Foglalkozási ártalom

Sportingbet Regisztracios Bonusz

Az elektromos zár halk sípolása jelezte, hogy jó sorrendben nyomogattam a kezelőszerven a gombokat. Megtaszítottam a fém- üveg bejárati ajtót, és amilyen csendben csak tudtam, beléptem a húszemeletes panelház bejáratán. Az éjszakai csendben minden apró zörej felerősödve, a sivár lépcsőházban visszhangozva kalapált a fejemben. Hajnali egy óra volt már, ezért nem akartam hangos csörtetéssel a ház lakóit felzavarni. Meg sem próbáltam a liftet igénybe venni, gyalog indultam az ötödik emeleten lévő garzonlakásom felé. A lépcsőfokok leküzdése közben azon tűnődtem, milyen bosszantó lehet néha az álmatlanul forgolódóknak az emelőszerkezet búgó motorjára akaratlanul is odafigyelni. Most viszont a csoszogásom hallatszott idegesítően.
Nem siettem. Az irodában töltött nap nagyon kifárasztott, ráadásul egy dupla műszakon voltam túl a vírusírók jóindulatának köszönhetően. Volt azért némi jó is a dologban, mert büszkeséggel töltött el, hogy a sikerült úrrá lennem a reménytelennek tűnő helyzeten, és a főnököm is meg volt elégedve, amikor éjfél előtt pár perccel elköszönt a szerverteremben.
Komótosan bandukoltam felfelé és a zajokat figyeltem, amikor halk szipogás ütötte meg a fülem. Meg is álltam egy pillanatra, de mivel a zaj abbamaradt, folyatattam az utamat. Az orromat valami szokatlan bűz és meghatározhatatlan édes illat keveréke kezdte ingerelni. Ahogy haladtam felfelé egyre erősödött a kellemetlen szag. Ebben a lépcsőházban ez szokatlan jelenség volt, mert a házmester nagyon ügyelt a rendre, mindenki maximálisan meg volt elégedve a tisztasággal, és tapasztalatom szerint a lakók meg is tettek mindent azért, hogy ez így is maradjon. Kíváncsian szaglásztam a levegőt, de nem tudtam az okát megállapítani, csupán azt figyeltem meg, hogy minél magasabbra érek, annál erősebben érződik. Felértem az ajtómhoz és mivel nem találtam meg a okot, nyugodt szívvel csúsztattam a zárba a kulcsot, hogy eltűnjek a lakásomban a problémát a felettem lakókra hagyva. Már majdnem bezártam az ajtót magam mögött, amikor ismét szipogást hallottam a lépcsőházból. Visszaléptem, és fülelve felnéztem a következő emelet felé, majd kíváncsian léptem feljebb néhány lépcsőfokot. A feljáró fordulója mögött az alsó fokon ülve ott rejtőzködött valaki a biztonsági korlát sötét üvegtáblája takarásában.
Az illető hölgy libabőrös karokkal, fázósan, ölbe tett kézzel dőlt a korláthoz, fejét a hűvös üvegfalnak támasztva. Mellette egy üres whiskysüveg mintegy magyarázatként szolgált a tompa arckifejezésére. A lépcsőházban nem volt fűtés, ezért a nő kicsit remegve, maga alá húzott lábakkal próbált minél kisebbre zsugorodni a hideg ellen. Csak egy testhezálló fiatalos, virágmintás mini ruha volt rajta, valamint egy különleges harisnya feddte a hosszú combokat, amelyek egy csinos zárt magas sarkú bőrcipőben végződtek. Az volt az érzésem, hogy szeretne láthatatlanná válni előttem. Egyszeriben megértettem a szagok okát. A nő parfümjének illata keveredett a feneke alatti tócsa egyértelmű bűzével.
- Jól van kisasszony? - kérdeztem közel hajolva és megérintettem a karját, ami jéghideg volt. A nő rám sem nézett, csak a semmibe meredve meresztette a szemeit a lábaimra.
- Hölgyem, melegre kell mennie! Melyik lakásban lakik? - próbáltam kommunikálni.
- Nem itt lakom... de fogalmam sincs melyik ajtón jöttem ki... - szólalt meg elkeseredetten és a fejét lehorgasztotta.
Nem volt ismerős, nem láttam még ebben a házban, viszont a beléptető rendszernek köszönhetően valakinél lennie kellett.
Most melyik lakásba csöngessek be a sajátomon kívüli ötvenkilencből? Az egyszerűbb megoldás mellett döntöttem, elővettem a mobilomat, és már a mentőket akartam hívni.
- Kisasszony! Itt nem maradhat, hívok egy mentőt! - próbálkoztam még egyszer, mielőtt tárcsáztam volna a hívószámot.
- Ne, kérlek, csak azt ne! - élénkült meg az arca és kérlelően nézett a szemembe bal szemével, mert az arca jobb oldalát a válláig érő haja eltakarta.
- Mit csináljak veled? Részeg vagy, és bűzlesz! - bosszankodtam, de egyben meg is esett rajta a szívem, ahogy ott ült védtelenül a saját mocskában. Úgy ítéltem meg, annyira azért nem rossz a helyzet, hogy detoxikálóba küldjem, ráadásul nagyon csinos kis csaj volt, aki első látásra megtetszett. Hiába, mégiscsak férfiből vagyok. Az biztos volt, hogy most ugyan szánalmasan nézett ki, de valójában egy magára adó, igényes valakinek kellett lennie, aki biztosan nem kerül gyakran ilyen reménytelenül kiszolgáltatott helyzetbe.
- Gyere be hozzám, megfürdesz és megmelegszel... rendben? - kérdeztem bizonytalanul a kétes illatú szagokra koncentrálva.
- Köszi... - motyogta, de felállni már nem futotta az erejéből, nekem kellett a karjánál fogva megemelnem és levezetnem a félemeletnyi lépcsőn a lakásomba. Csak remélni mertem, hogy a szomszédjaim nem fürkésznek a kémlelőnyíláson, milyen részeg bigét viszek be magamhoz. Úgy terveztem a padlón hagyott whiskysüvegről és oda nem illő kupacról majd később gondoskodom, ha a nő már a biztonságos forró vízbe kerül a kádamban.


A lány esetlenül botorkált lefelé a magas sarkú cipőjében. Minden pillanatban arra számítottam, hogy kifordul a bokája és még nagyobb bajt okoz a sérülése, mint amibe már így is kerültem. Szerencsére nem történt baleset, és a jólesően meleg lakásba érve megkönnyebbülve zártam be magunk mögött az ajtót. A csajt rögtön a kicsi fürdőszobába vezettem, előkészítettem egy törölközőt és egy köntöst, majd magára hagytam olyan címszóval, hogy ki kell mennem a lépcsőt takarítani, fürödjön meg jó forró vízben és melegedjen fel. Ő csak bámult rám a borzos szőke tincsei között világító világoskék bal szemével, majd óvatosan, kissé dülöngélve a mosógépbe és a mosdókagylóba kapaszkodva körülnézett.
Úgy éreztem megértette amit mondok, ezért megkönnyebbülve zártam be magam mögött az ajtót a felmosó vödörrel a kezemben, hogy a kellemetlen lépcsőtakarítást is elvégezzem.
Eltelt pár perc és a nyitott bejárati ajtón keresztül a lépcsőházban fülelve még mindig nem hallottam a víz csobogását a lakásomból. A munkám végeztével meg is álltam a fürdő ajtaja előtt, hogy rövid ujjú ingre vetkőzzek.
- Minden rendben? - kérdeztem kissé félve, hogy rossz lóra tettem a lány becipelésével.
- Gyere be! - jött a nehezen érthető artikulálatlan hang kis idő után, amiből arra következtettem, hogy valami nagyon nincs rendjén, de legalább magánál van az ifjú hölgy.
Benyitottam és bosszúsan vettem tudomásul, hogy a vendégem ráült a kád szélére és amellett, hogy azt is alaposan összekente, nem nagyon strapálta magát a tisztálkodásért.
- Rosszul vagy? - kérdeztem halkan.
- Kicsit... - csukta le a szemét grimaszt vágva.
- Hozzak vizet, vagy valamit, amitől jobban lehetsz?
- Köszi, nem.... de segítenél levetkőzni, egyedül nem megy... - fel sem nézett, csak bizonytalanul kapaszkodott továbbra is a mosógépbe.
- Nem hiszem, hogy túl jó ötlet... - próbáltam ellenkezni hosszas töprengés után.
- Azt hiszem, már nem szégyellhetem jobban magam előtted... és rászorulok a segítségedre... kérlek! - próbált félrefordított fejjel a szemembe nézni.
Meglepődtem, csak néztem rá továbbra is tanácstalanul, mit tegyek.
- Undorodsz tőlem? - kérdezte szomorú képpel, ami cselekvésre késztetett.
- Jól van, segítek, de szólj, ha meggondolod magad! - léptem hozzá közelebb és leguggoltam, hogy levegyem a csinos kis hamupipőke cipellőket.
- Az előbb meg sem kérdeztem, hogy hívnak - próbáltam beszélgetni vele, miközben a formás lábait megemelve megszabadítottam a cipőitől. Kimondottan jól esett megérinteni, de a lábai hidegek és reszketőek voltak. Nem tudtam, mennyit ülhetett a sivár és barátságtalan lépcsőn odakinn.
- Molnár Bernadett, de szólíts csak Dettinek.
- Én meg Attila vagyok, Kovács Attila. - néztem fel rá mosolyogva, hogy kicsit oldjam a kettőnk között lévő feszültséget.
Nem viszonozta a mosolyt, de bólintott, hogy tudomásul vette.
- Azt is elfelejtettem megkérdezni, hogy hívják azt, akinél voltál az épületben. - tudakozódtam tovább felállva. Kicsit segítettem neki a fürdőkád széléről felállni, hogy a ruháját fel tudjam emelni, és áthúzni utána a fején.
- Ő a Makkai Szabina, a barátnőm. Ismered? - kis reményt láttam megcsillanni a haja által el nem takart szemében.
Hiába gondolkodtam azonban, ilyen nevű lakót abszolút nem ismertem, azaz Szabinát igen a 11-dik emeleten, de ő Kocsor Szabina néven került a földszinti Postaláda címkéjére, és a kedves emlékeimbe.
Szidtam magamban a modern korunk csodáját, hogy hatvan családot egy ilyen épületbe kényszerít, ahol az ember csak hébe- hóba ismeri a szomszédait.
Megfogtam a lány ruhájának a szélét, és lassan húztam felfelé a fején keresztül. Engedelmesen felemelte a kezeit, de abban a pillanatban az egyensúlyát vesztve visszahuppant a kád szélére. Nagyon szédülhet, gondoltam, és egy másodpercre megcsodáltam a fekete melltartója által formásan gömbölyödő melleket. Most azonban sokkal jobban lekötötte a figyelmem a vetkőztetése. A sikeres művelet után a csinos kis virágmintás darab a mosógépben landolt. Detti egyik kezével hátranyúlt, és egyetlen mozdulattal kikapcsolta a melltartóját, ami rögtön engedett és a súlyánál fogva a válláról lecsúszva látni engedte a formás melleket. Apró bimbóudvara szinte ráncosan védekezett az átfázott testén. A bimbói határozottan meredeztek előre. Tetszett a látvány, de még jobban tetszett az illat, amit a bőre árasztott, elnyomva kicsit az alulról érkező szagokat.
- Mennyit ittál? - kérdetem tőle figyelemelterelésképpen, hogy ne a testére koncentráljak, mert kicsit megérintett a meztelensége.
- Egy pohár pezsgőt, de azt még este, meg egy korty whiskyt, csak annyi volt az üvegben.
- Attól nem lennél ennyire kiütve! - kételkedtem az igazmondásában, de a különböző eredetű "illatok" között tényleg nem éreztem alkoholszagot.
Megint le kellett hajolnom, hogy a mintás harisnyanadrágot is levehessem a lányról. Összefogtam a bugyijával, és egyszerre toltam egyre lejjebb. A lány segített amennyire tőle tellett, és a vállamra támasztotta jéghideg kezeit. Máskor izgalommal töltött volna el, ha lehúzhatom a harisnyáját, most azonban nagyon bizarr volt a helyzet, és nem akartam bámulni a punciját takaró fazonigazított szeméremszőrzetét. Ezek a darabok is a mosógépbe kerültek, és rögtön el is indítottam egy programot, hogy reggelre használhatóak legyenek a csaj ruhái.
Besegítettem Dettit a kádba, és a tusolót megfelelő hőmérsékletre állítva elkezdtem lemosni a lány hátsóját, aki kétoldalt kapaszkodva térdelt a kádban.
- Innen már a csináld magad mozgalom érvényes! - próbáltam a kezébe adni a tusolót, de nem vette el.
- Segítesz még egy kicsit? - a hangja szinte remegett.
- Ok, már úgyis benne vagyok nyakig. - egyeztem bele - Nem baj, ha megérintelek?
- Csak csináld nyugodtan... legalább kellemes meleg a kezed... - sóhajtotta.
Erőt vettem magamon és a kezemmel súroltam le a piszkot a fenekéről, amit a vízsugár nem bírt eltüntetni. Aranyos volt, előre dőlve egyik kezével segített. Össze- összeért a kezünk, a jégcsapoknak tűnő ujjai nagyon lassan melegedtek fel.
Amikor tusfürdőt öntöttem rá és habosra dörzsöltem hagyta, hogy egyedül csináljam tovább. A felmelegedő bőre és formásan gömbölyödő feneke bizsergést okozott a lábujjamtól a fejem búbjáig.
Detti hátradőlt a kádban és szétnyitott combokkal a lábait és ölét kínálta tisztításra. A formás virgácsok nem is okoztak gondot, de a vénuszdombját és a punciját már nem akartam megérinteni.
- Félsz hozzám nyúlni? - emelte rám a tekintetét.
- Az első randin nem szoktam ilyen messzire jutni! - mosolyogtam rá, amitől egy halvány viszonzás az ő arcán is megjelent.
A tusolást egyedül fejezte be, de amikor magára akartam hagyni a fürdőszobában arra kért, hogy maradjak vele, ráültem hát a kád időközben tisztára mosott szélére, és nem maradt más dolgom, csak gyönyörködnöm a meztelenségében.


