Jó a buli - le a bugyit! - befejező rész
Egyik karomat Virág vállára tettem. Csupán egyetlen
pillanatig pihentettem ott, s máris engedtem, hogy Newton átvegye az irányítást:
szabadcsúszásban ereszkedett alá, karcsú derékon és nőies csípőn át, egészen a
domborodó nadrágig.
Virág ugyanígy cselekedett, ám előnnyel startolt, hiszen karja a derekamtól
süllyedt a fenekemig, amit a lépés ütemében paskolni kezdett.
Balkezem először tétován a nemrég magukra hagyott cicik felé indult, majd irányt
változtatva – mégiscsak egy hotel folyosóján haladunk, ahol illetlenség lenne
ilyesféle nyilvános markolászás – hüvelykujjamat beakasztottam a saját
nadrágzsebembe. Szabad ujjaimmal diszkréten helyreigazítottam mohó és ugrásra
kész állapotban talált bökőmet…
Hopp! A zsebemben kitapintottam Karcsival közös szobánk kulcsát. Tényleg, én
zártam be!
- Tudod, hová megyünk? – lelkendeztem.
- Tető, pince? Recepció előtti kanapé? – találgatta Virág, felsorolva azokat a
helyeket, ahol képesek lennénk kissé szégyenlősen és körbe-körbe tekintgetve, de
lelkesen egymásba feledkezni, ahogy tettük ezt már az elmúlt időszakban a
folyosó két különböző, azon időszakban kevésbé forgalmasnak minősülő pontján.
A híres Eötvös bohóc sem tehette volna hatásosabban: előhúztam a kulcsot.
Néhány lépés csupán, és benyitottunk a nem túl tágas, de sokat megélt szobába.
- Érezd otthon magad! – tártam szét a karom.
Virágot nem kellett biztatni, mire e három szóból álló mondattal kifejeztem a
szívélyes és behatóra tervezett vendéglátást, máris a földre repítette ruháit.
Hozzám lépett, hogy - mint egy ovisnak a bonyolult, tépőzáras nadrággal –
segítséget nyújtson. Nem bíbelődve a részletekkel, egy-két laza tépőmozdulattal
szinte minden textiltől megszabadított. Alig maradt valami a bokám tájékán…
Egyetlen, a némát némiképp meghaladó hangerőt – hanggyengeséget - képviselő
koppantással egy időben nyílt az ajtó. Félig, de annál határozottabban.
Betoppan az a kisméretű csaj, aki nadrágjaim egyik prominens képviselőjét hordta
feltűrve és derekán kétszer körbekerítve. Akivel az éj korábbi szakaszában egy
játék erejéig összesorsolt az élet!
Hogy lehet az, hogy hármunk közül ő lepődött meg legkevésbé?
- Visszaadnám a nadrágodat, köszi… - kezdte. Nem folytatta.
- Nem sürgős – nyugtattam volna, ha nem ő lett volna a rögtönzött csapat
legnyugodtabb tagja. Kiegyensúlyozottan állt a részéről zavartalan csendben, és
nem vette le a szemét Virág meztelenségéről és az én hasonló irányú törekvésem
félbemaradt látványáról.
Történt mindez egy egyhetes – vagy mégis legyen igaza a szervezőknek, velem
lehet alkudni: ötnapos -, bentlakásos továbbképzés harmadik éjjelén, úgy éjfél
táján, egy üdülőközpont egyik, parkra néző épületének aprócska, ám normális
körülmények között lakótársammal, Karcsival és az ő ideiglenes barátnőjével
közösen használt szobájában. A létszám most is a beletörődötten megszokott, ám
más ivararánnyal. Három fő.
Az a fő, hogy nem tudtam mit mondani, pedig nem a nehézkes reagálásomról és a
csikorgóan akadozó mondatalkotásomról vagyok híres.
- Isztok valamit? – érdeklődött a kisméretű, ám rendkívül formás csaj.
