A füttyös
Jó 10 kilométerrel arrébb fedezték fel,
és a panzióval mindössze egy halvány – ráadásul: mesterséges –
kapcsolódási pont kötötte össze, mégis kész tényként kapott szárnyra a
hír.
– A sok ráérő ember…! – bosszankodott a főnök, e hiányos mondatba
belesűrítve összes aggodalmát.
Ugyanaznap délután, amikor megtalálták a hullát – és egy rendőr
fényképet lobogtatott az étteremben, látta-e itt valaki –, néhány órán
belül a vendégek már azt kérdezték, hogy tényleg itt szállt-e meg a
halott.
– Halottakat nem szolgálunk ki! – válaszolta a főnök, de a következő
vendégnél elveszette a türelmét, mert az már nem is érdeklődött, hanem
egyenesen kijelentette, hogy nem szívesen aludna ugyanabban az ágyban,
ahol meggyilkolták a lányt:
– Szerintem nem is engedett volna be az ágyába!
Percekkel később már visszaszívta volna a megjegyzését, mert valaki a
mobiljáról tényként osztotta meg egy közösségi portálon, hogy „a”
prostituált, aki a panzióban „rendelt”, nem fogad már több ügyfelet.
– Sosem láttam még! – csörömpölt a főnök a poharakkal, és valamelyiket
szívesen földhöz vágta volna éppen annak a széke mögött, aki vacsorázás
helyett hibbantságokat netezget.
– Szeretnék elmenni húsz perccel hamarabb! – súgta követelőzve az új
pultos lány.
„Még ez is! – A főnök az ég felé nézett:
– Mi jöhet még?”
– Nem kevés éllel a hangjában kérdezte meg:
– Valami nagyon sürgős lett hirtelen? Végignézett a lány feszes ruhába
bújtatott testén.
– Mivel nem tudsz várni még húsz percet sem?
– Nem szeretném, ha engem is megerőszakolnának – válaszolt a lány.
– Miféle hülyeség ez? Húsz perccel előbb is megerőszakolhatnak, ezen
már nem múlik! Valahol meg van írva, hogy csak munkaidő után van
erőszakolás, aki pedig ellóg, azzal nem történik meg?
– De akkor nem kell 300 métert… a töksötétben… gyalogolnom a
buszmegállóig, hanem az egyik vendéggel bevitetem magam. Azt mondta,
hogy szívesen elvisz, ha 10 óra előtt el tudok menni, és tíztől már
amúgy is Angéla állna be a pultba.
– Feladom – sóhajtott a főnök.
– Az elejét sem értettem, de ez egyre zavarosabb. Ki akar téged
megerőszakolni? – Magában hozzátette: – „…rajtam kívül!”
– A szatír…
– Még jó, hogy nem sorozatgyilkos, és te már tudod, hogy ki lesz a
következő célpontja! Még szerencse, hogy a rendőrség még nem fedezett
fel, mert elvinnének innen tanácsadónak, valami látónak, vagy mi a
francnak, aki már akkor megmondja, ki lesz a következő hulla, amikor
még azt sem tudták megállapítani, ki volt az előző, vagy egyáltalán mi
történt… – Észre sem vette, hogy egy üveg, amit a könyökével meglökött,
fegyelmezett tekebábként, szeszélyes kilengések után talpon maradt.
A lány nem adta olyan könnyen:
– Akkor elmehetek háromnegyed 10 körül?
Valami hörgés-féle volt a válasz, és már csak a főnök széles hátát
látta távolodni az iroda felé.
A panzió felett temérdek csillag gyülekezett, tudomást sem véve a
látóhatár alját percenkét felszántó, gigantikus, néma villámokról.
– Egy, kettő, három… – A főnök többször nekifogott megszámolni a
villámlások és a dörgés között eltelt másodperceket, hogy a
hangsebességet alapul véve következtessen a távolságra, ám hiába várt a
dübörgésre. – Nagyon messze lehet.
Nem akart még lefeküdni. Minden héten bevállalt két-három éjszakát –
mivel olyankor szinte semmi mozgás sincs –, hogy a dolgozóit ne kelljen
túlóráztatnia. Sétálgatott a pöttyös égbolt alatt, a takarékfényre
állított panzió körül. A vacsorázók már régen hazamentek, a két
lefoglalt szobában tartózkodó négy vendég pedig már órákkal korábban
visszavonult, s lekapcsolták a villanyokat is.