A gyors tisztálkodás után bedugtam a lefolyó dugóját. Detti kényelmesen a lábait átkarolva ült az egyre emelkedő forró vízben.
- A gyerekeimet is így kell majd tisztába tennem? - néztem rá gyengéden és próbáltam kicsikarni egy kis mosolyt.
- Van valakid? - kérdezett vissza, mintha nem is hallaná, amit mondok.
- Most éppen nincs. - ismertem be vállat vonva.
Szemeztem vele egy kicsit, de mivel nagyon zavart a jobb arcát takaró haj, a tenyeremmel el akartam igazítani a tincseket. A lány egy pillanatra elkapta a fejét, a kezem is megállt a levegőben, de aztán meggondolta magát és a odatartotta a képét. Engedte, hogy megsimogatva az arcát, a tincseket a füle mögé toljam.
Detti arcán hatalmas heg éktelenkedett. Szótlanul nézett a szemembe. Nem volt igazán szép arca, de szimpatikus és vonzó nő volt a maga nemében. Egy kicsit bárányra emlékeztetett, a hosszúkás arcával és az erős orrnyergével.
Szegény lánynak volt egy kis takargatnivalója, azért hordott ilyen félrefésült frizurát. Elgondolkodtatott kis időre. A finoman sminkelt szája és szép ívű szemöldöke szerintem jelentéktelenné tette az arcán éktelenkedő vágás nyomát.
Sokkal jobban zavart a féloldalas frizurája, mint a régen begyógyult seb.
- Ronda vagyok, ugye? - kérdezte lemondással a hangjában.
- Egyáltalán nem! - válaszoltam kapásból, és hogy nyomatékosítsam a véleményem, hozzá hajoltam, és egy puszit adtam a sebhelyére.
- Elmondod, hogy szerezted?
- Még tizenhét évesen megpróbált megerőszakolni egy állat. Nem járt sikerrel, de megvágott egy késsel dulakodás közben. - közölte nemes egyszerűséggel, ami mögött nem tudtam megállapítani az érzelmeit.
- Sajnálom, tudom, hogy vannak ilyen szemetek....
- Bejössz hozzám a kádba? - kérdezte váratlanul, amitől elkerekedett a szemem. Mintha élénkült volna a tekintete és a mozdulatai is egyre biztosabbnak tűntek.
- Nem, itt teljesen jól ülök, és élvezem a kilátást!
A lány hátradőlt, éppen hogy csak az orra és a homloka maradt ki a vízből, valamint a hegyes mellbimbói kerültek a felszínre, amiket egy természetes mozdulattal egyszerűen végigsimított, majd ezt a műveletet folytatta a hasával és a combjaival. Egy pillanatra sem éreztem, hogy ezt csábításnak szánná, de mégis ez a laza mozdulat izgalommal és csodálattal töltött el.
- Minden szemetet összeszedsz az utcáról? - folytatta a kíváncsiskodást.
- Ha magadra gondolsz, akkor azt kell mondanom, hogy nem, mert te szexi vagy és dögös, és szerintem kedves és intelligens is egyben.
- válaszoltam a bókoktól kipirultan.
- Meg akarsz dugni? - a kérdést olyan közönyösen tette fel, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna.
- Nem, dehogy! Semmiképpen sem szeretnék visszaélni a helyzeteddel.
Megfagyott a levegő körülöttünk, a kérdését betudtam annak, hogy nem józan és azért beszél hülyeséget. Hosszú- hosszú hallgatás következett. Nem akartam a gondolataiban megzavarni, és teljesen lefoglalt a látvány és a keze, amivel a kádba lógó ujjaimat szorongatta. Valamiért nem tudtam szabadulni a tekintetétől, elvesztem a világoskék szivárványhártyái csillogó mélységeiben. Persze, hogy szerettem volna megérinteni. Még azt sem vettem észre, hogy a forró víz párolgásától patakokban folyik az izzadtság a homlokomon, annyira lefoglalt a jelenlétével.


