Első leszbi élményem

Unatkoztam. Álmosan bámultam a TV-t, és közben azon töprengtem, hogy mi a fenét is kellene tenni. Szünidő lévén még csak kötelezettségeim sem voltak, amivel elfoglalhattam volna magam. Apa ebben az időben külföldön dolgozott, anya pedig állítólagos üzleti útjainak egyikét járta (bár én inkább azt gyanítottam: feküdte). Nővérem Krisztina kinn napozott a kertben. Szokás szerint megint összekaptunk valami apró ostobaságon, s mielőtt durcásan kivonult, ismét a fejemhez vágta:
- Hülye kis csitri!
Pedig ahhoz képest, hogy nemrég múltam 15, mind testileg, mind szellemileg fejlettebbnek éreztem magam a korosztályomnál. Kriszti mégis azt hitte, hogy az a 6 év, ami közöttünk volt, feljogosítja arra, hogy bizonyos dolgokban lekezelően bánjon velem.
Lassan besötétedett. Nővérem bejött, rég elfeledve a délutáni összecsapást rám mosolygott, majd méltóságteljesen bevonult a fürdőszobába. Na szép! - gondoltam magamban - most legalább másfél órát várhatok, míg felszabadul a fürdő.
Megcsörrent a telefon.
- Tessék? - Szóltam bele kicsit ingerültre sikeredett hangon.
- Szia Mesi, Niki vagyok.
Nikolett, a legjobb barátnőm hívott. Kissé érthetetlen volt ez a barátság, hisz alapvetően különbözőek voltunk. Én népszerű voltam, nagyszájú, vagány, a fiúk kedvence, ő pedig csendes, visszafogott, amolyan szürke kisegér. És mégis. Valami összekötött bennünket.
- Átmehetek hozzátok? - kérdezte. Némi szorongást véltem felfedezni a hangjában.
- Hogyne, persze, gyere csak.
- És ott is alhatok?
Nem először fordult elő ilyesmi, hát rávágtam:
- Természetesen, miért is ne! Legalább nem fogok unatkozni.
Mivel csak néhány háznyira lakott tőlünk, pár perc alatt ideért. Rögtön láttam rajta, hogy feszült, és ideges, de nem firtattam mi baja lehet, mert tudtam, attól begubózna. Előbb utóbb úgyis előrukkol a gondjával. Nos így is történt, hamar rátért a lényegre.
- Mesi, baj van.
- Ugyan mi? Ki vele!
- Szűcs Tomi randira hívott.
- És ez baj? Kérdeztem a meglepetéstől elcsukló hangon.
- Igen, baj.
- De miért? Hisz az egy remek hapsi.
- Igen. De? Izé? Én nem tudom, hogy mit kell tenni.
- Mi van?
- Mi lesz, ha meg akar csókolni? Én még soha nem csókolóztam. Motyogta sírásra görbült szájjal.
- De hát én elmondom, hogyan kell.
- Elméletben tudom, csak gyakorlatban?
- Majd megmutatom - csúszott ki a számon, végig sem gondolva, hogy mit is mondok.
- Hogyan?
- Megcsókollak, és tanítalak közben.
- De? Hát? Izé? Ilyet nem lehet? Nem szabad.
- Ugyan miért ne? Vágtam rá magabiztosan, miközben valami megmagyarázhatatlan bizsergés kúszott fel a tarkómon.
- Mi rossz van benne? Hisz barátnők vagyunk.
- De hát lány lánnyal. Ezt nem szabad - suttogta elhaló hangon.
- Miért ne? A fiúk is így gyakorolnak - hazudtam szemrebbenés nélkül.
- Komolyan? - kerekedett el ibolyakék szeme a csodálkozástól.
- Persze! - vágtam rá, s nem figyeltem az agyam legmélyén formálódó gondolatra, miszerint: Mit teszel, te őrült!
Végignéztem a barátnőmön. Vékony volt, nagyon vékony, kis mellek, keskeny csípő, olyan kislányos. Hiába volt egyidős velem, alkata legalább 2 évnyivel el volt maradva az enyémtől. Szőkés, félhosszú haj, átlagos arc. De most valahogy más szemmel kezdtem el ránézni, mint eddig. És ettől a gyomrom megremegett. Összerezzent, mikor ajkaim az ajkaihoz értek. Lehunyta a szemét, és pihegett. Lassan, de határozottan toltam át a nyelvem a szájába, tapogatózva, gyengéden. És valahogy már meg sem lepődtem az ágyékomban feltörő édes bizsergésen. Néhány perc után éreztem, hogy Niki kezd ellazulni.
Egyre jobban ráérzett az ízére, nyelve mozgásba lendült, visszacsókolt. Ahhoz képest, hogy tejesen kezdő volt, remekül csinálta. Szinte észre sem vettük, hogy közelebb húzódtunk egymáshoz, és ölelésbe fonódtunk. Csak csókolóztunk, egyre hevesebben, szenvedélyesebben, és én azt éreztem, hogy a bugyimat lassanként nedvesség itatja át.
