Húgom és én

Már régóta nem csak testvéri szemmel tekintettem 14 éves húgomra, hanem egyre jobban tetszett.
Én 17 éves voltam, amikor megtörtént köztünk az eset.
Húgom alapból nem az a típus, aki olyan szemérmes stílusban öltözködik. Ellenkezőleg; igyekszik, hogy minél jobban látszódjanak formái. Már 9 éves korától nem úgy néztem rá, mint testvér, hanem mint egy nagyon szép kislány. Egyre jobban tetszett. Korához képest már akkor is elég szép melle, és feneke volt, de így 14 évesen, még azt hiszem nem is láttam még egy ilyen szép lányt. Sokszor gondolkodtam rajta, hogy miért pont nekem kell a testvérének lenni, miért nem lehetek egy jó barátja. Akkor már rég nem itt tartanánk, és sokkal több lehetőségem lenne az elérésére. Az volt a baj, hogy minél többet néztem, annál jobban tetszett. Vacsora közben, vagy éppen amikor táncolt, sokszor néztem, és mindig elcsodálkoztam szépségén. Ezt párszor észre is vette, de nem tulajdonított neki jelentőséget. Elég érdekes, de húgomat korához képest nem nagyon érdekelte a szex , annyi elég volt neki, amit biológiából tanult. A fiúk viszont érdekelték.
Egyik nap, mikor hazajött, éppen a szobámban ültem a laptopomnál, amikor bekopogtatott hozzám. Nem sejtettem, hogy ő lesz, mert amikor apáék elmentek otthonról, csak annyit mondtak, hogy húgom (Timi) csak délután 5-kor jön haza, mert bent marad a suliban táncórán. Éppen ezért nagyon meglepett, hogy kb. 2 órakor már itthon van. Mondtam neki, hogy jöjjön csak be nyugodtan, addig félbehagyom a játékot. Bejött, leült. Éreztem, hogy valamit akar mondani, csak nem meri. Hát megkérdeztem:
- Na mondd, mit akarsz mondani?
Gondolkodott egy kicsit, aztán belekezdett:
- Tudod, az iskolában az egyik fiú odajött hozzám, és azt mondta, hogy nagyon szép vagyok, és hogy nem-e akarok vele szexelni. Persze én rávágtam, hogy nem.
Ez a mondat szinte teljesen megdöbbentett. Bár velem alapból nagyon nyílt, és sokat beszélgetünk, de ez meglepett. Erre igazán nem számoltam. De ami ezután jött, azt végképp nem reméltem.
- Hazafele viszont foglalkoztatott a gondolat, hogy milyen érzés lehet a szex. - mondta tesóm - De mivel még nem volt benne részem, így nem tudtam. Meg tudnád nekem mondani, hogy milyen érzés?
Elkezdtem gondolkodni. Azt, hogy milyen érzés a szex, azt nem tudhatom, mivel még nekem sem volt benne részem. Azt amit a neten olvastam, nem vehetem bizonyítéknak, mert rendszeresen eltúlozzák a dolgokat. És ekkor támadt a merész gondolatom. Átvillant az agyamon, hogy anyáék most nincsenek itthon, tesóm ilyen témát kezdett, akkor hátha most itt az alkalom...
- Te, - mondtam neki. - én nem tudom neked megmondani, hogy milyen, mert még nem csináltam.
- Hát ez baj. Pedig reméltem tudsz segíteni. Mástól nagyon szégyellném megkérdezni.
- De van egy megoldási tippem. Kipróbálhatnánk mi ketten. Akkor te is megtudnád milyen érzés, én is megtudnám, és nem kellene mástól megkérdezned. Apáék amúgy sincsenek itthon, így nem bukhatnánk le.
Miután kimondtam, úgy éreztem, hogy nagyon primitív voltam. Úgy gondoltam, hogy ezzel már elrontottam az egészet. A válasz ez volt:
- Hát nem is tudom. Azért ez így elég fura lenne.
- Tudom - mondtam neki -, de hidd el, élveznéd.
- Na jó, de előbb várj egy kicsit.
