A szeretet ereje
Sportingbet Regisztracios Bonusz
Az egész úgy kezdődött, mint egy igazi szerelmi történetben.
A fiú meglátja a lányt, és azonnal beleszeret. Szíve választottja az egyetemi
büfében dolgozik, s hogy minél többet láthassa, annyit tartózkodik ott, amennyit
csak lehet. Sokszor nem is vesz semmit, csak áll és nézi a lányt. A barna haját,
a kecses alakját és azt a kedves mosolyt az arcán, amivel fogadja vevőit. A fiút
Attilának hívják, és végzős az informatika szakon. Anna - a büféslány -
angoltanár végzettséggel dolgozott a büfében. Sajnos nem volt könnyű az
elhelyezkedés. Pályakezdő tanárként csekély eséllyel pályázhatott állásra. De
állandóan nézte az újságok hirdetését, hátha fellel benne egy olyat, amit neki
szántak. Kolléganője felhívta rá a figyelmet, hogy van egy fiú, aki állandóan őt
bámulja. Felfigyelt a fiúra, és egy idő után, már várta mikor jelenik meg. Egy
nap, munka után odaszaladt hozzá Attila, és elhívta egy kávéra. Innen már minden
simán ment. Hamar összejöttek, és néhány hónap múlva összeköltöztek. Boldogok
voltak és nagyon szerelmesek. Miután Attila végzett, szerencsés módon, szinte
rögtön el tudott helyezkedni egy nagy cégnél. Anna dolgai is jól alakultak,
felvették egy általános iskolába. Sokat dolgoztak és küzdöttek, hogy meg tudják
teremteni azt az anyagi hátteret, mely biztosítja nekik a közös jövőt.
Családról, gyerekekről ábrándoztak esténként. Szórakozni nem jártak, moziba is
csak nagyritkán. Anna sokszor késő estig dolgozatot javított, vagy felkészült a
következő napra, és Attilának is sokszor kellett munkát hazavinni. Ezért aztán
volt úgy, hogy még a hétvégék sem voltak szabadok. Mind kevesebb időt töltöttek
együtt. Már majdnem másfél éve éltek így, mikor egy nap Attila azzal jött haza,
hogy a cége megbízta egy nagyon fontos munkával: Ausztriába kell menni méghozzá
közel két hétre! Ez a munkája része, nincs mit tenni, utaznia kell! A fiú
elutazott, s Anna egyedül maradt. Nap, mint nap beszéltek telefonon és
elmondták, hogy mennyire hiányzik nekik a másik. Nehéz napok voltak ezek, Anna
számára, hiszen még soha nem volt ilyen hosszú időre távol szerelmétől.
Egy héttel Attila elutazása után, Anna a könyvtárban összefutott Eszterrel.
Annak idején Eszter Attila osztálytársa volt és jól emlékezett rájuk. Rögtön
beültek az egyik kávézóba, beszélgetni. Eszterből csak úgy ömlött a szó, Anna
nem győzte hallgatni. Mikor végül Anna is szóhoz jutott, elmesélte, hogy
tanárnőként dolgozik egy iskolában, és együtt él Attilával. Már a közös jövőt
tervezik: saját ház, gyerek. stb. Elmesélte, hogy Attila most éppen Ausztriában
van, ott dolgozik, egy projekten. Eszter furcsállón így szólt:
- Ez különös, mert én mintha láttam volna tegnap!
- Biztosan összetévesztetted valakivel! Attila majd csak a jövő héten jön haza
Ausztriából!
- Hát nem is tudom, talán tényleg rosszul láttam! De megesküdnék rá, hogy ő
volt! - mondta magabiztosan Eszter. Anna első pillanatban nem hitte el, de
később kitudja miért kétségek támadtak benne. Egész úton hazáig, azon
töprengett, hogy mi van akkor, ha Eszter jól látta, és Attila nem utazott el
Ausztriába? Mit keres itthon? Ha meg nincs Ausztriában, miért nincs vele?
Kérdések, melyekre nem tudta a választ, és melyek gyötörték egész nap. Rájött,
hogy csak úgy tud megnyugodni, ha utánajár a dolgoknak. Kikereste a
telefonkönyvből a cég számát, ahol Attila dolgozott. A negyedik csöngetésre
vették fel. Egy nő szólt bele:
- Tessék, miben segíthetek? - kérdezte nem túl udvarias hangon.
- Jó napot kívánok, Berecz Anna vagyok. Ez a Bay-tech international?
- Igen. Mit óhajt?
- Farkas Attilával szeretnék beszélni, a barátnője vagyok. - magyarázta, dobogó
szívvel.
- Értem, máris nézem, egy pillanat! - mondta és mellétette egy pillanatra a
kagylót.
