Jó a buli - le a bugyit! 2. rész
Amikor beléptem a Karcsival közös motelszobába, egy piros
bugyi repült az ablak irányából átlósan, és kecsesen landolt az ágyamon.
Ballisztikai szakértők hangzatos tanulmányokat írhatnának erről a szabályos ívű
röppályáról, azonban nagyon kicsi esélyét látom annak, hogy efféle
szaktekintélyek is jelen legyenek egy nem számukra szervezett egyhetes
továbbképzésen, s annak második napján éppen ebbe a szobába tévedjenek be kevés
textília felhasználásával készült, rakoncátlan, piros női alsó repülési adatait
tanulmányozni.
- Bocsánat… - motyogtam. Nem tudtam hirtelen, hogy a folyosóra visszalépve
kívülről csukjam-e be az ajtót, és még egyszer megvizsgáljam a cirkalmasan
kirajzolt szobaszámot, jó helyen járok-e, vagy pedig belülről zárjam be gyorsan,
mielőtt fékevesztett, filigrán piros bugyik cikáznának szerteszéjjel a világba.
Már a reggel sem indult normális mederben.
Gyors egymásutánban két meglepetés is ért, melyek közül egyik is bőven elég lett
volna ahhoz, hogy elriassza az álom maradékát a szememből.
Először is Karcsi az ablaknál állt már és nem létező porszemeket pöccintgetett
le kifogástalan, sötét öltönyéről.
- Jó reggelt! Már ennyi az idő?
- Héttől van reggeli – fordult felém az ablaktól. Hangja kicsit reszelősebb a
tegnapinál.
- De fél 9-ig!
- Ráérsz még felkelni, én nagyon megéheztem az éjjel. Abban a presszóban semmit
nem lehetett enni, csomagolhattunk volna el a svédasztalról! Azt viszont túl
gyorsan otthagytuk, meg sem tömtük magunkat rendesen. Amint nyit az étterem, be
fogok alaposan reggelizni.
- Ezért öltöztél ki ennyire? Mint egy befektetési tanácsadó. Nagyobb adagot
kapsz így, gondolod? Vagy van valamid eladó?
- Megnézem a nőket… - válaszolta titokzatosan, hangját lehalkítva. Ilyen se
gyakran fordulhat elő vele, egynapos ismeretségünk alapján, hogy ne teli szájjal
beszéljen a csajokról, vagy bármiről.
Felültem az ágyon, nekem sem fog ártani a reggeli… Micsoda, fénylő-zöld szemek!
– jutott eszembe Timi. Biztos ő is elsők között fog reggelizni, a királylányok
korán kelnek. Vagy mégsem? Kutattam gondolatban az ismerőseim körében, de nem
sok királynő-gyanús jutott eszembe, aki ismerhetné az etikettet. Mindenesetre
szép ez a reggel!
Abban egyetértettem magammal az egyhetes továbbképzés vagy konferencia második
napjának reggelén, hogy annál jóval kellemesebb az ittlét, mint gondoltam
indulás előtt, vagy akár az egész, végtelennek tűnő, ide vezető úton. Újabb
gondolat: Micsoda cicis-popsis, és segítettem neki éjjel kimenekülni a
vécéablakon! Utána meg a csillagfényes éjjelen… huh! Szép ez a reggel!
Benyitottam a fürdőszobába. Itt ért a második meglepetés! Egy csaj pucér popsija
nézett vissza rám, ahogy a mosdó előtt kissé behajoló, mezítelen gazdája éppen a
fogát mosta.
Gyorsan visszacsuktam az ajtót. Még hallottam a hangját: - Mindjárt készen
leszek!
- Ki ő? – kérdeztem Karcsitól a fürdőszobára mutatva.
- Hát nem emlékszel? Egy asztalnál söröztünk az este!
- Vele? Csak nem az a vékony csaj, aki veled volt? – hüledeztem. – Itt aludt?