Kinyitotta a mini bár ajtaját, kivett hármat Karcsival közös sörkészletünkből,
és figyelmes házigazdaként felénk nyújtotta.
Virág leült, pontosabban leomlott az ágyam szélére.
Érdeklődéssel tekintettem az események elébe, amennyire kettőnk pucérsága és a
kedves betolakodó felöltözöttsége közötti kontraszt ezt engedélyezte.
- Megzavartam valamit? – csodálkozott szótlanságunkon a váratlan látogató.
- Á, dehogy! – E Virág-féle kinyilatkoztatás, hangsúlyát tekintve ilyesforma
titkos jelentéseket hordozott: „menj a fenébe!” Nem sok fantázia szükségeltetett
ennek első-hallásra felméréséhez.
- Nem zavarsz – szólaltam meg én is, kipattintva a sörös doboz fedelét.
Őszintének tűntem, amennyire ilyen körülmények között lehet játszadozni a
hangszínnel, a sebességgel és az ezeket kísérő mimikával. Egyre inkább úgy is
gondoltam, ahogy hangzott! Nem zavar, inkább izgat.
Élénken élt az emlékezetemben az esti közösségi játékunk, amit akár zártkörű
csapatépítésnek is nevezhetnénk, amikor az alacsony méretű – de arányos –
kiscsajjal homlokunkat összetéve nadrágot kellett cserélnünk, miközben legalább
20 fős közönség biztatott minket, és minden külső zavar ellenére kellemesnek
bizonyult a feszes popsiját érinteni, és – biztos nem tévedek – ő is
érdeklődéssel igazgatta meg muníciómat.
Előállt a minden-pasi- álma-helyzet két csábító lánnyal, egyik pucéran, a másik
letolni készülő nadrággal, ugyanakkor a szituáció frappáns megoldásához és
beteljesüléséhez semmiféle ötlettel sem rendelkeztem. Segítségkérő tekintetemet
Virágra vetettem, aki szinte közömbösen várta a fejleményeket… azaz éppen
elcsíptem egy felmérő-jellegű pillantását. Nem úgy nézett a derék fölött érő
csajra, mint vetélytársra, vagy egy felesleges személy jelenlétére, hanem mintha
kíváncsi lenne, mit rejthet a rám éppen megfelelő, úgyhogy a lányra bőven
méretezett nadrág.
A labilis, kiteljesedni bármely irányba képes, hármas viszony megoldását éppen
Virág ezen lapos tekintete oldotta meg, melyet a csajszi is észrevett. A
harmonika-szerűen leomló nadrágot letette egy szék háttámlájára, s miközben
mindketten a viselőjéhez képest formásan feszülő, ám emberi léptékkel mérve
kisméretű popsiját néztük, jólesően emlékeztem, milyen jó fogás esett
zálogkiváltós szerepünk közben az alig-bugyiba bújtatott félgömbökön.
- Jobban járnánk, ha először elmennél saját ruhádért, s utána hagynád itt a
nadrágot – jegyezte meg Virág.
Ez logikusan hangzott, de számomra egyre jobban tetszett ez a félig sztriptíz,
és az elhatalmasodó érzés, hogy szemmel láthatólag nem véletlenül jött utánunk…
- Elvihetsz egy köntöst addig a fogasról – tanácsoltam, de titokban abban
reménykedtem: nem fogadja meg. Gyorsan hozzátettem, megemelve a sörös dobozt: -
Először azért igyunk!
Leült ő is az ágy szegélyére, öltözetéhez képest kislányosan, összeszorított
combokkal.
Milyen egyszerűen megy minden egy filmben, akár két csajjal is! Persze, ott a
rendező megmondja, mit kell tenni.
Hol egy rendező?
Mindenesetre leültem a két lány közé. Jólesett volna egy határozott instrukció.
Belekortyintottam a sörömbe, hátha ötletet merítek, vagy legalább hígítja
tehetetlen zavaromat. Ötletem lett volna, mit kellene a két csajjal csinálni… Az
első lépés a nehéz! Meg esetleg még a második, de a többi jön magától.
