Parti hármasban

Azt hiszem, épp a konyhában voltunk, egy hétköznapi vacsora után mosogattunk, amikor Margaret előhozakodott az ötlettel.
– Julia kukkolni akar minket – hangzott a hír.
Julia volt Margaret legjobb barátnője… Azaz igazából mindkettőnk barátja, ha pontosak akarunk lenni. Bár Margaret bejelentése váratlan volt és felszínes, meglehetősen homályos, engem felvillanyoztak a kilátások.
– Minket kukkolni? – kérdeztem vissza. Töltöttem magamnak még egy kis Pinot Noirt, amit még az ebédlőasztalról mentettem meg. Margaret enyhén elpirult, mikor pillantásunk találkozott.
– Igen.
Meg akarja nézni, hogy… szóval érted… hogy mi hogyan csináljuk. Gondolom, unatkozik.
Felnevettem.
– Szóval meg akarja nézni, hogy „mi hogyan csináljuk”, csak mert ő unatkozik? Te tudnál ennyire unatkozni?
Margaret elmosolyodott, a magyarázata azonban komoly volt.
– Még mindig két kapcsolat között lebeg és most igyekszik újfent megismerni önmagát, nem is igen jár társaságba.
– Margaret és Julia tegnap együtt ebédeltek. Minthogy aznap Margaret és én is későn jöttünk haza, most hallottam először, miről cseverésztek az ebédnél. Úgy látszik, mindig akkor beszélgetnek el a legjobban, ha én kimaradok az összejövetelből.
– Egyébkén meg… azt mondta, nincs igazán felkészülve arra, hogy újabb szexpartnert keressen. De azt hiszem, kezd már elege lenni az egyszemélyes szexből. Ezért kérte, hogy átjöhessen és nézhessen minket.
Margaret magyarázata oly egyszerűnek és logikusnak hangzott, mégsem tudtam megállni nevetés nélkül.
– Te aztán tudsz meglepetést okozni, kis szívem. Abból, amit legutóbb olvastam, az önkielégítés gyakorlatilag a legforróbb szex egy ilyen érzéki nőnek. A nejem ezúttal pajkosan elmosolyodott. Kezét kinyújtva belebökött feszes hasfalamba.
– Ki mondta, hogy nem így van? De a változatosság kedvéért Julia most el akar jönni hozzánk, és a mi hálószobánkban maszturbálni, úgy, hogy felizgul tőlünk.
Lehet, hogy kissé lassú felfogású vagyok, de eddig még nem esett le, hogy a kedves kis Julia igazából maszturbálni akar, miközben figyeli, hogy mi hogyan csináljuk. Margaret pillantása most végigkalandozott rajtam, mert a nadrágom elől kidudorodott és megkeményedett, és ebben nem volt semmi titokzatos. Fél órával később Margaret már rajtam lovagolt, mindent beleadva, és hetek óta a legintenzívebb orgazmusát élte át.
Julia kivágott vállú nyári ruhában jött vacsorára. Üde arckifejezését és kukorica szőke haját elegáns szalmakalap keretezte. Örömmel láttam, hogy a kalapot a fején hagyja a vacsora alatt is.
Julia nem volt szebb, sem vonzóbb, sem szexisebb, mint Margaret. De ő volt az általam ismert egyetlen nő, aki minden tekintetben megközelítette őt. Képzelem, hogy sok férfi fantáziái arról, hogy két nővel bújik ágyba; ami az én fantáziámat illeti, nem is volt kétséges, hogy Julia töltötte be nálam a harmadik résztvevő szerepét. Margaret tudta ezt, és tökéletesen elégedett volt. Olyannyira, hogy eljátszotta, mintha én tennék neki szívességet azzal, hogy beleegyeztem Julia kérésébe.
A vacsora most kevésbé fesztelenül zajlott, mint más alkalmakkor, mikor Julia a vendégünk volt. Láthatólag mindhárman kimondatlanul is tartottuk magunkat ahhoz az elvhez, hogy gyorsan peregjenek az események.
– Szerintem a desszertet majd talán később – mondta most Margaret és rám nézett, helyeslést várva.
