Rám ne hivatkozzanak
Olyan néha, mint a króm… A felszínen
fényes, csillogó. Felületes pillantással észre sem venni, hogy a
bevonat alatt a nikkel valójában ezüst. Mert csak a csillogás látszik.
Hát ilyen volt Wendy.
Ha egy klubban vagy egy bárban láttam volna meg, sziporkázása
valószínűleg beleveszett volna az éjszakai élet hátterébe. Csak hát ez
reggel nyolc órakor volt, egy csütörtöki napon. Rendszerint nem kelek
ilyen korán, de úgy negyedévenként rám tör az álmatlanság, mint ahogy
most is… szóval nem tudtam aludni.
Épp az egynapos kenyereket mustrálgattam, mikor a csokoládés pult mögül
odajött mellém és megállt a közvetlen közelemben. Én úgy véltem,
túlságosan is közel jött ahhoz, hogy pusztán a fánkokat vegye
szemügyre. Fekete DKNY ruhában volt, valami csillogott a nyaka körül.
Az üzlet éles világításában hiperaktívnak tűnt.
Most rám nézett.
- Fehéret vesz vagy barnát?
- Magam sem tudom. Egyik sem friss.
Most szemügyre vette a vekniket.
- Muszáj ennem valamit. Melyiket viszi?
Nagyjából ez volt az utolsó következetes kérdése. Kérhette volna
egyszerűen azt is, hogy segítsek neki választani, ám pillantásával úgy
nézett át rajtam, mintha ott sem lennék.
Piros SLK kocsija odakint parkolt. Valószínűleg jó nyolc-tíz évvel
idősebb volt nálam. Lakása a tengerpartra nézett… magas falak,
infravörös és üveg mindenütt.
Wendy az a fajta nő volt, akinél elég, ha közel áll hozzád és máris
kanos leszel. Pontosan ezért hagytam, hogy hazavigyen. Ő ugyan a
kenyérről kérdezett, nekem meg máson sem járt az eszem, minthogy számba
vegyem a mellbimbóit. Elfelejtettem bezárni a kocsimat, mielőtt
otthagytuk az üzletet.
A háza belülről is csillogott. Krómozott, polírozott, nehéz
bútorzattal. Az egész annyira férfias volt, hogy szinte éreztem a
tesztoszteront.
- Ne aggódj - mondta a konyha másik végéből.
- Ő most üzleti úton van. Itt a piád… bourbon.
Az ő ágyában dugtunk. Egyikünk sem volt éppen beszédes kedvében, ám
mikor hosszú, remek combjait a derekam köré fonta és a kellő
pillanatban visongani kezdett, nehogy abbahagyjam, kitört belőlem
valami, és mocskos szavakkal illettem őt.
Aztán még egyszer dugtunk a konyhában, mielőtt távoztam. Épp valami
italt kevert, mikor hátulról megleptem, úgyhogy a padlóra öntötte a
tejet.
Wendy ragyogó volt, de igencsak rideg. Talán mert július volt, épp a
tél közepe.
Uram irgalmazz!
Éreztél már valaha olyat, hogy belülről lángolsz, mint egy szupernóva,
már csak hangjának puszta hallatán is? Hogy mindjárt szétrobbansz, mert
túl sok volt az egészből? Mikor csak úgy véletlenül a bőréhez érsz a
konyhában, mert épp elveszi tőled a szódásüveget, vagy épp nevetgél az
egyik jópofa vicceden?
Tizenhét éves koromban egy csók jelenthette akár a világ végét, akár a
kezdetét is.
Shawn a szüleivel és a bátyjával költözött a szomszédba, mikor tizenöt
voltam. Haja kócos, szeme mint a polírozott bútor. Unott pillantásától,
gonosz mosolyától az ember legszívesebben valami szörnyűséget művelt
volna.
Az első naptól kezdve vonzódtam hozzá. Segítettem neki felcipelni egy
doboz bakelit hanglemezt a második emeleti szobájába.
Tavasz volt, minden oly friss…
Aztán eltelt két év. Shawn és én ott kucorogtunk anyám kanapéján és
valami magunk fabrikálta színházasdit játszottunk, mikor váratlanul
történt valami. Fogdosni kezdett. Bátortalanul, ügyetlenül. Azután csak
arra emlékszem, hogy kezemben éreztem a limonádés üveg hidegjét és azon
igyekeztem, nehogy leejtsem a szőnyegre, miközben lehunytam a szemem.
Shawn szája az enyémre tapadt, haja barackillatú volt.
Ő maga olyan illatot árasztott, mint egy olyan lány, aki elérkezett a
mássá válás határára. Belőlem is ilyen illat áradt. Valahogy sikerült
végre leraknom azt a szódásüveget. Lefeküdtünk a kanapéra, Shawn
egyenesen énrám.