Jöhetne már!
A többé-kevésbé még buliképesen öltözött csajnak alig ért le a lába az alacsony
ágyról. Nem győztem csodálkozni a méretein! Bal kezében tartott sörös dobozát,
melynek hűvösét jól éreztem a combomon, lassan – mint élő bárpultra – rám
eresztette, így vékony csuklója milliméterekre megközelítette tétovázó
szerszámomat. A sör habzott, férfias testkellékem megszűnt habozni, s a picike
kéz közelségétől, másik oldalamon pedig Virág meztelenségétől indíttatva önálló
életre kélve, emelkedésbe kezdett.
Szobatársam, Karcsi korábban a lányt „autósnak” nevezte el, mondván
ugyanakkorának látszik a kocsi mellett is, mint bent ülve. Tényleg, a gázpedálig
nem érne le a lába, már ha lennének pedálok az ágy előtt, de jobb kézzel balra
átnyúlva a sebességváltót határozottan megmarkolta.
Virág is odakapta a tekintetét, s keze sem sokat késlekedve az átlagosnál
vastagabb szabad botrészt érintette meg.
- De jólesik! – sóhajtottam, megtörve a csendet.
Néztem, ahogy a két lány szorgalmasan, egymás kezét keresztezve simogat. Mint
amikor a tangazdaság tehenészetében több a tanuló, mint a fejésre váró tehén,
így a bika mellé is beáll két csajszi, és kerekre tárt szemmel várja
igyekezetének kézzelfogható eredményét.
Legszívesebben hátradőlve élveztem volna munkálkodásukat. Csakhogy közben úgy
elveszíteném a vizualitás élményét, ezért inkább kissé mögé hajolva, az autós
lányt is kibújtattam kevés felsőruházatából, majd kis fészkelődése árán
bugyijából is. Felváltva siklott végig a tekintetem a négy rezgő cicin, a
derekak ívén és popsik völgyén.
- Így is jó? – kérdezte Virág, és ajkait kitárva közelített két kéz által
közrefogott farkamhoz.
Az autós lány marka lentebb csúszott, fejét félrebiccentve, csodálkozó
tekintettel nézte, ahogy félig eltűnök Virág szájában, aki egy hirtelen
mozdulattal kényelmesebb pózt választott, elém térdelt.
Mindkét kezemmel az autós lányon matattam, egyszerre akartam felfedezni feszes
puhaságának minden szokatlan méretét. Finoman, de azzal a határozottsággal
döntött hátra, melyet megismerhettem már a zálogkiváltós, közös játékunk során.
Húztam magammal, s amikor homlokunk összeért, és két kézzel magmarkoltam a
fenekét, jót nevettünk a helyzeten: ilyen történt már velünk ezen az éjjelen,
csakhogy akkor 20 ember figyelte a műveletet, most meg csak Virág láthatná, ha
nem lenne elfoglalva.
Átvetette a lábát, s mint vágtázó zsoké, végighasalt rajtam. Két kisméretű,
feszes cici közé fúrtam a fejem, kicsit bekaphattam mindkét bimbót, de már
csúszott lejjebb, és a szánk került egy vonalba. Virág közben kényelmes ügetést
diktált az autós csaj popsijától nem messze.
Éppen ez az a helyzet, amit a végtelenségig el bírnék viselni!
Virág, akivel ez már második közös fél-éjszakánk, kieresztette forró ajkai közül
elkényeztetett szerszámomat, és – úgy érzékeltem – a másik csaj popsi vágatához
illesztette, dörgölte, aki ezt megérezve, hastáncos módjára mozgott rajtam, és
még lentebb ereszkedett. Egy apró mozdulat nyomán éreztem, hogy bármiféle
irányítás nélkül a punci bejáratánál állok, sőt lassan beszippant a mély
nedvesség. Nagyon lassan mozgott, mint ahogyan gőzmozdony löki és fogadja magába
a dugattyút induláskor.
