Családi szextörténet: A szauna

Húgom huszonkét éves és mivel egyetemista, pesten lakik. Elég nagy köztünk a korkülönbség, éppen tíz év. A vizsgaidőszak előtt felhívott, hogy lejönne hozzám, mert pesten a koleszban nem tud készülni, anyánkhoz meg nem akar menni, mert összevesztek. Én, mivel nem rég költöztem be a frissen befejezett házamba, és igen büszke voltam rá, mondtam, hogy a vendégszobában nyugodtan tanulhat.

Mivel a házba elég sok energiát fektettem, minden elég jól ki van találva. Minden helyiségben van mozgásérzékelő a riasztóhoz, olyan típus, amiben kamera is van, hogy rögzítse a betörőt. A rendszer a házautomatizálásba van kötve, ami a dolgozóban lévő számítógépre küldi az adatokat, ha akarom.

A másnap délutáni vonattal meg is érkezett Zsuzsi, és persze ki kellett mennem érte, mert sok csomagja volt. Hazamentünk és bevittem a cuccait a vendégszobába. Megbeszéltük, hogy estig kipakol, tanul, aztán mikor hazajöttem, közösen összedobunk valami vacsorát. Közben én még elmentem dolgozni. Este beálltam a garázsba és bekiabáltam a lakásba:

- megjöttem, elmegyek tusolni! – a vendégszoba felől valami nyugtázás félét hallottam. Ledobtam az öltönyt a gardróbban és beléptem a szomszédos fürdőben lévő tus alá. Az egész napi stressz mintha habos patakokban folyt volna le rólam, egészen ellazulva léptem ki és megtörölközve egy sortot és pólót vettem magamra. A konyhába lépve Húgit már a vágódeszka mellett találtam.

- Szia! De jó illatod van – fogadott, miközben a kezében lévő késsel egy szelet csirkemellet vágott csíkokra.
- Szia, köszi. Mit eszünk?
- Tandori csirkemell, jó lesz? – fordult felém kérdő tekintettel.

Megkérdeztem, mit segíthetek, Ő pedig rám bízta a rizs és a zöldségek párolását. Alig fél óra alatt kész lett a kaja, és mivel már eléggé melegre fordult az idő, úgy döntöttünk, a teraszra terítünk. Megbeszéltük az egyetemi sztorikat, a pesti élet előnyeit, hátrányait, megdicsérte az új házat, a stílust, a felszereltséget, a szaunát, aztán a szó az előző pasijára terelődött, hogy mennyire gyökérül viselkedett, mert azt hitte, hogy milyen faszagyerek, persze azt nem tudta nyújtani, amitől Zsuzsi boldog lett volna, az ágybéli teljesítményéről nem is beszélve. Én mondtam, hogy én egész másképp viselkedem a csajokkal. Késő estig dumáltunk, elfogyott egy üveg bor is. Mikor asztalt bontottunk, mondtam, hogy én még beülök egy kicsit a szaunába. Húgi megkérdezte, hogy zavarna-e ha csatlakozna, mert még sosem próbálta és kíváncsi. Mondtam, hogy nyugodtan jöjjön. Én bekapcsoltam a szauna kályhát, és pár perc után egy törölközőt magam köré tekerve beültem a már viszonylag meleg kamrába. Néhány csepp illóolajat cseppentettem a kövekre, majd a dézsából locsoltam rá néhány kanál vizet. Az illatos gőz hamarosan megtöltötte a helyiséget. Az üvegajtó mögött megállt Zsuzsi és óvatosan benyitott.

- Én fürdőruhát vettem, nem baj? – kérdezte

- Nem, de kényelmetlen lesz. Ha akarod, dobd le és van fürdőlepedő a szauna mellett balra a szekrényben.

- Köszi, mindjárt jövök. – mondta és visszacsukta az üvegajtót.

Rövidesen megjelent egy, a melle felett éttekert nyers színű fürdőlepedőbe csavarva. Vörösesbarna, hosszú, hullámos haja copfba volt fogva, a fürdőlepedő éppen a feneke alsó vonaláig ért.

Néhány percig csak ült, majd megszólalt.

- Neked nem süti a feneked a pad?

- Nem, alattam van a törölköző.

- Nekem ahhoz rövid.

- Nyugodtan tekerd a derekad köré, a gőztől úgysem látnék semmit.

Hallottam ahogy hugi feláll és leveszi a törölközőt.

- Ha nem látsz semmit, akkor csak magam alá hajtogatom- hallottam valahonnan előlem.

- Nyugodtan. Lehet, hogy én is ráülök, egyedül szoktam itt lenni, és akkor mindig csak alattam van.

- Ne zavartasd magad, mintha itt sem lennék.

Miközben a törölközőt én is kispárna méretűre hajtogattam, megkérdeztem, hogy mi volt a legnagyobb baj a pasijával, nem-e lehetett volna változtatni a dolgon.

- Igazából társaságban úgy bánt velem, mintha nekem ki kellett volna őt szolgálnom, folyton olyanokat kért, hogy vigyek neki egy sört, vagy a kabátját, meg ilyesmi. Aztán mikor hazaértünk akkor meg, hogy kényeztessem, adjak neki enni, meg elégítsem ki, így, meg úgy. Azt persze meg sem kérdezte, hogy nekem jól esne-e egyszer végre kielégülni. Én szopjam le, de persze ő nem hogy nem nyalt ki, de még a kezével se nagyon ért hozzám. Én legyek mindig készen arra, hogy fogadjam a közeledését, de ha én akartam valamit, akkor pont nem ért rá. Aztán persze öt percen belül elment, én meg feküdtem ott, még félig sem felizgatva. Egyszer szóba hoztam, hogy én nem mentem el szeretkezés közben, erre ő közölte, hogy lehet hogy kezdek frigid lenni, mert ő eddig mindig minden nőjét kielégítette és eddig engem is. Nem mondtam meg neki, hogy mióta együtt voltunk, én csak a saját kezemtől elégültem ki, egyedül, más pasikról álmodozva.