Azt hittem, elszédül velem a világ. Nem tudtam hová gondolni. Egyre csak az járt az agyamban. ? "Ez az! Megcsináltam!?" Tesóm kiment. Mint később elmondta, anyáék szobájába ment be, és kivett anya fiókjából egy fogamzásgátló tablettát.
Egyszer aztán arra ébredtem gondolataimból, hogy szól nekem, hogy menjek utána. Mikor benyitottam, szemem-szám elállt. Tesóm ott feküdt szüleim franciaágyán egy tangában, és egy melltartóban. Itt volt hát a remek lehetőség. Lefeküdtem mellé, és elkezdtem csókolgatni. Egészen belejött, és óriási csókolózásba kezdtünk. Közben elindultunk kezünkkel felfedezőútra. Míg én először a melleit, majd a punciját simogattam, addig ő le sem vette kezét a farkamról. Mikor abbahagytuk a csókolózást, mondtam neki, hogy egy kicsit játsszunk. Mondtam neki vegye kézbe a faszomat, és kezdje el szopni.
Szépen kigombolta a nadrágom, és kézbe vette a már álló faszomat. Bár kezdő volt még, de így is nagyon jól esett. Először csak a makkom nyalogatta, de utána derekasan bevette a szájába. Úgy éreztem, mindjárt végem, de még nem, akartam ilyen hamar véget vetni ennek a boldogságnak, így mondtam neki, hogy már elég.
Ekkor lefektettem, és szépen lassan elkezdtem simogatni punciját. Mikor már nem bírtam tovább, lefejtettem róla, és mondtam neki, hogy terpesszen szét. A látvány gyönyörű volt. Frissen borotvált, teljesen szűz pina tárult elém. Elkezdtem nyalogatni a csiklóját, mire ő hevesen elkezdett nyögdécselni. Gondoltam, ha már megígértem neki, hogy megmutatom, milyen jó érzés a szex, akkor legyen is része benne. Elkezdtem nyalogatni a csiklóját, majd a szeméremajkait is. Ettől én is begerjedtem, és egyre gyorsabban szaladgált a nyelvem a nedvesedő punciján.
Mikor már éreztem, hogy a határon van, egy hirtelen mozdulattal feldugtam neki az egyik ujjamat. Felkiáltott, részben a fájdalomtól, részben pedig az elélvezéstől. Szinte vele egyszerre élveztem el én is. Mikor újra hadra kész állapotban voltam, elkezdtem makkommal izgatni a már élvezettől nedves punciját. Finoman húzgáltam le fel, és apránként be-bedugtam puncijába. Aztán mintha megelégeltem volna, szinte tövig nyomtam bele a faszomat. Megint felsikoltott, de én nem hagytam, hanem egyre gyorsabb tempót kezdtem diktálni. Mikor már szinte rángatózott az élvezettől, maximális sebességre kapcsoltam, és egy 20 másodperc alatt megadtam neki azt az érzést, amit már egyszer megkapott.
Kis pihenés után most ő döntött az ágyra, és a faszom felé guggolt. Gondoltam, most lovagolni fog. Így is tett. Előbb szép lassan körbe-körbe mozgatta csípőjét, majd kicsit gyorsabban, elkezdett fel-le mozogni. Nagyon felizgatott a látvány, ahogy láttam melleit mozogni. Megfogtam, és elkezdtem szó szerint gyömöszölni. Úgy látszik élvezte, mert hangosakat nyögött, és gyorsított tempó mellett, harmadszor is elment.
Mikor már én is éreztem, hogy közeleg a vég, mondtam neki, vegye szájába a faszomat, és szívja ki minden cseppjét. Először még szinte kötelességből, később már élvezetből szívta ki az utolsó cseppig.
Ekkor megint elkezdtem nyalogatni pináját. Mondhatom, szinte az utolsó cseppig kiélveztem nedvének ízét, és mikor befejeztem, megkérdeztem tőle:
- Na, most már tudod milyen érzés szexelni!
Szinte suttogva válaszolt:
- Nagyon jó!
- Remélem máskor is kipróbáljuk. - mondtam neki, mikor már felöltöztünk.
- Feltéve, ha nincsenek itthon apáék.

Azóta, szinte minden alkalmat kihasználunk, mikor apáék nincsenek otthon...