- Farkas Attila nincs bent, szabadságon van. - mondta kisvártatva. Anna
megszédült.
- Kérem, nézze meg még egyszer! Nem külföldön van, munkatárgyaláson?
- Nem hölgyem! Akárhogy is nézem, szabadságon van. - szólt türelmetlenül.
- Köszönöm! - hebegte Anna. Letette a kagylót. Remegő lábbal ült le az ágy
szélére. Nagyon úgy nézett ki, hogy Attila becsapta. De miért mondta neki azt,
hogy Ausztriába megy? Hacsak nem azért... De nem, az nem lehet! Akkor tért egy
kicsit magához, mikor a friss szellő fújt be a nyitott ablakon. Mintha a ködöt
fújta volna el a szeme elől. Attila megcsalja! Egy másik nővel múlatja az időt,
miközben neki beadta, hogy dolgozik! Észre se vette, hogy elerednek a könnyei.
Bement dolgozni, de nem tudott a munkájára koncentrálni. Inkább beteget
jelentett és hazament. Csak úgy, ruhástól az ágyba bújt, és addig sírt, míg a
kimerültségtől el nem aludt.
Másnap reggel gyűrötten és sajgó fejjel ébredt. Alvajáróként jött-ment a
lakásban, semmihez sem volt kedve. Elhatározta, hogy amint megjön Attila,
azonnal kérdőre vonja. Tagadni fog, de akkor szemébe vágja, hogy mindent tud! De
hát mi is az, amit tud? Azt, hogy szabadságot vett ki, és nem ment Ausztriába?
Ez nem elég! Esetleg felvethetné, hogy Eszter látta! Na és? Bármilyen kifogást
mondhat! Valami olyat kell mondania, ami elől nem térhet ki! De mi legyen az?
Letusolt, felöltözött és elment bevásárolni. Elhatározta, nem töri magát ezen.
Persze hiába az elhatározás, ha az ember mindenhol boldogan összefonódó párokat
lát az utcán! A szíve facsarodott beléje! Ólomlábon vánszorogtak a napok. Attila
szinte minden este hívta, de ő nem vette fel. Szerda este már nagyon ideges
volt, hogy mi lesz másnap. Vajon mit mond majd? Tagadja, vagy gúnyosan a szemébe
veti majd, hogy ,,Igen megcsaltalak"!
Csütörtök reggel. Korán felkelt, nem bírt volna tovább aludni. Kitakarított és
betett egy adag mosnivalót a gépbe. Ráért, csak 11- kor volt órája. Épp
mosogatott, mikor Attila hazaért.
- Megjöttem! Itthon vagy édes? - kérdezte vidám hangon. Anna kijött a konyhából,
és megállt a fiú előtt.
- Itt vagyok! - szólt halkan.
- Csakhogy látlak! Annyira hiányoztál! Nem vetted fel a telefont, többször is
hívtalak! - sorolta, miközben a lány felé sietett. Át akarta ölelni, de az
elfordult előle - Mi van veled? Nem örülsz, hogy itthon vagyok? - kérdezte
csalódott hangon.
- Elmondanád, hol voltál közel két hétig? - kérdezte szigorúan. Attila most
vette csak észre, hogy valami nagyon nem stimmel.
- Hát Ausztriában a cég...
- Nem! Az igazat akarom tudni!
- De hát ez az igazság! - bizonygatta a férfi.
- Nem! Ez valami álduma, hogy a kis nőcskéddel lehessél!
- Anna neked elment az eszed! Én téged szeretlek, nincs semmiféle nő...
A lány felemelte a kezét, hogy félbeszakítsa a mentegetőzést.
- Kár a gőzért! Eszterrel a múlt héten találkoztam, és ő mondta, hogy látott
téged egy másik nővel! Méghozzá elég intim körülmények között! - hazudta. Nézte
a férfi arcát, és legnagyobb sajnálatára, azt vélte felfedezni rajta, amit nem
akart. Megbánást.
- Kérlek, ne haragudj rám! Én... én csak téged szeretlek! Ő nekem nem jelent
semmit! - hadarta. Közben összeráncolt homlokkal, kezét tördelve próbálta magát
mentegetni. Anna már rég nem hallotta a mondandóját. Hát igaz. Attila megcsalja!
- Hát, ha nem jelent semmit, miért töltöttél vele két hetet? - kérdezte - Menj
el, kérlek! - azzal otthagyta. Végezte tovább a dolgait, könnyein át alig látta,
hogy mit csinál.
Mikor később kijött, Attila már nem volt ott. Elment. Hát eddig tartott a
szerelmük...
