Válaszút

Fülledt délutánra ébredek, kinyújtóztatom tagjaimat és a kedvesemre gondolok. Tudom, hogy itthon van, és már el is képzelem, ahogy karcsú, kemény teste az enyémnek feszül.
Az alvás után még mindig elnehezült tagokkal kelek ki az ágyból és mezítláb tipegek az ablakhoz, talpam alatt érzem a padló simogató melegét. Kihúzom kissé a függönyt, majd szélesre tárom az ablakot, belélegzem a falon felkúszó cserje pézsmaillatát. Egy jókora méhecske bújik halovány virágszirmai közé, a mélyen ülő termőket keresve.
A napsugár fényes csíkokban tör át a függöny résén, lágy melegével cirógatva csupasz melleimet. Lehunyom szemem, kezemmel végigsimítok a hasamon, ahol most egészen másfajta meleget érzek.
Léptei oly lágyak, hogy meg sem hallom, mikor bejön.
- Hé… - hallom a jól ismert halk, meleg hangot.
- Milyen volt az éjszakai műszak? Meginna velem a kedves nővér egy csésze teát?
Sötét szemének pillantása a kezemre esik, majd lesiklik a hasamra, aztán megértően indul felém azzal a vadállati méltósággal, mellyel a sors megáldotta. Jókora kezét az enyémre teszi, aztán lejjebb csúsztatja és megnedvesíti ujjainkat. Ügyesen dolgozik kezével, eközben megcsókol. Óvatosan húzom le derekáról a sortját, úgy szabadítom ki acélkemény férfiasságát.
Ő pedig most a combjaim közé furakodik, de még nem hatol belém. A két lábam között a hőség most már perzselni kezd, kezem a pénisze alá csúsztatom, ráereszkedem, lassú, ritmikus mozgással.
Aztán elélvezek, és mint mindig, most is úgy érzem, ennél jobb nincs a világon. Szeretnék őrült eksztázisban üvöltözni a rám törő gyönyörtől. Aztán… mikor orgazmusom elcsitul… ő kicsusszan két combom közül és meleg nedvességet lövell a hasamra.
Megvárom, míg lenyugszik, aztán ragacsos hasamat az ő lapos hasfalának dörgölöm.
- Te rossz ribanc.
- Most már jöhet az a tea. Utána majd megdughatsz rendesen.
- Telhetetlen tyúk!
Visszafekszem az ágyra, mélyen felsóhajtok elégedettségemben, gondolataim pedig a múltba kalandoznak… mikor ez az egész kezdődött.
Egy irodában dolgoztam… ma már szinte örökkévalóságnak tűnőén hosszú ideig. Ott találkoztam Oliverrel, az egyhangúan telő napok merő unalma után izgalmas kárpótlásként. A kettőnk közti kölcsönös vonzalom azonnali és felvillanyozó volt. Csak néztem kezének hosszú ujjait és elképzeltem azokat a testemen. Kedvenc trükkje volt, hogy csendesen mögém osont puha, lebegő lépteivel, majd lágyan a tarkómba lehelt és a vállaimat masszírozta.
Rendkívül intelligens volt, magas és karcsú, dús fekete haja magas homlokára omlott, sötét szeme parázslott, valahányszor rám nézett.
De minthogy volt már kapcsolata, azaz foglalt volt, én meg nem szerettem volna a másodhegedűs szerepét játszani, vonakodva ugyan, de tartottam a három lépés távolságot. Aztán elment a cégtől, hogy saját vállalkozásba kezdjen, szinte megkönnyebbülés volt számomra. De sosem feledtem őt.
Teltek-múltak az évek. Én is felhagytam az irodai élettel, ápolónőként helyezkedtem el, férjhez mentem, ám rosszul választottam és elváltam… A szívem tört össze… ám egyszeriben túltettem magam az egészen azon a bársonyos, késő nyári napon, mikor sorsom új irányt vett. Egy kis kávézó teraszán ültem a külvárosban és egy barátnőmet vártam, mikor felhívott a mobiltelefonomon, és közölte, nem tud jönni.
Csalódottan épp távozni készültem, mikor pókháló finomságú leheletet éreztem a tarkómon. Villámgyorsan fordultam meg és alig hittem a szememnek… Oliver állt ott. A térdeim megremegtek, és egy pillanat alatt végigfutottak előttem az évek abban a sivár irodában, miközben olvadoztam az ő pillantásától.
