Billiárd

John mosolygott amint figyelte ahogy felesége a biliárdasztal fölé hajolt. Nem csak azért mosolygott mert a lány sűrűn elhibázta a lökést hanem mert csodálatos belátás nyílt dekoltázsánál mikor a lány az asztal fölé hajolt. Az ő felesége volt már 5 éve mikor is 22 évesen feleségül vette, ugyan a biliárdozásban kezdő volt, de másban annál inkább profi. A biliárd golyók koccantak de megint elkerülte a golyó a lyukat 3–4 centivel. Megfordult és ajkát lebiggyesztve vigyorogni kezdett. Az miniszoknya amit viselt és a fehér férfiing még sejtelmesebbé tette tökéletes alakját. John a ruhát kihívónak találta , de megengedte neki, hogy felvegye mert előző éjszaka kicsit összekaptak valami apróságon.
– Azt hiszem ez egy nagyon buta játék – mondta elbizonytalanodva. John mosolygott pesszimizmusán de próbálta meggyőzni.
– Fog ez jobban is menni drágám. De addig is nem innál valamit?
– Rendben van – válaszolta. John átment az asztal másik oldalára és rendelt két sört. A csapos kinyitotta a két üveget és John szemébe nézett.
– Nagyon aranyos a kicsike haver. John kezdte kicsit frusztrálva érezni magát, hogy egy másik férfi dicséri a felesége szépségét.
– Tényleg úgy gondolod? – kérdezte.
A csapos odaadta a két sört.
– Lehetne egy kérdésem?
– Mért ne? – válaszolt John. Érdekelte, hogy ugyan mit is akarhat.
– Miért hoz egy ilyen gyönyörű nőt egy ilyen helyre?
John összeráncolta a homlokát.
– Miért kérdezi?
– Hát csak azért mert egy ilyen nőhöz más hely illene például operaház vagy ilyenek. És mond csak nem aggódsz a nődért?
– Aggódni? Ezért a nőért?
– John naivnak érezte magát. Mit akar mondani nekem, valaki megtámadhatja őt? És egy tízdollárost adott a csaposnak. Miután eltette a bankót a csapos körbenézett a teremben.
– Nézd mennyi férfi van ma itt. Tizenöt vagy tizenhat és a fehér gallér csak a látszat. Ezek szinte minden nap itt lógnak van köztük mosdatlan , koszos és ezek kombinációja. Ezek az emberek nem a higiéniájukról híresek és nem is az üzleti életből. Nézd az egyik akar is valamit.
A csapos egy férfire mutatott aki a John feleségéhez beszélt. Mikor John megfordult eloldalgott onnan. John feleségéhez lépkedett kezébe nyomta a sört és megkérdezte:
– Mit akart?
– Nem tudom – pirult el a lány. Johnnak nem tetszett a lány hangja.
– Kedves volt veled? Felbosszantott?
– Nem...nem tényleg...
John tanácstalan volt.
– Mit mondott neked? – erősködött.
Jeanine kis szünetet tartott, és egyszerre kibökte:
– Ajánlatott tett nekem.
Johnnak hirtelen melege lett.
– Mit mondott pontosan? – kérdezte újra.
Jeanine aggódva mondta:
– Azt mondta, hogy meg akar osztozni rajtam a barátaival.
John rátette felesége vállára kezét.
– Nagyon sajnálom drágám, többet nem foglak egyedül hagyni. Akarod, hogy hazamenjünk?
– Ne – válaszolta a lány.
– Ilyen nyilvánvaló ajánlatott tettek neked és te mégsem akarsz hazamenni, nem féltél?
Jeanine gondolkodott:
– Nem az a kérdés , hogy féltem–e... – csuklott el a hangja.
– Hát akkor mi ?
– Jeanine a szemébe nézett és így felelt:
– A reakcióm zaklatta fel.
John tanácstalan volt.
– Miféle reakciód? Mit mondtál neki azt, hogy te is akarod?
