Balázs és Kedvese

Sportingbet Regisztracios Bonusz

A lány úgy indult el a randira, ahogy eddig bármikor. Nem készült éjszakázásra. A sors úgy hozta, hogy az estét a barátjánál töltötte. Soha nem aludta még együtt, sőt még le se feküdtek. Az este folyamán, annyira jól érezték magukat, hogy elfelejtkeztek az időről. A barátja, Balázs fölhívta magához, feltéve, hogy a szülők is beleegyeznek. Egy hosszabbra nyúlt telefonálás után, sikerként könyvelhették el, hogy az este az övéké.
- De nekem nincs miben aludnom. - aggodalmaskodott álszentül a lány.
- Nem is baj, van egy meglepetésem. - válaszolt meglepetést okozva Balázs.
Ezzel mentek fel az emeleti lakásba. Éjfél után értek fel.
- Hozok neked törölközőt. - tűnt el a nagyszobában.
- Rendben. - pakolt le a lány az ebédlőben.
- Fehér jó lesz? - nem várt választ, hozott egy nagyobb törölközőt.
- Tessék! - nyújtotta át.
- Köszönöm. - vette el.
Balázs kihasználta az alkalmat és magához húzta a lányt. Megcsókolta. Igyekezett minden szenvedélyét bele adni. A lány érezte és tetszett neki, viszonozta az érzést.
- Menj te először, addig megcsinálom az ágyat. - jelezte, a fejével a szobáját a fiú.
- Nem jössz velem? - csalódottságot nem lehetett érezni a lány hangjából.
- Megyek utánad. Sietek. - mosolygott rá Balázs, majd szájon puszilta - Mindent megtalálsz bent. - szólt a távozó lány után.
Balázs kihúzta és megvetette az ágyat. Két takarót és két párnát vett ki az ágyából. Gyorsan felhúzott rá, egy huzatot a másik ágyneműre. Eligazította, majd sietve távozott a lány után.
Kopogott. Zuhannyal lett vizes, ahogy kinyitotta az ajtót. A lány felnevetett. Balázst megbabonázta a nevető lány látványa. Feltűzött szőkés haja, arányos teste, formás hátsója, teljesen elkápráztatta. Nem érdekelte, hogy vizes lett, jót nevetett ő is. Oda lépett a szerelméhez átölelte és hosszan megcsókolta. A vizes testen végig csúsztatta a kezét, fentről lefelé. Egészen a fenekéig, ahol azt jól erősebben megfogta, miközben a nyakát finoman harapdálta. Ezt pár percig folytatták, közben a zuhanyfej hol ide, hol oda vándorolt a két test között. A lány kihúzta a fiú pólóját, ezzel jelezte, hogy szeretné, ha levetkőzne. Balázs engedelmeskedett. Gyorsan ledobta magáról az összes vizes ruhát. Belépett a kádba a lány mellé. Csókolgatták, simogatták egymást.
- Én végeztem, jó? - lépett ki a kádból a lány.
- Hát jó. - nézett vágyakozóan a lány után.
Megtörölközött, miközben a fiú őt nézte. Zavartan mosolygott, amikor a fiúra nézett.
- Fürödj! - fordult el és csavarta be magát a törölközőbe.
- Túl nagyot hoztam. - jegyezte meg, mikor látta, hogy a lánynak sikerült teljesen eltakarnia magát.
- Nem is. - nyújtotta ki egy kicsit a nyelvét.
- Várj meg az ágyban, - tartott egy kis hatásszünetet - viszek be egy meglepetést neked. - fejezte be a mondatát, közben széles mosolyt varázsolt az arcára.
- Úgy lesz. - ment ki a fürdőből.
Térdei közé ült le, a takaróba burkolta be magát. A telefonján SMS-t írt a barátnőjének. Válasz SMS-t is megírta, mire Balázs megjelent az ajtóban. A törölközője ugyan takarta, de rendesen látszódott az izgalma. A lány nem szólt semmit. Érdekelte, hogy mit tart Balázs a kezében.
- Tessék. Ezt vettem neked, nem rég. - nyújtotta át, várva, hogy előre hajoljon érte - Nem most akartam oda adni, de ez a legjobb alakalom most. - csodálta a lány meztelen vállát, ahogy a haja a ráesett.
- Mi ez? - nyúlt érte, de nem mozdult meg.
- Akár alvós ruha is lehet. - mosolygott a lányra, közben feltérdelt az ágyra.
Egy kivételéve lerakta. Egy vékony, rózsaszín színű pántos fekte felsőt tartott a kezében. A póló alján 3 kisebb rózsaszín színű szívecske volt felvarrva.
- Tetszik? - kérdezte kicsit félénken a fiú.
- Igen, szivecskés. - mosolygott vissza a lány.
- Szerinted jó rám? - nézett kérdőn Balázsra.
- Nagyon remélem. - adta oda a lánynak.
- Hozzátartozik ez a bugyi is. - emelte fel a hasonló színpáros francia bugyit.