A sötét, mozdulatlan bokrokban néha megpillantotta az új pultos lányt,
főleg az arcát és a mellét, mert csak annyit tudott belőle felidézni,
amennyit ismert. Elképzelte még a lányt, ahogy a csípőjét megemelve
lehúzza magáról a bugyit a kocsiban… – mert mérget vett volna rá, hogy
nem csak potyára vállalta fel a fuvart az a vacsoravendég –, de ezt a
képsort nem látta a bokrokon.
– Félreálltak és leszopja! – gondolta bosszúsan, és ezt nem is volt
olyan nehéz képzeletével kivetíteni. – Az a húsos száj!... – és
hangosan káromkodott.
A lány csak úgy beesett a semmiből, senki sem küldte vagy hívta. Azt
mondta, hogy dolgozott már több helyen, és úgy ült le a főnökkel
szemközt, hogy folyamatosan látni engedte a bugyiját. A főnök
gondolkodási időt kért – mondván kiszámolja a műszakbeosztásokat, be
lehetne-e valahová sorolni az új dolgozót –, és egyfolytában a fehér
bugyiról gondolkodott. Másnap, amikor meg akarta mutatni a lánynak a
panzió weblapját, az szótlanul az ölébe ült, és kuncogva bocsátotta be
a mohó kezeket a pólója alá. Azóta semmi. Egy röpke puszin kívül –
„köszi, főnök!” – semmi, még az ölébe sem akart beleülni, amikor
aláírta a papírokat, csak átfordította azokat az asztal túlsófelére.
A raktárból pedig nevetve kiszaladt egy kis markolászás elől.
Nagy csalódás ez, és a sokat megélt férfiember levonta a tanulságot:
szóba se kellett volna addig állni a csajjal, míg önként rá nem hasal
az íróasztalra!
Idegesen rugdosta a kavicsokat, és egy szomorú nóta jutott eszébe.
A rendőrség egy fantomképet mutogatott, s bár a rendőrök szerint nem
biztos, hogy van összefüggés a két ügy között, az „ügy” kifejezésre
mindenki felkapta a fejét. A rajzon szereplő férfiről többen azt
állítják, hogy meztelenül kóborol az erdőben, vagy legalábbis gyorsan
ledobálja a ruháit, ha valakit meglát. Még a prostik is ezt vallották,
pedig számukra nem jelenthet túl nagy meglepetést. Közben fütyül is –
mesélték –, hosszan és hamisan.
Angéla, a pincérnő az elnagyolt portrét forgatta:
– Kellene egy rajz a kolbászáról, azt biztosan jobban megfigyelte
mindenki!
A főnök egy megsemmisítő pillantással nyugtázta a viccet, mert a
hatósággal nem illik humorizálni. Délután ismét csalódott Angélában,
mert megérkezett az új pultos lány, s elkezdtek sugdolózni. Annyi
hallatszott ki a bizalmas eszmecseréből, hogy „ezt inkább nem kellene
elregélni a zsaruknak”.
– Mi vaaan? – fordult a pincérnőjéhez.
– Semmi, főnök. Csak mesélte a kislány, hogy hazafelé megálltak az út
mellett…
„Tudtam!” – gondolta a főnök.
– …és valaki csörtetett ki a bokrokból – folytatta Angéla.
– Akkor nem is volt semmi ketymety? – szólalt meg Andor, a pincér a
pult túloldaláról.
– Nem vagytok normálisak, nem vicc az ilyesmi! – okította beosztottjait
a főnök.
– Lehet, hogy állat volt… lehetett az is… – bizonytalankodott a
pultoslány.
– De az előbb azt állítottad, hogy egy meztelen pasit láttál! És
mielőtt átgázolt a bokrokon, fütyülést hallottál! – támadt rá Angéla.
– Akkor most melyik? Fütyülő, meztelen vaddisznó?
– Jól van, úgy be voltam tojva, hogy azt is elhittem volna, ha mamutot
látok.
– Nem csodálom – bólogatott Andor.
– De mondd csak…!
