempillafesték pedig a szőnyegre bukfencezett.
Jerry most újból rávágott a lány szexis farpofáira, aztán újból és újból, fogait összeszorította, szeme égett. Marion felnyögött, a fájdalom és örömérzet keveredett benne, teste reszketett. Jerry észrevette, hogy reagál a lány és ujjongott, felváltva ütlegelte egyre vörösödi farpofáit.
- Atyaisten - kapkodott levegő után Marion és megrázkódott a csapások hatására.
Jerry gonoszul vigyorgott, szinte eksztázisba esve látta, hogy a mindig fegyelmezett, hagyományos szexet kedveli barátnője élvezi az ő szeretetének brutális megnyilvánulását.
- Csak nem fáj, édesem, vagy igen? - sziszegte a lány fülébe a fenekét csapkodva.
Marion a fejét rázta.
- Nem, nem, de… de készülnöm kell, megyek dolgozni…
- A munka várhat - recsegte Jerry.
Rávágott a lány jobb farpofájára, aztán a balra, újfent mozgásba hozva a barna, vörösödi húsos segget. Marion lesunyta fejét és hátralökte fenekét, csillogó barna haja az arcába hullott, körmei a fa öltözőszekrénybe vájtak.
Jerry fasza mint az acélrúd feszítette szét Marion selymes farpofáit. Két kezét most mereven, vízszintes helyzetbe nyújtotta ki, aztán térdét beroggyantva egyszerre ütötte Marion hullámzó vánkosait.
Az ütlegek hangosan csattantak, a lány sikolya még ennél is hangosabb volt. Jerry egyre csak ütlegelte, az öltözőszekrény nyikorgott a lökésektől, a lány teste reszketett, a formás segg húsa vonaglott. Marion ülepe elektromossággal telt meg, Jerry tenyerének brutális, ám áldásos csapásai a lány seggére szexuális szikrákat küldött a lány egész testébe, amitől az reszketett, a seggrepacsira való érzékenysége most vadul tört felszínre.
- Szóval szereted, ha elverem a segged, igaz? - szűrte a szavakat a fogai közt Jerry retorikusan, ezúttal csak egy kézzel ütve.
Marion bólintott és tehetetlenül reszketett.
Jerry most abbahagyta a fenekelést, míg lerántotta a lány tanga bugyiját, így teljesen szabaddá téve a két farpofa közötti árkot. Marion összeszorította két lábát és derékban előrehajolt, odamutatva a buja, két gömbölyded párnából álló célpontot Jerry örömtelien bünteti kezei elé.
A férfi nyitott tenyérrel sújtott a fodrozódó farpofákra, záporoztak rá az ütések. Marion pedig örömében nyöszörgött, feneke tűzpirosan csillogott a csapások súlya alatt.
Mikor aztán Jerry saját keze is elviselhetetlenül kezdett sajogni, térdre ereszkedett, majd benyúlt az ágy alá és előhúzott egy lábnyi hosszú bőrszíjat, amit épp erre a különleges alkalomra tartogatott. Afféle szíj volt ez, amilyet az iskolaigazgatók használtak a rakoncátlan gyermekek fegyelmezésére. Most Marion ragyogó, szemérmetlenül kihívó tomporára pillantott, majd tenyeréhez ütögette a merev bőrszíjat.
Aztán lesújtott vele a lány fenekére.
Marion felnyögött, előrehőkölt, majd fejét hátrafordítva küldött szerelme/büntetője felé egy huncut mosolyt, szemei nedvesek voltak. Jerry tovább ütlegelte a szíjjal a lány tökéletes seggét, a csapások fehér csíkokat hagytak ott, melyek aztán gyorsan váltottak át bíborvörösre. Veríték patakzott végig Jerry arcán ugyanúgy, ahogy a könnyek patakzottak Marion arcán, a férfi merev hímtagja az ütlegek ritmusára himbálódzott.