– Hát persze – mondtam erre. Gondolataim már messze jártak az evéstől.
– Remélem, tényleg nem baj, hogy ma este „rajtatok lógok” a hálószobában – mondta most Julia.
– A legkisebb lány voltam a családban, így aztán a véremben van a másokon lógás. Finoman metszett arca most azzal jutalmazott minket, hogy ránk villantotta egyik legizgalmasabb mosolyát. Most olyan csókolni való volt.
Margaret sugárzóan nézett vissza rá. Elnézően.
– Ne aggódj!
Már éreztem az erekciómat, miközben mindhárman csendesen vettük tudomásul a másik cinkosságát.
A hálószobában aztán eleinte kissé öntudatos voltam; az ebédlőben támadt erekcióm ellenére. Furán éreztem magam annak tudatában, hogy Julia figyel, amikor bevezetőül megmarkoltam Margaret meztelen, buja seggét, és mindkét farpofájára egy-egy csókot adtam. Ezzel szemben Margaret semmi jelét sem adta, hogy kínosan érezné magát.
Példát vettem róla, és magam is felengedtem. Hamar belemelegedtem a helyzetbe, és tovább csókolgattam, markolásztam Margaret fenekét.
A szemem sarkából láttam Juliát. Egy kényelmes fotelben üldögélt nyári ruhájában és szalmakalapjában, combjait annyira tárta szét, hogy épp megpillanthattam rózsaszín bugyiját. Érzéki szája nyitva volt.
Abból, ahogy Margaret kéjesen riszálta a hátsóját, már láttam: ma este a kutyapózhoz van nagy kedve. Bár még egyikünk sem készült fel egészen, ő már előrevetítette a fő eseményt azzal, hogy négykézlábra ereszkedett és hátsóját nyújtotta felém. És minthogy az most ott volt az arcommal egy vonalban, megcsókoltam puha szeméremajkait, nyaldosni és ízlelgetni kezdtem, mire ő egész testében remegett.
Ahogy elvettem a szám nejem átnedvesedett szerelmi középpontjáról, valami megragadta a figyelmemet periférikus látásomban. Egy pillanatra odafordítottam a fejem, épp csak annyira, hogy lássam, Julia a bugyijába csúsztatta egyik ujját. Teste kecsesen ringatódzott, csókra termett ajkai hevesen remegtek.
Tudtam, hogy Margaret minden bizonnyal további előjátékot akar.
Ennek szellemében határoztam el, hogy teljesen bevadítom, tovább serkentem erogén zónáit. Mutatóujjam fürgén szaladt fel Margaret ringó seggének vágásától a hóna alá, épp oda, ahol ő szereti… aztán megint vissza.
– Ez az, csiklandozd a seggét – szólt egy hang mögöttem. Ismét odafordítottam a fejem és láttam, hogy Julia minket néz ködös, részeg nézéssel. Bugyija pattanásig szétfeszítve, egyik kezével odabent, és eszeveszetten munkálkodott saját magán. Térdei reszkettek.
Most egy boldog „Oh” hagyta el Margaret ajkát, és figyelmem ismét őrá irányult. Jól ismertem ezt a testet, és már hullámzásának ritmusából, húsának keménységéből és hőmérsékletéből tudtam, eljött az idő. Most Margaret mellkasa alá nyúltam és szenvedélyesen magamhoz öleltem, két kezemmel gyengéden masszíroztam melleit és megduzzadt farkamat a feneke résének nyomtam. Még mielőtt a tündéri kis pinájába hatoltam volna hátulról, párszor megbökdöstem az ujjammal, eljátszadoztam a szeméremajkakkal és szétmázoltam nedveit, melynek illatát talán még Julia is érezte.
Margaret és jómagam most előredőltünk, én pedig belényomultam. Miközben testünket egymásnak lökdöstük, én újból azt az érzékeny pontot birizgáltam a hóna alatt.
Hallottam, hogy Julia felkiált gyönyörében, amikor elmentem.
Pillanatokkal később – kezemmel és nejem kezével együtt dörgölve csiklóját, mint egy összeszokott csapat – Margaret teste megborzongott zsibbadt testemen. Összeölelkezve roskadtunk le, ő pedig a vánkosát csókolta a testén végigfutó örömteli utórezgések közepette.