– Nem természetesen nem. De belül... – és a hangja megint elcsuklott.
– Belül mi?– követelőzött John.
– Mit gondoltál?
– Belül... Azt hiszem én is akarnám.
John jól meghúzta a üveget a kezében. Nem hitte el amit halott. Gúnyosan megkérdezte:
– Halljam drágám mit mondtál? Zavarjunk le pár partit?
Jeanine nem válaszolt. John értetlenül nézett rá. Csodaszép, hűséges felesége belül azt érezte, hogy kíván egy másik férfit mit egy férfit, férfiakat. Többes számban.
Az idegen férfi ismét odalépett Johnhoz.
– Figyelj haver nem szeretnéd az asszonyodat velem és pár barátommal megosztani? Ez nagyon kedves lenne tőled.
John meg akarta ütni a férfit, hogy jön ő ahhoz hogy ilyent kérdezzen? Miért nem mondott Janine nemet? Megfogta a kezét.
– Drágám tényleg ezt akarod, azt hogy vadidegenek megkeféljenek? Most még visszakozhatsz...
Ránézett a lányra és várt. Miért nem válaszol? Tényleg akarná? A férfi megint beszélni kezdett:
– Gyerünk haver csak én és pár barátom. Nem akarunk bajt nem lesz semmi baja. Tessék adok ötven dollárt érte.
John még mindig Janine válaszára várt. Tényleg azért nem válaszol mert ő is akarná? Ha tényleg akkor miért nem elég vele? Nagyon dühös volt a lányra, hogy nem válaszolt. Odafordult a férfihez:
– Dugd meg, vigyétek!
Az idegen mosolygott. Belenyomta John tenyerébe az ötvenest, és megragadta a lány karját.
– Kösz haver! Gyerünk babám csináljuk!
Három másik férfi lépett hozzájuk átkarolták Janine derekát és egy kihalt sarokhoz vezették. Két másodperc alatt levették róla a miniszoknyát és az inget. A férfi gyorsan letolta nadrágját és az alsóját és petyhüdt farkát beerőltette az addigra már egy asztalra fektetett lány szájába.
– Gyerünk lássunk is valamit – mondta és nézte ahogy egyik barátja lehúzza a lányról a kis bugyit és beletemeti fejét Janine lábai közé. Hatalmas nyalással kezdte el lefetyelni Janine addigra eléggé beindult puncijából előtörő kéjnedveit.
John ahogy elnézte feleségét a mindenre elszánt férfiak között, már már kezdte megbánni tettét. Közelebb lépett és próbálta menteni a még menthetőt. Így szólt az idegenhez:
– Figyelj ember hagyjátok abba, engedjétek el, elmegyünk.
Az idegen ezekre a szavakra kihúzta farkát a lány szájából és eltolva barátját Janine puncijához lépett.
– Felejtsd el haver, az üzlet az üzlet! És ezekre a szavakra fejét eltüntette a lány lábai között.
John nem hagyta annyiban:
– Figyelj, adok neked 100 dollárt és elengeditek, na mit szólsz? De az idegen nem válaszolt. Nyelve viszont egyre gyorsabban mozgott a lány alsó ajkai között fel egészen a csiklóig majd le teljesen a lány popsiján található lyukig. Nyelvét kissé bedugta a lány segglyukába kissé azt is benedvesítve.
John még utoljára próbálkozott:
– Akkor csináljátok a hotelszobánkban. Nem akarom, hogy itt csináljátok!
Az idegen hozzáfordult és így szólt:
– Az üzlet arról szólt, hogy kapsz ötven dollárt a feleségedért. És nem arról , hogy hol akarjuk megdugni. Vagy, hogy KI dugja meg.
John dühös volt , hogy nem tudott semmit sem elérni. Elfordult és körbenézett figyelte a férfiakat akik kérdően nézegettek az asztal felé ahol az ő kis feleségét már nagyban dolgozták.