A főnök kavargó gondolataival elsétált a pulttól. Rövid idő múlva a
pultoslány utána sündörgött:
– Angéla javasolta, hogy kérdezzem meg, itt aludhatnék-e néhány napig…
– Egyik faházban, mert fent tele leszünk, de te fogsz takarítani magad
után.
– Köszi, főnök! – csillogott a lány, de még csak egy puszit se dobott,
elszaladt.
Nehezen akart befejeződni az esti nyüzsgés. Az utolsó vendégeket Andor
már egedül szolgálta ki, a pultnál is átvette a frontot, a pincérnő
hazament. A szobákat foglalók lassan elvonultak, a pultoslány is
felmarkolt egy kulcsot.
Csak a főnök téblábolt még a konyhaablak körül, mintha nélküle nem
tudnának véget vetni a napnak. Nézte az üres asztalokat, majd beköszönt
a konyhába, intett Andornak, s amikor a pincér hátrament az üres
üvegekkel, észrevétlenül kiosont az oldalajtón. Beült a kocsiba,
indított, de nem az országúra kanyarodott, hanem a faházak közé.
Megállt a takarásukban.
A közelben tücskök garázdálkodtak, elnyomták a kocsiajtó visszafojtott
csukódását. Csillagok hada torpant meg évmilliárdos száguldásában, és
bámulták a lábujjhegyen osonó panziótulajdonost.
Azt a bizonyos házikót csend borította.
– Még tévét se néz? – csodálkozott a férfi, mert tervei szerint ébren
kellene találnia a lányt. – A szopósszájú! – Délután még sikerült
elcsípnie egy mondatfoszlányt, amiből kiderült, hogy a riadalom
ellenére mégis történt „valami” abban a kocsiban. – Tán csak nem
menetközben? Mégsem volt olyan nagyon megijedve! – bosszankodott,
közben elfeledkezett az óvatosságról, és talpa alatt hatalmasat
reccsent egy száraz gally.
Elővette a zsebéből a pótkulcsot, kitapogatta a rést… és morogva
káromkodott. A pultoslány belülről a zárban hagyta a kulcsot!
Felnézett a fénylő pöttyökre, merészel-e valamelyikük röhögni…
– De béna vagyok! Azt az idegent egy autókázás közben leszopta, én meg
itt állok, mint egy rakás szerencsétlenség már negyedik vagy ötödik
napja, és sehol semmi. – Belerúgott volna az ajtóba, de attól csak még
jobban bezárkózik.
– A szopósszájú! – Inkább valami apró nesz, amire felfigyel bentről,
vagy legalább kiderül, hogy alszik-e, és akkor lehetne mondani, hogy
csak… igen, csak meg akarta nézni, hogy minden rendben van-e, esetleg
megihatnának együtt valamit… A főnök körmével megkocogtatta a masszív
ajtót, lenyomta a kilincset… és az feltárult előtte.
Egy pillanaton belül ott állt a sötét házikóban. – Elfelejtette
bezárni, ez ám a mázli!
Pontosan tudta, hogy mi merrefelé található, nem lökött fel semmit,
megtorpant az ágy lábrészénél. – A másik vége jobban érdekel, bár innen
is elindulhatunk… – mosolygott a sűrű feketeségben. Kitapogatta a
vékony takaró szélét, és elkezdte felhajtani egészen addig, míg
megtalálta a lány behajlított lábát. – Máris a térdénél járok, halad
ez! – Megérintette a selymes combot, s elégedetten állapította meg,
hogy nem kell pizsamával és hasonlóval bajlódni. – El ne kiabáljam idő
előtt, mert bugyi még lehet. – Észrevette, hogy izgalmában túl hangosan
veszi a levegőt. – Mindegy, a bugyit szeretem lehúzni!
A comb sehogy sem akart befejeződni, ám végre tenyerével megérinthette
a lány feszülő fenekét. – Álmában is milyen feszes! Jó bőr a
szopósszájú! – Felült az ágyra, s bár nem akarta még az alvót
felébreszteni, bátrabban mozgott. – Elég lesz akkor, ha már benned a
farkam! – súgta hangtalanul. Lehántotta a takarót, s tapintással
futólag ellenőrizte, hogy maradt-e még valami levetnivaló. Szeretett
volna villanyt kapcsolni, és világoson nézni a meztelen lányt, mégsem
kockáztatta meg. Felállt, és belebámulva a sötétségbe, levetkőzött.