Vállamra tette két kezét, majd megcsókolta mindkét arcomat, felséges illatot árasztva drága arcszeszével. Szexis és elegáns volt hibátlan szabású sötét öltönyében, hangja ugyanolyan halk és öblös volt, ahogy emlékeimben élt.
- Hogy vagy?
Válaszom szívből jövő volt… sőt… ezekben a ritka pillanatokban még annál is mélyebbről:
- Most, hogy látlak, mindjárt jobban.
Pillantása izzott, bennem pedig feléledt a régi tűz, egyre feljebb terjedt, míg végül lángolt az arcom és reméltem, hogy ezzel még előnyösebben festek.
- Leülünk? - mutatott Olivér egy üres asztal felé, aztán odatelepedtünk. Kávét rendelt, és levette zakóját, megmutatva ugyanazt a széles vállat és keskeny csípőt, melyet mindig is vágyakozó pillantással néztem. Miközben meglazította nyakkendőjét, én a kezét néztem… Azt hiszem, nagyon is feltűnően, mert megkérdezte.
- Mi az?
Önkéntelenül is az az érzésem támadt: most kell megragadnom a pillanatot, ami talán sosem tér vissza.
- Csak eszembe jutott, hányszor elképzeltem már, hogy végigsimogatsz a két kezeddel… mindenhol.
A szeme sem rebbent erre, mintha ez a megjegyzés természetes lett volna, majd vigyorogva mondta:
- Én meg nem tudtam úgy rád nézni, hogy ne támadt volna erekcióm.
Nagyon önelégültnek találtam a vigyorát, így aztán gyorsan körülnéztem, majd kezem az asztal alá csúsztattam.
- Úgy látszik, ez azóta sem változott.
- Te jó ég, Hannah!
Arcáról lefagyott a vigyor, és bár jómagam nem vagyok az a vihorászós típus, most önkéntelenül is azt tettem, olyan riadtnak tűnt.
- Kihajítanak innen minket!
Bár kényelmetlenül érezte magát, ez mit sem változtatott azon, hogy lágyéka egyre jobban kidudorodott, én pedig ott hagytam a kezem, csak hogy megragadjam a pillanatot.
- Az bizony meglehet.
Hangja most fátyolos volt.
- Ráérsz ma délután?
Bólintottam és igyekeztem, ne ütközzék ki rajtam az az ujjongás… mint egy kisgyermeken egy halom ajándék kellős közepén.
- Egy barátommal találkoztam volna, de lemondta.
- Úgy érted, a fiúd?
Közben meghozták a kávénkat, én pedig visszahúztam a kezemet, az asztalra könyököltem, két kezembe fogva arcom és kedvtelve nézegettem őt.
- Nem… egy barátnőm. Szóval… te is ráérsz?
- Neked igen.
- Mindig is szerettem kint a szabadban sétálni.
- Van egy aranyos kis erdei sétány itt a közelben… már ha ez a flancos öltöny kibírja.
- Amiatt ne aggódj.
Elnézést kértem és kimentem a mosdóba. Mikor visszajöttem, a bugyim már a táskámban volt. Olivér odamutatott egy ronda, többemeletes parkolóházra:
- Ott parkoltam… vagy menjünk a te kocsiddal?
- Nem. Közel lakom, úgyhogy gyalog jöttem.
Húsz perccel később ott araszoltunk a város kérlelhetetlen forgalmában, egy keskeny aszfalt-úton gurulva. Ez a rövid út most végtelennek tűnt, de aztán végre feltűnt az erdei jelzés, Oliver pedig letért a fekete, lenyitható tetejű sportkocsival az útról, majd leparkolt egy helyen a magas fenyőfák alatt. A kocsit ott hagytuk, elindultunk a füves ösvényen, mely ott kígyózott előttünk. Oliver menet közben levette nyakkendőjét és felül kigombolta ingét. Hamarosan ráakadtam arra az ösvényre, amit kerestem.
- Erre megyünk.