– Hé – szólt az egyik közülük.
– Nem lehet beszállni?
Az idegen rögtön válaszolt:
– Dehogynem fiúk, de először az enyém. Megdughatjátok ahányszor csak akarjátok! A férje eladta őt nekem ötven dollárért!
John elvörösödött a gyalázattól. De tudta , hogy amit csinált az megbocsájthatatlan. John kétségbeesve nézte, hogy még több férfi lép Janine–hoz és fogdossák, csipkedik, megszorítják a lány mellét, derekát , lábait... és testének minden pontját. Átkozni kezdte saját magát. Hiszen ő egyezett bele, hogy ezt műveljék a feleségével.
Most már egy tucat ember állt Janine körül és mindegyik az ő kicsiny testével volt elfoglalva. Két ember Janine lábait felhajlították a lány füleihez ezzel segítve az idegent, hogy tejesen meg tudja közelíteni a lány alsó fertályait. Széthúzta a lány nagyajkait benyalt közéjük, ujjaival dörzsölgetni kezdte hol a lány csiklóját hol pedig a segglyukát. Az idegen Johnhoz fordult: – Most meg fogom baszni a feleséged pináját. Mit gondolsz erről seggfej?
John elfordult, nem akarta látni. De ezt az idegen nem akarta:
– Fordítsátok meg fiúk azt akarom, hogy lássa. Két kövér ember megragadta John karjait megfordították őt és kényszerítették, hogy nézze ahogy az idegen centiméterről centiméterre megközelíti himbálózó farkával feleségének az szexuális izgalomtól szétnyílt punciját. Az idegen miközben hozzáérintette farkát a lány nagyajkaihoz így szólt Johnhoz:
– Hülye seggfej vagy. Én sohasem adnám el a feleségemet ötven dollárért. Senkinek! Ránézett a lányra:
– És most nézd hogyan kefélem meg a feleséged drága pináját!
John nagyon megalázónak találta a helyzetet, nemcsak azért mert egy másik férfi fogja pillanatokon belül megkefélni a feleségét, hanem azért is mert itt mindenki előtt ilyen lealacsonyítóan beszélt vele. John nem tudta levenni szemét az idegen megduzzadt farkáról ahogy először a lány puncijának bejáratát dörzsölgetni, majd becsúsztatta annak hüvelyébe.
És megtörtént. John nézte, ahogy egy másik férfi dugta a feleségét. Az ő feleségét, akivel idáig élt, és most egy másik férfi farka mozog azon a helyen ahol mindezidáig csak az ő farka járt. Két lökés után az idegen farka már csillogott Janine sikamlós nedveitől. Egyre mélyebbre nyomkodta farkát a lányba, míg nem golyói a lány segglyukához verődtek. A lány ajkai teljesen körbefogták az idegen farkát mikor az befelé mozdult és kitágultak mikor kifelé húzta azt. A felizgulástól Janine puncija egy idő után hangosan cuppogni kezdett , de ez a férfit nem zavarta annál jobban és erőteljesebben kefélte a lányt.
Megközelítőleg öt perc elteltével az idegen elérkezett orgazmusa határához. Ez volt az a pillanat amikor John félni kezdett, a pillanat mikor félteni kezdte ő és felesége életét. Az idegen lihegni kezdett: – Ó igen! Mindjárt élvezek. Mindjárt beleélvezek a feleséged pinájába. Mélyre nyomta farkát a lányba és leállt a mozgással. Csak azt lehetett látni, hogy farka lüktet és pumpálja a meleg spermát a lányba. Mikor teljesen kiürült kihúzta lankadó farkát Janine– ból és figyelte ahogy a fehér ragadós anyag hogyan folyik ki a lány pinájából, hogyan folyik végig a lány fenekén fehér csillogó fénnyel vonva be a lány segglyukát.
– Kösz te hülye fasz. Kösz hogy bérbe adtad a feleséged, hogy megbaszhassam. A többiekhez fordult:
– Gyerünk fiúk a tiétek, keféljétek meg jó alaposan!