Hallott közben egy elnyújtott mocorgást. – Magára húzta a takarót? –
Szűkösen fért el a lány mellett, melegségéhez lapulva. Intenzíven
simogatta a hozzáférhető mellét, ismerős terepen járt. Benyúlt a lába
közé, majd türelmetlenül igazgatni kezdte a női testet, mert ebben a
helyzetben nehéz lett volna hozzáférni.
Végtelennek tűnő küzdelem után a pultoslány a hátán feküdt, térdei
enyhén felhúzva, alig igényelt már további helyezgetést. – Jöhet a
beléhelyezés! – vigyorgott a főnök. Régen nem érezte már ennyire
keménynek a szerszámát, s úgy gondolta, ezt a lánnyal is tudatni
kellene. Óvatosan felcsúszott a fejéhez, és makkját a lányajkakhoz
illesztette… Hangtalanul káromkodott. – A nyomi szexfilmekben bezzeg
minden csaj szopik álmában! – A lány nemcsak a száját nem nyitotta ki,
de a fejét is elfordította. – Lássuk a másik végét! – Szélesebbre tárta
a combokat, és megnyalintotta a bejáratot. A punci meleg és bársonyos.
Nem akarta tovább húzni az időt, mert inkább olyankor bukjon le, amikor
már javában tömködi, mintsem már a felesleges előkészületeknél. A főnök
a tettek emberének tartotta magát, ennek megfelelően ráereszkedett a
lányra, marokra fogva falloszát, a merev rúddal körözött a nyílás
körül, pontosan odaillesztette, ahová a következő pillanatban, minden
nehézség nélkül betolta. Mint a méhecske, belevágta a fullánkját, és
nem volt benne biztos, hogy mostanában ki szeretné húzni. Lassú
mozdulatokkal élvezte a merülést.
Úgy gondolta, hogy ez egyszerűen jár neki. Már legalább négy napja
járna. Gondolt még sok másra is csapongva, és csak magával, saját
élvezetével foglalkozva, mind keményebb lökések közepette észre sem
vette, hogy a lány feje ütemesen kopog az ágy végéhez.
– Ki vagy? – kérdezte nyöszörögve a pultoslány.
– Pszt! – Még mindig gyorsult a tempó, belevitte négy nap várakozását
és sóvárgását. Hátán vízcseppek kerekedtek, rátapadt a lány omlós
ajkára, és utolsó, kétségbeesett remegéssel kiürítette nedveit.
Lihegve-szuszogva, teljes súlyával feküdt a lányon, percekig figyelte,
ahogy pénisze visszavonulót fújva, lassacskán kicsúszik a ráfonódó
punciból, ám lábak és karok liánként fogták még vissza.
– Ki vagy? – kérdezte megint a lány.
– Jóbarát... – vigyorgott.
– Holnap is eljövök hozzád.
Kibontakozott az ölelésből, elégedett lassúsággal felöltözött, s ha
lehetséges, még csendesebben távozott, mint ahogy korábban beosont.
A parkolóban már a győztes fölényével rugdosta a kavicsot, és
legszívesebben az égig kiáltotta volna örömét.
– Főnök, azt üzenték a rendőrök, hogy megnyugtathatjuk a vendégeinket,
mert nem történt gyilkosság. A csajszi csak túl sok tablettát vett be
alkohollal. Mit mondjak a vendégeknek?
– Semmit. Kell nekik egy kis izgalom – válaszolt a főnök.
– Az ám! – helyeselt Angéla. – A 3-asból a nénikék az éjjel fütyülést
hallottak, azt mondják, hogy dallam nélkül, hosszan, nem is mertek
elaludni, és biztos a szatír volt, úgyhogy maradnak még egy napig.
– Nekik már csak a szél fütyül a lábuk között… – jegyezte meg Andor, a
pincér.
– Nem hülyeség ám! – vette védelmébe az idős hölgyeket a pincérnő. – A
kislány is hallotta a fütyülést. – Fejével a pultoslány felé bökött. –
És éppen ugyanígy mesélte: hosszú és dallamtalan, vagy inkább hamis…
– Nincs kedvetek inkább a vendégekkel foglalkozni? – morgott rájuk a
főnök.