- De jó. - jegyezte meg boldogan a lány.
Kibontotta magát felül a takaróból, és felvette gyorsan a felsőt. Balázsnak alig maradt ideje gyönyörködni a lányba, mert kikapták a kezéből az alsót.
- Jó lesz. - állt fel az ágyon.
- Jól áll rajtad. - egyenesedett fel a fiú, átkarolta a lány derekát.
A lány Balázs hajába túrt két kézzel. A fiú lassan megdöntötte. Érezte, mit szeretne Balázs, ezért lassan leguggolt, majd eldőlt az ágyon. Balázs végig puszilta a hasát, egészen addig, amíg az új felső hagyta. Utána visszafordult, de ott nem állt meg a bugyinál. A bugyin keresztül végigpuszilta. Nem érzett ellenkezést, ezért a bugyit oldalról lassan lehúzta. Simogatni kezdte a belső combját. Benedvesítette az ujját a szemérem ajkai között, majd óvatosan a csiklót is megérintette. A lány halkan felnyögött. Ezért Balázs feljebb ült a kezét, lent hagyta, simogatta tovább a keményedő csiklót. Megcsókolta, érezte, hogy a lány nehezen kap levegőt. Ezért az ujját, bedugta egészen mélyre. A lány erősebb levegőt akart venni, de a fiú ott tartotta a száját. Megismételte még egyszer. Elengedte és jobban koncentrált a kezére. Nem tétlenkedett, kezével kihámozta Balázs igen meredező férfiasságát, és kezébe fogta. A fiú megérezte, hogy a lány mit tesz, és ezért a lány nyakát kapta el a szájával. Gyengéden megharapta. Lány kiengedte a kezéből a fiút, és menekülni próbált a sok jóból. Ezért ráfordult a fiúra, akinek így választania kellett: vagy a szájával, vagy az ujjával kényezteti tovább. Balázs a nyakat választotta, hagyta, hogy a lány ráforduljon. Kezével a felső szélét kereste, hogy lehúzza róla. Rájött, hogy el kell engednie a lány nyakát. Megtette. A lány félig felült és engedte, hogy lehúzzák róla a felsőt. A felbukkanó melleket Balázs vette célba. Nyelvének a hegyével a mellbimbókkal játszott, hol az egyikkel, hol a másikkal. A lány úgy helyezkedett, hogy a Balázs férfiasságára majdnem ráüljön. A nedves szemérem ajkai közé fogta, úgy mozgatta magát rajta. Érezni akarta, hogy a merev pénisz feszül alatta. Felegyenesedett, ezzel elvéve Balázs játékát. Nem kesergett semeddig se, a jobb kezével a csiklót próbálta izgatni, miközben a bal kezével a meztelen feneket simogatta. Gyorsabban mozgott, mert élvezte, érezni kezdte a bizsergést, amit orgazmus előtt érzett. Balázsnak nem jutott hely, a csikló körül, helyette a kezével gyúrogatta a bal mellét kedvesének. Másik kezével is a mellét fogta inkább. Érezte, ahogy nem csak a tempó gyorsul, hanem a szívverése is a lánynak. A gondolat jobban felizgatta őt is, tudta, hogy nem bírja már sokáig. Jobban szerette volna, hogy előbb a lány élvezzen el. Próbált másra is gondolni, de a lány apró nyögései nem hagyták nyugodni. A merev mellbimbókon játszott az ujjai hegyével. Tetszett neki, hogy peckesen állnak. Pár pillanatig lekötötte a figyelmét, ezzel időt nyert saját magának. Azonban, a lány már olyan gyorsan mozgott, hogy a sebességet nem bírta tovább. De ő se, a lábával összezárt. Az izmai megfeszültek, a levegőt darabosan vette. Érezte Balázs is az oldalán. A fiú a mellkasához húzta a lányt, aki ráhajolt. Ezzel pedig elérve, hogy a fiú is elélvezzen. A hasuk között terült el a meleg, fehér nedű. Nem törődtek vele, csak egymással. Csókolóztak, míg mindketten megnyugodtak.
- Újra kell fürödnünk. - húzta végig az ujját Balázs arcán.
- Lehet róla szó. - nevette el magát a fiú.
- Külön-külön. - nyomatékosítás kedvéért mellkason bökte Balázst, majd magára mutatott.
- Nem-nem. Együtt megyünk! - ölelte át a lányt.
- Akkor menjünk.
Elmentek együtt újra a fürdőszobába. Nem együtt fürödtek, Balázs bevitte mindkettőjük törölközőjét. Utána ismét az ágyba bújtak, de immár felöltözve. Kedvesén az új ruhája, Balázson egy bokszer alsó. Bekapcsolták a tévét, hogy azon aludjanak el. Balázs mellkasának dőlt, Balázs átkarolta. Simogatta kedvese hasát és karját, míg el nem aludtak.

fel