- Nem nagyon aludtunk, de helyileg itt tartózkodtunk. Hanem téged aztán el
lehetne lopni álmodban! Nem zavartattad magad, csak aludtál, mint akit
leütöttek. Igyekeztünk azért diszkrétek maradni…
A diszkrét hölgyvendég egy szál vastag ám túlontúl tarka, viszont kellőképp
kurta törülközőben kilépett a fürdőszobából. Apró cicijeit rejtegetve próbálta
megoldani, hogy azért közben alul se maradjon takarás nélkül. – Hogy aludtál? –
kérdezte tőlem, és odatipegett a még mindig ablakmélyedésben tartózkodó, hosszú
távú, tuti befektetések árusaihoz hasonlító Karcsihoz.
A fürdőszoba ajtajából visszanézve még láttam, ahogy lábujjhegyre emelkedve
csókra nyújtja a száját, miközben lecsúszik a törülköző.
Én viszont nem vittem magammal törülközőt, csak a kis utazós piperetáskámat.
Visszavegyem a pólót, amiben aludtam? Azonban mikorra elkészültem a reggeli
tisztálkodással, és óvatosan kidugtam fejemet az ajtón, biztosítási ügynök
jelmezébe bújt Karcsi és diszkrét partnere nem voltak már ott.
Érdemes volt korán reggelizni! Alig kezdtem hozzá a tojásrántottához,
megérkezett Timi a tegnapinál is fénylőbb, zöld szemekkel, üde mosollyal, és
régi kedves ismerősként üdvözölve csatlakozott. Nagy mennyiségű vörös haját még
jobban kihangsúlyozta hófehér felsője.
- Mik a mai terveid? – kérdezte.
- Meghallgatom az előadásokat…
- Haha!
- No jó, nem terveztem még semmit – vallottam be.
- Csatlakozhatnék? Persze, csak akkor, ha nem zavarlak meg valamiben.
- Részemről a megtiszteltetés! Köszönöm a jelentkezést, természetesen
csatlakozhatsz – Figyeltem a hatást, mert közben kitaláltam már, mit fogok
mondani. – Első programpont szerint felmegyek a szobába és lefekszem. Jössz?
- Jó, én is felmegyek az én szobámba… - Nem látszott meglepettnek miközben
kivágta magát. Megszokhatta már az erotikus töltetű célzásokat.
- Hol itt a csatlakozás? Egyszerre fekszünk le, de nem együtt?
- Komolyodj meg kicsit egy percre! Legszívesebben sétálnék, ülnék egy padon…
persze csakis jó társaságban! De ha a jó társaság inkább aludni szeretne, akkor
bemegyek az előadásra. – jelentette ki.
- Akkor én kérdezem: Lehet csatlakozni zöldszemű királykisasszony sétájához?
- Felfaljuk, azután uzsgyi!
Délig sétálgattunk, beszélgettünk, nagyon sokat nevetgéltünk, gyakran komolyak
is voltunk azért, ha súlyos dolgokról esett szó. Ebéd után folytattuk a délelőtt
elkezdett közös programunkat, egészen a 19 órakor kezdődő vacsoráig. Részletesen
kár lenne leírni, mi minden előkerült a társalgásban, mert nem tervezek több
kötetes regényt, ám az a tény, hogy perceknek tűnt és ennek megfelelő
sebességgel elrepült a nap, mindent kifejez.
Karcsit kétszer is láttam napközben befektetési tanácsadói jelmezben, amint
diszkrét társával éppen elhagyták a szállást.
Második közös vacsoránk ideje alatt tapasztalhattuk, hogy a többek sem
tétlenkedtek a továbbképzés második napján – De akkor ki lehetett bent
egyáltalán a nagyteremben? -, párok és kisebb-nagyobb csapatok alakultak már.