Detti kihúzta a lefolyó dugóját, és megpróbált felállni, de még mindig nagyon kóvályogva, esetlenül mozgott, ezért segítenem kellett. Kapaszkodott a karomba, és amikor a törölközőt nyújtottam, megkért, hogy én töröljem meg.
Határozottan jólesett megdörzsölni és hozzá érni, még ha a vastag szöveten keresztül is tettem. A lány taktikát váltott, egyre csak a szemeimet nézte, amíg törölgettem. A mozdulataival irányította a tevékenységem, szó nélkül is bíztatott, hogy a kényes helyeket se hagyjam ki.
- Akkor most kezd elölről törölköző nélkül... - mondta vigyorogva, amikor a punciját is megtöröltem és az anyagot félredobva a köntösért akartam nyúlni.
- Látom már jobban vagy! - nevettem vissza, és kis időre belefeledkeztem az orrom előtt ringó mellekbe és az esztétikusan megnyírt vénuszdombjába.
- legalább annyit mondj, hogy tetszik... - érintette meg a mellkasom.
- Annyira tetszik, hogy el vagyok bűvölve! - válaszoltam.
- Ha tényleg tetszenék, akkor most ölben vinnél az ágyadba, hogy megdugj, de biztosan rondának tartasz! - a sebhelyét letakarta a tenyerével.
- Ha leengeded a kezed és felveszed a köntöst, megígérem, hogy ölben viszlek az ágyamba. - húztam el előtte a mézesmadzagot.
Megint megjelent egy halvány mosolyféle az arcán, és minden további nélkül bele tudtam bújtatni a köntösömbe.
Ígéretemhez híven ölbe is vettem, és elindultam vele a lakásom egyetlen ágyához. Detti forró kezei lágyan kapaszkodtak a nyakamba.
- Végre valami jó is történik velem! - jegyezte meg látszólag jókedvűen.
- Neked mindig a dugáson jár az eszed? - kérdeztem tréfásan, amitől a lány vigyorogni kezdett.
- Az utóbbi időben határozottan igen, de csak az eszem, mert a testem nem jut betevő falathoz... - tréfás megjegyzése széles vigyort csalt a képemre, nevetve irányítottam a csaj kezét villanykapcsolókhoz, míg az ágyhoz nem értem. A lányt először csak egy fotelba tettem, hogy tiszta ágyneműt húzhassak fel, abba fektethessem. Érdeklődve figyelte, mit csinálok, majd a köntös levételével kezdett foglalkozni. Végtelenül felizgatott a látványa, ahogyan levetkőzött, végignézett a testén, mintha azt ellenőrizné, minden rendben van-e, majd megsimogatta a melleit keménységvizsgálatot tartva és megigazította a szeméremdombján összekuszálódott szőrszálakat.
- Na gyere, fektesselek le, te kis szex mániás! - emeltem fel ismét a karomba, hogy áttegyem az ágyra. Egy pillanatra összeért a fejünk, Detti pedig egy röpke puszit nyomott az arcomra.
Olyan gyengéden tettem az ágyra, amennyire csak tőlem tellett. Azon gondolkodtam, hogy adjak-e rá egy pólót vagy inget a sajátjaimból, de aztán csak betakartam és a puszit viszonoztam a heges arcára, majd lekapcsoltam a világítást.
A telihold fénye teljesen elegendő volt a tájékozódáshoz, és egészen tisztán kivehetőek voltak a lány vonásai.
- Ugye nem akarsz most itt hagyni? - kérdezte meglepetten, amikor felálltam, hogy fekhelyet keressek magamnak a fotelban.
- Itt leszek melletted, csak aludj nyugodtam.
- Azt ígérted, lefekszel velem....
- Csak azt ígértem, hogy ölben hozlak az ágyamba! - ültem vissza a heverő szélére, és megsimogattam a grimaszokat vágó arcát.
- Legalább csókolj meg! - húzott magához felülve, az ingembe kapaszkodva.
- Csak puszi lehet! - suttogtam a fülébe, és előbb az egyik oldalra cuppantottam jókorát, majd a másik arcához fordultam. Megelőzött, mire az ajkam a bőréhez ért volna, a száját fordította oda, és lágy csókot adott a számra, amit kétszer is önkéntelenül viszonoztam, mielőtt megálljt parancsoltam magamnak.
- Ne kísérts! Holnap reggel elmész, és soha többet nem akarsz majd látni. Nem akarom, hogy egy kellemetlen incidens legyek és megbánd a szexet. - toltam el magamtól.
- Minden pasi disznó! - morcos arckifejezése és csalódott hangja híven tükrözték a pillanatnyi lelkiállapotát.
- Ha így gondolod... - rosszul esett a megjegyzése, mert tényleg igyekeztem a kedvében járni és nem érdemeltem meg a jelzőt, legalábbis akkor és ott nem.
Duzzogva ült az ágyon, a meztelen háta hívogatóan csábított, hogy takarjam be, de nem tettem, mert kicsit bántott az utolsó mondata. Levetkőztem alsógatyára, és egy plédbe burkolózva begömbölyödtem a fotelba. Időközben Detti meggondolhatta magát, mert érdeklődve figyelt és mintha tépelődött volna magában, hogy mit tegyen az adott helyzetben.
- Ne haragudj, gonosz volt tőlem, és az ágyadból sem akartalak kitúrni.... kicsit még fázom, jó lenne, ha ide feküdnél hozzám... ígérem jó leszek! - próbálkozott a lelkemre hatni a hízelgésével.
- Ok, rendben, nem kellene felhúznom az orromat ilyen apróságon! - léptem át a kicsi szoba másik oldalára, és odabújtam a lány forró testéhez. Mint egy doromboló macska, úgy próbált hozzám préselődni a lehető legnagyobb felületen. Szinte égetett az érintése, és iszonyú nehéz volt visszatartani a vágyaimat. Detti valószínűleg érezte, hogy most nem szabad játszania a testemben és lelkemben dúló szexuális vággyal, fejét a vállamra hajtva csak a mellkasomra tette a kezét és gyengéden simogatott.
- Jobban vagy már? - kérdeztem, hogy eltereljem a figyelmem az egyre erősödő ingerekről.
- Hányingerem van, de már sokkal jobban érzem magam. - válaszolta, és egy puszit nyomott a nyakamra.
- Elmondod, hogy kerültél a lépcsőházba? - gondoltam hátha kielégíti a kíváncsiságom, és egy kis lélegzethez jutok az erotikus gondolatokból. Egyszerűen nem lehetett nem gondolni az oldalamhoz nyomódó formás cicikre és a combomat birizgáló fanszőrzetére. Lábaival egyre csak a lábfejemet simogatta, amivel egyre jobban megerősítette a közeledési szándékait.
- Van egy Gabi nevű barátnőm, aki tegnap elhívott egy görbe estére magához. Ott volt a nővére, Szabina is. Tök jól éreztük magunkat, kibeszéltük a pasikat, este meg Gabi kitalálta, hogy menjünk el a Hajógyári szigetre a Pink! Clubba.
Szuper hangulatban tomboltunk a zenére, élveztük a fergeteges bulit. Gabi le is lépett egy sráccal, és szólt, hogy reggelig ne is várjuk vissza. Nem tudom honnan, odacsapódott hozzánk egy lány, hogy úgyis egyedül van, maradhatna-e velünk. Persze mi igent mondtunk és jól szórakoztunk együtt hármasban. Jókat nevettünk, és az volt az érzésem, hogy az a dögös és szexi Barbi baba ki akar kezdeni velem. Irtó érdekes volt, mert ez a lány még nekem is tetszett, és nagyon intenzíven tudott udvarolni. Jólesett, mit mondjak, már majdnem levett a lábamról, amikor odajött két jóképű pasi, és a fekete démont feledtették a vagány humorukkal. Szünet nélkül udvaroltak és ámítottak mindenféle hülyeséggel, de annyira tetszettek, hogy még örültünk is a társaságuknak. Meg is ittunk együtt egy üveg pezsgőt, amitől csak még jobban elszabadult a hangulat. Kis idő múlva a Melinda nevű fekete démon Szabinával közösen kirángatott a helyről, hogy haza akarnak menni. Hiába tiltakoztam, magukkal rángattak, és Melinda kedvessége meggyőzött, hogy lehet, érdemes lenne vele kettesben maradni. Amikor a Szabina elment a kabátokért, csak úgy csapta a szelet, hízelgett, bókolt és ez megbizsergetett. Azon kaptam magam, hogy róla fantáziálok. Aztán mire hazaértünk, már elég rosszul éreztem magam, és meg akartam inni egy kis hideg vizet. A konyhában meg ott találtam a Szabinát a Melindával smárolva, ahogy a csaj a hűtőszekrénynek döntve a barátnőm nővérét, könyökig nyúlkált a bugyijában. Észre sem vették, hogy rajtakaptam őket, annyira bele voltak melegedve. Irtó csalódott és dühös lettem, hogy a Melinda is így átejtett, ezért ahogy voltam egy szál pendelyben kirohantam a lakásból, csak a whiskys üveget kaptam fel, mert volt még benne egy kis korty. Mentem lefelé a lépcsőn, és egyre rosszabbul lettem, még teljesen elhagyott az erőm és le nem ültem. Aztán jött a hasmenés. Ha tudnád milyen borzasztó volt, hogy nem bírtam felállni és megtörtént, amitől annyira féltem. Ráadásul nem volt nálam se telefon, se zsebkendő, se kabát. Nagyon fáztam, de azt sem tudtam, hányadik emeleten lakik a Szabina, hogy visszamenjek. Meg nem is lett volna hozzá erőm.
- Veled megitattak valamit... - tételeztem fel.
- Az lehet, akkor viszont köszönettel tartozom a lányoknak, hogy kimentettek.
- Majd megcsókolod a Melindát köszönetképpen! - próbáltam enyhíteni a helyzet komolyságát.
- Nem hiszem, ő sem engem akart... - mondta lemondóan.
- Nem is gondoltam volna, hogy vannak ilyen vadászó csajok, másrészt meg lehet, hogy téged is befűzött volna, ha nem lépsz le.
- Tudom, hogy ronda vagyok, nem kell vigasztalnod!
- Nem ronda vagy, inkább kisebbségi komplexusod van. Irtó szexi vagy és csodálatos fenékkel vagy megáldva. Még a füled és a szád is tetszik, a szemeidről nem is beszélve.
- Mi tetszik a fülemen? - kíváncsiskodott meglepetten.
- Hogy nincs benne fülbevaló, mégis formás és édes, kedvem lenne megharapdálni! - öleltem át szorosabban.
- És a szám? - kérdezett tovább.
- Erre most azt kellene mondanom, hogy olyan buja, vastag ajkaid vannak, amik megbolondítanak a csókjaidért. Ha nem sértődnél meg, úgy fogalmaznék, hogy szép, szopós szád van. - Detti felkacagott, abbahagyta a mellkasom simogatását, feljebb csúszott és a fülembe suttogott.
- Akarod, hogy kényeztesselek? Elégedett leszel velem! - a keze lassan elindult lefelé, hogy megérinthesse a péniszem.
- Majd legközelebb! - tértem ki a kezdeményezés elől - Tudom, hogy nem vagy részeg, de nem tudom, mennyire vagy befolyásolható a valami miatt, amit megitattak veled - fogtam le a kezét.
- Teljesen magamnál vagyok, ha nem vetted volna észre! - erősködött felháborodva, majd tüntetőleg hátat fordított.
- Ne duzzogj már! Első találkozásnál nem illik így viselkedni! - belecsókoltam a nyakába és az ujjaimmal megcsiklandoztam a bordáit, amitől felnevetett, majd a hátára fordult és megint komoly lett.
- Mekkora mágnes van a puncidban, hogy állandóan oda vonzza a kezem és nem bírok szabadulni a gondolattól, hogy megérintselek? - tettem a hasára a kezem, ő pedig az ujjaim közé fogta az övéit.
- Hány éves vagy? - hangzott a kérdése.
- Harmincegy.
- Akkor pont hozzám való vagy, én Huszonhét, ideális a korkülönbség! - merengett kimondva a gondolatait hangosan.
- Miből gondolod, hogy én nem a tizennégy éveseket szeretem, vagy a hatvan év felettieket? Esetleg a fiúkat... - játszadoztam a szavakkal, de egyben kíváncsi is voltam a véleményére. Kedvesen hangzott tőle, hogy magához valónak tart, egy kicsit örömmel töltötte meg a szívem.
- Átsuhant az agyamon, hogy buzi vagy, de elvetettem a lehetőségét is, mert semmilyen jel nem utal arra. Csak azt nem értem, miért nem használod ki az alkalmat, hogy kiéld rajtam a vágyaidat, merthogy láttam és éreztem is, hogy fel vagy izgulva. - kezével gyengéden megsimogatta az arcomat.
- Mi van akkor, ha nem a tested kell, hanem a lelkedet szeretném megszerezni? - csókoltam bele a tenyerébe, amivel megérintett.
Akkor te ördög vagy, de már nem érzem magamat a pokolban! - kacagott fel hangosan. A szájára tettem a kezem, hogy ne lármázza fel a szomszédokat, amitől megint komoly lett.
- Megcsókolnál? Úgy tudom, az belefér az első találkozásba... - kérdezte félszegen, aminek nem tudtam ellenállni, és fölé hajolva összeértek az ajkaink. A csókja ugyanolyan volt, mint az ajka, buja és szenvedélyes, egy pillanat alatt magával ragadott és már húztam is magamhoz a lányt, hogy minél jobban elérjem, a kezem meg a hátát végigsimogatva a fenekén állapodott meg, hogy kiélvezhessem a gömbölyű formákat.
- Vedd le az alsódat! - hallottam az izgalomtól remegő suttogását két csók között, amitől magamhoz tértem, és magamhoz ölelve a lányt abbahagytam az elkezdett szexet.
Elkezdtem simogatni az arcát, és nagyot sóhajtva visszafeküdtem a párnára.
- Jól csókolsz! - hallottam a Detti hangját, és éreztem, hogy a keze végigsiklik a mellkasomon, majd megindul lefelé, és a nadrágom szélét megfogva elkezdi tolni lefelé rólam az alsómat.
- Ne! - húztam vissza a kezét gyengéden.
- Tudom, csak azt szeretném, ha levennéd a gatyádat, hogy hozzám érhessen... szeretném, ha meztelenül bújnál hozzám. - azzal elfordult tőlem, és oldalt fekve magzati pózban kényelmesen elhelyezkedett.
Tulajdonképpen kedvesen kérte és nem követelőzve, hát engedtem. Mielőtt azonban szót fogadtam volna, megkérdeztem, hozzak-e valami innivalót, és még kimentem a mosógépből kiteríteni a nedves ruhákat. Mikor visszaértem, azt hittem, hogy alszik, óvatosan feküdtem a takaró alá.
- Megölelsz? - kedves hangja csábítóan hangzott.
Felé fordultam, egyik karommal átöleltem, a másikat ő húzta a melleire. A péniszem követelőzően keresett utat az összezárt combjai között, és ezen egyáltalán nem segített a keményen meredező mellbimbóinak simogatása.
- Ezt már szeretem! Nem kell messzebbre mennünk, ha nem akarod, de ez eszméletlenül jól esik! - közölte szenvtelenül, de olyan kedvesen, mintha évek óta ismernénk egymást.
- Mivel foglalkozol, megkérdezhetem? - kíváncsiskodtam most én.
- Jogot végeztem, és most a kerületi ügyészségen gyakornokoskodom. Jó helyre kerültem, egy csomó perverz erőszakos állat ellen kell bizonyítékokat gyűjtenem mindenféle média anyagból. Pont ezért kértem, hogy ne hívj mentőt, mert könnyen eshetett volna csorba a presztízsemen. Nem nézik jó szemmel a kisiklásokat.
- Tök izgalmas munkád lehet!
- Vannak ám jó esetek. Sok hülye veszi videóra a saját baromkodását. Nekem meg olyan képeket kell nézegetnem, ahol a szadista állatok kiélik a ferde hajlamaikat. Legalább bosszút állhatok ezért! - érintette meg a sebhelyét.
- Dühös vagy, ha ilyeneket nézel?
- Már nem. A legtöbb hülye csak fizet a kurváknak, de nem mer átlépni bizonyos durvább határokat. Kiéli valamelyest a szenvedélyét, amit otthon nem kap meg, és egy időre megnyugszik. Most épp egy keményebb csávóval foglalkozom. A pasas előszeretettel keni össze a lányokat mindenféle mocsokkal. Először undorodtam, szinte éreztem a szagokat a képernyőn keresztül, aztán a tízedik videónál már fel sem vettem.
- Mégsem olyan jó meló, mint elsőre gondoltam. - lihegtem a nyakába.
- Te nem undorodtál, amikor a kezeddel mostál le a kádban? - fordította a fejét felém, amennyire csak tőle tellett.
- Nem, teljesen el voltam foglalva a meztelenségedben gyönyörködéssel. - simítottam végig a testén a nyakától a csípőjéig.
- Én kurvára szégyelltem magam, de a groteszk helyzet és a rosszullétem ellenére nagyon élveztem a törődésedet.
- Még jó, hogy a tusfürdőn kívül nem kentem rád semmit, mert akkor engem is oda sorolnál a bűnözőid közé! - Gyengéden beleharaptam a fülébe, amitől megborzongott, mocorogni kezdett és a combjait enyhén szétnyitva utat engedett a péniszemnek, de amint megérezte, hogy teljesen hozzásimulok, visszazárta a lábait és erősen fogva tartotta a nemesebbik testrészem.
- Pedig lehet, hogy azt is élveztem volna - kuncogott sokat sejtetően - Vedd ezt amolyan foglalkozási ártalomnak! - mondta, és a combjai közül kilógó makkomat kezdte lágyan simogatni az ujjaival, amitől összerándultam, de elhúzódni nem akartam, hát még jobban odanyomtam a csípőmet a hátsó feléhez. Úgy össze volt gömbölyödve, hogy erőszak nélkül esélyem sem volt szabadulni a szorult helyzetemből, hát hagytam magam és mozdulatlansággal próbáltam védekezni a korai magömlés ellen. Detti érezte a passzivitásom, és elengedett egy pillanatra, de csak annyi időre, amíg a makkomat be nem igazította a szeméremajkai közé.
- Látom, nagyon kitartóan tartod magad az elveidhez! - fordította felém a fejét és a nedves hüvelye bejáratához illesztette a makkomat - ha meggondolod magad, csak egy mozdulat, és a tiéd vagyok! - suttogta a falnak fordulva.
- Érzem, de még mindig nem adtam fel, hogy csak akkor szexeljek veled, ha tiszta fejjel te is akarod. - sóhajtottam a vágyaimtól remegő testtel.
- Minél jobban tiltakozol, én annál jobban akarom... - hintáztatta meg lágyan a csípőjét mozgásra ingerelve a testemet.
- Hogy a csudába fogok randit kérni tőled, ha az első szex rosszul sül el? - kérdeztem szorosan megölelve, hogy tompítsam a csípőmozgás okozta stimulációt.
Detti megmerevedett egy pillanatra, majd elengedett ott alul és felülve az ágyon felém fordult.
- Jól hallottam, te találkozni akarsz velem? - kérdezte nagy lelkesedéssel, és a hangjában örömet véltem felfedezni. - Engem csak a nős pasik szoktak randira hívni, de ők is csak azért, hogy megkeféljenek.
- Akkor én nagyon kilógok a sorból, mert nem vagyok nős, és ... - de már nem tudtam befejezni a mondatot, a lány szenvedélyesen hajolt a számhoz és már-már erőszakosan csókolt újra és újra. Magával ragadó szenvedélye csodálattal és melegséggel töltött el, már alig tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy magamévá ne tegyem. Akkor, abban a bő tíz percben úgy éreztem, hogy a szex sem tudott volna nagyobb kielégülést okozni, mint a lány mohósága és számba tolakodó nyelvének vadsága.