Hirtelen zajt hallottam magam mögül, és ijedten hátrafordultam. Az ajtóban ott állt a nővérem, Kriszti, egy fürdőlepedőbe csavarodva, és furcsa tekintettel bámult ránk. Úristen, micsoda balhé lesz, futott át az agyamon, de alig volt időm mindezt végiggondolni, mert Kriszti közelebb lépett hozzánk, és fátyolos, ám ellentmondást nem tűrő hangon ránk szólt:
- Folytassátok!
Mi pedig, mintha hipnózisban cselekednénk, újra csókolni kezdtük egymást. Szemem sarkából láttam, amint a nővérem ledobja magáról a törülközőt, s előtárulnak nagy, kerek mellei, lapos, izmos hasa, frissen borotvált puncija. Mögém lépett, átnyúlt a hónom alatt, és marokra fogta a melleimet. Amikor megéreztem a nyelvét a tarkómon, olyan gyönyörtéli borzongás futott végig rajtam, mint még soha. Hüvelyk és mutatóujjai, közé csippentette a mellbimbóimat, és finoman csavargatni kezdte.
Niki ajkai elváltak az ajkaimtól. Ziháló mellkassal figyelte, ahogy nővérem megfoszt a ruháimtól, majd erőszakosan megcsókol. Csókoltam, öleltem, simogattam Krisztit, ő ugyanígy tett velem, egyre hevesebben, szenvedélyesebben, forróbban. Éreztem, ahogy a puncím totálisan lucskossá válik, és láttam, ahogy Niki a bugyijába nyúl. Kriszta figyelmét sem kerülte el ez a momentum, mert szinte egyszerre fordultunk Niki felé. Majdhogynem letépdestük róla a ruhát, s mikor már ő is anyaszült meztelen lett, két oldalról támadásba lendültünk. Ajkait, arcát nyalogattuk, füleit harapdáltuk, s közben kezünkkel fáradhatatlanul simogattuk vágytól remegő, szűzies testét. Hanyatt döntöttük az ágyon. Kriszti az egyik, én a másik mellbimbóját vettem kezelésbe a nyelvemmel. Elképesztő érzés volt, ahogy megkeményedett a számban, csak szívtam, nyaltam észvesztve, s közben kezemmel a pinusomat simogattam.
A nővérem lejjebb csúszott. Szétfeszítette Niki vékonyka combjait, és láthatóvá vált, a finom, selymes szőrzet közül előbukkanó csikló, kitáruló kis és nagyajkak, gyönyörnedvtől csillogva. Megbabonázva néztem, ahogy Kriszta kinyújtja a nyelvét, és megérinti vele Niki duzzadt csiklóját, először óvatosan, finoman, aztán egyre határozottabban, erősebben.
Barátnőm apró, elfojtott sikolyokat hallatott, és egész teste reszketett, mint a nyárfalevél.
Elemi erővel tört rám a vágy: ezt nekem is meg kell ízlelnem. Kriszta háta mögé kúsztam. Ahogy letérdelt, pinája kidudorodott, s kinyílt, mint egy virág. Először közelről megszemléltem milyen is egy borotvált puni, beszívtam illatát, majd egy határozott fejmozdulattal belenyaltam.
A lendület erejétől a szám végül az ánuszán állapodott meg. Hallottam kéjes sóhaját, s úgy döntöttem, először ezt a nyílást élvezem ki. Finoman nyalogatni kezdtem a záróizmok gyűrűjét, ezzel ellazulásra kényszerítve azt. Szétfeszítettem fenekének két gyönyörű félgömbjét, s megpróbáltam a nyelvem bedugni a segglyukába. Lassanként sikerült is viszonylag elég mélyre jutnom, nyelvem hegyével éreztem a belső záróizmot is, és valami selymes, lágy melegséget. Ez alatt nővérkém sem tétlenkedett, szopogatta, nyalogatta Niki csiklóját, akit már-már görcsök ráztak a gyönyörtől. Miközben tovább nyaltam a nővérem seggét, a jobb kezem mutatóujját a pinájához tettem. Szinte észrevétlen csusszant be a hüvelyébe, mely éppoly lucskos volt, mint az enyém. Kihúztam, mellétettem a középső ujjam is, de még így is minden ellenállás nélkül belé tudtam hatolni. Összeszorítottam a kezem, és úgy próbálkoztam.
Így már sokkal nehezebben ment, de apró, gyengéd mozdulataimnak köszönhetően néhány perc elteltével csuklóig hatoltam a nővérem punijába. Teljesen ráfeszült a kezemre, forró volt, lüktető. Elmondhatatlan élmény. Ajkaimmal újra rávetettem magam a segglyukára, nyaltam, szívtam, haraptam félőrülten, de annyi kontrollom még volt, hogy a kezem a szűk pinába csak nagyon óvatosan mozdult, ki-be, lassan, óvatosan, nehogy véletlenül is fájdalmat okozzon.