A desszert a csúcspont után unalmas volt. Julia és Margaret eltervezték, hogy megint együtt ebédelnek, ezután a beszélgetés az eljövendő koncertekre és vakációkra terelődött.
Julia lehajolt, hogy felvegye hátizsákját indulás előtt. Ekkor vettem észre azt a csillogó nedves foltot bugyija legalján.
– Megint azt akarja – mondta Margaret vacsora közben, miután ismét találkoztak Juliával.
– Most péntekre gondoltunk.
Most péntekre gondoltunk. Azt láttam, hogy egyikünk agyában sincs kétely afelől, hogy beleegyezünk a dologba. Már csak az volt kérdéses, melyik nap megfelelő.
Margaret és én még a megszokottnál is kevesebb gátlással keféltünk azóta, hogy Julia végignézte, mit csinálunk. Ma este pedig… még a következő összejövetelről folytatott beszélgetéstől izgatottan gyakorlatilag a padlóba gyömöszöltük a matracot.
Margaret és én már levetkőztünk, mikor Julia egy kis változtatást javasolt.
– Milyen érzés lenne, ha ezúttal közelebb jönnék hozzátok? – kérdezte.
– Az ágy frankón nagy… arra gondoltam, talán ott ülhetnék a szélén és onnan néznélek titeket.
– És még mielőtt válaszolhattunk volna, Julia óvatosan leült az ágy sarkára, a rugózását próbálgatva.
Olyan volt, mint egy szállodai vendég, aki még le se vette a cipőjét, hogy egy frissítő zuhanyt vegyen, de már ki akarja próbálni a csábító matracot, mielőtt bármi mást tenne.
Margaret és én összenéztünk. A reményteli biztatást jelentő enyhe biccentése és a már védjegyévé vált engedékeny mosolya együtt megerősítették, hogy mi ketten egy nézőponton vagyunk.
– Érezd magad otthon – mondtam Juliának.
Azzal Margarettel együtt a lepedőre ereszkedtünk. Teljesen meztelen voltam; ő is, annyi különbséggel, hogy az elöl kapcsolódó – és már kikapcsolt – melltartó ott himbálózott csábosan körülötte, miközben mellbimbóit nyaldostam. Enyhén szürreális kép volt mindez, minthogy Julia ott ült az ágy szélén, elegáns szoknyában, virágmintás blúzban és harisnyában. És bár szokatlanul fura volt ez az egész, egyben izgató is; engem rendesen feldobott, és Margaretet is, azt hiszem. Mikor Margaret combjai közé dugtam a karomat és a csuklómmal megdörzsölgettem a punciját, Julia karcsú ujjai a szoknyája alatt kúsztak felfelé. És mikor Margaret segglukát kezdtem izgatni az ujjammal, észrevettem, hogy Julia mellei észrevehetően a blúzának feszülnek.
A farkam behatolt a pinájába, szép lassan, és Margaret karjait most gyengéden a feje fölé emelve tartottam, hogy a teste megnyíljon mindazon öröm előtt, amit a szám nyújtani tud, miközben a dákóm ott lüktetett benne. Julia hátsója most szinte egy ütemre kezdett rugózni a matracon, amelyet korábban már kipróbált.
– Dugd vissza az ujjad a seggébe – szólt most sürgetően Julia.
– Hé, fogadatlan prókátornak hallgass a neve!
– Épp ez a mondás jutott az eszembe. Margaret egyébként is boldog volt – és ezzel még keveset is mondtam – jelenlegi helyzetünkben, meg aztán különben is, egy pasasnak csak két keze van.
Láttam, Julia csak nevet a rendreutasításomon. Észrevettem, hogy jobb kezével hátranyúl a szoknyája alá, ahol feltehetőleg a saját végbelével szórakozik. Elölről duzzadt szeméremajkai villantak elénk, azok a bal kezének teljes odaadását élvezhették. Harisnya volt rajta, bugyi nem, mint észrevettem. Hihetetlenül kéjsóvárnak tűnt így, mindkét lukát izgatva.