- Tetszel nekem! - simogattam meg az arcát, miután alábbhagyott a hevessége és mélyet sóhajtva a vállamra hajtotta a fejét.
- Ennek ellenére? - érintette meg a füle előtti nagy heget.
- Igen, ezzel együtt is vonzó csaj vagy, csak nem kellene takargatnod a fél arcodat. Zavar, hogy nem látom egyszerre mind a két szemed.
- Ez csak fodrász kérdése... - cirógatta meg a mellkasom, majd lassan lecsúsztatta a kezét és az ujjaival gyengéden megérintette a meredező farkam, amitől összerándultam. Tiltakozni akartam, megfogtam a csuklóját, de határozott maradt.
- Ne félj már, csak simogatni akarom! - beszédesen csillogó szemei meggyőztek és engedtem a kísértésnek.
Eszméletlenül kellemes volt, ahogyan az ujjai hegyével és a hosszú, ápolt és ízlésesen festett körmeivel leheletfinoman simogatott. Az inger bőven elég volt, hogy keményen tartsa az érdeklődésemet, de kevés ahhoz, hogy elélvezzek.
Rendkívüli módon élveztem a játékát, ahogy a makkomtól az ágyékomig kényeztetett, és emelgette a heréimet.
- Mivel foglalkozol? - kezdett beszélgetésbe.
- Amolyan bitbuzi vagyok, informatikus. A te munkáddal ellentétben ebben nincs annyi izgalom, de én szeretem, és van sikerélményem is. A nagy hátránya, hogy nagyon egynemű a kollektíva, nincsenek csajok, de még férjes asszonyok sem, csak a pixelcsajok maradnak nekem.
- Internet pornóra fanyalodsz? - kérdezte, de a hangja csak érdeklődő volt, cseppet sem gúnyos.
- Már kinőttem belőle, és csak azt juttatja eszembe, mennyire egyedül vagyok. Inkább normális filmeket nézek.
- Mióta vagy egyedül?
- Tulajdonképpen, mindig egyedül voltam, csak néha jött össze egy- egy röpke kaland, de az egyéjszakásokat nem igazán értékelem. - válaszoltam csendesen.
- Eddigi ismereteim alapján egész normális pasi vagy, hogy lehet, hogy nem találsz társat?
- Nem vesznek a lányok komolyan, mert állandóan vigyorgok rájuk, amikor zavarban vagyok. - és igazmondásomat megerősítő széles mosoly jelent meg az arcomon.
- Akkor legalább megmaradtál nekem! - és keményen megmarkolta a farkamat, majd kegyetlen lassúsággal húzta hátra a fitymámról a bőrt, amitől hatalmasat sóhajtottam.
- Ideje lenne már összekenned valamivel... - suttogta a fülembe, majd egyre gyorsabb tempóban verni kezdte a farkam.
- Mivel szeretnéd? - tréfálkoztam elfúló hangon.
- Amivel csak szeretnél, és ami neked örömet okoz! - rúgta le a takarót az ágyról.
- Hozok lekvárt és mézet! - fordultam felé, amivel magakadályoztam a farkam további húzgálását. Szenvedélyesen csókoltam az ajkait, és éreztem rajta az izgalom okozta remegést. Felé hajoltam, majd lejjebb csúsztam, hogy el kelljen engednie a péniszen, és az ajkaimmal leheltem forró csókokat a nyakára, vállára, melleire. Vadmacskaként karmolta végig a hátam és pihegve összpontosított az ajkaim minden egyes érintésére. Birtokba kellett vennem a punciját. A vágytól megrészegülten nyúltam a combjai közé, amelyek ellenállás nélkül szétnyíltak az ujjaim előtt. Bársonyosan puha, forró bőre minden centimétere követelően vonzották a tenyeremet a térdétől a vaginája felé. Erős volt a vágy, de ki akartam élvezni a pillanatot, és mintha csak húzni akarnám, csak a combjai belső felét simogattam sokáig. Azt hittem, megérzi, hogy játszok vele, de mégsem szólt rám, egyre szaporábban lélegezve csukott szemmel várta a beteljesülést.
Cseppet sem siettetett és szerintem élvezte is a hosszú játékot. Akármennyire nem akartam az elején, most mégis önkéntelenül a szeméremajkaihoz értem. Leheletfinoman húztam végig a középső ujjamat a szeméremajkai között. Kellemesen sima, nedves vaginája minden egyéb ráhatás nélkül kezdett egyre jobban megnyílni a simogatásomtól.
Hihetetlenül élveztem, látnom sem kellett ahhoz, hogy a szemem elé képzeljem a kicsi szeméremajkait és a kitapintható kemény csiklóját. Detti teljesen elengedte magát, csak néha- néha mozdította meg a csípőjét. A fejemet a mellkasára hajtottam, és hallgattam az egyre dübörgő szívverését, amíg sikerült elérnie az orgazmust. Megfeszültek az izmai, majd elernyedt testén végighullámzott a kéj mámorító érzése.