Erre a két férfi elengedte Johnt és egyszerre vetették rá magukat a lány testére. John beletörődve ő és felesége sorsába a lány fejéhez lépett és bocsánatkérőn nézett le rá. Addigra már három férfi volt a lány közelében. Egyik mellét masszírozta , egyik a lány csiklóját dörzsölgette a harmadik pedig farkát igyekezett a lány szájába erőltetni. John lenézett Janine kissé meggyötört arcára: – Jól vagy drágám? – kérdezte.
De Janine nem tudott válaszolni , a farok ami a szájában volt megakadályozta, hogy válaszolhasson. Csak szemei csillogtak annak ellenére, hogy egy vadidegen férfi farkát tartotta a szájában. Egy másik férfi rákulcsolta a lány ujjait farkára és kényszerítette, hogy verje azt. John végignézett a férfiakon és nézte mit csinálnak az első még mindig a lány melleit dörzsölgette annak bimbóját csipkedte. A másik aki a csiklóval illetve a lány
puncijával volt elfoglalva már pár ujját is bevetette az ismerkedésbe – és egyre mélyebben nyúlt ujjaival a lány hüvelyébe. John megint felesége arcára nézett: – Jól vagy édesem? – kérdezte megint. De a lány még mindig nem tudott válaszolni.
Mikor a férfi, aki szájba kúrta elérkezett az élvezés határához kihúzta a lány szájából farkát. Mire Janine elfáradva a szájtátásból becsukta azt.
– Nyisd ki a szád te kurva! – mordult rá a férfi. És abban a pillanatban kezdett el élvezni. Jutott is a férfi spermájából a lány arcára, orrára, hajára és nyitott szájába is. A másik férfi is elérkezett ahhoz a ponthoz ahol már nem tudta visszatartani magát. Farkát a lány szájába erőltette és hatalmas nyögések közepette telepumpálta a lány száját spermával. Janine nem volt felkészülve ekkora adagra így tehát mikor a férfi a szájába élvezett elég sok kifolyt a szája szélén végig az arcán. John
pedig csak beletörődve nézte felesége ,,spermafürdőjét.
Ahogy a két férfi elélvezett rögtön két másik vette át helyüket, és ott folytatták, ahol az előzőek abbahagyták. John átment az asztal másik oldalára ahol a lány punciját már a harmadik idegen kezelgette. Már nem kellett megvárniuk hogy a lány benedvesedjen hiszen a sok belepumpált ondó hatására Janine puncija folyamatosan nedves volt. Mikor az idegen
orgazmusához érkezett kihúzta farkát a lányból, jobb kezével verni kezdte farkát ballal pedig széthúzta a lány szeméremajkait , és úgy élvezett el hogy farkának egész tartalmát a szétnyitott pinára ürítette. Szinte az összes fehér anyag lefolyt Janine pináján és szétkenődött az asztalon a lány feneke alatt. Miután a férfi elélvezett mintegy levezetésképpen még benyomta lankadni látszó farkát a lány pinájába mintegy búcsúzásképpen. Mozgott benne pár másodpercig majd átengedte helyét a következő férfinek.
