Szerettet hugicám!

Tehát én egy 18 éves lány vagyok. Nem akarok nagyképű lenni, de szerintem és a fiúk szerint is csinos és szexi vagyok! Van egy húgom, aki 16 éves és kb.:3 hete jár egy 19 éves pasival. A húgomról is annyit kell tudni, hogy o is eléggé jól néz ki. Elég gyakran járkáltak hozzánk a barátjával. A házunk emeletén van a húgom és az én szobám, egymás mellet. Eléggé vékony a fal úgyhogy sok minden áthallatszik, amit beszélnek. Így tudtam meg például, hogy a húgom már volt csoportos szex partin, mikor vesztette el a szüzességét stb. Azt azért tudni kell, hogy a húgom és köztem nincs minden rendben, mert nem jövünk ki soha egymással és eléggé utáljuk egymást. A barátjával Márkkal viszont nagyon jól kijöttem, sokat beszélgettünk és nevetgéltünk. A húgom ezt szemlátomást nem nézte jó szemmel és ezt többször is a tudtomra adta! Hiába nyugtattam, hogy nem akarok tőle semmit o egyfolytában csak engem nyúzott. Az egyik nap mikor együtt volt a család (anyu, apu és mi), a hugicám szépen kiteregetett a szüleinknek mindent rólam, ami anyuék nem vettek jó néven. Megtudták, hogy kipróbáltam már a füvet, meg egyéb nagyon mély magánjellegű dolgomat! Nem győztem magyarázatot adni nekik, de végül is lecsendesültek. Nem is kell mondanom, hogy szörnyen haragudtam a húgomra és ez a harag nem csendesült bennem.
Sőt...

Az egyik nap egyedül voltam otthon és néztem a tévét, mikor meghallottam, hogy kopognak. Kinyitottam és ott állt a húgom barátja Márk! Közöltem vele, hogy a húgom nincs itthon és nem is tudom, hogy mikor lesz. Azt mondta nem baj, mert megbeszélték, hogy találkoznak csak kicsit késni fog a húgom és o addig nálunk megvárja. Beengedtem és leültettem a kanapéra. El kezdtünk beszélgetni erről-arról, majd szóba került a szex. Elkezdtünk történeteket mesélni egymásnak meg ,hogy kivel mik történtek bizonyos aktusok közben. Majd sűrű csend lepte el a szobát !Egy pillanatra félrenéztem. Mikor visszafordultam egy forró csókot kaptam a számra, ami kb.:2 perces nyelvezésből állt! Majd visszahúzta a nyelvét a számból és azt mondta, ezt azért kaptam, mert szép vagyok. Elvörösödtem és o ezt a helyzetet kihasználva elkezdte puszilgatni a nyakamat. Átkulcsoltam 2 kezemmel a nyakát és átadtam magam a szenvedélynek. Majd újabb csókolózásba kezdtünk és o azt javasolta, hogy menjünk fel az emeletre a szobámba. Én bólintottam és elkezdtem szaladni a lépcső felé, majd a szobámba. O egész végig a fenekemet csipkedte!

Leült az ágyra én meg az ölébe és újra csókolózni kezdtünk. Felhúzta a pólómat és levette rólam. Kikapcsolta a melltartómat és a szájába vette a mellbimbómat és körkörös mozdulatokkal kényeztetett. Pár perc után felálltam az öléből és letérdeltem elé! Hátradöntöttem az ágyon és lehúztam róla a gatyát! A boxerben már kirajzolódott a farka körvonala. Lehúztam róla a bokszert és megmarkoltam szerszámát! Egyből bekaptam az egészet és szívtam csak szívtam, mint egy szivattyú! Fel-le járkált a fejem ágyékán majd egyszer csak forró ondófürdőt vett nyelvecském a kemény munkáért cserébe. Habozás nélkül a számba spriccelt adagot, mire éreztem, hogy kezei megragadnak és helyet cseréltünk egymással! Lehúzta rólam a gatyómat, majd tangán keresztül el kezdett nyalni. Nagyon felizgatott! Lehúzta a tangát rólam és elkezdte puszilgatni a csiklómat közben két ujjacskáját éreztem behatolni zsenge kis puncimba. Kemény mellbimbóimat markolásztam az élvezettől, majd elélveztem hatalmas sikítások közepette! Egy kicsit pihentünk úgy, hogy közben csókolóztunk egymás ölében! Mikor már eleget smaciztunk szépen hátradöntött és a jobb lábamat a vállára vette. Egy az egybe belém rakta szerszámát és egyre csak keményebben csinálta! Nem voltam hozzászokva ehhez a durvasághoz, de nem akartam szólni, hogy ez nem esik jól!

Egyszer csak nyikorog a szobaajtó és belép rajta a húgom! Nem volt meglepődve és még egy másik fiú is jött vele! Az a másik gyerek a volt barátom volt! Kiderült, hogy a hugicám annyira megbánta a múltkorit, hogy önként rávette a barátját arra, hogy fektessen le engem és még a volt barátomat is elhozta nekem! Hát köpni-nyelni nem tudtam, de nem is volt rá idő, mert egyből odalépett hozzám a volt barátom Tomi és a számba rakta szerszámát! Közben Márk még mindig a puncimat dugta, de már sokkal finomabban! Ismét a számba kaptam egy patront ami nagyon jól esett! Kiszálltak belőlem a srácok és Tomi lefeküdt az ágyra és szépen ráfeküdtem. Na ekkor volt az amin nagyon meglepődtem, mert Ákos valami krémet kent a popsimba! Egyből tudtam mit akar és egy kicsit megijedtem, mert még análisan soha nem csináltam!
Elkezdődött a behatolás először a puncimba! Majd hátulról Márk is belém hatolt és nem is fájt! Felvették egymás ritmusát és életem legszebb perceit okozták nekem! Először Tomi ment el, aki teljes patront a puncimba lőtte ki! Kihúzták belőlem szárszámaikat és felültettek az ágyra! Elém állt Márk és számba tuszkolta farkát! Enyhe nyelvmozdulatokkal kényeztettem, majd kikapta, mikor közel volt a vég. Kikapta a számból és a melleimre élvezett. Ekkor a két fiú félre vonult és hugicám jött oda hozzám, letérdelt és elkezdte lenyalni a mellemről barátja termését! Mikor végzett a szemembe nézett és azt mondta:

- Ne haragudja, hogy hülye voltam!
Pár másodpercig csak néztük egymást, majd megcsókolt és nyelveztünk 1000-el! Hát ez az amire sohasem számítottam volna a húgocskámmal kapcsolatban! Ezután mindenki felöltözött és egy jót nevettünk az egészen! Én összejöttem a volt barátommal és gyakran találkozunk négyesben és beszélgetünk meg mást is csinálunk…