- Aludnod kellene egy kicsit.. - tereltem a szenvedélyes csókjai után a lányt a visszafogottság medrébe. - Reggel még ki kell találnunk, hogy hol is keressük a barátnőidet, vagy csak egyszerűen vigyelek haza?
- Ha van interneted, megnézem a Gabi telefonszámát, és ha megengedsz egy telefont, beszélek vele. Majd megmondja, hová kell a kabátomért és a többi cuccomért mennem.
- Na és hogy néz ki ez a Szabina, mert itt lakom már tizenkét éve, és nem tudom, ki lehet.
- Testnevelő tanár szuper jó alakkal és szép hosszú szőke hajjal. Ha jól tudom 42 éves. Egyedülálló és végtelenül kedves...
- Ne is mond tovább, a tornatanárról megismertem, de úgy tudtam, más a vezetékneve.
- Akkor tudod, kiről van szó? - kérdezte megerősítésképpen.
- Nagyon is tudom, sokszor összefutottam vele a liftben valamikor régen, mikor 19 évesen megkaptam ezt a lakást a szüleimtől, hogy ne kelljem kollégiumban laknom, amíg iskolába járok. Szóval nem lehetett nem észrevenni, kitűnt a formás alakjával és nagyon tetszett. Minden nap futni járt, én meg igyekeztem úgy időzíteni, hogy találkozzak vele, amikor visszaérkezik a kocogásból. Legtöbbször a liftben vártam meg, hogy belépjen, és egyetlen szaváért is teljesen odavoltam. Minden egyes alkalommal bájosan mosolygott rám, aztán valamikor a tízedik alkalom után beszélgetésbe kezdett velem, amitől csak még szerelmesebb lettem. Ez így ment elég sokáig, de soha nem mertem volna utalni arra, hogy tetszik nekem. Ő borította ki a bilit, amikor egyik alakalommal megkért, hogy ne járjak utána, mert a férje már így is rühell engem, és különben sem lehetne köztünk semmi. Én, kispöcs meg elszégyelltem magam, és soha többé nem vártam. Amikor véletlenül találkoztunk, meg is jegyezte, hogy nem akart megbántani, de akkor már megváltozott közöttünk valami.
- De mulya vagy, minden csajt elszalasztasz! - nevetett jóízűen, én meg a saját mondataimon törtem a fejem. Mi lett volna, ha.... semmi, egy tízessel idősebb tőlem.
- Mostmár tényleg aludnod kellene..., mindjárt reggel lesz. - simogattam végig a hátát, amit jóleső nyögésekkel jelzett vissza.
- Jó éjszakát! - búgta csodálatos orgánummal, majd hozzám préselődött és pár perc után csendesen elszenderedett.

Tíz óra magasságában ébredtem fel. Odakint jeges szélviharral tombolt a januári tél. A szél süvítése eszembe juttatta, hogy milyen jó a meleg lakásban a takaró alatt összebújni ezzel az ismeretlen forrótestű nővel. Legszívesebben felébresztettem volna, annyira erős késztetést éreztem. Dél előtt kezdett mocorogni a drágaság, de nem siette el a felkelést, én meg élveztem a bőre égető közelségét. Még most is háttal feküdt nekem, mióta elaludt egyszer sem fordult meg. Csak a gyomra korgását lehetett időnként hallani az édes szuszogása mellett. Kíváncsian vártam a reakcióját milyen lesz, amikor felébred egy idegen férfi mellett meztelenül. Csak reméltem, hogy emlékezni fog az előző napi eseményekre.

- Jó reggelt! - nyújtotta a takaró alatt hátra a kezét és kedvesen végigsimogatott a derekamon, majd a csípőcsontomon állapodott meg a keze, amire rátettem az enyémet.
- Neked is Bernadett! - szorítottam meg a forró ujjait. A lány hátratolta a fenekét és keményen a farkamnak feszült, amit eddig igyekeztem távolságtartással elkerülni a vágyaim kordában tartására.
- Valaki nagyon kemény ma reggel! - mondta jókedvűen incselkedve, majd felém fordult, hogy magához öleljen.
- Azt hittem, emlékezni sem fogsz rám...
- Mindenre emlékszem, még arra is, milyen lovagias és gondoskodó voltál, és arra is, hogy randizni akarsz velem! - vigyorgott rám kedvesen.
- Akkor jó, mert féltem, hogy nem így lesz, és elrohansz, mielőtt megismerhetnélek!
- Dehogy rohanok, az egész testem bizsereg, és arra vágyik, hogy megszeretgesd! - minden szégyenérzet nélkül nézett a szemembe, és szinte olvasni lehetett az arcáról a kimondott szavakat.
- Tudod, hogy még nem akarom... - hajoltam közelebb, és csókot nyomtam az arcára, hogy kikerüljek az elbűvölő szempár fogságából.
- Tudom, és mégsem! Egyrészt tetszik az állhatatosságod, másrészt irtó csalódott vagyok, hogy nem kapom meg, amit akarok. - nyomatékul játékosan belecsípett a fenekembe.
- Nem szeretném, hogy te is csak egyéjszakás kaland legyél, attól sokkal jobban tetszel! - mondtam, majd gyengéden megcsókoltam. Ki tudja, mi következett volna a szenvedélyes, vágytól teli csókok után, ha nem kordul a gyomra egy óriásit, amitől mindketten elnevettük magunkat. Reggelizni hívtam hát, és a köntösömet ismét ráadtam, hogy ne fázzon. Kicsit zavart a meztelenségem, ezért magamra kaptam egy tiszta nadrágot, az alsóról meg is feledkezve. Takargatni akartam az ágaskodó péniszem, Detti meg egyfolytában minden mozdulatomat figyelte, és rendíthetetlenül mosolygott rám.

Palacsintát óhajtott. Olyan ellenállhatatlanul kérte, hogy nem tudtam volna nemet mondani. Segíteni akart az elkészítésében, de nem engedtem. Leültettem az ablak alatti asztalszerűre lehajtható alkalmatossághoz. Amíg a reggeli készült, folyamatosan beszélgettünk, de csak általános dolgokról, pedig izzott közöttünk a levegő. Oda- oda nézegettem, ahogyan keresztbe tett formás lábai meztelenül pompáztak a szétnyíló köntösöm alól. Detti igyekezett a haját félresimítani a sebes arcáról, de a lakkozott frizura túl jól sikerült, újra és újra visszabillent az eredeti állapotába.
Nekem így is szép volt ez a lány, a sebhelyétől és a báránykás arcától teljesen függetlenül, minden tökéletesnek tűnt rajta, és a kevés beszélgetésünk ellenére sugárzott belőle egyfajta értelem és intelligencia. Farkasétvággyal falta a baracklekváros göngyölegeket, miközben egyfolytában bűvölt a tekintetével és buján nyalogatta a lekvárt a szája széléről. Jókat nevetgéltünk az asztalnál, élveztük egymás társaságát érintés nélkül is. Detti megmutatta a hétköznapi arcát, ami újabb szimpatikus tulajdonságának bizonyult. Percről percre egyre jobban beleszerettem. Nem volt nehéz, kedvességével, csábos mosolyával és közvetlenségével könnyedén vett le a lábamról. Éreztem, hogy tudatosan irányítja a beszélgetésünket és emellett ha a helyzet úgy hozta, előszeretettel kacérkodott velem.