De ő már nem csak lány pináját akarta használni. Hasra fordították a lányt közös erővel, majd miután nem akarta kinyitni a száját, hogy az elé tett farkat tovább szopja egy erő teljeset rávágott a lány fenekére. Alaposan csíphetett mert Janine fel is jajdult de ahogy kinyitotta a száját máris egy fasz furakodott be a szájába. De a férfi nem hagyta abba a verést egyre jobban beleélte magát és egyre erőteljesebbeket ütött a lány spermától nedves fenekére. Aztán miután kiélte magát először egy majd kettő és végül három ujját csúsztatta be a lány segglyukába. És miután már három ujja is könnyen csúszkált a lány fenekében. Így szólt: – Itt az idő hogy a farkamat is betegyem a formás,vörös seggecskédbe. Közelebb lépett a lányhoz farkával megsimogatta a lány segglyukát. Majd ellenállást nem tűrve benyomta farkának fejét a lányba. Janine akinek még ismeretlen volt az érzés menekülni próbált de a férfi fel volt készülve erre. Megfogta a lány kezeit amiket a teste mellett vezetett le és szinte ráhúzta a lány a farkára. Közben az idegen férfi ismét a lány szájához lépett és farkát a szájába téve rászólt:
– Szopjál te kibaszott kurva! És Janine nem tehetett mást egy fasszal a seggében szopni kezdte a szájába gyűrt idegen farkat. A férfinek nem is kellett sok hamar beleélvezett a lány szájába egészen a lány torkára pumpálta golyói tartalmát. Lassan az a férfi is élvezni kezdett aki Janine seggét kurogatta. Nem vette ki farkát a lány seggéből hanem telepumpálta azt meleg spermával.
– Hozzátok ide – szólt az a férfi aki kibérelte Johntól a nőt. Két erős kar ragadta meg a lányt és az idegen ölébe ültette. Persze ő is a lány seggét vette célba és intett egy másik férfinak, hogy ő pedig a lány pináját kefélje meg. – Ahogy elnézem csodálkozó tekinteted még sohasem kaptad meg a nőt itt ahol most én kefélem! – mondta nevetve Johnnak. John csak nézte ahogy egyszerre ketten is kefélik feleségét egyik fasz a seggében járkál a másik pedig a lány féltve őrzött pinájában mozog mint egy dugattyú. Majdnem egyszerre élveztek el az idegen a lány seggét pumpálta tele, a férfi pedig a lány pinájába ürítette tartalmát.
– John nem akarsz belőle? – kérdezte az idegen a közben közelebb lopakodó csapost.
– Hát ha már felkínálod miért is ne! – mondta és nadrágját kezdte gombolni.
John ránézett a férfire és egyszerűen undorodni kezdett a csapos kb. 150 kg volt mindkét kezét sűrű tetoválás borította. De csak akkor nézett nagyot mikor elővette a farkát. John még akkora faszt soha sz életben nem látott. Legalább 25–28 centis volt és az átmérője is irdatlanul nagynak tűnt. Janine is csodálkozott mikor meglátta és meg is próbált elhúzódni az undorító férfitól, de erős férfikezek nem engedték. Ismét felültették az asztalra és érdeklődve várta mindenki , hogy a lány meggyötört de kicsiny puncija képes lesz–e befogadni a hatalmas faszt. Ami meg csak egyre dagadt a fejrésze már szinte kétszeresére dagadt, és a bor csak úgy csillogott rajta.
– Na most jön ami még nem volt! – szólt és közelebb lépett a lányhoz. Farkát hozzádörzsölte a lány szeméremdombjához, majd farkával szétnyitva nagyajkait hozzádörzsölte a lány pinájához.
– Kérem ne! – szólt neki Janine hiszen ő is látta, hogy a fasz legalább másfélszer olyan széles mint amekkorára gondolta, hogy ki tudna tágulni.
– Nem hat meg a könyörgésed! – vigyorogott a csapos és finom de határozott mozdulattal elkezdte farkát belepréselni a lányba.
