Az elhanyagolt mami

Pasizási tanácsok

Történt egyszer, hogy a párom nappalos műszakját töltötte, én pedig reggel mentem haza. A napot a nagy semmit tevésnek szántam. Iszogattam magamban. Délelőtt kopogtak. Ajtónyitás után láttam meg Katit. Beinvitáltam, leültettem, itallal kínáltam, majd beszélgetni kezdtünk. Elmondta gondját, baját, hogy a férje ismét berúgott, ezért neki nincs otthon maradása.
Vigasztaltam, próbáltam lelket önteni bele, de az alkohol kezdte meghozni a hatását. Hamarosan szóba került a szex. Elmesélte, hogy az utolsó szexuális élménye több mint egy éve volt, akkor is az ujjaival. Csak csendben néztem míg ő beszélt, és eszembe jutott, hogy jó volna megbaszni őt! Mint említettem 57 éves, rövid szőke hajú, kék szemekkel, hatalmas mellekkel. Egyik italt ittuk a másik után. Egyre sűrűbben simítottam végig rajta kezem, amit egyáltalán nem bánt, majd masszírozni kezdtem a nyakát, és a vállát.
Ahogy egyre jobban belemelegedtünk, lassan a melleire csempésztem a kezeimet. Az arcával a karomat simogatta, majd megfordult, és szájával a farkamat kezdte dörzsölni a nadrágomon keresztül. Ez nagyon jól esett, nem is tudtam magam sokáig türtőztetni.
Felállítottam, lassan a háló felé indultunk, közben, megszabadultunk ruháinktól. Megvadított a csupasz pinája. Az ágy szélére ültettem, elé térdeltem, lábait széttettem, majd felemeltem, és a levegőben tartottam őket, és óvatosan a csiklójához érintettem a nyelvem. Már nagyon be voltam indulva, szóval nem hagyhattam ki. Egyre vadabbul nyaltam a csupasz pináját, majd belevettem a kényeztetésbe a segglyukát is. Már mikor teljesen lucskos volt a pinája, csak a seggével törődtem, amit nagy nyögésekkel díjazott! Ekkor faszomat tövig nyomtam a pinájába, keményen baszni kezdtem. kép2 perc sem kellett, és elélvezett. Nagyot sikított, pinája pedig szorította a faszomat. Megvártam míg megnyugszik. Ekkor feldobta, hogy mi lenne, ha ha a seggét használnánk. Nagy örömmel vettem a kérését, rögtön visszatértem, és kényeztetni kezdtem a hátsó bejáratot. Kezdésként csak 1 ujjamat dugtam a lyukába, és be-ki kezdtem mozgatni, nagyon élvezte, csípőből mozgott hozzá. Ezen felbuzdulva még egy ujjam merészkedett be, ami meghozta a sikert. Kati nagyokat sóhajtozott, és mozgott ujjaimon. Elérkezettnek láttam az időt, ezért makkomat egy kis testápolóval gyorsan bekentem, majd odatettem a seggéhez, lassan mozgatni kezdtem, ő hanyatt feküdt, nagyokat sóhajtozott, közben tépni kezdte a ágyhuzatot.
Egyre jobban akarta, "dugjál még, basszál szét" biztatásokkal kért, és én keményebben dugtam a seggét, ami nagyon izgatott, és nagyon élveztem, és Kati is, mivel pillanatok múlta elélvezett. Hagytam pihenni picit, majd hasra fordítottam, és kértem, hogy csússzon lejjebb az ágy szélére, be egészen a csípőjéig. Mögé guggoltam, farpofáit széthúztam, kezeit odatettem, így tudta tovább így tartani, majd faszomat keményen a seggébe toltam. Ekkor szinte hörgő hangot adott ki, de élvezte, ahogy baszni kezdtem. Kati nagyokat nyögött, sikoltozott. Keményen, majdhogynem vadul, erőből dugtam, míg el nem élvezett. Majd az ágy szélére ültettem, megcsókoltam, majd farkamat a szájába tettem, Kati szopni kezdte, majd lassan mozgatni kezdtem a csípőmet.
Nagyon jó volt, élveztem a bő nyálas szopást. Kis idő múlva belekapaszkodtam a hajába, és baszni kezdtem a száját.
Pár alkalommal kicsit mélyebbre ment a faszom a kelleténél, de ő nem bánta. Ezen fellelkesülve addig toltam a faszom a szájába, amíg Kati bírta, majd így basztam tovább a száját, amíg éreztem, hogy el fogok élvezni.
Ekkor csak a makkomat hagytam a szájában, és finoman mozogtam benne, amíg bele nem élveztem a szájába. Nagy adag spermát engedtem bele. Nem vettem ki mindaddig amíg az pulzált. Ezután Kati megforgatta a szájában, majd az egészet lenyelte. Még egy kicsit szopattam utána, megpofoztam fasszal. Aztán felöltöztünk, majd folytattuk a beszélgetést, és az italozást órákig. Napok múlva elmondta, hogy még mindig sajog a segge, de sosem felejti el ezt az élmény. Ahogyan én sem.
Remélem, megbaszhatom még párszor.

Csajozási tanácsok

fel