Evés után kíváncsian nézett körül a kicsi garzonban. Módszeresen megvizsgálta a berendezést, a falon lógó aktképeket és a könyvespolc tartalmát is. Mindenre volt egy kedves megjegyzése függetlenül attól, hogy én nem egészen értettem vele egyet a rendet illetően. A fürdőszobába érve összeszedte a ruháit a szárítóról, kezébe vette a cipőjét és visszament az ágyhoz. Nem akartam követni, nehogy azt érezze, hogy leskelődök utána. Még láttam, hogy gyermekes virgonckodással önfeledten ugrik a vetetlen ágyra, aztán befordultam a konyhába mosogatni.
- Ne hagyj egyedül! - szólított vissza, és miután beléptem a szobába, magához hívott az ágy szélére.
- Éjszaka nagyon szarul néztem ki? - kérdezte a köntös levétele közben. Csöppet sem volt szégyenlős előttem, enyhe provokációnak éreztem, hogy előttem akart átöltözni.
- Hááááát, deréktól lefelé egyértelműen! - vettem tréfára a dolgot, amitől harsány kacagásban tört ki. Csilingelő hangja mérhetetlenül kedves volt a szívemnek. Ámultan lestem, hogyan dobálja a testét a nevetőgörcs, hogyan hullámzanak a mellei. Engem is magával ragadott a törhetetlen jókedve, vigyorogtam rá, mint egy vadalma.
- Ha már olyan aranyosan vetkőztettél, megtennéd, hogy fel is öltöztetsz? - váltott komolyabbra az ágyon felülve. A szeméből nem lehetett kiolvasni, hogy tréfának szánta-e. A bizalmassága azonban rendkívül jólesett! Nem is vártam további nógatást, a lábai elé térdeltem.
- Kezdjük a bugyival! - emeltem fel a vékony tangát, majd az orromhoz emeltem, mélyet szívtam az öblítő szer friss virágillatából.
- Használtan jobb lenne, akkor el is tenném emlékbe... - sóhajtottam mélyet.
Detti tréfás szemei rosszallást imitálva meredtek rám. A pántok közé bújtatta csuda formás lábacskáit, közben meg úgy nézett, hogy szinte égetett a tekintete. Nem szólt egy szót sem, engedelmesen megemelte a fenekét, hogy felhúzhassam a bugyit, de éreztem, hogy a feszült figyelme mögött vágyakkal teli várakozás rejtőzik. Összenéztünk, amitől megborzongtam és elbizonytalanodtam. Pont az ellenkezőjét szerettem volna csinálni annak, amit az előbb tettem. Csak elhatározás kérdése volt, hogy vadul, állatiasan letépjem a fehérneműjét és magamévá tegyem a lány illatozó testét. Valahol megértettem azokat, akik erőszakkal veszik el a nőktől azt, amit akarnak. A különbség csupán annyi, hogy én tudtam magamon uralkodni az eszem diktálta mohóság és a követelőzően feszülő péniszem ellenére.
Következett a harisnyanadrág. Ügyetlenül próbáltam rásegíteni a vékony elasztikus anyagot a bokáira, majd egyre feljebb haladva felcibálni a térdei fölé. Mennyivel könnyebb volt éjszaka levenni, gondoltam magamban, de nem adtam fel a küzdelmet annak ellenére sem, hogy Detti nem segített. Nem nevette ki a szerencsétlenkedésem, de átható tekintetétől lángolt az arcom.
- Nem gondoltad meg magad? Még mindig nem akarsz megdugni? - váratlan kérdésétől a maradék vérem is a fejemben kezdett lüktetni.
A mellei közé tettem a kezem, lágyan hanyatt döntöttem, és a bugyiján megjelenő nedves folthoz dugtam az orrom, majd többször egymásután megpusziltam a punciját a bugyin keresztül.
- Szombat délután fél kettőkor jó lesz a randi? - kérdeztem visszautasításképpen és a fejemet a vénuszdombjára fektettem. Puha és forró kezei lágyan, remegően túrtak a hajamba.
- Szuper lesz! - sóhajtotta halkan.
- Épp arra gondoltam, milyen erős a vágy hatalma, kezdem egy kicsit megérteni a gazfickóimat. - merengett magában.
- Én is pont ezen gondolkodtam. - nevettem rá, oldva a feszültséget.
- Ha erősebb lennék, már régen megerőszakoltalak volna! - mondta merészen, felült az ágyon és az ölébe hajtott fejemet cirógatta kedvesen.
- Na öltözzünk fel, mert nem szeretném, ha jövő héten lázas betegen kellene a homlokodat borogatnom, ahelyett, hogy jól éreznénk magunkat kettesben. - emelkedtem fel, hogy befejezzem a harisnya felcibálását. Detti felállt, és most már segített megigazítani a remegő kezeim által sután ráhúzott harisnyát. A kecses cipőkbe laza mozdulattal illesztette a lábait, amitől magasabb lett, és már alig kellett lefelé néznem, amikor felálltam a melltartójával a kezemben. Most vettem csak észre, hogy ez az egyetlen darab, amit kihagytam a mosásból és valahol mégis összekentem.
- Ezt nem kellene felvenned, bukéja van! - mutattam a foltra.
- Nem baj, elég nagyok a melleim, hogy így is megtartsák a ruhámat! - közölte kidomborítva, majd a kétes tisztaságú darabot kivéve a kezemből a földre dobta. A virágmintás sztreccs ruha kicsit gyűrötten került a testére, de a rugalmassága miatt a lány formás idomain csodálatosan kisimultak a ráncok. Kész volt hát. Sminkkészlettel nem tudtam szolgálni, de így is gyönyörű volt felöltözve. Magamhoz is húztam, hogy csókkal fejezzem ki az elismerésemet.

A harmadik csengetésre Szabina pongyolában nyitott ajtót. Kíváncsian nézett körül álmos szemeivel, de ideje sem volt magához térni, Detti egyszerűen a nyakába ugrott és puszikkal halmozta el a smink nélküli, vékony ajkait. Nem lepődtem meg, hogy a rendszeresen sportoló jó alakú nő alig roggyant meg az újdonsült barátnőm súlya alatt. Csak az arcán lehetett meglepődést látni a Detti viselkedését illetően, de nem tette szóvá a lány csókjait. Szabina mosolyra húzta a száját, és úgy kérdezte, hol volt Detti az éjszaka, mert keresték a lépcsőházban, aztán azt hitték, taxival hazament. Bernadett töretlen jókedvvel mutatott rám az ajtón kívülre, hogy velem töltötte az éjszakát.
Szabina beinvitált a lakásba, bár nem tudom, mennyire örült nekem, mert a hiányos öltözéke és a kialvatlan szemei miatt kicsit hívatlan vendégnek éreztem magam. Először nem is akartam elfogadni a hívását, de Detti egyszerűen megfogta a kezem és magával húzott az enyémtől sokkal, de sokkal tágasabb és kényelmesebb lakásba, aztán magamra hagyott, és elfoglalta a helyet az előszobai tükör előtt, hogy a Szabina fésűjével új frizurát találjon ki magának.
Figyeltem, és meg voltam győződve, hogy nekem akar örömet szerezni egy olyan hajviselettel, ami nem takarja az arcát és elbűvölő kék szemeit.
- Úgy látom, valakit nagyon boldoggá tettél! - intett Szabina a fésülködő Detti felé.
- Nem tettem vele semmit, csak kinn találtam a lépcsőházban és behívtam, hogy meg ne fázzon. - válaszoltam a történteket leegyszerűsítve.
- És megdugtad, hogy ilyen jókedve van? - kérdezte suttogva a falnak támaszkodva.
- Nem! - ráztam meg a fejem tagadólag, kicsit kényelmetlennek találtam a helyzetemet. Szabina mosolyra húzta a száját, majd érdekes hanglejtéssel megkérdezte: - Te minden alkalmat elszalasztasz?
Nem volt kedvem válaszolni, bárgyún mosolyogva vontam meg a vállam, miközben a Szabina szemeiben megláttam a sok évvel azelőtti bizalmas és végtelenül kedves csillogást. Milyen sokszor találkoztam vele azóta, de egyszer sem tapasztaltam ezt a lágy, meleg tekintetet, amit most küldött felém.

Abban a pillanatban a fekete démon jelent meg a szobából kifordulva. Detti remek hasonlatot talált rá, amikor így nevezte. Viszonylag vékony testalkata és formás teste mellett kibontott, hullámos, ébenfekete hajzuhataga igazi egzotikus szépséggé varázsolta. Szoláriumozott bronzbarna bőre szexisen fénylett az előszobai lámpa tompa fényében.
Detti egyetlen ugrással mellette termett, egyik karjával átölelte, a másik kezével a hajába markolva hátrább húzta a fejét, majd ráhajolva olyan csókot nyomott a szájára, hogy egy szerelmes filmben sem lehetett volna szebbet, erotikusabbat alakítani. Melinda értetlenül tárta szét a karjait, de a látszatból ítélve határozottan viszonozta a csókot. Bele is feledkeztem a látványukba, csak a szemem sarkából vettem észre, hogy Szabina szomorún húzza el a száját.
- Azért ennyire nem kéne... - jegyezte meg keserűséggel a hangjában.
- Bocsi, nem akartalak megbántani! lépett hátra Detti és bocsánatkérően mosolygott a félrefordított arcával.
- Az én ötletem volt, de eszembe sem jutott, hogy meg is teszi. - jegyeztem meg Szabinának, aki rosszallóan nézett rám.
- Jellemző! - általánosította a férfinem ötleteit magában.
- Jobban vagy már? - fogta meg Detti kezét Melinda.
- Nagyon jól vagyok! - válaszolta az, de közben a szemeimet kereste, hogy beléjük mosolyoghasson.
- Sajnálom, nem akartam rosszat..., a tesómék azt mondták, csak feldob a tabletta, semmi több! - mentegetőzött bocsánatkérően a fekete lány.
- Ok, semmi baj, különben nem találkoztam volna az Attilával! - válaszolta Detti, mit sem törődve az előző esti hányattatásával. Féktelen jókedve nem akart alábbhagyni.
- Milyen tabletta? - kérdezte Szabina közelebb lépve.
- Amit este a poharadba tettem, de Detti itta meg helyetted, attól lett rosszul. - mondta a szemeit lesütve, nem mert a Szabinára nézni.
Szabina arca elsötétült. Egy pillanatig habozott, kereste a szavakat magában. Szinte kiült az arcára az érzelmeinek hullámzása.
- Na takarodj innen! - mondta visszafogott hangon Melindának, majd elfordult, hogy ne lássuk a szeme sarkában megjelenő könnycseppeket. Melinda tett egy tétova mozdulatot felé, aztán sarkon fordult és bement a szobába felöltözni.
Csak a kezein látszott, hogy ő is könnyekkel küszködve tesz eleget a Szabina akaratának.
- Tűnjetek el ti is! - Szabina felszólítása egyértelmű volt. Valahol meg is értettük, hogy szeretne egyedül maradni, ezért Detti is összeszedte a holmiját és Melindát megvárva együtt távoztunk a lakásból. Felajánlottam, hogy hazaviszem őket.
Elgondolkodva bandukoltam a lányok mellett az autómig. Detti türelmesen, gyengéden vigasztalgatta, ölelgette a pityergő Melindát, holott neki lett volna oka a haragra, hiszen ő került megalázó helyzetbe az este folyamán. Én is sajnáltam, hogy így alakult a helyzet, Szabinát is rosszul esett így otthagyni, a fekete démont is elmulasztottam jobban megismerni. Nem is tudtam és nem is akartam beleokoskodni a lányok között történt dolgokban. Elítéltem a Melinda tettét, de a napnál is világosabban látszott, mennyire megbánta már a dolgot. Lehajtott fejjel köszönt el Dettitől a zsákutca sarkán, engem köszönésre sem méltatott. Arra gondoltam, hogy nem kellene egyedül hagyni, de számomra teljesen ismeretlen volt, gondoltam, hogy ha hazaér, majd megnyugszik.

