Én és a volt sógorom

A történetem rólam és az ex férjem testvéréről szól.
Akkor már elváltunk és utólag derült ki, hogy már az esküvő óta vonzódott hozzám. Nekem is tetszett, de kezdetben még minden rendben volt a férjemmel, nem vagyok egy hűtlen típus. Miután elváltunk, mégis összejöttünk. Egyik este egy házibuli volt. Akkor tudtam meg, hogy az exem újra megnősülni készül.
Kiborultam. A sógor vigasztalni kezdett. A házibuli hangulata nagyon lesüllyedt. Haza is ment mindenki.

Maradt a sógor egyedül. Simogatott, miközben sírtam és hogy- hogy nem, egyszer csak már csókolóztunk. Nem is tudom, hogy került le rólunk a ruha, de mint az állatok egymásnak estünk. Kívántam a sógort is, de azt is, hogy bizonyítékát lássam, jó nő vagyok. Először finoman nyalakodott a puncimban, aztán nagyon hamar elélveztem. Aztán belém nyomta merev dákóját! Olyan jó volt, csak nyöszörögtem a kéjtől. Aztán egyszerre élveztünk el. De úgy éreztem ez nem elég, pár perc múlva már újból akartam.

Igyekeztem minél többet kapni belőle. Csókoltam mindenfelé és közben az újra feléledő dákóját simogattam. Majd nyalni, szopogatni kezdtem. Majd megvesztem, hogy újra magamban érezzem, de türtőztettem magam. Megfordított és 69-es pózban folytattuk. Olyan mélyen nyomta belém a nyelvét, hogy attól féltem olyan jó lesz, hogy kárt teszek a farkában. :-) Nagyon hamar elélveztem, de ő tovább csókolgatta a puncimat, és mikor már érezte, hogy csillapodik a lüktetés újból nyalakodni kezdett. Úgy éreztem, belehalok az óriási kéjbe, amit éreztem. Közben igyekeztem én is minél csodásabb élményt nyújtani. Csak szívtam a kemény dákóját, közben a kezemmel húzogattam rajta a bőr és nyelvemmel izgattam a makkját. Nem kellett sok, ő is elment. Nagyon boldog voltam. Éreztem, igen, tudok én még élvezetet nyújtani férfinak!

Aztán egymást simogatva elaludtunk. Másnap boldogan ébredtem. Mikor ránéztem Gabira, felidéztem az éjszakát, semmi szégyenérzet nem volt bennem.
Gabi felébredt és megcsókolt. Beszélgettünk. Kerültük a témát, de én rákérdeztem. Mit gondol, ennyi volt, vagy folytassuk? Ő azt válaszolta, kár lenne itt lezárni.
Aznap este újra nálam volt. Egy újabb őrületes és csodás éjszaka volt, amit együtt töltöttünk.
A családban sajnos elég rosszul fogadták, hogy immár együtt élek a volt férjem testvérével immár 1 éve. A múlt héten megkérte a kezem és én igent mondtam. Az érdekessége a kapcsolatnak, hogy ugyanaz lesz az anyósom, mint az előző házasságban! :-)
Az ex férjem sok boldogságot kívánt! És én ígérem, az is leszek! :-)