Virág félig hason mellém heveredett, arcomba mosolygott, egyik kezével az autós
lány és az én testem közötti felületen kalandozott, a másik kezének minden
ujjával saját magát ajnározta.
- Gyere belém! – súgta.
Kicsit sajnáltam félbeszakítani a vonatozást, de – Maradj csak így! – kibújtam
az autós lány alól, és szelíd irányítással melléje térdeltettem Virágot.
Micsoda látvány!
Egy kisebb és egy nagyobb, ám mindkét popsi tökéletes arányban áll a
hozzátartozó további női testtel. Ezért tartom a legnőiesebb gyümölcsnek a
körtét?
Virág mögé térdelve bevezettem a továbbképzés során már kétszer meghódított
résen át a feszülve követelődző férfidíszemet, miközben a másik popsit
simogattam. Néhány mozdulat után csere. A lányok át-átnyúltak, megmarkolták
egymás melleit, rezgő mozdulattal megérintették a másik csiklóját… Újabb csere.
Az autós lány jött velem, Virág mögött térdelve, annak popsijába dugta a
kisujját, s a számba a nyelvét… Megint csere. Most Virág csatlakozott hozzám, és
először visszaadta a popsi óvatos ujjazását, majd fordított helyzetben, háton
becsúszott a másik csaj alá, ott tanulmányozta a dugattyú működését, és
becsléssel – a zacskó tapogatásával - ellenőrizte az üzemanyag-készletet. Lábait
valami hallhatatlan zene ütemére nyitogatta. Viszonzásképpen a két térd előrébb
araszolt – lankadatlanul követtem -, és az újdonság-csaj feje elmerült a
széttárva felejtett lábak között… Egyre hangosabbakká váltunk.
A lányok teljes összhangban helyet cseréltek egymással, nekem szinte mozdulni
sem kellett, csak amikor újabb – a jobban ismert – punci került elém. Jól jött
ez az apró szünet, mert szerettem volna még sokáig élvezni a váratlanul adódó
élményt, sajnos ennek a remélhető hosszát már így sem sokra értékeltem.
Önkéntelenül mozogtam, felvettük egymás ritmusát, míg tekintetem fáradhatatlanul
pásztázta az elém táruló, időnként változó látványt.
Az autós lány hangján hallatszott, hogy célba ért, majd én következtem: Virág
rejtekhelyébe ürítettem az egész készletemet. A hirtelen túlontúl érzékennyé
váló farkammal még ösztönösen löktem néhányat, majd tudatosan húzogattam még,
miközben megmerevedett a popsi előttem, és Virágból kitört egy hosszú, kéjes
sóhajtás.
Vagy a továbbképzés szervezői választottak olyan helyszínt, ahol elég széles
ágyak találhatók, vagy a szálloda készült fel eleve többszemélyes tartózkodásra
alkalmas ágyakkal a mindenkori továbbképzésekre, esetleg már a tervezők vagy a
gyártó számított ilyesféle akciókra… Mindegy is! A fő, hogy kicsit
összekuszálódva, ám viszonylag kényelmesen elfértünk hárman az egyik ágyon, s
akkor még ott áll parlagon, néhány lépésnyire egy másik!
*
Ahhoz képest, hogy odakinn intenzíven világosodott - a sok apró fényforrást
egyetlen óriásira cserélték – mondhatjuk: sokáig aludtunk. Ha azonban számításba
vesszük, hogy eleve éjfél körül kezdtünk el hármasban játszadozni, először csak
tétován, majd igen célirányosan, közös kielégülést keresve, s még így álmos
szemekkel arra is tekintettel vagyunk, hogy nagyon rövidek az éjszakák
ilyentájt, akkor viszont keveset aludtunk.