Melinda távozása után Detti mellém ült az anyósülésre és mintha mi sem történt volna, széles mosollyal kezdett kacérkodni velem. Elmagyarázta merre kell vinnem, aztán féloldalt fordulva felhúzta a lábait és simogatni kezdte a tarkómat a kezével. Alig tudtam a vezetésre koncentrálni. Minden váltásnál hozzá kellett érnem a combjaihoz, ami bizsergéssel töltött el. Visszatért az én jókedvem is. Detti közben a jövő heti randiról próbált részleteket egyeztetni, de nekem teljesen mindegy volt, hogy hol és hogyan, csak találkozhassak vele. Adta az ötleteket, és meg sűrűn bólogattam, hogy minden megfelel. Az autó szervizkönyvének hátoldalára felírta a telefonszámát, majd a lelkemre kötötte, hogy hívjam fel szombaton délelőtt. Vigyorogva biztosítottam, hogy nem mulasztom el a randit semmi esetre sem. A háztömb bejárata előtt mit sem törődve a megállni tilos tábla tiltásával, víg kedéllyel köszöntem el a lánytól.
Meglehetősen komoly képpel szuggerálta belém a találkozási szándékát, röpke, de annál édesebb csókkal búcsúzott, majd táncolva, forgolódva vonult az ajtó felé a jeges szélben puszikat küldve felém, amíg csak el nem tűnt az ajtó mögött.
Elindultam az autóval, de rögtön elő is kaptam a mobilomat és bepötyögtettem a könyvecske hátoldalára írt számokat.
- Tessék, Molnár Bernadett! - hallatszott a második csöngetés után.
- Szia, Attila vagyok!
- Azta... de gyors voltál! Ennyire hiányzom? - poénkodott csilingelő hangján.
- Csak meg szeretném köszönni ezt a csodálatos pár órát, amit velem töltöttél. Felejthetetlen élmény volt! - sóhajtottam a telefonba.
- De édes vagy! - hangzott kis hatásszünet után a telefonban. - Visszajöhetnél, hogy megpecsételjük végre a találkozásunkat!
- Ne szédíts, várd ki a hetet! Amúgy sem biztos, hogy hosszú távon megfelelek majd neked... vannak rossz tulajdonságaim, amiket a volt barátnőim nem nagyon tudtak értékelni.
- Ne akarj lebeszélni magadról, azzal már elkéstél! - nevetgélt a telefonba. - Ugyan milyen rossz tulajdonságaid lehetnek?
- Olyanok, mint a csipkelődés, imádok lovagolni mások szavain, kifordítani az értelmüket, de ez sosem durva vagy rosszindulatú, csak viccelődés.
- Aztán ott van az érintési kényszer. Nem tudom jól elmagyarázni, de ha együtt vagyok egy lánnyal, egyfolytában meg kell érintenem valahol, nyúlkálok, tapizok meg minden egyebet kitalálok, hogy testi kontaktusba kerülhessek.
- Ne görcsölj már, nincs ezzel semmi baj, csak bebeszéled magadnak! - változott a hangja kedvessé és megnyugtatóvá.
- Én már nagyon vágyom azokra a kényszeres simogatásokra.
- Nem azzal van a baj, hogy megsimogatlak, hanem azzal, hogy hol és mikor, ja és hogy hányszor... - próbáltam rávezetni, hogy mire gondolok, mert éreztem, hogy félvállról veszi az aggodalmamat.
- Tudom, hogy minden jó lesz, és légy nyugodt, nem lesz semmi probléma! - mondta a telefonba, pedig nem voltam ideges, csak magamról próbáltam elmondani dolgokat.

Sokáig beszélgettünk még. Észre sem vettem, milyen gyorsan telt az a rohadt idő. Minden gondolatom körülötte forgott, amikor éppen nem voltunk telefonos kapcsolatban akkor is. Aznap még négyszer megcsörgettem lehetetlen, semmitmondó indokokkal csupán csak azért, hogy halljam csilingelő, hangját és élvezzem a könnyed és szenvedélyesen kacér beszólásait. Valahol mélyen éreztem, hogy ez a kapcsolat sokkal több, mint egyszerű szimpátia és sokkal több, mint a nemek közötti kémia. Sosem éreztem még akkora vonzalmat nő iránt, mint amit Bernadett váltott ki belőlem. Nem kis meglepetésemre este tíz körül ő hívott engem egy fesztelen beszélgetésre, ami elég pajzánra sikerült, de csupán húztuk egymás agyát és módszeresen növeltük egymásban a szexuális vágyat. Így ment ez hétfőn és kedden is, aztán szerdán délelőtt megkérdeztem, hogy mit szólna, ha előrehoznánk azt a randit, mert nagyon türelmetlen vagyok már és látni, érezni szeretném. A lány kis türelmet kért, aztán közölte, hogy ha jó nekem ebédidőben, akkor pont délben vár a lakásán, ami csak egy ugrásra van a munkahelyétől. Mindketten tudtuk, hogy nem beszélgetés és egymás körbe udvarlása következik, hanem végre kibontakoztathatjuk a vágyainkat és együtt lehetünk testileg is. Nekem aztán végképp mindegy volt, hogy mikor, és hol. Be voltam sózva, és már rohantam is a főnökhöz, hogy ma rendkívül fontos ügyben el kell mennem, és lehet, hogy nem érek vissza délután. Nem tudom, mi látszhatott a képemen, de a főnök vigyorogva küldött a fenébe, hogy voltam már bent eleget.

Kihasználtam a délig hátralévő két órát, hazamentem egy alapos tisztálkodásra, borotválkozásra. Már a kicsi kádban is beindult a fantáziám, keménykedni kezdett velem a természet, és a péniszem bizsergő lüktetéssel jelezte a várva várt pillanatok reményteli izgalmát. Alig bírtam megállni, hogy magamhoz ne nyúljak, de minden másodpercben ott hallottam a fülemben a Detti hangját, amivel még vasárnap este felszólított, hogy meg ne tegyem. Akkor csak nevetve vettem poénra a dolgot, most azonban szófogadóan álltam ellent a kísértésnek a lányra gondolva. Még jártam fel s alá a lakásban egy kicsit türelmetlenül, hogy múlassam az időt, aztán gondoltam lesz ami lesz, elindultam a légyottra.
A ház mögötti parkolóba álltam be, majd hátrahagyva táskát, kabátot a kaputelefonon kértem bebocsátást a sejtelmesen búgó hangú kedvestől. Alig nyílt ki a lift ajtaja, Detti már ott várt a bejárati ajtót kitárva, gyönyörűen kisminkelve, csodálatos mosollyal az arcán. Ugyanaz a virágmintás ruha volt rajta, mint a hétvégén, ugyanaz a cipő, csak a harisnya különbözött, de az is csak a mintájában. Mégis teljesen más volt, mint akkor. A Haja rövidre levágva, punkosan meredt az égre, amitől szép ívű arcvonásai és hosszú, vékony nyaka csábító nőiességet kölcsönzött a viselőjének. A lány szemei káprázatosan csillogtak, hívogatóan csábítottak közeledésre. Olyan szexin ölelte szótlanul az ajtó szélét, mintha playboy fotózáson lenne. Nem szólt egy szót sem, megvárta, amíg elmegyek mellette.
Tanácstalanul léptem a lakásba, és meg is álltam Detti mellett végigmérve a lányt. Azt biztosra vettem, hogy nincs rajta melltartó, de a bugyi körvonalait nem sikerült kivennem a ruháját vizsgálva. Nem tudtam, hogyan viszonyuljak a lányhoz, semmiképpen sem akartam letámadni, bár az volt az érzésem, hogy semmi akadálya sincs a határozott fellépésnek.
Bernadett sokkal célratörőbbnek bizonyult. Becsukta mögöttem az ajtót, megkerült, majd határozottan elém állt és mézédes, szenvedélyes csókkal üdvözölt. Szinte éreztem az ajkamon az izgalmát, és a mozdulatain a türelmetlenséget.
Sokkal sürgetőbb tempót diktált, mint amit el mertem képzelni. Már az első csók alatt követelőzően nyúlt a nadrágomhoz, hogy kicsatolva az övemet lehúzza a zipzáramat és kiszabadítsa a még ernyedt farkamat. Annyira meglepődtem, hogy hátrább léptem, de az ajtó utamat állta, a lány meg szorosan követett, de egy pillanatig sem tett le a szándékáról, hogy elővegye a péniszem. Vigyorogva, mégsem viccesen kérdezte meg, hogy kibírtam-e az elmúlt három éjszakát anélkül, hogy játszottam volna magammal, de válaszra sem várva ereszkedett le, hogy beszívja az éledező farkamat a nyáltól és rúzstól gyöngyöző fényű ajkai közé. Nem volt erőm és nem is akartam tiltakozni, ráadásul a lélegzetem is elakadt a fenséges érzéstől, ahogyan mélyen és erősen beszívta a makkom és kezelésbe vett a tűzforrónak tűnő ajkaival. Annyira jó érzés volt, hogy még meg sem keményedett teljesen, amikor röpke 15 másodperc után elélveztem. Ritka kellemetlennek éreztem, hogy ilyen gyorsan elvesztettem az önkontrollomat, de a lány fénylő szemei és gyengéd simogatása arról árulkodott, hogy őt nem zavarta a szájába kerülő sperma és az extra rövid idő alatt végbement kielégülésem sem. Puha, meleg keze lágyan húzogatta a bőrt a magömlés közben kőkeményre feszülő péniszemen.
Magam is meglepődtem, hogy nem kezdett lankadni a férfiasságom, sőt, óriási vágyat éreztem, hogy addig vegyem birtokba a lány testét, amíg le nem lankad a farkam. Lehajoltam, és egyszerűen eltoltam magamtól, amitől Detti hanyatt dőlt a vastag folyosói szőnyegen, lekönyökölt és kérdőn nézett rám. Még fel sem ocsúdott a meglepetéstől, máris fölé kerültem, és mohón húztam le a felsőjét a melleiről, hogy a tervezett aktus közben gyönyörködhessek a ringatózásukban. Egy pillanat alatt a combjai közé kerültem, ráhajoltam vigyázva, a testsúlyomat a térdeimre és az egyik karomra helyezve fél kézzel már nyúltam is a rövid ruha alá, hogy a bugyiját és harisnyáját minél rövidebb idő alatt eltávolíthassam az útból. Meg sem lepődtem, hogy nem találtam rajta fehérneműt, sőt..., kifejezetten felbátorított a tudat, hogy készült az együttlétre és harisnyanadrág helyett combfix fedte formás lábait. Bárgyún vigyoroghattam, amikor a punciját érintettem meg a bugyi helyett, de a lány csak izgalomtól remegve megmosolyogta a tetteimet, egyetlen mozdulattal sem akart megakadályozni a heves közeledésemben. Forró és teljesen átnedvesedett puncija hívogatóan nyílt meg az ujjaim előtt, hogy befogadjon és lágyan körülölelve az érintés és birtoklás örömével ajándékozzon meg. Detti arca komolyra változott, amikor az ujjaimat elvettem az útból, hogy helyette a péniszem vegye át a kiüresedett helyet. A lány minden izma várakozóan megfeszült, de a szemei egyfolytában fogva tartották az enyéimet. Mély sóhajjal üdvözölte a behatolást, majd apró, szaggatott légzései között csókra nyújtogatta a nyakát.
Vad szenvedéllyel furakodtam egyre mélyebbre a testében, hüvelye fokozatosan szorult a péniszemre, amíg el nem élveztünk mind a ketten. Csodás érzés volt érezni a vaginája összehúzódásait, de még csodálatosabb volt, hogy anyáskodva simogatta a kebleire hajtott tarkómat. Kellett pár perc, hogy kifújjam magamat a vad szeretkezés után és a lány mellett végigdőljek a szőnyegen, hogy rendkívül édes ajakait szenvedélyesen, de annál több érzéssel és gyengédséggel megcsókolhassam. Detti ha lehet, még odaadóbban és kedvesebben viszonozta az ajkai kényeztetését, mint első találkozásunkkor. Akkor is buja és vad volt, de most őrjítően szexi is egyben. Alig tudtam elszakadni tőle, hogy lélegzethez jussak, lihegve, félájultan terültem el a szőnyeg szélén. Detti kacarászott, majd felállt és indulni akart valahová, de nem engedtem. Megfogtam a bokáját és visszatartottam. Így alulnézetből ritka érdekes és izgalmas rálátásom volt a ruhája alá, amitől csak még jobban kívántam őt, semmiképpen nem akartam még elereszteni. Detti megállt, kicsit lehajolt. Picit szemeztünk, de mintha olvasott volna a gondolataimban visszafordult és a puncijával az arcom felé ereszkedett. Nem tudom, honnan érezte meg a kívánságom, de arra gondoltam, hogy milliárdnyi nőből csak egy képes ilyesmire, és ez a nő most az enyém. Olyasmit adott, amit más nőtől kikönyörögni is nagyon nehéz. A puncija a saját spermámtól lucskosan, kissé duzzadt szeméremajkai enyhén szétnyílva várták a folytatást, amit most a nyelvemmel vettem kezelésbe. A terpeszállás miatt akadálytalanul nyalhattam végig a csiklótól a gátig, időnként bedugva a nyelvem a hüvelyébe is amennyire csak lehetséges volt. Detti a mellkasomra támaszkodva élvezte a játékot, csak sóhajai jutottak el a fülemig. Elképzeltem az arcát, amit nemrég láthattam kielégülés közben, és ez csak még jobban fokozta a vágyam, hogy ismét megérezhessem a teste orgazmus alatti remegését. Nem tudtam betelni vele, és azon gondolkodtam, vajon mikor fogja azt mondani, hogy elég, mint ahogy minden eddigi barátnőm ezt tette, ha túl sokáig, vagy túl kitartóan közeledtem. Ez a csaj más volt, felvette a tempómat, és nem akart mást, csak velem együtt élvezni a szex csodálatos örömét. Akkor sem húzódott el, amikor a kielégülése után érzékennyé vált a puncija, csak a mozdulataival jelezte, hogy lassítsak, és még gyengédebben érintsem a nyelvemmel.