Innen-onnan különféle invitálások is elhangzottak, hívtak bennünket csónakázni,
sétálni, szalonnát sütni, házibuliba… Meglepő módon minden meghívás kettőnknek
szólt – hamar összekötöttek bennünket! - Timinek és nekem.
Zoltán - akit előző nap éjjel a kocsmában láttam utoljára, amint meghódítandó
barátnőjét várta hiába, miközben az a vécéablakon menekült - házibulit
szervezett valahová, bizonyára a meglehetősen szűkös 2 személyes szobába. Még
kacsintott is hozzá kettőt, mikor odaállt az asztalunkhoz és átnyújtotta a
szóbeli meghívást.
- Karcsi, te mit terveztél? – kérdeztem szoba- és asztaltársamtól, aki töprengő
arckifejezéssel ült szemben. Átöltözött eddigre, üzleties öltözékét lazábbra
cserélte.
- Kevés sör a szomszéd presszóban retró zene mellett, aztán majd csak kialakul
valami.
Ez tetszett legjobban. Sétáltunk egész nap eleget, ismeretlen társaságokhoz nem
akartunk csatlakozni. A házibuli kíváncsivá tett, de annyira azért nem, hogy a
Karcsi jelenléte által garantált szórakozást felcseréljem rá.
Ismétlődött az előző este: sör, rengeteg vicc – és akkor a kismalac…! - , régi
zenék, mind többen húzták oda a széküket, osztozni a vidámságunkban. A négyfős
asztalnál már tizenketten ültünk, amikor Karcsi két vicc között bejelentette,
hogy sétál egyet, a búcsúviccet már állva mondta el. Vele együtt elköszönt a
vékony csaj is, így erősen gyanítottam, hogy mostanában nem jutok be a közös
szobánkba. Mások is kiszakadtak az ideiglenes asztaltársaságból.
Kisvártatva mi is felkerekedtünk Timivel.
Felerősödött és hűvösre fordult a vízszagú szél. Gyorsabban lépkedtünk és azon
törtem a fejem, mit tegyek ahhoz, hogy ne ismétlődjön meg az előző napi
két-puszis, röpke búcsú. Valamicskével többet kívántam ennél!
Timit fél lépéssel megelőzve, nyitottam előtte a bejárati üvegajtót, így nem
tudja becsukni az orrom előtt. A taktika bevált, de maradt még leküzdendő ajtó:
a szobájáé.
Jólesett belépni a motel fülledt levegőjébe az odakint már csapkodó szélről.
Mintha számolnánk a lépcsőket és nem jutna minden sorszám az eszünkbe, komótosan
lépdeltünk felfelé.
A szobaajtó előtt megtorpant, kopogott kettőt. – Gyere! – kiáltotta bentről egy
cigifüstös női hang. Timi egész testével felém fordult:
- Köszönöm neked ezt az egész napot! – mondta, és a már előző napról megismert
két puszival közelített az arcomhoz.
Megfogtam a derekát, átkarolva magamhoz húztam és hosszan megcsókoltam.
- Ezt is köszönöm, és szép álmokat neked! – Karjaimból kibontakozva belépett a
szobájába, és becsukódott előttem az ajtó.
Tényleg szép nap volt.
Kettesével vettem a lépcsőfokokat lefelé, átfutottam az esőáztatta parkon, a
szemben lévő épületig. Ott torpantam csak meg felismeréstől: Ha szobatársam
felvitte a csajt - hogy is hívják? - akkor most nem tudok bemenni! Márpedig
miért ne tenné, hiszen már az előző éjjel összejöttek.
Hová menjek? Vissza a presszóba? Egyedül nem volt kedvem. Hol lehet a nagycicis?
Együtt csak kitalálnánk valamit! Egész nap nem láttam… Elmenekült véglegesen,
vagy beragadt valahol egy ablakkeretbe kibúvókeresés közben?
Jobb ötletem nem akadt: beültem a kocsiba. Vaktában betettem egy cd-t, mielőtt
rázendített volna, megfejtettem az előadót… Az eső monotonon kopogott.