– Vagy küldjük őket haza?
Egy percre elcsendesedtek.
– Tegnap is hallottam… – mondta durcásan a pultoslány.
– De hisz’ tegnap nem is vitt be senki az erdőbe! – legyintett Angéla,
és látszott rajta, hogy már nem érdekli a téma, különben is: ott áll a
főnök hallótávolságon belül.
– Nem az erdőben fütyült, hanem itt, valahol a közelben. Tisztán
hallottam…
– Ez jó! Tisztán hallani hamis fütyülést?!
Egy egész busznyi vendég árasztotta el az éttermet, ezért nem maradt
idő tisztázni a szatír fütyülését, ám másfél óra múlva a pultoslány
újra előhozakodott a kérdéssel:
– Gondolod, hogy ugyanaz a pasi fütyülget minden éjjel?
Angéla elképedve meredt rá:
– Téged ennyire izgat? Mert nekem marhára mindegy!
– Az éjjel bejött hozzám…
– Most mesélsz vagy hülyítesz? Nem érek én rá ilyenekre!
– Mondom, hogy bejött hozzám. Azt hittem, hogy az a pasi, tudod, a
tegnapelőtti vendég, aki hazavitt. De nem kapcsolt villanyt, és nem
akart megszólalni. Aztán, amikor elment, akkor fütyült.
– Az „elment” azt jelenti nálad, hogy megkefélt?
– Azt is…
Elhallgatott, mert közeledett a főnök. Angéla azonban ezek után már nem
eresztette el a témát:
– Szóval bebújt az ágyadba a füttyös, pik-pakk, aztán elment így is,
úgy is, majd fütyörészett a faház mellett?
A főnök már éppen rendre akarta utasítani a lányokat, amikor
meghallotta a csendes választ:
– Aztán visszajött. – A pultoslány kicsit zavarban volt.
– Újra pik-pakk? – nevetett Angéla.
– És megint csak nem mondott semmit?
– Várj…! Először azt mondta, hogy ő egy barát, amikor meg megint… akkor
azt súgta a fülembe, jó kis pinám van.
A főnök úgy tett, mintha nem hallaná, és elgondolkodva arrébb sétált. –
„Mi az, hogy visszament? Bolond ez a lány, összevissza fantáziál!” – A
folytatást már tényleg nem hallotta:
– Két gyors menet, és közte egy fütyülés? Gyakran vannak lázálmaid?
– Nem álmodtam… Azt még talán, hogy a számhoz nyomta a farkát, de a
többit nem álmodtam. Arra ébredtem, hogy őrülten tömköd, kopogott a
fejem az ágy végéhez.
– Nem finomkodott!
– Azért sem álmodhattam, mert annyi… tudod mit… belém nyomott, mintha
egy focicsapattal lettem volna…. ja, és azt mondta mind a kétszer, hogy
újra el fog jönni hozzám….
Elcsendesedett a panzió, a csillagok magukra húzták a felhőket.
Andor, a pincér szándékosan húzta az időt, megvárva, hogy a panzió
tulajdonosa végre eltűnjön a színről. Gondolta, hogy a főnök nem megy
még haza, ravaszkodik. Máskor is megfigyelte már, hogy kilép az
épületből, aztán meg leskelődik, hogy a villanyokat lekapcsolgatják-e
odabent… meg még ki tudja, mit ellenőrizget titokban.
Tegnap is – Andor megleste – csak arrébb gurult a kocsival, és jó
félóra múltán ült be végre, fütyörészve, addig kukucskált valahonnan.
Arra nem gondol, hogy egy pincérnek is van annyi esze, mint egy
főnöknek?
A pincér meghúzódott egy sötét szögletben, s ott várta, hogy a főnök
megunja a leskelődést, hirtelen előkerüljön valamerről, hosszú,
dallamtalan, nyikorgásszerű fütyülésével, és végre valahára tiszta
legyen a levegő. Mert Andor ma megint be akar nyomulni a kis
pultoslányhoz, aki biztosan ma is hajlandó lesz tíz percre, egyetlen
szó nélkül széttenni a lábát…