Az ablak irányába hunyorogtam. Itt tartózkodásom harmadik ébredése több
szempontból eltért a megelőző kettőtől. Először: Karcsi kivételesen nem
feszített üzletszerző öltönyében az üvegtábla előtt, mintha éppen halálbiztos
biztosítást vagy hőre olvadó edénykészletet szeretne oktondi vevőire sózni.
Másodszor: Egyik oldalamon, nekem háttal, popsiját mutatva az autós csaj aludt
békés domborításban. Harmadszor: Ahogy bambán megfordítottam a fejem, ezen apró
mozdulat elindította Virágot, és a nálam mindig valamivel korábban ébredő
farkamat kezdte két ujjal simogatni.
Akkor még nem tudtam, hogy létezik „negyedszer” és „ötödször” is, ám Virág egy
apró fejmozdulattal jelezte, hogy nézzek a szomszédos ágy felé.
Hasonló felállást láthattam. A falnál Luca ismert fenekét, amelynek Karcsi hátat
fordított, s amihez a sajátját illesztette. Az ágy innenső oldalán a lábak
vonaláig lecsúszva egy jóval nagyobb, érett alma mosolygott – biztos voltam
benne, hogy Nagycicis tulajdona -, azért került jóval lentebb, hogy feje,
pontosabban szája egyvonalba kerüljön Karcsi reggeli kényeztetésre vágyó
szerszámával.
Ilyen nekem is jólesne – jeleztem Virágnak selymes haja megsimításával.
Ahogy Nagycicistől elleste, lentebb csúszott, és szapora cumizásba kezdett.
A két lány – Virág és Nagycicis – szinkronban mozgott, a másik kettő
összehangoltan és zavartalanul aludt. Karcsi megfeszített hüvelykujjával és
fülig szalasztott mosolyával jelezte felém szertelen elégedettségét… Bennem is
túláradtak az érzések, alig fértek már, hamarosan egy hosszú, hangos sóhaj
kíséretében Virág felső kelyhébe töltöttem.
Az autós lány mocorgott, elmosolyodott álmában, magára húzott egy gyűrött
takarót, és folytatta vándorlását az ismeretlen birodalom könnyed ösvényein.
A szomszéd ágyon is befejeződött a reggeli ébresztés.
Óvatosan leereszkedtem az ágyról és csendben elfoglaltam a fürdőszobát. Már a
vállamat ostorozta a meleg, karcsú vízsugarak hada, amikor belépett Nagycicis.
Némán integetett, a mosdónál kiöblítette a száját, majd olyan közel állt meg,
hogy őt is érték az elkóborolt vízcseppek.
- Segítsek? – kérdezte.
- Jöhetsz, mindjárt végzek – Jelezve hajlandóságomat, arrébb húzódtam.
- Téged meg már ismerlek! – nézett valahová a derekam alá, s hogy egyértelmű
legyen az üdvözlés címzettje, ¾-et mutató jelzőmbe kapaszkodva lépett be mellém
a kinyílt zuhanyrózsa alá.
- Azt üzeni, hogy emlékszik, kellemes élmény volt az a hétfő éjjeli kaland –
vettem át a szóvivő szerepét.
- Jobb voltam, mint ez a két csaj? – Mohó tekintettel meredt rám.
Összeszedtem minden reggeli diplomáciai érzékemet:
- Nem lehet összehasonlítani a csajokat! Mindegyik más – magyaráztam –
szerencsére. Így érdekes.
- Jó-jó! – Láttam rajta, hogy nem éppen ezt akarta hallani, hanem valami puncsot
a felejthetetlenségről. – Azért még folytathatjuk, ha van kedved, amit hétfőn
elkezdtünk…
- Tetszik az ötlet! – válaszoltam szóvivőként, lefordítva a jelbeszédet, amely
szerint a ¾-es állás nemhogy csökkent volna, hanem a mosás és Nagycicis
túlfűtött erotikus vonzása következtében felfelé indult.
Kicuppogtam a kőre, és gondosan megtörülköztem.