*
A folyosón egy ki- vagy beszögellésben rémlett, hogy láttam valami kanapéfélét,
azon elleszek egy darabig – gondoltam. Elhaladva a közös szobánk előtt, zenét
hallottam kiszűrődni… és a kulcs!
Az ajtóban kívülről ott fityegett a kulcs!
Ez pedig - Karcsi értelmezésében, ahogy tegnap praktikusan elmagyarázta – azt
jelenti, hogy nem zártkörű a rendezvény, bemehetek nyugodtan. Mindenesetre
óvatosan nyitottam az ajtót.
Ekkor repült éppen – mint egy apró, piros madár – a bugyi az ágyamra. Pontosan a
mértani közepén landolt.
Becsuktam az ajtót és a számat.
Bent állt a buli! Karcsi ágyán – kívüle – még ketten ültek, az ablakpárkánynak
támaszkodva az elveszettnek hitt nagycicis, az asztalon, és az alacsony
éjjeliszekrényen öt további vendég helyezkedett el. Az emelkedett hangulat
viszont mindent ellepett. Az üres és teli üvegek szintén dolgoztak az
ellepés-projekten.
A két szék valahogy mindenkinek elkerülte a figyelmét, az egyiket kibányásztam
az asztal alól és ráültem, közben valaki egy üveg sört nyomott a kezembe.
- Üdvözlünk a hajlékodban! – harsogta Karcsi az ágyról, egyik kezében egy pohár,
másikkal egy számomra ismeretlen csaj hosszú, selymes, barna haját simogatva. –
Bemutatom minden kedves barátomnak és főleg barátnőmnek egyetlen szobatársamat,
Imrét, akinek köszönhetitek, hogy itt tölthetjük ezt a feledhetetlennek induló
estét, hiszen a szoba 50 százaléka fölött ő rendelkezik. Jól mondom? – mutatott
körbe, majd a kezét a mély barnán fénylő haj helyett derék alá helyezte vissza.
Hamar visszazökkentek a vidámságba, egymás szavába vágva. Nagycicis mintha külön
előadást tartana, ami miattam félbeszakadt, többen fordultak felé ismét
leplezetlen érdeklődéssel. Lehetséges, hogy ez az a házibuli, amit Zoltán
szervezett, felhagyva az apróhirdetések böngészésével? De hol van ő? Zoltán
partnere, a cicis-popsis, akit tegnap sikeresen és kalandosan, végül pedig
élvezetesen megszöktettem, az ablaknak támaszkodott, és a társaság kitüntető
figyelmétől kipirulva győzködte a csajokat:
- Csak próbáld ki egyszer! Senki nem tudja, hogy nincs rajtad bugyi, de neked
olyan bizsergető élményed lesz!... – Nem talált szavakat a bugyi-nélküliség
dicsőítésére. Én sem találtam volna, de izgalmasan hangzott. – Most, hogy már
nincs rajtam, kívülről semmi változás. De képzeld el, amikor leülök, és nem a
bugyim villan ki, vagy tánc közben hozzámérnek… csak próbáld ki, próbáljátok ki,
ezt nem lehet elmagyarázni!
Karcsi partnerén – Eszembe jutott: Luca! - úgy láttam, hajlik az ötlet
megvalósítására, annál is inkább, mert lovagja nem az ő derekán nyugtatja a
kezét, hanem a másik oldalán ülő csajt tapogatja. Jól gondolta! Még csak
megmoccant, máris minden szem rátapadt, Karcsi is elhagyta az idegen deréktájat…
Luca kanalazó mozdulattal benyúlt a saját szoknyája alá, és egyetlen pillanat
alatt a térdéig húzta halványkék tangáját. Következett egy lehajlás, kilépés, és
máris újabb bugyi került az ágyamra, a piros mellé.
Megtapsoltuk a mutatványt.
- Jó a buli, le a bugyit! –vezényelt Karcsi.