Jerry addig ütlegelte Marion kirobbanó fenekét, míg a lány már szinte az ájulás szélén állt, ülepe már elzsibbadt, de azért nem volt érzéketlen, farpofái téglavörösek voltak és lángoltak, hurkák nittek ott, ahol a szíj a legélesebben sújtott le.
A férfi végül ledobta a seggre verő eszközt, majd az egyik fiókban kutatott és előhúzott valami kenőcsöt.
- Basztak már valaha seggbe? - mordult fel megmerevedett hímtagját kenegetve.
Marion a tükörből pillantott rá, a szempillafesték csíkokat hagyott arcán, karjai és lábai reszkettek.
- N-nem - nyelt nagyot a lány.
Jerry most a kenőcstől síkos ujjait a lány összevert farpofái közé csúsztatta, mire ő felnyögött. Mutatóujjával kereste meg a végbélnyílást, aztán ujjának bütykéig nyomta belé. Most jobbra-balra forgatta azt, ugyanakkor megint lesújtott a lány lángoló fenekére.
Marion hangosan felkiáltott, ugyanolyan kábultan a vágytól, mint amilyen Jerry volt; a vér szétáramlott puncijában és seggében, a fülében lüktetett. Lefejtette jobb kezének ujjait a toalett asztalról és lecsúsztatta a puncijához. Már hihetetlenül átnedvesedett, ő pedig mohón dörgölte csiklóját, teste megrándult és bizsergett Jerry minden egyes ütésére és ujjának mozdulataira a végbelében.
A férfi végül kihúzta ujját a lány fenekéből, helyette most a makkját dugta be, azzal nekifeszült a lány apró, még szűz segglukának. Megragadta dákóját és fogait csikorgatta, úgy nyomult előre, makkja már áthaladt a lány záróizmán és tolta előre a végbélbe.
- Ó…, te jó ég - sóhajtott fel Marion.
Jerry a lány veríték áztatta bőrébe vájta ujjait és könyörtelenül döfött előre, faltörő koshoz hasonló farka egyre mélyebben fúródott Marionba. Egészen addig mélyesztette dákóját a lány őszibarack fenekébe, míg tökei a fenék pofáihoz értek.
- A francba, de szűk vagy! - röfögte Jerry, a fanszőrzetéig behatolva Marion feldagadt hátsó fertályába.
Most csípőit kezdte riszálni, előre-hátra löködve a faszát a lány szűk segglukába, odabent a forróság és a satuszerű szorítás hatására tökei forrni kezdtek. Marion egyre gyorsabban és gyorsabban dörgölte duzzadt csiklóját, közben egész testében remegett az érzéstől, hogy egy nagy kövér fasz tölti ki teljesen a seggét, feje szédülni kezdett, puncija pedig lüktetni.
- Gyerünk, basszál! Basszál seggbe! - sikoltozta a lány, önfeledten dörgölve csiklóját.
Jerry a testével löködte a lány brutálisan összevert fenekét, miközben vadul nyomult előre. Heréi most hirtelen megfeszültek,ő pedig még szaporábban baszott, féktelenül döfködve Marion fenekét, miközben a lány bíborvörös farpofái megállás nélkül remegtek. Jerryt magával ragadta az orgazmus, forró, fehér magvát Marion seggébe lövellte.
- Igen! - üvöltötte a lány eksztázisban, kezével a punciját markolászva.
A férfi egyre csak lövellte a spermát Marion végbelébe, a lány élvezetének heves hullámai őt is magával ragadták.
Mikor aztán az egész véget ért, Jerry ernyedten nyúlt el Marion testén, teljesen összetapadtak, farka még mindig teljes hosszában merült el a lány seggében. Marion a férfi karjaiba temette fejét és zihálva igyekezett visszanyerni lélegzetét. Aztán eszébe jutott, hogy munkába kell mennie, Jerry pedig óvatosan húzta ki még mindig kemény hímtagját a lány megerőszakolt segglukából, majd segített neki öltözködni.
