A látogató

Sportingbet Regisztracios Bonusz

Éjfélt ütött az óra, csak vészvilágítás volt a kórteremben ahol feküdtem, és már mindenki bőszen húzta a lóbőrt körülöttem, mindenfelől csak halk horkantások. Talán nekem is kérnem kellett volna abból az altatóból, de bíztam a fájdalomcsillapítók áldásos hatásában és a kimerültségben. Mondanom sem kell, hogy a következő események minden ez irányú gondolataimat a semmivé foszlatták. Meghallottam ugyanis a lift, semmivel sem összetéveszthető csilingelését, ahogy az emeletre érkezett.

- Ki lehet az ilyen későn? Váltás van a nővéreknél? Az nem lehet. Ilyenkor már csak nem engednek be senkit.. - tanakodtam magamban.

Tekintetem a bejáratra szegeződött, ahol jóval világosabb volt mint a kórteremben, miután meghallottam a jellegzetes magas sarkú kopogását.

- Ideje alvást színlelni, ki tudja mi fog ebből kisülni.. - Az arcomat az ajtó felé fordítva hunytam le a szemem, de azért egy kis résen lazán nyomon tudtam követni az eseményeket. Hirtelen kilépett egy alak a fényből és megállt az ajtóban vállszéles terpeszben. Arcát és teste elülső felét természetesen láthatatlanná tette a kintről érkező nagyobb fény, de az alakja így is ragyogóan kivehető volt. Ismerős magasság, haj, és test.. Hmm, ezt nézzük csak meg tüzetesebben.. Volt rá időm, hisz láthatóan keresett valakit, és nagyon lassan forgatta a fejét, a termet pásztázva.

Tetőtől talpig hófehérben volt, mint a nővérkék általában, mégis másképp. A magas sarkú eleve kizárta nővéri mivoltát, hisz sose vennének fel ilyen dögös és egyben kényelmetlen cipőt, de ettől még bejött a látvány. Ahogy haladtam felfelé formás lábain, nem lehetett nem észrevenni a szexis combfixet, amit könnyen felismerhetővé tett az arcpirítóan rövid nővér ruha, ami a hátulról érkező fény hatására többet mutatott még annál is, mint ami tervben lehetett. Minél tovább néztem, annál ismerősebbek voltak a vonalak, az idomok, a forma, a mozdulatok..

- Uram atyám! De hisz ez te vagy és hozzám jöttél!
- Láthatóan te is észrevettél, mert amióta felém fordultál, már nem is érdekelt semmi más. Színpadias mozdulatokkal kigomboltad a ruhácskád elején a gombokat, de csak a felső kettőt és a legalsót. Hmm.. Próbáltam legyűrni az izgatottságom, nehogy máris elszúrjam a meglepetésedet, így inkább tovább színleltem az alvást.. lássuk mit hozol ki a dologból. Fogadok szépen kellett tejelned az éjszakás nővérnek, hogy egyáltalán beengedjen.

Amennyire csak telt tőled, halkan közeledtél a szexis magas sarkúdban, nehogy a többiek felfigyeljenek, és ahogy az ágyamhoz értél, inkább le is dobtad őket gyorsan és becsúsztattad az ágy alá. A vészvilágítás halvány fénye pont a fejem felett volt, ezáltal legalább láthattam is mit csinálsz, vagy épp mi tűnik fel a szemem előtt belőled. Igaz, kicsit zöldben. Mondanom sem kell, hogy így közvetlen közelről még izgatóbb volt ez a cucc rajtad. Szemrebbenés nélkül szétbontottál még egy gombot felülről, nehogy már rejtve maradjanak azok a csodaszép melleid a hajlongásaidnál, merthogy a ruha alatt természetesen nem hordtál semmit. Szépen elrendezted, hogy tényleg ott és úgy nyíljon ahogy neked tetszik, és már ettől a művelettől valami megmozdult odalent.

- Nem, nem, nem fedhetem fel magam idő előtt, gondoljunk valami aszexuálisra.. kórteremben vagyunk, hát mi sem egyszerűbb.. elég csak rápillantanom a szomszéd bácsira.. csak ne simogatnád magad olyan erotikusan...

- Ágytál, ágytál... a franc, hogy neked milyen jól áll ez a cucc.. - infúzió,infúzió... - ó ne, már kilátszik az egyik mellbimbód.. - öreg bácsi, öreg bácsi... - hogyaza...