- Jobb lesz már, mint Zoltán kollégánk házibulija! – jegyeztem meg. Nem
sejthettem, mit szabadítok ezzel magunkra!
- Az hol lehet? Mit mondott? – záporoztak a kérdések. -… Átmegyünk megnézni?
Villámgyorsan arra jutottunk, hogy megkeressük azt a házibulit. Azaz: valakit
kisorsolunk, aki megkeresi, mindenki nem menjen át feleslegesen, hátha kamu az
egész. Sorsolás nélkül vállalkoztam, hogy felfedezőútra indulok, azzal a
feltétellel, ha távollétemben egyetlen további bugyit sem húznak le,
visszavárnak ezzel az akcióval.
Lesétáltam a bóbiskoló recepcióshoz, megkérdeztem, Zoltán nevű kollégám melyik
szobában tartózkodik. Gondolkoztam két különös ismertetőjelén, hátha valamelyik
lendít a keresésen közülük: apróhirdetéseket tanulmányoz szabadidejében és
tarkóig ér a homloka. Nem kellett segítség:
- Tizennégyes… és harmincnégyes.
Még szerencse, hogy nem ötven Zoltán vesz részt a konferencián.
- Azt hiszem, egyikük elkérte a 2. emeleti kistársalgó kulcsát… - tette hozzá.
Ez az!
Kettesével vettem a lépcsőfokokat a másodikig. Balra mutatja a tábla: társalgó.
Az ajtó nincs becsukva, csak behajtva, bent andalító – nyálas – zene.
Bekukkantok. Fotelokban gubbasztanak néhányan, többen egymás ölében, előttük
üvegek serege, poharak hada…
Ennyi elég is! Vissza a szobába.
- Punnyadnak – foglaltam össze tömören a látottakat.
- Itt a nagy lehetőség! Átvonulunk, mint az orkán, és feldobjuk a bulit! –
lelkesedett egyikük.
- Hülyeség – ellenkezett nagycicis. Értettem, miért.
- Ha nem lesz jó, legfeljebb visszajövünk, ez már bevált! – Karcsi felemelte a
mutatóujját: - De legalább megmutatjuk nekik, milyen az igazi buli!
- Lányok, le a bugyit…
- És ti, pasik, mivel készültök? – kérdezte az egyik csaj.
- Lógnak itt fürdőköntösök, azt vesszük fel, alatta semmi!
- Én is olyat akaroook! – kérte Karcsi partnernője.
- Nem jut, csak kettő van… Ahhoz mit szóltok: alul semmi?
- Még jobbat tudok! Lányok bugyi nélkül, fiúk nadrág nélkül, csak alsóban?
- Nem rossz, én is, mint a fiúk… - helyeselt a hosszú, barnahajú, és
megszabadulva farmernadrágjától, ott állt állatmintás bugyiban és köldök felett
érő világos topban.
Nem állíthatom, hogy nem volt izgalmas! Nevetgélve végigvonultunk a folyosón,
lépcsőn, másik folyosón és betódultunk a „kistárgyalóba”.
Mint amikor felgördül a függöny! Minden szem kikerekedett, feltámadtak a
simogató-tapogató kezek, csörrentek az üvegek és a poharak… még a
langyos-ragacsos zene is élénkre váltott, dobbant a basszus… Zoltán, jó
házigazdához illőn, ahogy feleszmélt, megnézegette a csajokat, különösen
nagycicist, akiről pedig nem is tudta, hogy a ruha alatt nincs rajta semmi, és a
hosszú, barnahajút, akin ugyan volt tanga, de szinte csak az.
Két csaj, majd gyorsan még kettő középre pördült, és egymással táncoltak.
- Táncolsz? – kérdezte tőlem, aki mellé lehuppantam az ajtó közelében.
