Csábítás avagy a festőművész karjaiban
Egy tűzforró nyári napon fedeztem fel újból Budapestet, s igyekeztem eljutni a
galéria és alkotóterem helyszínére. A nagyvárosi rengetegben rendesen
eltévedtem, bolyongtam a különböző házszámokat figyelve. Már végképp feladtam,
hogy időben odataláljak, mikor az utcasarkon valaki egy hatalmas "Hellóval!"
üdvözölt.
Kedvenc festőmbe botlottam, mire észbe kaptam, már adott egy hatalmas puszit,
zavarba ejtően bámulta a nyakamat és dekoltázsomat közben.
Az alkotómunkánk és a tanulás pontosan, időben kezdődött. A színek keveréséről,
a papírok minőségéről tanultunk, minden szakmai részletre kitért. Viszont
hiányoltam a kettőnk közötti izzást és megszokott flörtöt.
Néha egymáshoz ért a kezünk, egybefonódott a tekintetünk egy-egy pillanatra
(tudtam, hogy ezt szereti), de ennél több sajnos nem történt.
Az óra után együtt indultunk haza egy darabon, szakmai dolgokról, régen tanult
technikákról beszéltünk. Régi bulikról is szó esett, majd hirtelen flörtbe és
bókokba váltott át. "Csinos vagy!"- mondta, zavarba jöttem, de láthatóan jól
esett a dicséret, főleg, hogy mennyire megbámult az átlátszó fekete mini
ruhámban.
Az óráról és a művészetek fontosságáról beszélgettünk, de a tekintetét mindvégig
a nyakamon, számon éreztem, majd pedig egyre közeledtünk, a tekintetünk vad
táncot járt, egymásba kapcsolódót, vadul összefonódott. Éreztem, hogy egyre
közelebb kerülünk, egymás intim szférájába lépünk be, testileg és lelkileg is.
Ekkor vissza akartam fordulni, de ő megállított, "Tetszel nekem!" nyögte ki
végre teljesen zavartan, kisfiúsan és mosolyogva, a szememet fürkészve. "Ne menj
el még! Te és én egyszer végre úgy együtt lehetnénk..."
Vallomása összezavart, de jól is esett, hiszen régóta jóképűnek tartottam.
Őszinteségére csak kételyekkel reagáltam, a feleségéről, barátnőjéről kérdeztem.
Legnagyobb meglepetésemre teljesen őszintén kimondta: "Igen, van barátnőm! De
veled szívesen megtenném, kevés nőm volt, végre el akarom, hogy rontsanak!"
A kérései, kérdései elől elmenekültem, egy későbbi találkát azért megígértem,
amire hamiskásan mosolygott, és csillogtak a szemei az örömtől. Teljesen
egyértelműen arra gondolt, hogy az övé leszek...
Elbúcsúzáskor nem akart elengedni puszi nélkül, az egyik oldalra én adtam
puszit, a másik oldalra már ő hajolt, olyan szorosan húzott magához, hogy a szám
mellett éreztem a leheletét, a derekamra tette gyengéden a kezét...
Csókot akart, s engem ez felizgatott, még nem tudom, hogy a mi sztorink hogyan
folytatódik, mindenesetre vágyom rá, vágyom a csókra, megtudni, milyen szerető.
De a megcsalástól, a barátnője bosszújától is félek...
A nagyváros, Budapest lüktetése és a forró kalandok mégis felvillanyoztak. A
tudat, hogy már Milánóban, Berlinben is kiállított, büszkeséggel töltött el.
Nem tudom, mit tegyek, ha legközelebb közelít, hajt a vérem.