– Ha nem akarod, hogy a seggedet kúrja meg akkor ne ellenkezz! – szólt a lányhoz a csapos hiszen érezte hogy a lány megpróbál ellenkezni. Igaz Janine összeszorította hüvelyizmait , de mikor ezt meghallotta és nem akarta , hogy ez a hatalmas fasz a seggét tegye tönkre. Eleresztette magát és nem is próbált odafigyelni mi is történik vele. De ez nem nagyon sikerült neki, a hatalmas méretű faszt annyira feszítette, hogy legszívesebben kiabálni szeretett volna, de nem akarta megadni ennek a bunkónak ezt az örömöt. Nem is kellett sokáig szenvednie a csapos két három lökés után el is élvezett kihúzta hatalmas farkát és tartalmát a lány hasára, mellére verte. Az idegen ezután , a megint lefektetett Janine fejéhez sétált. Megragadta a haját és így szólt:
– Rendben van kurva, azt akarom hogy megint állíts fel. Le kell tisztítanod a száddal a farkamat! És lankadt farkát megint a lány szájába dugta. Miután a csapos méretes farkával a lány szája elé állt es próbálta betuszkolni annak szájába, John különös remegést érzett a gyomrában. Egyszerűen nem bírta a feszültséget tovább. Erezte, ha most nem lep, örök életben bánni fogja a azt a gyalázatot amit tett. Szétnézett a biliárdszalonban... néhány férfi aki mar túl volt feleségén, indulni készült, meg úgy nyolcan lehettek. John felugrott a székről, ahova előzőleg lerogyott, es a csaposra vetette magát. Johnnak ugyan kisportolt teste volt, de eltörpült a 150 kilós csapos mellett. Mégis John ütött először. A kövér, tetovált férfi úgy terült el mint egy krumpliszsák. Több sem kellett a társaságnak. Egy férfi meg mindig Jeninenel maradt, ám a többiek Johnt vettek célba.
Nem bírt a túlerővel. Ütötték verték, rúgták ahol érték. hamar elterült, miközben felesége riadtan felült az asztalon. ő sem sokáig tehette ezt, hiszen két jól irányzott pofon visszaküldte az asztalra. A férfi aki mellette volt, újra beerőltette farkat a lány finom puncijába ami igen meggyötört volt már ekkorra. És lökte... a lány most már nem az élvezettől sikított. Johnt eközben elkezdtek vetkőztetni. A férfi aki kibérelte Jenine–t rákopott Johnra.
– Te hülye fasz! Mondtam hogy nem akarok balhét! Most rábaszol nagyon! Voltál mar seggbe dugva?
John nemet intett.. nem volt mar ereje az ellenállásra... Hárman fogtak le es döntötték az asztalra, a főkolompos pedig mögé állt.
– Imádkozz te állat!
John felkiáltott amikor végbelében erezte a nyálkás faszt... Nagyon fajt, de nem volt menekvése: a karok erősen fogtak. Jeninet közben újra es újra meghágta őrzője.. a lány hiába próbált ellenállni, nem tudott mit tenni a fizikai fölénnyel.. Johnnak egyre jobban fajt a segge, majd megveszett..
– Tessék.. mit tettem... – gondolta.
– Hmm. finom a popod te köcsög! – lihegte fülébe kínzója.
– Mindjárt elelvezek. Aaaahhhrgg – hörögte es John segget telepumpálta spermájával.
Jonhnal soha nem történt ennél megalázóbb dolog. A feleseget 15-en megdugtak a szeme láttára, aztán őt is. John azt hitte elájul....

*

Jenine lassan ébresztgette férjét: – Drágám ... John... rosszat álmodtál? Nyugodj meg szívem.. itt vagyok veled...
John verejtékesen ült fel ágyában es zihált. Átölelte Jeninet.
– Oh drágám igen… nagyon rosszat... milyen jó hogy itt vagy velem... Szeretlek...
Jenine es John összeborultak majd kiszálltak az ágyból es elindultak zuhanyozni.. Óriásit szeretkeztek, bar Johnnak minduntalan undorító alma járt a fejében, felesége szeretete minden sebére gyógyír volt. Miután megtörölköztek az ágy szélén beszélgettek.
– John szívem – simogatta férjét Jenine. – Tudod mit találtam ki mára?
– Nem drágám. Mit?
– Menjünk el biliárdozni jó? Már foglaltam is asztalt egy nagyon jó szalonban. A csapos nagyon kedves, kicsit testes, de nagyon rendes. Elmegyünk? Naaaa.. olyan régen biliárdoztam…