- Nem tudok – vallottam be. – Ennek ellenére három sör után már rá lehet
beszélni…
- Igyál! – biztatott és elém tolt egy üveget. Fél arcát eltakarta rakoncátlan
haja, ezért minden második mozdulattal azt igazgatta. – Hozzak még kettőt? –
nevette.
A négy csaj erotikus vonaglásokat mutatott be. A bugyis, hosszú hajú magában
táncolt, amíg fel nem tápászkodott egy pasi és levegőt ölelő mozdulatokkal
illegett körülötte. Lassacskán mindenki felkerekedett és együtt élveztük a
ritmust.
Odakinn vihar tombolt, eget átszelő villámok kukkantottak be ránk.
*
- Játék! – Zoltán középre állt, és túlkiabálta a zenét. – Aki nem tud válaszolni
a kérdésre, zálogot ad, amit majd kiválthat.
- Figyelj csak, majd én! – avatkozott közbe nagycicis, és szorosan Zoltán mellé
állt. – Ki játszik?
Minden kéz a magasban.
- Ok. Az első kérdés: milyen színű bugyi van rajtam? Ha eltalálod, lehúzhatod,
ha nem találod el, le kell vetned egy ruhadarabot magadról! … Nos?
Zoltán, az est ötletadója máris próbálkozott:
- Fehér.
- Más ötlet? – kérdezte körbefordulva nagycicis.
- Piros… fekete… - Lányok is találgattak, csak mi, a társasághoz utólag
csatlakozók nem tippeltünk. Mi tudtuk. – Csíkos, átlátszó…
- Vége a licitnek! Akkor te, te, te… vegyetek le egy-egy ruhadarabot! –
mutogatott a vesztesekre.
- Milyen? Muti! Hadd lássuk!
Nagycicis lassan felhúzta a ruháját és ott állt a várakozó csendben. Egy villám,
mint reflektorfény, éppen a meztelen punci előbukkanásakor világított be.
Éljenzés, tapsolás!
- Jó-jó, következő kérdés jön máris. Idejönnél? – kérte az egyik csajt, Karcsi
diszkrét partnernőjét. – A kérdés meglepő lehet: Milyen színű bugyi van Lucán?
Újabb találgatások, de immár elhangzott a „semmilyen” tipp is. Nagycicis
suttogva tanácskozott Lucával, aztán kihirdette az eredményt:
- Örömmel jelentem, hogy többen is levethetnek valamit, úgyis fülledt meleg van
itt… te, te, te is… aki pedig eltalálta, Zoltán helyesen tippelt, ezért most ő
húzhat le Lucáról valamit, hát a bugyit nem, mert a helyes válasz: olyan nincs
rajta. – Felemelte Luca szoknyáját és mindannyian láthattuk: igazat mondott,
csupán egy rózsa-tetoválás kanyarodott a punci felett.
- Zoltán, tiéd a pálya, valamit lehúzhatsz a hölgyről.
Luca felemelte a karját, így akadálytalanul jutott le testéről a felső, kicsi de
nagyon formás ciciket rejtett még a melltartó.
A mellettem ülő, táncos kedvű csaj már kétszer is tippelt, bugyiban-melltartóban
ülve nevetgélt a fejleményeken, néha a kezembe adta a sörömet – még mindig az
első üvegnél tartottam -, gyakran a haját igazgatta, és várta a következő
kérdést.
- A játék első fordulójának utolsó kérdését könnyű lenne megválaszolni… Gyere
ide mellém, légy szíves! Íme, itt látható kedves szobatársam, Edina, mindenki
láthatja a párducmintás bugyikát, a kérdés éppen ezért más: milyen tetkó
található a vállán? – Egy fergeteges show háziasszonyához illő széles
mozdulattal a hosszú, barna hajú csajra mutatott, aki bugyiban, topban és egy
szál mosolyban állt mellette.
- Szívecske, kisvirág, sárkány… - Mindenféle elhangzott hirtelen.