Niki egyre hevesebben, ritmusosabban zihált, mellbimbói keményen meredeztek az ég felé, kipirulva, összeráncosodva. Kriszti gyorsabb táncba kezdett a nyelvével, teljesen rátapadt barátnőm hamvas punijára, csak a nyakán mozgolódó izmokból sejthettem, hogy mindent megtesz azért, hogy Niki a legnagyobb gyönyörhöz juthasson. Néhány másodperc múlva Niki gerince ívbe hajlott, és felsikoltott, majd belemarkolt Kriszti hajába, és elrántotta magától. Az orgazmus okozta hasizom-összehúzódások szinte ülő helyzetbe rántották, s ahogy feltekintettem, láttam könnybe lábadt szemét, arcán pedig valami földöntúli gyönyör sugara terjedt szét. Amikor az élvezet hullámai lassanként csillapodni kezdtek, csókolni kezdte a nővéremet, s felitta ajkairól saját kéjnedvét. Én mindeközben nem tétlenkedtem, szorgalmasan nyaltam az arcom előtt kitárulkozó gyönyörű segget, jobb kezem a puniban, balommal a csiklót izgatva.
Hála ténykedésemnek, Kriszta is hamarosan eljutott a csúcsra, olyan elemi intenzitással, hogy amikor hüvelye ráfeszült a kezemre, szinte fájdalmat éreztem az erejétől.
Figyeltem, ahogy a csiklója időnként összehúzódik, lüktet, egyre lassabban, ahogy a gyönyör feloldódik testében. Egy nagy cuppanás kíséretében kihúztam a kezem a nővérem pinájából, aki szinte összerogyott, mintha eddig én tartottam volna.
Néztem az egymás mellett pihegő két teljesen különböző, ám a maguk nemében gyönyörű női testet. Krisztán meglátszott a fittness, tökéletes alakja volt, vékony derék, nagy, telt mellek, melyek feszesek, ruganyosak voltak. Lapos, izmos has, ingerlő csípő, hosszú, izmos combok, szépen formált vádli. Nem tudom miért, de valahogy az jutott eszembe: tigris. Niki édesen kislányos, hófehér, fejletlen hamvas teste is kábítóan szép volt a maga nemében.
Szinte szűköltem a vágytól. Kezem folyamatosan járt fel s alá a testemen, többnyire mindig a puncimnál megállapodva, mely már-már izzott, s azt kívánta, bárcsak valamelyikük csókja hűsítené forróságát. Szerencsére nem kellett soká várnom, hamar magukhoz tértek a mámorból, s végre velem kezdtek el foglalkozni. Azt hiszem, ezt már nem tudom tökéletesen elmesélni, annyira önkívületi állapotban voltam akkor. Csak csókoltak, végtelennek tűnő időn át, nyalogatták a melleimet, hozzám dörgölőztek, simogatták minden porcikám, gyengéden harapdálták érzékeny részeimet, s rémlik, hogy egyikük még a lábujjaimat is szopogatta. Nem tudom semmihez sem hasonlítani azt az extázis, hihetetlen, leírhatatlan, elmondhatatlan érzés volt.
Csak arra emlékszem, hogy a nővérem szinte durván megfogta a lábaimat, s a magasba emelte, egészen fel, az arcomig, majd a derekam alá egy párnát gyűrt. Altestem teljesen kifeszült, a plafon felé nézett, én pedig a karjaimmal magamhoz kulcsoltam a lábaimat, s kitárulkozva vártam, hogy a csúcsra vigyenek végre.
Nekem estek. Egyikőjük a pinám nyalta, másikuk a seggem, nyáluk összekeveredett puncím levével, s csupán néhány másodperc kellett, hogy egy elképesztően hatalmasat élvezzek.
Felüvöltöttem a gyönyörtől, megfeszültem, elernyedtem, megfeszültem, majd megint elernyedtem. Zokogás rázta a testem, annyira kellett már ez a kielégülés. Tényleg, erre nem lehet szavakat találni, máig úgy él bennem, mintha tegnap történt volna, holott jó néhány év eltelt azóta. Fantasztikus volt.
Kimerülten, mégis csodálatosan érezve magunkat feküdtünk az ágyon, némi összevisszaságban, s simogattuk, cirógattuk a kezünk (szánk) ügyébe kerülő testrészt.
Később megfürdettük egymást, ismét ágyba bújtunk, s átszeretkeztük az éjszakát. Feledhetetlen éjjel!
Kriszta és Niki most együtt élnek. Én pedig járom a saját utam.
Ám gyakran emlegetjük azt a napot, amikor mindhárman először ízleltük meg a leszbikus gyönyörök mennyei ízét.