Majdnem lebuktam mikor elkezdted a lábamat simogatni a kötésen keresztül, nagyon óvatosan, pedig ha tudnád, hogy a fájdalomcsillapítók miatt olyan mindegy! Szerencsére sikerült leküzdeni a hirtelen reakciót a gyengéd érintésedre, de ami ez után következett.. Ahogy siklottak a kecses és finom ujjacskáid a lábamon az ágyékom felé, na ott már mindegy volt mire gondolok, a folyamat elindult és én rövidesen lebukok, de már kit érdekel? Szerintem te is tisztában voltál vele, hogy fent vagyok, csak belementél a játékba.

- Igen jól érzed, még egy boxert se volt lehetőségem felvenni.. hmm... csak így átsiklasz az éledező farkamon, épphogy csak érintve és már haladsz is feljebb? Na szépen vagyunk.. mire készülsz?


Karjaim lelógtak az ágyról, így kb. úgy feküdtem, mint egy kiterített béka. Közelebb settenkedtél, háttal a fejemnek, és úgy választottad meg a távolságot, hogy a kezem pont a ruhád széléhez érjen, de ne érhessen ahhoz a formás kis popsidhoz.

- Te kis gonosz.. csak azért se nyúlok rá!
- Mondjuk a következő lépésed miatt ez teljesen felesleges lett volna, hisz lazán megemelted a takarómat oldalról, majd szépen behajoltál, hogy közelről láthasd a merevedő péniszem, és ezzel a mozdulattal szépen belehelyezted a tenyerembe a selymes kis feneked egyik partját is. Tudtad mi lesz ebből, nem véletlen helyezkedtél olyan közel a dákómhoz, erre már pillanatokon belül felvette a teljesen kemény, bevetésre kész alakját, és a folyamatot centikről figyelted, a takaróm fedésében.


- A számító kis dög! Tudja mi kell nekem! Nem véletlenül imádom ennyire! - gondoltam magamban, és már-már kezdtem elmosolyodni.

Ahogy előkerült a fejed a takaró alól, már rajtad is ott volt a kaján kis vigyorod, ami le sem hervadt rólad jó ideig.. Meg tudtalak volna zabálni! Tétovázás nélkül rámarkoltál és verni kezdted: először csak lassan húzogattad a fitymámat le-fel, élvezettel figyelted az elő-elő bújó makkomat, majd egy kicsivel gyorsabban már a teljes hosszán végigjártál a kezeddel.

- Ne, ne, nem ér parlagon hagyni a tenyeremet, ne menj messzebb!
- De bizony elindultál szédítően lassan az ágyam másik oldala felé, megkerülve a lábamat, de közben egy pillanatra se engedted el a farkamat, és még az egyik melledet is teljesen előbújtattad és cirógattad, mikor az ágy végénél kicsit be kellett hajolnod.

- Megőrjít ez a nő!
- Mire átértél a túloldalra, már erősen küzdenem kellett, hogy a nyögések ne hagyják el a számat, ami ebben az esetben erősen indokolt lett volna, sőt még a légzésemre is figyelnem kellett.

- Ha arra készülsz amire én gondolok, nekem végem lesz pillanatokon belül. - Naná, hogy arra! A punciddal közelítettél a másik lelógó kezemhez, és pontosan úgy álltál meg szemben előttem, hogy a nagyajkaiddal szépen rásiklottál a kézfejemre.

- Uram isten, mennyire nedves és forró! Akarom! Érezni akarom az ízét, bele akarok bújni! Ó, és még kicsit mocorogsz is rajta? Hát szabad ilyet? Persze hogy szabad!

Kezdtél aranyos kis nyögéseket kiadni magadból, szaporább lett a légzésed, egy picit kinyílt szád, de még mindig csak mosolyogtál..

- Kész vagyok tőled!

De ez sem elég neked nyilván, ezért lenyúltál és a kezem mellett kezdted ujjazni magad. Vagy nem is? Á, csak mintavétel.. amivel közelítettél a számhoz..

- Persze hogy tudja mire vágyom!
- Szépen, vastagon, bekented az ajkaimat a nedveddel módszeresen, pótolva a hiányosabb részeknél.