Margaret éles gyönyörkiáltására fordítottam tekintetem ismét felé, aztán hamarosan már egyszerre remegtünk. Az ágy hevesen rugózott, midőn Julia elérkezett saját orgazmusához, észvesztően fürge ujjai segítségével.
A harmadik péntek estére már megszokott eseménynek számított minden. Margaret és én főztünk, Julia hozta a bort.
És ahogy a vacsora a végéhez közeledett, láttam, hogy Julia miként pörög fel. És újfent előhozakodott a játékszabályokkal.
– Tudom, hogy én itt csak néző vagyok. De arra gondoltam… – kezdte tétován.
– Szóval arra gondoltam, most is magamon kell hagynom a ruháimat? És ha megoldható lenne, hogy… szóval ha én… – lesütötte szemét, vajon tényleg elpirult?
– Ha mindkettőtöket megérintenélek – fejezte be végül a mondatot.
– Meg akarsz érinteni minket? – és most Margaret is zavartnak látszott… és izgatottnak.
– Igen, Margaret, megérintenélek titeket, míg ti… csináljátok a magatokét. – szólt Julia.
– Talán ti is hozzám nyúlhatnátok, különösen mikor… már közel vagyok hozzá.
– Pillantása most egyenesen az enyémmel találkozott.
Amit Julia javaslata jelentett és amilyen behízelgően az előadta, abból már előre láttam, milyen kanos leszek. De azért mégis zavarban voltam.
– Ha levetkőzöl – kezdtem – és hozzánk nyúlsz, mi is hozzád, és így segítünk az orgazmushoz, akkor… nem egészen értem, mitől vagy te „néző”?
– A magatartásom miatt – felelte Julia, ismét higgadtan.
– Továbbra is diszkrét, tartózkodó magatartást tanúsítok.
Felvontam a szemöldököm.
– És azt hiszed, hogy ezt be is vesszük?
– Nem – vallotta be kedvesen mosolyogva. Aznap este Julia ledőlt az ágyunkra, élvezte meztelenségét, mely festő ecsetjére illő volt. Keze izgatóan nyugodott a combomon, miközben Margaretet döngettem. Margaret eközben szorosan ragadta meg barátnője másik kezét, még akkor is, mikor mindketten eljutottak az orgazmusig. A képet az tette teljessé, hogy ujjaim becsúsztak Julia pinájába, ő pedig ott körözött rajtuk. Részemről ezzel a minimális segítséggel is alaposan átnedvesedett, majd elélvezett.
Újabb hét telt el, Julia megérkezett vacsorára… még több borral… és még merészebb ötlettel.
– Na jó – mondta a saláta fogyasztása közben.
– Ugyan kit hülyítek itt… be akarok szállni veletek az egészbe… mindenbe.
– Szerintem ez elkerülhetetlen volt – nevetett fel Margaret kacsintva.
Mikor mindhárman levetkőztünk, olyan érzés volt, mintha egy összeszokott trió lennénk. És tudtam, hogy a mai este csodálatos lesz a számomra. Julia törte meg elsőként a csendet.
– Tégy meg nekem valamit – kérlelt engem.
– Paskolj egy párat a seggemre… nagyon hiányzik neki.
– Azzal felém fordította csábos fenekét, és egyik kezét a lágyékához dugta. Margaret bólintott felém, én pedig eleget tettein a kérésnek, nagyon élveztem Julia seggének riszálását és vihorászását tenyerem gyengéd csapásai hatására. A lágyékába dugott kezével másodperceken belül eljutott a csúcsra.
– Ez hiányzott már nekem – mondta most.
– Mindig magányosan érzem magam, ha hosszú idő telik el baráti serkentés nélkül. Pár perc múltán azon kaptam magam, hogy a leheletkönnyű takarót két pár női lábszárra húzom rá úgy, hogy a combjukat is eltakarja, minek eredményeként két nagyszerű tompor látszott a lepedő széle fölött. Margareté csendes, szoborszerű méltóságot sugárzott, míg Júliáé harsogott a szexualitástól.
