Ahol elkezdődött ott....

Sportingbet Regisztracios Bonusz

Ezután az élmény után ahányszor csak átmentem a ligeten, mindig furcsa bizsergető érzés kerített hatalmába. Ettől függetlenül a következő"élményem" nem oda datálódik. Abban az időben a Széchenyi fürdő gőz része még nem volt koedukált. Csak kötényesnek hívták mivel egy kis köténykét adtak amit magunk elé kellett, lehetett kötni.
Zömmel középkorú vagy idősebb emberek úszkáltak a vízben, a medencében. Ahogy a medence pereménél beszélgettem egy barátommal, amikor mellénk sodródott egy férfi s látszólagos semmitmondóan mozgatta a vizet a kezével. Ennek hatására a kis lepedőcske fel fel libbent s a víz alatt, láthatóvá tette a farkamat. Ahogy terelgette a vizet egyre jobban izgatta a víz a farkamat s az kissé megmerevedett. Ekkor mintegy óvatlanul odanyúlt a kezével. Ellöktem magam a faltól s elúsztam onnan.
Láttam kimegy a medencéből s a szauna gőzbe bemegy. Tovább úszkáltam s mikor láttam kijött akkor kimentem a vízből s a gőzbe mentem. Bent alig lehetett látni a sűrű gőztől. Kellemes kamilla illat terjengett. Hosszában s a szemközti falnál emeletes ülőpadok voltak. A szemközti ülőpadra ültem mivel ott senki nem volt. Majd kicsivel később lefeküdtem hasra a padon s élveztem a gőz áldását. Ahogy ott feküdtem éreztem, hogy a pad résein keresztül ami kb 6-7 cm volt, valaki alulról piszkálni kezdi az alám terített kendőt. //Ezt láttam igy ültek a padokon vagy feküdtek//Egyre jobban birizgált majd eltolva a kendőt a farkamat kezdte piszkálni mindaddig míg a pad résén keresztül le nem húzta. Hagytam mert kellemes volt. Ám ekkor éreztem egy száj öleli körbe s szopni kezdte. Fejemet a karjaimba fúrtam s átadtam magam az élvezetnek. Furcsa volt de a meleg gőz meg a helyzet igazán pikáns volt. Mielőtt elélveztem volna felemelkedtem s a gőz melletti kis medence hideg vizébe léptem s alámerültem. Le is lankadtam, bizony kissé szégyelltem magam de nagyon izgató volt. Legfőképp, hogy nem tudtam, tudhattam ki volt az. Ahogy lehiggadtam újra visszaléptem a gőzbe de ekkor sokan voltak így kijöttem. Láttam mennek az akciók, ebből gondoltam nem volt véletlen ami történt. Vagy félórát úszkáltam a medencében ami alatt elég sokszor "véletlenül" megérintettek itt-ott. Újra bementem a gőzbe s nem láttam bent senkit. Ugyanoda lefeküdtem a padra de a kendőt nem tettem magam alá, hanem a fenekemre terítettem. Nem sokáig heverésztem amikor újfent éreztem a piszkálgatást. Kissé megemeltem a fenekem s most már magam engedtem le a farkam a résen. S egy száj egyből megtalálta. Nem kapkodott komótosan játszadozott vele. Ahogy ez ment azt éreztem leült valaki a padra mellém s először óvatosan majd határozottan simogatni masszírozni kezdte a combom, majd a fenekem. Lassan elkezdte a lábaimat széjjel húzni. S mikor széttárta, az ujját amely síkos volt határozottan betolta a fenekembe. Hirtelen forróság futott rajtam keresztül az addig is forró légkörben. Tolta húzta az ujját, közben alulról ütemesen szoptak.

Egyre jobban felizgultam . Remegett mindenem de nagyon jó volt. Ekkor kivette az ujját s éreztem egy borostás arc feszül a fenekemnek s kezével széthúzva a farpofáimat belenyal a lukamba. Azt hittem megöl a légszomj. De sokat nem töprenghettem mert a következő pillanatban megemelt a csípőmnél kissé. Ezáltal a farkam kicsusszant a pad alatt lévő szájából, s már a lábaim közt is volt az ujjazó farka. Nem tétovázott, a síkosító megtette hatását, határozottan betolta. Nem erőszakosan de határozottan. Kapkodtam a levegőt de már mozgott is bennem. Aki a pad alatt volt //valószínüleg// már a hasam alatt sertepertélt s míg ütemesen dugtak szopott rendületlenül. Ahogy belém élvezett a mögöttem lévő szinte abban a pillanatban élveztem el én is. Kicsúszott belőlem s ellépett. De aki szopott az nem engedett. Utolsó cseppig kiszopott.
Szinte kiszáradva feküdtem újra a padra, gondolván már nincs mit"elvenni tőlem", de tévedtem. Pár perc múlva újfent éreztem a motoszkálást s láss csodát merevedett a farkam. De a cél nem ez volt. Már ismerősnek tűnt a tétova matatás a combjaimon a fenekemen a simogatás, az eltévedt ujjak játéka. Négykézlábra emelkedtem, hogy felálljak s leszálljak a padról, de ekkor egy farok nyomult a szám elé s bökdösni kezdte az arcom. Félig támaszkodva kézbe vettem s bátortalan húzogatások után a számhoz vettem. Érdekes íze volt s azt tettem amit nekem tettek. Gondoltam ennyi de nem így lett. Egyre ütemesebben mozgatta a számba, közben pedig mivel szinte fel volt kínálva a fenekem, került aki bepróbálkozott. Be is tette és én szoptam s dugtak egy időben. Majd éreztem az azóta oly ismerős apró utánozhatatlan rángásokat a comb és a láb felületén és beleélveztek a számba. Kesernyés furcsa izt éreztem. Kiköptem egy pillanatra öklendeztem volna, de ekkor a mögöttem lévő is elélvezett. Másodszor löktek tele, ahogy szokták mondani. Ekkor már tényleg felálltam s láttam nemigen voltunk egyedül. Ahogy mentem, osontam kifelé sok kéz végig simított. Lezuhanyoztam felöltöztem s kijöttem a fürdőből . Odakint verőfényes napsütés és kielégült érzés fogadott. Kár, hogy ez a ""kötényes hamar megszűnt. De lett helyette másik. Ami egy másik story kezdete

fel