Miután popsival ráfordultál a kezemre és feltérdeltél a felém eső lábaddal az ágy szélére mellém, egy laza mozdulattal a mutató és középső ujjaimat magadba igazítottad. Kicsit homorítva még rá is húztad magad, félrehajtottad rólam a takarót teljesen, és rábuktál a farkamra. Ahogy a falloszomon ügyködtél (finom nyelvjáték, lassú szopás és közben kézzel rásegítés) addig szépen a puncidat áttétesen velem kényeztetted. Kicsit irigykedtem erre a pózra amit produkáltál, ehhez nekem még hónapok kellenek majd, a frissen műtött lábam miatt. Elég nedvességet juttattál az egész kézfejemre már a korábbi megmozdulásoddal, amiből jutott bőven a hüvelykujjamra is, így kihasználtam az alkalmat az "ébredésre", és köszönésképp egy kis körkörös izgatás után, bedugtam a vastag, nedves ujjamat a szűk kis popsidba. Épp rendesen benyelted a farkamat és a nyelvedet pörgetted rajta közben, így csak egy fojtott, kitartott, sóhajszerű nyögést hallattál, egy pillanatra mozdulatlanná dermedtél, majd zavartalanul folytatottad a farkam intenzív szopását, és vele együtt a saját magad ujjazását (most már análisan is), az én kezemmel. Őrjítően izgathatott a dolog, mert már olyan lucskos lett az a forró puncid, hogy a kiszivárgó nedvesség a padlóra csöpögött a kisujjamról. Éreztem, hogy rogyadozik a támaszkodó lábad, ahogy egyre közelebb értél az orgazmushoz, szinte már táncolt a feneked a kezemen, gyorsult a tempód a farkamon, és bumm.. végigfutott a testeden a kéj, átjárta és megremegtette az egész lényed, és már kétség sem fért hozzá, hogy itt bizony extra munkájuk lesz a takarítóknak. Csak nehogy az egész kárba vesszen! Kivételesen kicsit örültem a pillanatokra rám törő fájdalomnak, ami ügyesen kordában tartotta az idő előtti elélvezésem.

- Ülj a számra gyönyörűm és úgy folytasd! - utasítottalak suttogva, és te szófogadóan lecuppantál a farkamról, olyan erősen szívva közben, hogy azt hittem a vákuum berántja a lepedőt a fenekembe. Természetesen még mindig erősen tartottad az egyik kezeddel a tövénél fogva, és miközben a másikkal a maradék gombokat is kibontottad az amúgy sem túl sokat takaró ruhádon, mosolyogva válaszoltál:


- Ahogy kívánod drágám.. - suttogtad, majd egy látványos mozdulattal kihúztad magadból a kezemet, a szádhoz emelted, és tövig bekapva leszopogattad a mutató- és középső-ujjamról a kéjnedveidet. Ezt követően mintha egy lóra szállnál fel, ügyesen betérdeltél mellém, átlibbentetted felettem a lábad, és a régi, jól bevált 69-be helyezkedve, az arcomba toltad széttárt, nedvesen csillogó kelyhed, amit hosszú másodpercekig csak csodáltam és nézegettem, amíg te kényelmesen elhelyezkedtél rajtam, gyönyörű melleid kemény bimbóival a hasamra rajzolgattál, és a tövénél fogva tartott és megfeszített farkamat kezdted teljes hosszában nyalogatni, őrjítő körökkel időzve a makkomon.

- Szóval megvárod míg végre bedugom a nyelvem a barlangodba, igaz? Ezt az árat élvezettel fizetem meg a folytatásért - és tényleg, mintha parancsszóra reagáltál volna, ahogy a nyelvemet a finom puncid tisztogatására kezdtem használni, folytattad a kőkemény falloszom ütemes szopását, ami ebből a pózból sokkal könnyebben ment.