Gömbölyded farpofái alsó részén skarlátvörös csík látszott ki a szoknyája fodros széle alól.
- Egynémely vendég azt kérdezte Tonytól, a csapostól, hogy netán valaki netán jól elfenekelt engem … mondjuk egy féltékeny fiú, vagy efféle. - mondta Marion az ágy szélére ülve és óvatosan hámozta le egyik harisnyáját.
Jerry álmosan vigyorgott, és elégedetten nyúlt el az ágyon.
- Fogadjunk, hogy több borravalót kaptál, mint máskor.
- Lehetséges. De most nem erről van szó, Jerry. Miattad elveszíthettem volna az állásomat.
- Csakugyan? - kérdezte a férfi még szélesebb vigyorral.
Marion félénken mosolyodott el és két karját a férfi nyaka köré fonta. Két szeme meleg és nedves volt. Megcsókolta Jerryt.
- Csak…. az a helyzet, hogy egy kissé… érzékeny vagyok idelent.
Jerry enyhén belemarkolt az elkínzott fenékbe.
- Hát azt észrevettem.
- Azzal megcsókolta Mariont.
- Egymillió dollárt érői segged van szivi, és még szereted is, ha megdolgozzák. Én meg történetesen már régóta bolondulok a jó seggért.
- Minket egymásnak teremtettek.
Marion most ajkába harapott.
- Vajon lehetne még egy közös… fétisünk?
Jerry felnevetett, játékosan markolt ismét a farába.
- Próbáld ki és majd meglátjuk. - Olyan fickó volt, aki soha nem viszolygott egy kis hóborttól.
És öt perccel később ő volt a „pasas” rózsaszín selyem melltartóba és fényes rózsaszín bugyiba bújva, szőrös lábain Marion legjobb hófehér harisnyái feszültek.
Marion sugárzó tekintettel mosolygott.
- Nagyon elbűvölő, drágám.
Jerry visszamosolygott rá. Ugyan nem vallotta be, de a női ruhába öltözés egyik kedvenc szerepe volt, amit a hálószobájában játszott el. Most már biztosan tudta, hogy ez a jó seggel megáldott, nyílt lelkű lány kétségkívül az ő őrangyala.
Most Marion libbent elő a francia szobalány szerelésben és lehámozta a tanga bugyiját, odasétált a „pasasához” és a bugyijának selymes anyagán át durván ragadta meg tökeit. Kellemes borzongás futott végig Jerry gerincén, Marion punciján éles vibrálás vonult át.
- Egy ilyen csinos lánynak, mint te, egy kicsit ki kell sminkelnie magát, hogy kihangsúlyozza a benne rejli szépséget - mondta a lány.
Jerry buzgón bólogatott, Marion pedig odahúzta őt a toalett asztalhoz és lenyomta egy székbe, majd kezdte felvinni a púdert, rúzst, szempillafestéket és szemhéjfestéket Jerry borostás arcára. Mikor aztán teljesen ki volt sminkelve, mint egy ribanc, akinek a szerepét játszotta, Marion seggbe baszta őt egy felcsatolható műfasszal, amit még munka után vett. A bőrszíjak ugyan égették érzékeny fenekét, de Marion nem panaszkodott.
És Jerry sem.
Egészen hajnalig, mikor megpróbálta lemosni a sminket, hogy készen álljon és megjelenhessen a fiatal nőkből álló osztály előtt, akiket a helyi leány-gimnáziumban tanított. Eszeveszetten dörgölte arcát, ám a lemoshatatlan rúzs és szemhéjfesték csak nem akart eltűnni.
Marion álmosan mosolygott, mikor a fiúja dühödten kiabált és elképzelte magát, hogy kurvának maszkírozva tart órát az eladósorban lévő, csillagszemű diáklányainak. Hiába, a bosszú édes. Még édesebb, ha belegondol, hogy a seggrepacsit minden bizonnyal meg is érdemelte és még ki is érdemli, amiért ilyen huncut kislány volt.

fel