Még kétszer találkoztak, mikor Attila a még ottmaradt holmijáért jött. Ekkor
Anna szólhatott volna neki. Mert akkor már sejtette. De nem tartotta
tisztességesnek. Pár napja hányingerre ébredt, és a menstruációja is késett.
Vett hát egy terhességi tesztet, ami pozitív lett. Anna állapotos. Tudta, nem
tartja meg a kicsit. Nem teheti. Egyedülálló anyaként nehéz lenne. Mint neki,
mind a gyereknek. Meg aztán, semmit sem akart Attilából megtartani. Félt attól,
hogy a kicsiről mindig ő jutna az eszébe. A dühe és a sértettsége erősebb volt,
mint az, hogy anya legyen. Felhívta az orvosát, és az adott neki egy időpontot.
Most a rendelőben ült és arra várt, hogy behívják. Nem kellett sokáig
várakoznia, hamarosan kinyílt az ajtó és az asszisztensnő behívta. Komor
hangulatú rendelő fogadta. Rideg eszközök, a nőgyógyászati szék és egy asztal.
Az orvos hellyel kínálta a zaklatott nőt.
- Szóval, Anna, úgy gondolja állapotos. Először megnézem ultrahanggal. Ha
pozitív, megbeszéljük a továbbiakat. Kérem, feküdjön fel oda! - mutatott egy
ágyra a sarokban, amit eddig észre se vett. Az ágy mellett ott állt az
ultrahangos készülék, amivel megnézik valóban állapotos-e? Felfeküdt a
vizsgálathoz, az orvos bekente zselével a hasát és elkezdte a vizsgálatot.
Várakozva figyelte az orvos arcát, aki szinte azonnal így szólt:
- Valóban állapotos! Amint nézem, olyan 10 hetes lehet! Megnézi?
- Nem! - vágta rá határozottan.
- Miért nem? - értetlenkedett az orvos. - Ugye nem akarja elvetetni?
- Nincs más választásom! - mentegetőzött.
- Mindig van más választás! Kérem, jól gondolja meg!
- Meggondoltam! - súgta, és elfordította a fejét.
- Ahogy gondolja! - letörölte a hasát - Adok egy beutalót, amivel fel kell menni
a nőgyógyászatra. A negyediken van. Ott adnak időpontot. - megírta a papírt, és
az ultrahangos felvételekkel együtt átnyújtotta a nőnek. Anna átvette, és
kilépett a rendelőből. Elindult a lift felé, hogy felmenjen a negyedikre.
Megérkezett a lift, beszállt, de zavartságában észre sem vette, hogy nem a
négyes gombot nyomta meg, hanem az ötöst. Kilépett a liftből és elindult a
folyosón. Nézte az összehajtogatott papírlapot a kezében, és lassan ment előre.
Nem nézett semerre, gondolataiba merült. Egy ablaksor mellett haladt el, mikor
gyereksírás ütötte meg a fülét. Odanézett, és nem akart hinni a szemének! Pici
rácsos ágyacskákban, újszülött babák feküdtek. Volt olyan, aki sírt, mások
édesen aludtak. A csecsemő osztályra tévedt. Nézte őket, a piciny kezeket a
ritka hajas buksikat és a vonalnyi szájakat. Nézte, ahogy tisztába teszi
egyiküket az ápolónő, majd visszafekteti a kicsit ágyába. A baba pont az ablak
mellett feküdt. Ránézett! Egyenesen Annára! Majd behunyta a szemét és egy
pillanat múlva már aludt is. Álmában mosolygott. A nő szemében könnyek gyűltek
össze. De most nem a fájdalom miatt, hanem azért mert rádöbbent valamire! Az
egészet azért akarta, mert dühös volt és csalódott. Széthajtotta a papírt és
megnézte az ultrahangos képet. Egy pici emberkét ábrázolt. Kivehető volt
mindene: a fej a test a kicsi végtagok. Kitört belőle a zokogás. Rázta egész
testét, mardosta a lelkét a felismerés.
Ez az ő gyermeke! Egy élő emberi lény! Nem ölheti meg csak azért, mert őt
megsértették!
- Asszonyom! Jól van? - kérdezte aggódva egy nővér.
- Igen, jól vagyok. Most már jól! - felelte. Egy mozdulattal összegyűrte a
beutalót. Letörölte a könnyeit és visszament a lifthez. Megtartotta a babát.
Kislánya lett, akit Kittinek nevezett el. Sokszor eszébe jutott, hogy mi lett
volna akkor, ha nem az ötödikre megy, hanem a negyedikre. Az, hogy ez tévedés
volt, vagy valaki más rendelkezett-e így, már sosem tudjuk meg. Nem is lényeges.
A szeretet ereje mindennél erősebb! Főleg azé a szereteté, amit egy anya tud
érezni gyermeke iránt!