- Jól érzem, hogy közben az ajkaidat is megpaskolgatod vele néha? Sőt, még le is siklasz vele az oldalán, kidugott nyelvel? Uram atyám, hogy lehet teljes odaadással kényeztetni egy ilyen finom nektárral csordultig teli puncit, miközben ilyen profin szopják az ember farkát? - félresöpörtem az ilyen terelő gondolatokat, és egyre intenzívebben, egyre mélyebben nyaltam a barlangod, időnként még az orrom is becsúszott picit az ánuszodba a nagy hevességtől. Élvezettel szívtam újra és újra a szám fogságába a nagyajkaidat, gyengéd és erős nyalintásokkal színezve a velük való játékot, és a csiklódat is hasonlóképp váltogatva izgattam, sőt még a hátsó bejáratodat is, a legkisebb teret engedve a kiszámíthatóságnak, ami a folyamatos kéjnedv utánpótlásból ítélve, elérte a célját. Már-már kezdted kicsit megemelni a popsidat időnként, amiből arra következtettem, hogy rövidesen újra elélvezel. Kicsit lassítottam is a tempón, nehogy már én kimaradjak a jóból, szerettem volna ha akkor érsz a csúcsra, mikor én is készen állok telepumpálni azt az észbontóan jól dolgozó szádat.

Mindenekelőtt bevetettem az ujjaimat is, és amennyire lassú tempóra fogtam az orális kényeztetésed, olyan lassan kezdtem behatolni egyből két ujjammal is a vaginádba. Szűk kis nyílásod gond nélkül nyelte el őket, én pedig centikről figyelhettem ezt a mesés jelenetet. Forró, rózsaszín és észbontóan nedves puncid, ütemesen kezdte szorítani az ujjaimat cselekvésre sarkallva, és a hatás nem maradt el: miután szisztematikusan végigdörzsöltem az összes finom kis redőt belül az ujjbegyeimmel körbe-körbe, szédítő vágtába kezdtem velük, kihasználva a teljes hosszukat, ütemesen a g-pontodat pedzegetve, amit egy kis feszítéssel értem el. Láthatóan jól sikerült a dolog, mert meg is álltál egy pillanatra, ajkaiddal csak a makkomat kalodába zárva, fojtott nyögéseget hallatva feszült meg a tested, és remélted, hogy pillanatokon belül szétárad a testedben az orgazmus. Megvártam míg elérsz arra a szintre, hogy már reszketsz mint egy kocsonya a közelségétől, és akkor álltam le teljesen, ujjaimat jó mélyen benned tartva, és a fenekedet is leszorítva, hogy véletlenül se tudd folytatni a dolgot a remegéseddel. Természetesen magamnak is időt nyertem ezzel, hisz én is már a kaput döngettem, és innentől szakaszos, nagyon gyors és rövid ideig tartó sorozatokkal izgattalak újra, így minden leállásnál csak egy kicsit kerültél közelebb a csúcshoz, de a küszöböt mindig feljebb és feljebb tornáztam ezzel. Ügyesen átvetted a módszert és hasonlóképp kezdted verni a farkam, és a sorozatok végén rászorítottál az ajkaiddal a makkomra. Már nem is számoltam hányszor értünk el az orgazmus határára és toltuk feljebb az ingerküszöbünket, de érezhetően egyre nagyobb robbanás készülődött ezáltal. Mikor már én sem bírtam tovább, egyszerűen rátapasztottam a nyelvem a csiklódra, és onnantól abba se hagytam a vad ujjazásod, amire te is hasonlóképp reagáltál, csak épp te a nyelveden pihentetted a makkom, és a kézimunkádat gyorsítottad egyre durvábban, pontosan olyan ütemben, ahogy nekem kéne mártogatnom az ujjaimat beléd, a mielőbbi, mindent elsöprő kéj eléréséhez. Az eredmény valami fantasztikus volt: pontosan akkor kezdett az arcomba ömleni a puncidból a nektár, amikor sugárba kezdtem a szádba spriccelni a forró spermám. Lángoló testedet annyira megfeszítette a kéj, hogy csak remegtél és rángatóztál darabosan, tátott szájjal, csukott szemmel ebben a pózban, az egész lényedet átjáró orgazmus hatására, és pár másodpercig mintha máshol jártál volna, teljesen kikapcsoltál és csak átadtad magad az érzésnek. Nem is érdekelt, hogy a farkamtól távolodó fejed miatt, csak az első löket került a szádba, a második már az álladra, a harmadik már a nyakadat súrolta, a negyedik már a melleidet terítette be, és lepattanva róluk természetesen a hasamat is. Közben az én arcom is teljesen elázott a szolidan csordogáló nedvedtől. Amennyit tudtam lenyaltam és lenyeltem rólad, de bőven volt még ami az egész arcomat sikamlóssá tegye, a párnámról nem is beszélve.. nem is hagyom majd az "igazi" nővéreknek, hogy csak úgy lecseréljék, legalább egész kórházi benntartózkodásom alatt érezhetem a kéjbarlangod fenséges illatát.