Azzal elmerülve a magasra nőtt, hullámzó fűben csak reménykedtem, hogy legutolsó látogatásom óta a növényzet nem burjánzott el túlságosan és megtalálom azt a félreeső kis tisztást, amit egyszer séta közben fedeztem fel a volt férjemmel, Bennel.
Megpróbáltam őt rávenni egy kis szeretkezésre a természetben… pokrócot terítünk a földre, meg ilyesmi… de ő nem volt az a fajta, aki hajlandó volt pucér farát az ég felé mutatni.
- Mégis hová viszel?
- Csak türelem… ismertetőjeleket keresek. Nem véletlenül nyertem tájékozódási versenyt a leányegyletben. Van itt egy öreg kivágott fa… nézd csak… ott. Egy kicsit tovább megyünk… IGEN, oda!
Azzal átverekedtem magam egy sor magasra nőtt bozóton.
- Te jó ég… megéri ez?
Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor megláttam a tisztást.
Kissé megváltozott… fű- és mohaszőnyeg borította.
Oliver is előbukkant a bozótosból és odalépett mellém, úgy nézett körül búvóhelyünkön.
- Nahát…
Azzal odavonszolt egy fához és nekidőlt a kéreggel borított törzsnek.
- Gyere ide! - odavont magához.
- Mielőtt még bármi történne… meg kell mondanom neked… nagyon örülök, hogy újra látlak.
- Én is! - és ezzel még messze nem fejeztem ki azt, amit éreztem.
Oliver szaporán lélegzett, miközben egy szó nélkül oldotta ki selyemruhámat és a földre csúsztatta, én pedig türelmetlenül csatoltam ki nadrágszíját, majd lehúztam sliccének cipzárját és előhúztam duzzadt péniszét, úgy dörgöltem a hasamnak. Erre felnyögött, mintegy értésemre adva, hogy egy pillanatig sem vár tovább, azzal megragadta a faromat, térdeit berogyasztotta és a levegőbe emelt. Addigra totál benedvesedtem, úgyhogy minden akadály nélkül siklott belém.
- A kurva életbe, Hannah… nem tudom visszatartani…
- Ó, egek… én sem…
Rövid, gyors mozdulatokkal döfködött, de azt hiszem, ha csak áll ott és meg sem moccan, a feltörő fehér hőség akkor is ott égette volna belsőmet. Fejemet a mellkasába fúrtam, hogy elfojtsam kiáltásomat, ő viszont úgy nyögött, mint akinek elviselhetetlen fájdalmai vannak, így szinte bizonyos, hogy elriasztotta a környék vadjait.
Lassan engedett vissza a földre, lankadó pénisze kicsusszant belőlem, nedvei összevegyültek a hasamon csorgó verítékkel. Most mélyen, szaggatottan sóhajtott fel:
- Szent szar… már nagyon rég mentem el ilyen gyorsan.
- A francba… én is…
Még mindig remegő tagokkal feküdtünk le a bársonyos, száraz fűre, fejemet Oliver hasára hajtottam és a múlton évődtünk.
- Már jó ideje dolgozom a terven, hogy bővítem a cégemet, és ez azt jelenti, hogy ide költözöm a városba. Már meg is vettem a telket, itt ni?- közölte Olivér.
- Tényleg? - csak nem valóra válik az álmom? Attól függ, mi a válasz a következő kérdésemre:
- Megházasodtál?
- Majdnem, de szerencséje volt a jövendőbelimnek, mert megszökött. - Most meg mit vigyorogsz, mint cica a tejfelre, he? Na, figyelj… - azzal a karjaiba vont.
- Mindig is jól kijöttünk egymással…
úgy értem… te meg én. Muszáj megint találkoznunk… . csak előbb lenne egy kérdésem.
- Éspedig?
- Nem fázik meg a puncid bugyi nélkül?
Már másnap este találkoztunk. Úgy volt, hogy étterembe megyünk.
- Nagyon éhes vagy? - kérdezte Oliver már az ajtóban.
- Farkaséhes.
Csalódottnak tűnt.
- Rád vagyok kiéhezve.
Lassan vetkőztettük le egymást a halovány rózsaszínre tompított fényben. Még soha életemben nem láttam férfit szépnek… de Olivert igen. Remek, izmos teste volt, de azért nem túlzottan. Pénisze lankadt állapotban is hosszú és kecses volt, szinte tükrözve testének karcsúságát. Ám egyszeribe növekedni kezdett, és a szívverésem is elállt a látványos átalakulás láttán. Le-föl csúsztattam a kezem a hímtag teljes hosszában, közben csókolgattam őt, lassan haladva lefelé a nyakától szőrtelen mellkasáig.