- Kikről álmodoztál?

- Hát, mindenféle pasikról, akikkel találkoztam az egyetemen, vagy ha láttam egy szép párt valahol, akkor a lány helyébe képzeltem magam, ilyesmi…

- Ez olyan hihetetlen a számomra. Az én szememben te egy olyan nő vagy, akiért a pasik kiteszik a lelküket, hogy megszerezzék és megtartsák.

- Ugyan…

- De, tényleg. Csinos vagy, ápolt, formás, nem olyan melletlen, seggetlen cicababa, és ráadásul még intelligens is. Igazán izgalmas nő vagy!

- Köszi, de valamiért ezt én nem érzem. Valahogy mindig félresikerülnek a kapcsolataim. Tudod, hogy eddig hat komoly pasim volt, és csak eggyel tudtam kielégülni? Szerinted ez jó arány?

- Lehet, hogy azon kell változtatni, ahogy pasit választasz, nem?

- Biztosan.

- És mikor szakítottál vele?

- Amikor egyik este beállított egy tizenéves szőke csajjal, hogy ma ő is beszáll hozzánk. Én kérdeztem, hogy mibe száll be, erre Ő elkezdett magyarázni, hogy milyen maradi és prűd vagyok, a legegyszerűbb vágyait sem tudom kielégíteni. A szőke csaj persze egyből ajánlotta, hogy van egy barátnője akit fel tud hívni, ez a tahó meg persze kapott a lehetőségen. – mondta hugi a sírás küszöbén- Én meg, miközben ezek várták a másik lányt és bemelegítettek, összecsomagoltam és eljöttem… – mondta és halkan sírva fakadt.

Én mellé ültem és a fejét kezdtem simogatni. Húgi a padon összegömbölyödött és az ölembe hajtotta a fejét.

A Szaunában töltött húsz percet így beszélgettük végig. Húgi fejét, vállát, hátát simogatva nyugtattam meg és megpróbáltam meggyőzni, hogy lehetőleg ne a külső után ítéljen és válasszon magának pasit. Mikor lejárt a szauna kályha órája, és a gőz kezdett kicsit felszállni, szóltam neki, hogy menjen előre, tusoljon le hűvös vízzel, én majd megyek mikor ő végzett. Ahogy Zsuzsi kiment végignéztem a feszes, gömbölyű testén, mert a gőz már nem sokat takart, majd hallottam, ahogy megnyitja a csapot és alááll. Hamar kilépett a hideg víz alól és a szauna-ajtó előtt megállva szólt, hogy mehetek. A szaunában szinte már nem volt semmi gőz és egy pillanatra úgy tűnt, mintha Húgi engem nézett volna, ami azért kínos, mert – mi tagadás – a meztelen teste látványától felállt a farkam. De elhessegettem magamtól a gondolatot és magam köré tekerve a törölközőt, kiléptem a fürdőbe. A folyosó végén még láttam Zsuzsit ahogy meztelenül, a fürdőlepedővel éppen törölközve befordul a vendégszoba ajtaján. Mivel eleget beszélgettünk szexről, és a bor is dolgozott bennem, valamint azt gondoltam, ha Ő látott engem, én is jobban megnézem Őt, gondoltam megnézem, ahogy a húgom ágyba bújik. Ezért bementem a dolgozószobába, bekapcsoltam a számítógépet, és gyorsan elindítottam a megfelelő szoftvert. Rákattintottam a vendégszoba ikonra és megjelent a kép. Húgi a nagy fürdőlepedőt éppen az egyik székre dobta. Mindkét kezét magasra emelve nyújtózott egyet, amivel jól láthatóvá tette, hogy milyen fazonra van borotválva a vöröses szőrzete. Kivette a copfját összefogó hajgumit, az ujjait fésűnek használva megigazította a válla alá érő haját, majd kinyújtott lábbal az ágyra feküdt, egyik bokáját a másikra tette, és a feje alá rakta mindkét kezét. Egy ideig így feküdt, majd az egyik kezével végigsimított a hasán és az ujjbegyével a köldöke alatt a szőrzetét is megborzolta. Néhányszor fel le cirógatta magát a köldökétől lefelé indulva, egészen addig a pontig, ahol a két combja összezáródott. Pár mozdulat után az addig átkulcsolt lábát lazán a másik mellé tette, így a simogató mozdulatai mélyen a két combja között értek véget. Ekkor a szeme már csukva volt és az ujjai csak a tusolástól még vizes, sűrű, vöröses szőrzetén játszottak. Én a számítógép előtt ültem, és a törölköző alól már kikandikált a műsorra hevesen reagáló farkam. Kis idő leteltével mindkét combját fölhúzta és egészen széttárta őket, majd mindkét kezével a lába közé nyúlt. Az egyik kezét egészen alul helyezte el, és a hüvely bemenetét kezdte izgatni, a másikkal pedig a csiklóján körözött egyre lendületesebben.

Ekkor picit felhangosítottam a mikrofon jelét, hogy a hangokat is hallhassam. Miközben hallgattam, én is a lábam közé nyúltam és megmarkoltam a kőkeményen álló farkamat, majd lassan húzogatni kezdtem. A szobából finom cuppogásokat és sóhajokat lehetett hallani, néha pedig hugi mormogott valamit. Ahogy egyre jobban belemerült az élvezetbe, a sóhajok apró nyögésekbe mentek át, a mormogásból pedig kezdtek érthető szavak formálódni.