Miután felocsúdtunk picit, módszeresen letisztogattad magadról a heréim tartalmát, és még egy párszor végighúztad a lucskos puncidat a nyelvemen közben, hol direkt, hol véletlenül, majd az egészet lenyelted és kezdtél előrébb mászni. Ügyesen megfordultál rajtam, és a még félig merev falloszomat hátrébb tolva, elhelyezkedtél rajtam és a kezeimet megfogva a melleidre raktad őket. Tudtad, hogy mennyire hiányoznak, mindig végtelen örömöt jelent számomra ha a cicidet kényeztethetem, és ez most sem volt másképp. Finoman bántam velük, éreztem a pattanásig feszült bimbóidon, hogy mennyire érzékenyek lehetnek most, ezért csak gyengéden cirógattam, simogattam őket, mellbimbóidat csak érintőlegesen izgatva. Megfogtad a ruhácskád széleit és rám hajoltál, hogy ajkammal is érezhessem a feszülő finomságokat, ami még nagyobb élvezetet jelentett számomra. Nyelvemmel köröztem rajtunk, óvatosan szívogattam őket, ízlelgettem, kóstolgattam, teljesen kihasználtam közelségüket, minek hatására a petyhüdté vált szerszámom, újra akcióra kész állapotba került. Mintha megérezted volna, úgy nyúltál hátra érte, és egy elégedett hümmögés után, komótosan megemelted rólam a feneked, hátrébb helyezted, és egy észbontóan heves, nyelves csók után, magadba igazítottad. Nem ültél rá egyből, helyette kicsit eltávolodtál az arcomtól, hogy jól láthassam rajtad, mit vált ki belőled a befogadásom, és szinte összeérő orral, sóhajodat közvetlen közelről érezve, vonásaid változását premier plánból figyelve nézhettem végig minden apró reakciódat, ahogy lassan ráereszkedtél a vastag farkamra.
Annyira jó volt látni, hogy majdnem azonnal elmentem, de szerencsére nem sok esélyem volt erre, egy ilyen intenzív szopás után. Újra megcsókoltalak, ha lehet még szenvedélyesebben, miközben elkezdtél rajtam lovagolni, majd feltoltalak magamról, hogy jól láthassam melleid táncát, ahogy a kőkemény dorongomon ugrálsz, és hátrahajtott fejjel élvezkedsz rajtam. Egyik kezeddel a mellkasomon támaszkodtál, a másikkal pedig a melleidet simogattad, én pedig csak a bársonyos combjaidon parkoltattam a kezem, amik így folyamatosan simogattak téged, és azt se tudtam merre nézzek, mindenhol csak szebbnél szebb jelenetek fogadtak: az arcodon a kéj, a formás kis melleid ütemes ringatózása, a tűzforró, csillogóan nedves puncid, ahogy újra és újra az ágyékomnak csapódik.. csak úgy kapkodtam a tekintetem mindenfelé rajtad, és olyan gyorsan eljutottam a csúcs közelébe, hogy tudtam, itt már nincs mit tenni, menthetetlenül tele fogom pumpálni azt a mézédes barlangod, amit nem is nagyon akartál már hátráltatni. Ahogy megérezted a farkam lüktetését, picit ugyan lassítottál, de csak addig, míg tekintetünk nem találkozott, majd keményen rászorítva a farkamra, ha lehet még durvább tempóban próbáltad kifacsarni belőlem az utolsó cseppet is, érezni akartad ahogy szétspriccel benned a forró ondó, amire már nem is kellett sokat várnod. Testem megfeszült és ürített, hullámokban nyomva beléd a magomat, ami már messze nem volt akkora mennyiség mint az előbb, de ez mit sem vont le számodra élvezeti értékéből. Rám hajoltál és csak ölelkeztünk, lihegve vártuk testünk lecsillapodását, farkam összehúzódását benned, aminek utolsó rándulásai még egy kicsit megborzongattak téged. Egy gyengéd búcsúcsókot követően lekászálódtál rólam, és meglepődve vetted észre, hogy a teremben szinte minden ágyban sátrak képződtek az előadásunk hatására, de erre csak egy végtelenül laza, költői kérdést feltéve, mosolyogva távoztál:

- Ejnye uraim, hát nem alszunk?

fel