Most megragadtam keskeny csípőjét, majd lekuporodtam feszes hasához és lágyékához, majd le-föl ringatózva csúsztattam kemény hímtagját a melleim közé. Aztán letérdeltem és számba vettem férfiasságát, ám eközben - minthogy már alig vártam, hogy belém hatoljon - kezemet átnedvesedett combjaim közé toltam, hogy enyhítsek azon a követelődző feszültségen.
Olivér légzése egyre szaporábbá vált, nyögdécselt és levegő után kapkodott, nedvei ízét éreztem nyelvemen. Most hirtelen kiszabadította magát, majd odatérdelt elém.
- Azt hittem, hogy élvezni fogod - suttogtam két heves csók között és mohón húztam a farkát combjaim közé, majd hangosan felkiáltottam csalódottságomban, mikor elhúzódott.
- Még csak pár perce érkeztem. Muszáj megmutatnom, mit tudok igazából, miután tegnap olyan gyorsan elmentem.
Azzal elnyúlt a puha szőnyegen, én pedig lovagló ülésben ereszkedtem fölé, rá a hasára, nedves szeméremajkaimat sötét, erős fanszőrzetének nyomtam, erekciója most a hátamon lüktetett. De most már elég volt.
- Ennyit az előjátékról - sóhajtottam rekedten, a vágytól reszketett testem. Feltérdeltem, altestemmel a péniszére ereszkedtem, aztán fölé hajoltam, két karját a padlónak szegezve. Oliver a szemét lehunyva feszítette hátra a fejét.
- Oóóóóhhh… nekem annyi.
Ujjai a húsomba vájtak, én pedig vadul lovagoltam rajta. Elhaló hangon suttogta:
- Te jó ég… ez már fáj…
Olyan intenzitással élvezett el, hogy hang sem jött ki a torkán, csak a teste rázkódott csendben, erőteljes hullámokban, miközben jómagam is a gyönyörök csúcsára értem.
Szerelmünk ettől kezdve egy pillanatra sem vesztett erejéből, minden az álmaink szerint alakult. A buja vágyakozás szenvedélyes szerelemmé változott, és mikor már nem bírtuk elviselni, hogy esténkét jó éjszakát kívánva búcsúzzunk el egymástól, eladtam a házamat, és beköltöztem Olivér düledező régi vityillójába, valahol a pusztaságban. Igazi megváltás volt ez, és őszintén szólva, a húskonzervről - melyet pénztárcám megengedett - nem volt nehéz áttérni a kaviár élvezetére.
Csak hát régi igazság, hogy semmi sem tart örökké. Olivér lekötöttsége a munkájában lassan és alattomosan kezdte beárnyékolni kapcsolatunkat. Eleinte még egymásnak estünk és szeretkezni kezdtünk, mihelyt belépett az ajtón, gyakran még a lépcsőig sem jutottunk el.
Mostanában viszont csak egy-egy gyors numerára futotta, hébe-hóba.
Kétségbeesésemben - hogy ismét közelebb kerüljünk egymáshoz, a régi szenvedélyről már nem is beszélve - meglepetésként befizettem kettőnknek egy üdülésre a kedvenc görög szigetemre, ám a fogadtatásból rájöttem, milyen kevéssé ismertem őt igazából. Tekintete jéghideggé vált és a nyers elutasítás olyan volt, mint egy jókora ökölcsapás:
- Mondtam már neked, milyen üzlet van kilátásban. Vagy te sosem figyelsz rám? Hogy mehetnék most üdülni?
Eredj egyedül!
Az elkövetkezendő pár nap fagyos csendjében próbáltam meggyőzni magam arról, hogy ez csupán pillanatnyi ingerültség volt, a lelkem mélyén azonban tudtam, hogy kapcsolatunk gyökeresen megváltozott.