Nyílt az ajtó, és egymás után megjelent Virág, Luca és az autós csaj. Sürgetően
néztek Nagycicisre, aki névadóiról mosogatta éppen a habot. Talán az én
tusfürdőmet? Annak az illatát érzetem. Nem mintha zavarna, de furcsa lehet egy
lányon érezni.
Még az ajtóból visszapillantva láttam, hogy Luca lelkesen segít Nagycicisnek a
fürdésben, s elképzeltem, ahogy Virág és az autós csaj is kölcsönösen mosogatja
majd egymást. Erős késztetést éreztem, hogy visszalépjek, és gyönyörködjek a
látványban.
A szobában Karcsi elégedett vigyora fogadott:
- Csak nem hoztál rám szégyent! Amikor elindultatok a buliból, már láttam, hogy
összejön a két csaj, és én is rádumáltam az enyémeket egy kis hancúrozásra.
- Mikor jöttetek? Én aludtam…
- Mint mindig! Úgy elterültetek mind a hárman, mint a kik kiütötték magukat. De
sokat segített, mert az én csajaim egyből beindultak, látva a jó példát.
- Van még egy éjszakánk! – lelkesedtem.
- Az ám! Nem is akarok még egyszer visszamenni Zoli bátyánk bulijába, unalmas,
kisded játékokra, inkább itt elfickándozunk a csajokkal.
*
Alig néhányan maradtak a reggeliző-asztalnál, mikor kis társulatunk belépett.
Az a nő, aki előző reggel közölte velem Timi rosszullétét és eltávozását, most
merőn figyelt. Fürkésző tekintete feltűnt Virágnak is, mert nevetve kérdezte:
- Jelentkezni szeretne a csapatba?
- Nem hiszem, hogy látszana rajtunk, mivel töltöttük az éjszakát – válaszoltam
elmélázva.
- … és a reggelt! – szólt bele Nagycicis is.
Határozottan úgy éreztem, hogy a háromasztalnyira reggelizgető, kipihentnek tűnő
lány, aki minden bizonnyal siet majd arra a továbbképzésre - melynek aktuális
előadásairól nekünk, hatunknak nem sok fogalma van -, mondani akar valamit.
Talán Timi nagyon beteg? – Hatalmasat dobbant a szívem.
Elébe mentem az információknak, odasétáltam az asztalához.
- Szép reggelt! – köszöntöttem.
- Hasonlókat!... Timi küldött egy sms-t, hogy minden rendben, de nem jön már
vissza erre a két napra.
Kettő? Nemcsak egy? – morogtam magamban. Aztán rájöttem, hogy valójában tényleg
két nappal van hátra, s nem egyetlen éjszakában kell gondolkozni, ahogy én
teszem.
- Kár… - válaszoltam lemondó hangsúllyal.
- Azt írta, hogy felhívhatnád, ha van kedved!
- De jóóó! Hát te tudod a számát!
- Ez hogy nem jutott eddig eszembe?
- Itt van, fel is írtam neked…
Kissé udvariatlanul otthagytam, és kiszaladtam az étterem elé, közben
előkotortam a zsebem mélyéről a telefont.
*
Megismertem a hangjukat.
Nevetgélve, viháncolva jöttek fel a lépcsőn. Gyorsan legyűrték a reggelit, minél
hamarabb folytatni lehessen a csoportosan elkövetett szexet.
Mintha Zoltán jellegzetes orgánumát is felfedeztem volna, úgy látszik, bővült a
csapat.
Amikor kinyitották az ajtót, és Zoltán minden csajt a fenekénél fogva
előretessékelt, éppen becsuktam a közepes méretű bőröndömet.
Döbbent tekintetek mérték fel a helyzetet.
- El kell mennem, de nektek feledhetetlen továbbképzést kívánok!
Gyors kézfogás a férfiakkal, puszi váltás a csajokkal.
- Minden jót nektek! – szóltam még vissza az ajtóból. Magamban hozzátettem:
- Engem Timi vár!