Kezem nem tudtam távol tartani ezektől a mesés hátsóktól. Erős volt a kísértés, hogy rájuk másszak és a farpofáknak dörgölőzzek, egyik tomportól a másikig, míg el nem jutok az orgazmusig ezen a csábos húson.
Most valami az agyamba villant.
– „Dugd vissza az ujjadat a seggébe”. Julia mondta ezt kéretlenül két héttel korábban, mikor még csak közvetve vett részt a szerelmi játékunkban. És most, miközben a feleségem szeméremajkait izgatom a bal kezemmel, jobb kezem mutatóujját barátunk, Julia segglukába dugom. Hihetetlenül izgató látvány volt számomra, hogy mindketten ott vonaglottak alattam. A nejem barna és Julia szőke haja ott egymás mellett a dinamikus szexualitást sugározták, miközben mindketten a párnájukba temették lángoló arcukat.
Mikor megláttam, hogy egy kéz érinti meg Julia pináját, először azt hittem, az a sajátja. Aztán rájöttem, az Margaret keze, és ez a felismerés csak tovább fokozta erekciómat.
Most lehuppantam rájuk, egyik kezemmel még mindig Margaret puncijában, másikkal pedig Julia hátsójában. Egyfajta háromtagú emberi piramist alkottunk. Fejem egy szintben volt a lapockájukkal, merev farkamat kéjes érzéssel nyomtam abba a résbe, ahol kettejük combja találkozott. A hímtagomat két oldalról közrefogó puha hús egy metaforikus puncit képezett. Most, miközben kecses hátukat csókolgatom és testnyílásaikkal játszadozom, úgy éreztem, mintha egy új, harmadik nőt dugnék.
A hús, az illat és az örömérzet olyan kollázsa volt ez, melyben a nejem és barátnője egyesültek. Még kettejük hangja is kezdett eggyé válni. Most tehát balomon nem Margaret boldog hüppögését, jobbomon pedig nem Julia heves nyögéseit hallottam, hanem egy zenei együttest, amelyből nehéz lett volna kivenni az egyének hangját. Ez a kórushatás transzcendens, fennkölt jelleget kölcsönzött az egész érzéki élménynek, és amikor a két nő orgazmusa beindította az enyémet is, úgy éreztem, mintha álmodnék… igencsak nedves álom volt.
Margaret felkelt és kiment pisilni, Julia pedig a nappaliba sietett. Azt hittem, aznapra be is fejeztük. Aztán visszajött Julia, még mindig gyönyörű meztelenségében, kezében egy újabb üveg borral. Aztán újra kiment, és mikor visszajött a poharakkal és a dugóhúzóval, Margaret lépett elő a fürdőszobából.
Julia felemelte az üveg bort.
– Isztok velem? – kérdezte pusztán formalitásból, mely komikusán hangzott, az adott körülmények között nem éppen helyénvalónak.
A testes, vörös Cabernet éles kontrasztban lehetett mindhármunk halovány testével, ahogy ott ültünk kényelmesen az ágyon.
– Igazán nagyszerűek vagytok – mondta Julia, és arca ragyogott a gyorsan lenyelt bortól.
– Nincs még egy ilyen házaspár, akikkel szívesebben bújnék ágyba.
– Ezt bóknak veszem – mondta Margaret kuncogva.
De Julia nem nevetett. szinte szeretettel volt irántunk, s most odahajolt, hogy megölelje Margaretet. Aztán egy pillanattal később engem is. Nem tudtam, hol folytassam, ezért megöleltem Margaretet.
Ezúttal mindhárman felkacagtunk.
Borozás közben arról áradoztunk, milyen nagyszerű, ha valakinek ilyen barátai vannak, akik ennyire közel állnak egymáshoz, hogy még meztelenül is együtt lehetnek.
Mikor a bor elfogyott, Julia a lágyékomra tette a kezét.
– Meg tudnál baszni engem, Bertie?
– Még mielőtt válaszolhattam volna, Margarethez fordult.
– Megbaszhat engem Bertie?
Rájuk mosolyogtam.
– Hogy meg tudnálak-e? Vagy hogy meg szabad-e?
– Azzal lepillantottam ölembe, ahol azt láttam, hogy a nyugvó tag életre kel.