Az irgalmatlan törtetés, melynek révén Oliver sikeres üzletemberré vált, megmételyezte életünket. Mindig is megvolt bennem az a tulajdonság, hogy egyik pillanatról a másikra döntsek, így hát felhívtam egy barátnőmet és arra kértem, hadd aludjak nála. Aztán összepakoltam néhány bőröndöt, írtam egy pár sort Olivernek, majd leléptem.
Egész héten jöttek tőle az üzenetek a mobiltelefonomra, ám nem válaszoltam rájuk, mert bocsánatkérés egyikben sem volt. Pedig hogy szerettem volna beszélni vele, égtem a vágytól, hogy magamhoz szorítsam, minthogy azonban a befizetett üdülést nem töröltem, annak a végtelennek tűnő hétnek a végén eldöntöttem: egyedül utazom.
Miközben az öreg komphajóval pöfögtünk a szárazföld felé és feltűntek az elegáns ciprusfákkal szegélyezett zöldellő domboldalak, azon tűnődtem, vajon helyesen döntöttem-e. A part mellé siklottunk, a napsütötte kikötő csendjébe, ahol Aglaia, az üdülő recepciósa köszöntött szívélyesen, majd egy mosolygós, erős testalkatú fiatalember felé intett, aki nagyjából velem egykorú lehetett:
- Ő Nikosz. A szülei a maga apartmanjának a tulajdonosai és most odaviszi magát autóval.
Felpillantottam azokba a pajkos, aranyló sugarakat lövellő szemekbe, a valószínűtlenül hosszú szempilláival.
- Gyasszou - köszöntött Nikosz.
- Ti kanete?
- Gyasszou. Kösz, jól vagyok - örültem, hogy épp azt a pár szót mondta görögül, amit én is ismertem, mert ez szemmel láthatólag jól esett neki.
Pár nappal később a bőröm kellemes világosbarnára változott, vörösesbarna hajam pedig halovány vörösréz árnyalatot kapott. Olajfa ligetekben sétáltam, fehérkavicsos tengerparti strandokon úszkáltam, barátságos kikötői éttermekben ettem, és bár ébredés után még mindig Olivér töltötte ki gondolataimat, álmaimat már nem zavarta meg.
Nikosz gyakran odajött egy kis cseverészésre családja népszerű éttermében. Amellett, hogy feltűnően jóképű volt, könnyed, derűs stílusa egészen felüdítő és lefegyverző volt Olivér merevsége után.
Egyre-másra eszembe jutott és mosolyra késztetett a barátnőm tanácsa, amit búcsúzóul adott:
- Ha túl akarod tenni magad egy férfin, legjobb, ha beférkőzöl egy másik alá.
- Nem unatkozik itt? - kérdeztem egy este Nikoszt.
- Egy ilyen gyönyörű hölgy társaságában? Nem hát! Különben sem töltöm itt az egész évet. Diák vagyok a kereskedelmi szakon.
Meglepettségemet látva felnevetett.
- Úgy véli, túl öreg vagyok már diáknak? Harmincegy év még nem a világ. A szárazföldön dolgozom majd, ha megszereztem a diplomát - most a zsúfolt étterem felé mutatott kezével.
- Ezzel már nem akarok foglalkozni.
Fejét félrebillentve kérdezte:
- És ön? Hogyhogy egyedül van itt?
Lehajtottam már pár pohár bort, így gátlásaim feloldódtak.
- Van egy kis gondom a párommal.
Erre odahajolt hozzám és kedvesen arcon csókolt:
- Majd talál gyógyírt a szívére.
A következő napon kalandos kedvem támadt, és kibéreltem egy rikító színű csónakot Nikosz őszülő apjától, Theodore-tól, az öreg görögtől. Leplezetlen férfisovinizmustól áthatva nemigen bízott egy alsóbbrendű nőben, úgy mutatta meg, hogy kell bánni a csónakmotorral és hogy kell behúzni a horgonykötelet, miközben azt morogta:
- EMBER csinál motor, asszony csinál kötél.
Szerencsémre nyugodt volt a tenger, különben el sem tudtam volna képzelni magam, ahogy Theodore kis csónakjával manőverezek a hullámokon. Elhaladtam négy kis öböl mellett, ahol már voltak emberek, míg végül ráakadtam egy elhagyatott öbölre, ahogy azt reméltem.