Legmerészebb álmaimban sem képzeltem volna, hogy egy ilyen langaléta
lány ennyire súlyos lehet. A bennünk dúló vágy egyszerre volt félénk és
hallatlanul izgató is. Ott feküdtünk a kanapén, csókolóztunk, közben
úgy éreztük, napok, sőt hetek telnek el. Időnként - különösen mikor más
emberek előtt kellett beszélnem - idegennek éreztem saját nyelvemet a
számban. Ám mikor Shawn csókolt, abban nem volt semmi idegen… semmi
olyan, amit titkolnom kellett volna önmagam előtt.
Csókolóztunk és fogdostuk egymást egy nyáron, őszön és télen át a
hálószobámban, az övében, lépcső tetején, miközben a mamája Oprah
Winfrey-t nézte a nappaliban, jól felhangosítva a tévét. A bátyja Volvo
kocsijának hátsó ülésén vettem el a szüzességét. Fogalmam sem volt
róla, hogy ennyire tapasztalatlan.
Mindig így fogok emlékezni a tavaszra. Shawn bőrének melegére, miközben
az inge alatt a hátára csúsztattam a kezem, elrejtőzve a hátsó
udvarban, a friss esti levegőtől körüllengve, a kocsi hátsó szélvédője
pedig bepárásodott leheletünktől. Akkor még gyerekek voltunk… ám olyan
gyerekek, akik épp felnőtté válnak.
Mikor először szeretkeztünk, már tudtam, lényemnek egy része örökké
ővele lesz majd, és csak reméltem, hogy ez kölcsönös lesz kettőnk
között.
Nehézségekkel küszködő író voltam, ám sikeres szerzőnek álcáztam magam.
A könyvtárban láttam meg őt először. Az Arab éjszakák egy példányát
vette ki, amiről tudtam, hogy az ember szó szerint bezsong tőle,
úgyhogy máris dolgozni kezdett bennem valami.
A legjobb bevezető dumámmal kezdtem csevegni vele. Jól sikerülhetett,
mert felnevetett. Jó benyomást tett rá, hogy ismerem Perzsiát és
Sassanid királynőt. Őt Sarah-nak hívták.
Sarah mélyen érzéki lény volt.
Te jó ég… ő aztán tényleg értette a módját, mikor szexeltünk. Megvolt a
módszere, hogy visszafogjon engem, mikor már teljesen elkapott a hév,
és előreszaladtam volna. Ő megtanított, hogy lazítsak és érezzem át
együttlétünk minden pillanatát.
Volt egy szokása. Szerette lenyalni a hátamon csorgó verítéket, mely
elkerülhetetlenül előtört belőlem minden alkalommal. Nyelvét belepte az
erős, sós íz… ezután maga felé fordított és megcsókolt, én pedig
érezhettem saját verítékem ízét. Mindig mondtam neki, hogy ez azért nem
egészen én vagyok. Keveredett a nyelvével, ajkaival, szájüregével.
Néha Shawn-ra emlékeztetett. Egyik pillanatban nyájas, mely hirtelen
átcsap a túlzott érzékenységbe. Sarah is megrémített. Olyanná akart
tenni, amilyen nem voltam. Olyan valakivé, aki nem lakozott bennem.
Ezért csaltam meg őt. Mert gyáva voltam és nem akartam szembe nézni
azzal a valakivel, aki lehettem volna. Perverz dolog volt.
Olyan valakit vittem haza, aki szinte tükörképem volt. Egy férfias
leszbit. A folyosón dugtunk, mikor megláttam Sarah-t. Nem hallottuk,
hogy belépett. Úgy volt, hogy Detroitba utazik a hét végére. Csak
nézett rám.
A csaj… mit tudom én, hogy hívták… Arccal a fal felé fordult, így nem
láthatott semmit. Nyögései betöltötték a reggeli levegőt. Nem hagytam
abba. Ha nem akartam, hogy megbántsanak, ridegebbnek kellett lennem.
Azóta se láttam Sarah-t.
Kétlem, hogy lényemnek akár legparányibb része is közel került hozzá.
Ugyanez elmondható a rám gyakorolt hatásáról.
Élni és tanulni… ez már szent igaz. Senki sem élhet úgy, hogy ne
tanulna meg valami hasznosat; ha mégis, akkor valamit rosszul csinál.
Ezt elhihetik nekem…
A baj csak az, hogy ha megtanultunk valamit, még nem jelenti azt, hogy
többé nem követjük el ugyanazt a hibát.
Elkövetjük… valószínűleg többször is.
Megint tél van. Majd meglátjuk, mi lesz.