– Úgy tűnik, részemről nincs akadálya.
Margaret most érzéki csókot nyomott az ajkamra.
– És szabad is – mondta.
– Azt mondtuk Juliának, mindenbe beszállhat, nem emlékszel?
És Julia nem viccelt. Lefeküdt, széttárulkozott, puncija hívogatóan nyílt szét. Margaret gyengéden tolt felé, mintegy sürgetően, vihorászás közepette.
Aprókat harapdálva haladtam felfelé Julia testén a szeméremszőrzettől a két melle közéig. Tétován tettem két kezem a mellére, és arcomat közelítettem felé, azon tűnődve, szeretné-e, hogy megcsókoljam… vagy egyszerűen csak dugjam meg. Mire ő hirtelen felemelte a fejét és elfogadta a kezdeményezést, pimaszul megcsókolt, borgőzös vakmerőségében.
Ő már készen várt engem, olyannyira, hogy szinte észre sem vettem, mikor magába csúsztatta a farkamat. De az a bársonyos melegség felkorbácsolta idegeimet az altestemben. Láttam, hogy Julia vállai táncot járnak az ágyon ott alattam, odabent pedig éreztem, ahogy nőiessége körém olvad.
– Gyerünk, drágám – suttogta egy ismerős hang a hátam mögül.
– Dugd meg, és adj bele mindent.
– Margaret a faromon nyugtatta tenyerét. Ujjai remegtek az izgalomtól.
Az egész oly gyorsan történt, hogy utána nehéz volt elhinni, egyáltalán megtörtént-e. Ám a fülembe csengő örömteli sikoly és az a szorítás, a nyers ajándék, amit egy barátnő puncija jelentett, olyannyira életszerű volt, hogy aligha lehetett a képzelet szülötte. Miközben elmentem és a nedű kilövellt belőlem, úgy éreztem, örökre megpecsételtem egy igazi barátságot, és mindannyiunk életét gazdagítja, még ha ez nem is történik meg még egyszer.
Ezután Margaretet akartam megdugni, de már fáradt voltam, és ő is… mind elfáradtunk. Julia álomba zuhant Margaret karjaiban. Most olyanok voltak, mint a nővérek. Bebújtam melléjük a paplan alá, úgyszólván elteltem, ami nem volt megszokott érzés, még egy ilyen boldog érzésekkel teli életben sem.
– Mi lesz a jövő héten? – tűnődtünk reggel Margarettel. Julia azonban már döntött.
A következő pénteken ott ült mellettünk az ágyon, ismét felöltözve (a punciját azonban látni lehetett a kulcsfontosságú pillanatokban). Ott volt tőlünk pár centire, de nem nyúlt hozzánk.
Az utána következő pénteken a szoba másik végében ült a karosszékben és nem vette le a bugyiját. A selymen keresztül jutott el a csúcsra.
És az ezt követő pénteken eljött ugyan vacsorára, de nyilvánvalóvá tette, hogy csak vacsoráról van szó.
Julia bevonása a szerelmi életünkbe valami olyasmi volt, mint egy holdciklus… vagy mint a hullámvasút íveinek sora.
Barátságunk soha nem gyengült… sőt, még gazdagabbá, mélyebbé és örömtelibbé vált, mint valaha… de jelenléte egyre rendszertelenebbé vált. Nemsokára egy remek fiút talált magának.
Margaret és jómagam mindig örömmel látjuk őket vendégül vacsorára… Ami után ők szépen elvonulnak haza, hogy egymás társaságát élvezzék kettesben, míg én és Margaret ugyanezt tesszük.
A szexuális vihar hullámai, amit Julia hozott életünkbe, még nem ültek el teljesen, pedig már évek teltek el azóta. Margaret és jómagam egyetértünk abban, hogy intim pillanataink sokkal intenzívebbek azóta a feledhetetlen péntek esték óta.
És néha-néha, mikor az ágyon kényeztetem Margaretet… vagy épp a nyakát kezdem csókolgatni, a fenekét masszírozni vagy a lágyékával játszadozni… ő azt suttogja.
– Tegyünk úgy, mintha Julia figyelne minket.

fel