Egy elbénázott partot érés után - amire Theodore bizonyára szörnyülködve emelte volna égnek a kezét - kikötöttem a csónakot és esetlenül kászálódtam ki a forró kavicsos tengerpartra, leterítettem a törülközőmet és a szalmakalapomon kívül mindent ledobtam magamról. Jólnevelten magam elé tettem egy napernyőt a tenger irányába, aztán egy olívabogyókból és sajtból álló ebéd után túl sok bort ittam, minek következtében és a távoli dombtetőkről idehallatszó kecskekolomp hangjára bársonyos álomba szenderültem.
A nap már lemenőben volt az égen, mire felébredtem. Almos pillantással néztem körül. Lejjebb, a vízparton megláttam a napernyőmet a feje tetejére állva… Az élénk szél hordta oda. Felálltam és két karom a fejem fölé tartva nyújtózkodtam egy nagyot. Aztán megdermedtem.
A sekély víz hullámain egy lágyan ringatózó csónakban Nikosz állt és engem bámult.
Éles szisszenéssel szívtam be a levegőt, miközben a férfi kiszállt a csónakjából és elindult felém, olívabarna bőre csillogott a víztől, mely végigcsorgott fehér sortján, a nedves anyag rásimult férfiasságára, szemérmetlenül kirajzolva azt.
Meg sem mozdultam, csupán a karjaimat engedtem le, mikor odalépett elém. Játékosan kapta le a kalapomat és a kavicsokra hajította.
- Kissé túlöltözött. Na, jöjjön!
Azzal kézen fogott és a dombtetők alatt húzódó sziklák felé futott velem, útközben felkapva a törülközőmet, azt terítve a kövekre.
Pillantását rám szegezve, merészen kilépett a sortjából.
Ez pofátlan húzás volt, ám ott, a tenger és a nap csillámló türkiz- és aranyvilágában egyszerűen oly csábítónak tűnt, hogy magamban máris ezzel mentegetőztem:
- Te akartad így, Oliver.
Marokra fogtam Nikosz rugalmasan lengedező heréit és gyengéden kezdtem masszírozni.
- Szóval a görögöknél az az előjáték, hogy leveszik a gatyájukat egy hölgy előtt?
Elvigyorodott.
- Tán nem tetszik?
Nem válaszoltam, mert már így is nehezen szedtem a levegőt a látványtól, ahogy Nikosz farka merevedni kezdett és lapos hasa felé ágaskodott. Lágy hangon mondta:
- Feküdjünk le!
Azzal lefeküdtünk a törülközőre, összefonódtunk, eközben egy kő nyomta a fenekemet. Ettől nem öntött el éppen a szenvedély, viszont valami vicces jutott az eszembe, és felnevettem.
Nikosz láthatólag megbántódott.
- Valami tréfásat műveltem?
- Nem, semmi, csak eszembe jutott egy régi mondás. Majd máskor elmondom.
Az elején lassan, komótosan szeretkezett velem, szinte incselkedve, belém hatolt egy kicsit, aztán visszahúzta magát, a hasamat csókolgatta, nyalogatott a combjaim között, nyelvével csiklandozott, míg a csípőm ívben megfeszült, úgy toltam felé követelődzően. Mikor aztán végre teljesen belém hatolt, már a végletekig felizgultam úgy, hogy szinte azonnal orgazmusom támadt, ő pedig vadul döfködött, állati ösztönnel, üvöltése elvegyült az én sikolyommal.
Az üdülésem hátralévő részét együtt töltöttük, szeretkeztünk, ismerkedtünk egymással és megint csak szeretkeztünk. Esténként a családi éttermükben üldögéltem az angyalgyökér illatú levegőben és elégedetten néztem, ahogy Nikosz dolgozott, jól tudva, nemsokára az én ágyamban teszi a dolgát.
Az utolsó napon elvitt barátja villájába egy félreeső, csendes helyre az egyik olajfa ligetben, mely mélyen a tengerbe nyúlt.
- A barátom elutazott és én vigyázok a házára.
Egy hideg ital után átvonultunk a házon egy szellős hálószobába.