- Mindenki csak egyet mondjon lehetőleg, vagy duplán kockáztat! – figyelmeztette
a társulatot nagycicis, élvezve a szerepét. – Ennyi? Kész?... Ki mondta, hogy E
betű? Erről hallottam… Te gyere ki legyél kedves… A többiek egy-egy ruhadarabtól
megszabadulhatnak, Zoltán, te pedig kettőtől is.
Táncpartnerem, aki párducra tippelt, kikapcsolta a melltartóját és letette maga
mögé, én kigomboltam az ingemet és mellé helyeztem. Oda- odapislogtam a
marokingerlő cicikre, meredező bimbókkal néztek vissza rám.
Edina gyorsan megmutatta a kacskaringós E betűt a jobb válla tájékán, s
mosolyogva várta, hogy a nyertes melyik ruhadarabját fogja eltávolítani. A
kiszólított csaj – alacsony, ám jól kihasználva termetét, arányos és formás –
fölül már semmit nem viselt, mellbimbói játékosan mozogtak. Egy-egy ujjal
megfogta Edina párducos bugyiját és hangos helyesléstől övezve, lehúzta.
Nagycicis közben már egy fotel karfáján ülve emelte szájához a poharát, Luca
pedig összeszedte azokat a ruhadarabokat, amit levetettünk a játék 3 fordulója
során.
Jókedvűen mentem táncolni, sőt ezúttal én kezdeményeztem, még sördopping sem
kellett hozzá. Néztem a hullámzó ciciket, később pedig, amikor
összekapaszkodtunk, egyre kevésbé ügyelve arra, hogy ne tiporjak a lábára,
élveztem a hozzám simuló bőrét.
Nem akartam elhinni, amikor megnéztem az óráját – rajtam nem volt -, hajnali 3
óra!
Lerogytunk a fotelba, közösen, egybe. Elkerülöm a helyzet kínálta, elcsépelt
szóviccet a közösről és az ülésről, ám jólesően vettem tudomásul, hogy – bár
beszorultam az egyik fél térfélre – bal lábát átvetette az én jobbomon, cicije a
karomat simogatta.
Mások is abbahagyták a táncikálást, Zoltán végtelen homlokát törölgetve
cicis-popsissal szervezkedett. Mégis összemelegedni látszanak, pedig a szöszit
szívesen kimenteném! Így, távolról nézve még ő tűnt a leginkább felöltözöttnek,
pedig az ő piros bugyija került le legelőször, még a szobánkban.
- Te honnan jöttél? – kérdezte topless táncpartnerem.
Ez az egyszerű, udvarias kérdés, ez a kommunikáció halvány jele döbbentett rá,
hogy nem kell itt fénylő zöld szemekről ábrándozni, nem kell messziről figyelni
nagycicis ingerlő alakját, amikor karnyújtáson belül két finom cici található.
Meg is simítottam egyiküket, miközben hétköznapi dolgokról beszélgettünk:
honnan, mit, miért? Puncija kidomborodott széttett lábai között a bugyin
keresztül, hát megsimogattam gyorsan. Ő Virág, és csábítottak a szirmai.
A zene mindjobban feléledt, végtelennek tűnően lüktetett.
Úgy láttam, mások is szorosabbra fűzték az ismerkedés fonalát, minden kéz
felfedezőúton járt. Zoltán szervezkedés közben derékig felhúzta nagycicis
ruháját – Melyik regényben olvastam Öröm popsi nevű hősnőről? Illene ez
nagycicisre is! -, így már ő sem tűnt annyira túlöltözöttnek a többnyire egy
bugyis, vagy anélküli csajok között.
Tetszett ez a légkör, mindig vonzottak a jó hangulatú bulik, bár igazán nem
gyakran volt ilyenben részem. Bevált Zoltán házibuli-ötlete, és mi - a Karcsinál
kialakult csapat – csak dobtunk rajta egy nagyot. De jó lenne néha szervezni
ilyet, feldobva a hétköznapokat! Ujjaim a bugyi elején matattak, éreztem, hogy
megnyílik az út, és nedvességet is felfedeztem.
