Hazatérés

Késő volt, amikor végre hazaértem. Már mindketten aludtak.
Gyorsan lezuhanyoztam és meztelenül bebújtam Kedvesem mellé az ágyba. Úgy terveztem, hogy végre kipihenem a két hét alatt felgyűlt fáradtságot.
Ám miközben magamra húztam a takarót a fenekem hozzáért a félig kemény farkához. Hú, ezt nem hagyom ki gondoltam magamban. Lejjebb csúsztam és óvatosan a számba vettem a kedvenc testrészét. Rögtön megmoccant és óriásit sóhajtott Kedvesem. Lassan, aprólékosan kényeztettem a számmal. Számba vettem a golyóit és óvatosan nyalogattam, majd vissza a farkára, amit harapdálni kezdtem. Majd újra a nyelvemmel cirógattam.
Teljes egészében bekaptam és egy alkalmat sem szalasztottam el, hogy a kifele jövet a makkján a nyelvemmel körözzek. Teljesen elolvadt a kezem és szám között. Amikor már minden mozdulatomtól a csúcs közelében volt, elhelyezkedtem a száján. Ettől én aléltam el. Ahogy szívta, harapta, kutatta a nyelvével a legapróbb zugot is. Közben a kezei a melleimet simogatták. Szinte a gyönyör legtetejét okozta ezzel. Gyorsan visszahelyezkedtem az ölébe, ezúttal már nem a számmal. Óvatosan, de szenvedélyesen beleültem a farkába tövig.
Mivel már egy hete nem volt lehetőségünk együtt lenni, minden cm-e gyönyört okozott, minden érintése egy-egy újabb szikrát gyújtott bennem. Nem oltotta, hanem felkorbácsolta a bennem izzó kéjt. Önző módon ültem az ölében és csak a saját vágyaimra figyeltem. Miközben ő egyik kezével a csípőmet vezette, a szája a melleimre tapadt. Nagyon heves és szenvedélyes tempót diktáltunk, egyre jobban próbáltuk túlszárnyalni, hogy mennyit bír a másikunk. Én vetettem véget neki azzal, hogy újra a számmal kezdtem kényeztetni azt az óriási, vastag, görbe szerszámát. Szoptam a farkát, simogattam a golyóit, - ő pedig már alig volt magánál. Közelebb húzott magához, hogy az ujjaival a puncimhoz férjen. Rögtön kaptam kettőt is belőle. Ettől még tüzesebben szívtam, nyaltam a farkát. Az a „baj”, hogy ha ki vagyok éhezve, nem csillapodik a szenvedélyem, csak fokozódik, és egyre féktelenebb tempót diktálok. Így olyan hatást ért el, mintha mögöttem is egy férfi térdelne, és hátulról kefélne.
Teljesen másként kényeztetem a számmal, ha a puncimban is van valami. Újra visszaültem az ölébe és teljesen átvettem a szeretkezésünk irányítását. Nemsokára hatalmas orgazmust éltem át, mert miközben én rajta mozogtam ő a csiklómat ingerelte elég erőteljesen. Félig háttal feküdtem neki, ő nekem oldalt, így hatolt belém. Nyelvével hevesen körzött a cicimen, lábam az égben… Nyoma sem volt az előbbi kielégülésemnek, újra az orgazmus kerülgetett, de nem adtam meg neki azt a gyönyört, hogy újra végignézze, ahogy a kéjtől megfeszülnek az izmaim, majd elolvadok a karjaiban, - ő pedig azt tegye velem, ami neki jó.
A maradék erőmet is összeszedtem, és csak élveztem, ahogy a puncimat simogatja a farka. Időbe telt, de újra felül tudtam kerekedni a vágyaimon. Átvettem az ütemet a csípőmmel. Hasra fordultam, összezártam a lábam - ez most neki adott feladatot. Egyikőnk sem bírt ezzel a pózzal, így hamar feltérdeltem, anélkül, hogy elveszítettem volna a „fonalat”. Ez egy meggondolatlan tett volt. Lábam között a csiklómhoz nyúlt. Én felnyögtem, és majdnem összerogytam, a rám törő vágy okozta gyengeségtől. Az ő keze átvándorolt a mellemre, és az én kezem izgatta tovább a csiklómat. Szinte észre sem vettem, hogy mikor kezdtem el szárnyalni az orgazmustól, de uralkodni nem tudtam magamon.
Minden megszűnt körülöttem. Hosszú kéj járta át a testemet, amitől minden porcikám remegni kezdett és libabőrös lettem. Pár pillanat után Kedvesem újra mozogni kezdett, ami egyértelművé tette számomra, hogy ő „túlélte” ezt a „vihart”.
Hanyatt fordított és tövig belém tolta a farkát. Kéjesen simogatni kezdtem a melleimet, nyakamat. Felültem, és a nyelvemmel cirógattam a mellbimbóit. Hatalmasakat nyögött és eltolt, inkább ő vette birtokba nyelvével az én érzékeny cicimet. Lábaim a nyakában, olyan erősen szorítottam magamhoz, ahogy csak tudtam. Átkulcsoltam a lábammal a derekát és csókolózni kezdtünk. Így egy kicsit lecsillapodtam, de talán a csókoktól még beljebb kívántam magamba a farkát. Szája átcsúszott a nyakamra, vállamra, a farka pedig határozott vad mozdulatokkal hatolt belém újra meg újra, ütemesen. Neki lassan, nekem elég gyorsan ahhoz, hogy elolvadjak, és tehetetlenül várjam a következő orgazmusomat. Ezúttal több időbe telt, amíg magamhoz térjek.
Közben kedvesen simogatta a testem, meg sem mozdulva a puncimban. Kinyitottam a szemem, mint aki most ébredt egy gyönyörű, hosszú álomból. Felültem, hosszan, gyengéden megcsókoltam és hanyatt fektettem. Számba vettem a már nagyon sokat dolgozott testrészét. Ő becsukta a szemét, és teljesen átadtam magát nekem. Két ujjal megfogtam a tövénél, közben a nyelvemmel a makkját cirógattam. Rácsúsztattam a számat, és tövig bekaptam. Lassan kényeztettem, szerettem volna teljesen felfokozni a kéjt benne, ahogy ő tette velem. Felválta vettem számba a golyóit és a farkát. Szívtam, nyalogattam, haraptam. Megnedvesítettem a kezem és összeillesztettem a számmal. Ő csak annyit érzett, hogy úgy mozogtam, mintha a puncimban lett volna. Lassan, hosszan kényeztettem. Fokozatosan, észrevétlenül fokoztam a tempót. Amikor már nagyon jó volt neki, csak a számat használtam.
Már minden izma megfeszült, én tovább lassítottam a tempón. Le-föl-le-föl… és ekkor hatalmasat rándult a teste. Óriási orgazmus uralkodott el rajta. Csak élvezte, élvezte. Nagyon hosszú idő után tért magához. Lezuhanyoztunk és fáradtan, pihegve összebújtunk és elaludtunk.
De jó újra itthon!