Nikosz itt kitárta a kék franciaablakokat, melyek egy tágas, okkersárga színű teraszra nyíltak. Lehámoztuk ruháinkat, és a lágy, hűsítő és illatos szellőben az ágyra feküdtünk, jó ideig csak csókolóztunk nagy élvezettel. Nikosz nem csak a szexben volt remek, hanem abban is, hogy egyszerűen csak szeressen. A testemet simogatta, majd hátradőlt és úgy gyönyörködött bennem, később hátrasimította a hajamat és szétterítette a párnán, közben az arcomat bámulta.
Azt már tudtam róla, hogy találékony szerető… most ujjaival hatolt belém… már teljesen átnedvesedtem…
Tizennyolc éves koromban volt egy korai srácom, ugy hívták, Sean.
Akkoriban még fogalmam sem volt arról, hogy a szex másmilyen is lehet, mint egyszerűen dugni, így aztán mikor egyik este a két farpofám közé nyomta egyik ujját, megdermedtem és felháborodottan kérdeztem, mégis mit művel.
- Benézek oda, ahová nem süt a nap, szivikém.
Minthogy úgy gondoltam, semmit sem kell élből elvetni, míg ki nem próbáltuk, hagytam, hogy Sean ott hatoljon belém, és elámultam, mennyire teljes volt így az orgazmus… hát most ugyanez volt a helyzet Nikosszal. A világ szinte szétrobbant, és mikor sikolyom nyöszörgéssé szelídült, ő feltérdelt, úgy maszturbált, verítékben fürdő combjaimra lövellve sűrű életnedvét.
- Huncut kislány - korholt szelíden, mikor végre lélegzethez jutottunk.
- Elriasztod a kecskéket.
Ám a mosoly hirtelen kihunyt szemében, csendesen magához vont és a karjaiba zárt.
- Nagyon elszomorít, hogy el kell menned.
Most eszembe jutott, hogy kezdetben milyen gátlástalanul használtam ki őt, csak hogy feledtessem Olivert (kevés sikerrel).
Tréfával próbáltam elleplezni a szívemre telepedő fájdalmat.
- Hiányzom majd neked? Áá… tudom, mi hiányzik majd - kezemet most lecsúsztattam feszes hasán, ő azonban megragadta a kezem és a szemembe nézett.
- Azt hiszem, beléd szerettem.
- Oh, Nikosz… ez annyira…
- Cssssst! - ujját ajkamra nyomta.
- Most szépen búcsúzzunk el, így ni… - azzal rám feküdt, ernyedt péniszét a combjaim közé dugta, és érzékien csókolni kezdett.
- Meg így… - és hímtagja merevedni kezdett, majd belém hatolt, én pedig éreztem, hogy tölt ki egyre jobban. Szinte meg sem moccantunk, tekintetünk egymáséba fúródott… még akkor is egymást néztük, mikor elélveztünk. Nem is dugás volt ez…, hanem igazi szeretkezés.
Aztán ott álltunk kint a teraszon és néztük, ahogy a hatalmasra hízott nap vörös izzással hanyatlik le a horizonton túlra. Egy szót sem szóltunk és e pillanatban azt kívántam, bár örökre itt maradhatnék.
Nikoszhoz simultam, ő pedig karjaiba zárt.
Másnap a rózsaszínű hajnalban távoztam a szigetről. Az öböl partján Nikosz integető alakja egyre távolodott, és a szívemet szorongató fájdalom szinte elviselhetetlen volt. Oliverre gondoltam. Lehetséges az, hogy egy nő egyszerre két férfit szeressen?
Aznap este az utazástól kimerülten, ám tiszta fejjel álltam Oliver - elé. Tudtam, hogy a távollét közben megfogalmazott szavak megteszik majd a hatásukat.
Azóta már két év telt el.
Hozzák a teámat, én pedig felpillantok és az jut eszembe, mennyire csodálom a férjemet, aki épp most lép be az ajtón.
- Az jutott eszembe, mikor először szeretkeztél velem.
- Hát igen… A kék égbolt alatt.
Most elnyújtózkodik mellettem az ágyon.
- Hadd forrjon fel a tea.
Kezével végigsimít hasamnak most még enyhe domborulatán.
- Ki kell gondolnunk, mi legyen a neve.
- Ha fiú lesz, szeretném, ha úgy hívnák, mint az apját.
Egy percig gondolkodik, aztán elégedetten bólint:
- Jó… nekem is tetszik. Akkor hát Nikosz lesz a neve.

fel