Zoltán valami papírt tépett apró darabokra, miközben nagycicis - vagy inkább
Öröm popsinak nevezzem? - sem tétlenkedett: hátulról átkarolva, alsónadrágon
keresztül markolászta a ceruzát. A zálogosdi játékra készülhettek ennyire
buzgón! Reméltem, ami a kezében van, nem akarja kisorsolni.
Megfogtam táncpartnerem kezét, és szó nélkül kivezettem a „kistársalgóból”. És
most hová? Egész testével hozzám simult, és nyújtotta nyíló ajkát. Egyik
kezemmel a popsiját markoltam, a másikkal elölről benyúltam a bugyijába, minden
nedves volt. Nem töprengett rajta, egy gyors rántással letolta valameddig az
alsómat, és megmarkolt. Így élveztük egy darabig az érintéses együttlétet, de
továbbra sem tudtunk hová menni. A szobába? Biztos Karcsinál van a kulcs, nem is
figyeltem, mit csinál vele. Bemenjek így álldogálva, elkérni?
A megoldás kínálta magát! Ahogy mindkét kezemmel a popsiját markoltam, ő
ágaskodó fegyveremmel folytatta puncija simogatását. Addig csúszkáltam a meleg
nedvességben, míg az örvény egyszerűen beszippantott és elnyelt. Kiscicás
dorombolást hallottam és elégedett, forró leheletet éreztem a nyakam táján.
Térdem az üvegfalon… aztán egyik lábát felemeltem, vállát a függönnyel borított
üvegnek támasztotta, csípőjét előretolta, és apró hangokat hallatva kapaszkodott
belém, ahogy újra-újra belé-merültem, vadul, mind gyorsabban. Végül talpára
került mindkét lába, tenyerével a minden kibíró üvegfalnak támaszkodott és
popsiját tolta felém, egyszerre mozogtunk. A folyosón!
Kifáradva tértünk vissza a terembe. Beleültünk a párnás, öblös, közös
karosszékbe, és néztük a többieket, hol tartanak. Jócskán előrehaladtak az
események, olyan érzésem volt, mintha csak valakinek el kellene kezdeni, egy
bekapcsolás, egy pöccintés, s mindenki nekiesik a partnerének abban a
pillanatban.
Óvatosan, elnézést kérő mozdulattal – még álmosabb szemekkel - belépett a
recepciós, és a fülemhez hajolva kezdte mondani:
- Úgy beszéltük meg a vendég úrral…
Mindent szót nem értettem pontosan, de a lényeget igen. Beálltam a terem
közepére és közöltem a társulattal:
- A motel azt kéri, hogy tartsuk be az ígéretünket, miszerint éjfélig bulizunk.
Mivel betartani már nem tudjuk, mert 4 óra körül van, legalább igyekezzünk
rendes vendégeknek látszani, akik engedik a ház többi lakóját pihenni…
- Rendben van! – pördült mellém nagycicis, ruháját húzkodva. Mi mindig így,
felcsúszott szerelését igazgatva találkozunk? – Már daraboltunk papírokat a
következő játékhoz, most azt kellene, hogy mindenki elviszi a ruháját, de ahány
darabról van szó, annyi papírkára ráírja a nevét, és következő alkalommal ezeket
a cédulákat lehet majd kiváltani.
Így tettünk, felhörpintettük az italokat, kikapcsoltuk a zenét, és csapatostól
elindultunk. Akik másik épületben kaptak szállást, jól bebugyolálva magukat,
többen meg, jócskán hiányos öltözékben, de ami hiányzott, azt a kezünkben
tartottuk.
Kivéve a bugyikat! Négyet láttam az ágyamon, ahogy Karcsi mögött beléptem a
szobába. Pirosat, kéket és – még-hogy már nem divat?! - két fehéret.