Detti szenvedélyes, végtelen csókjai ámulattal töltöttek el. Soha nem éreztem még ehhez foghatót. Csodálatos volt minden pillanata, és olyan ragaszkodással töltöttek meg a lány iránt, hogy bármit megígértem volna, csakhogy el ne veszítsem. Egyébként is tetszett, most azonban a szex után mámorosan fülig beleszerelmesedtem. A puncija kényeztetése után teljesen megszűnt az a kényszeres vágy, hogy újra és újra megérintsem, helyét valami megfoghatatlan nyugalom vette át.
Az ölelkezésből a kaputelefon csilingelése billentett ki. Detti feltápászkodott, majd rövid beszélgetés után beengedte a pizza futárt a házba. Még viccelődött is velem egy kicsit, hogy megigazítsa-e a ruháját, mielőtt ajtót nyit, de a pajzán gondolat mögött azért ott volt a komoly nő, határozott mozdulatokkal gyömöszölte vissza a melleit a virágmintás ruhájába. Észrevette, hogy bámulom, és kacarászva beszólt, hogy ne ijedjek meg, két perc múlva akár le is téphetem róla. Kicsit bosszúsan álltam fel, hogy megzavarták a nyugalmunkat, de a Detti pajzán beszólásai hamar feledtették a mérgemet, és már azon kezdtem gondolkodni, hogyan kellene megszabadítanom a ruhájától, ha a futár már elment.
Nem is álltam el az ajtóból, hogy én vehessem át a pizzát. Esélyt sem akartam adni, hogy a kiscsávó megláthassa a lány szexi testét és kipirosodott arcát. Szinte féltékenynek éreztem magamat. Detti csak bazsalygott, szerintem tudta, miről van szó. A falnak támaszkodva nézte a pizza vásárlás lebonyolítását, majd amikor bezáródott az ajtó, kedvesen hívott, hogy nézzek körül a lakásban, mert még nem is volt rá alkalmam. Kézen fogva vezetett a tágas amerikai konyhás helységbe, ahol a tálalópultra dobtam a pizzás dobozt, majd hátulról átöleltem a lányt és rögtön le is húztam a bal melléről a ruhát, hogy a tenyeremben érezhessem a peckesen előremeredő bimbóját. Detti csak vihorászott és mutogatott körbe, csak az el- elfúló hangján lehetett hallani, hogy élvezi tapizást, én meg vérszemet kapva másik kezemmel elölről a combjai közé nyúltam. Éreztem, hogy széjjelebb nyitja a lábait utat engedve az ujjaimnak.
Elcsendesedett, csak a mélyről jövő szuszogása hallatszott, de a kezeit hátratéve elkezdte ismét kiszabadítani a korábban nadrágba visszakerülő farkamat. Kicsit távolabb húzódtam, Detti pedig amint elérte célját határozottan fordult felém, és az ölembe ugrott, körbefonta a lábait a csípőm körül és ráereszkedett a farkamra. A falnak támasztottam, hogy legyen biztos pont is az együttlétünkben, aztán lassan emelgetve a lányt élveztem a lány súlyától a farkamnak feszülő ágyéka lassú vonaglását.

- Mit hagytam volna ki, ha a Melinda nem itatja meg velem azt a vacakot! - ábrándozott a lány hangosan az étkezőasztalnál késő délután, amikor egy hosszú és mámoros szeretkezés után teljesen meztelenül, éhesen nekiestünk a kihűlt pizzának.
- Azt én bánnám a legjobban! - tromfoltam rá, és puszit nyomtam az arcára, majd a sebhelyére.
- Ez a mocskos szex ott a szőnyegen mocskosul jólesett. - közölte kacér, kihívó szemvillantással.
- Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen tündér leszel, nagyon megleptél.
- Ki vagyok rád éhezve... - fogta meg a lankadt farkam a szabad kezével, és teljesen természetes mozdulatokkal húzgálni kezdte rajta a bőrt. Persze ettől hamar beállt a merevedésem, de bármennyire is kívántam a lányt, kíváncsi voltam, mit kezd a helyzettel. Detti nem volt híján ötleteknek és perverz gondolatoknak, képes volt a pizzáról a híg szószt az ujjaival a makkomra kenni. Már ez is meglepett, de sokkal jobban megfogott a lány mozdulatainak természetessége.
- Te aztán perverz kis boszorkány vagy! - sóhajtottam mélyet.
- Te legalább hagyod magad, más már elküldött volna a fenébe. - válaszolta a lány komoly képpel.
- Amikor az ajtóban nekem estél, én is pont ezt gondoltam rólad! - nyögtem nagyot, de egyre jobban kezdett csípni a szósz a farkamon.
- Kurvára csíp! - panaszkodtam, de ez még csak határeset volt a fájdalom és kellemes érzések között. Felálltam, hogy bemenjek a nemrég megismert fürdőszobába, de Detti ettől sokkal rámenősebb volt, és az ajkai közé irányította az égő farkamat, nem engedett el az asztaltól.
Hiába szopott csodálatosan, a csípés nem akart megszűnni, ezért mégiscsak a hidegvíz maradt a megoldás a problémára.
Detti kicsit megilletődve nézte oldalról, hogyan folyatom a lankadó farkamra a hűsítő folyadékot.
- Ez nem volt jó ötlet! - nézett rám boci szemekkel.
- Nem tudhattad, és nincs is semmi baj, mindjárt jó lesz. - vigasztaltam.
- Mondtam, hogy ez nálam szakmai ártalom, ami nemrégen kezdődött. - emlékeztetett Detti az első éjszakán folytatott beszélgetésünkre.
- A pasik a videón csípős szósszal kenegetik a csajokat? - kérdeztem évődve, de tudtam a választ, hogy nem erről van elsősorban szó.
- Nem, de nekem tetszett az ötlet, és ki akartam próbálni...
- Örülök, hogy megtetted, ha nem csípett volna ennyire, nagyon élveztem volna. - mosolyogtam rá és a szabad kezemmel megsimogattam az arcát. - Tudom értékelni a kezdeményezőkészséged!
Detti széleset vigyorgott, közelebb lépett és mintha mi sem történt volna elzárta a csapot és megint kézbe vette a farkam, ami már az első húzásoktól keményedésnek indult. Bénultan néztem le. Puha, meleg keze és szépen festett körmei kéjes látványban részesítettek.
- Kivernéd a kedvemért? - kérdeztem elfúló hangon.
- Kérned sem kell! - búgta a fülembe, majd a kezeit váltogatva hol a heréimet masszírozta, hol a péniszemet ráncigálta. Az volt az érzésem, hogy jobban élvezi a dolgot, mint én magam, pedig a csap fölötti csempéket alaposan beterítettem spermával. Még puszikat is kaptam a makkomra a kielégülésem után.

Egész este meztelenül szaladgáltunk a lakásban, jókat beszélgettünk bármiről, ami csak szóba kerülhetett. Jobban megismertem Detti másik oldalát, amitől csak még jobban csodáltam a lány intelligenciáját és lenyűgöző műveltségét. Valahol legbelül éreztem, hogy megütöttem a főnyereményt, és kissé óvatosabbra vettem a figurát. Semmiképpen sem szerettem volna elveszteni a bizalmát. Úgy éreztem, hogy nemcsak a szexuális vonzalom miatt van velem, hanem emberként is kedvel, és ettől büszkeség töltött el. Bájos mosollyal tudta viszonozni a fenekét markolászó mozdulataimat. Tökéletes volt! Tökéletes mint nő, tökéletes mint szerető, tökéletes mint házigazda. Életemben először azon kaptam magam, hogy a jövőt tervezgetem vele. Könnyed volt, nőies és odaadó. Mi kellhetett volna még?
Már második nap felvetettem, hogy odaköltözöm, de azt mondta, még várjunk vele. Ettől függetlenül bármelyik percben számíthattam rá és bármire hajlandó volt a kedvemért. Ki- ki ruccantunk délutánonként, megismertük egymás barátait és egy- két rokont, de azért az idő nagy részét zárt ajtók mögött szeretkezéssel töltöttük. A beszélgetéseinkből és a barátai elbeszélései alapján azt a következtetést szűrtem le, hogy a lány korántsem olyan kicsapongó, mint tapasztaltam, csak velem engedte meg magának ezt a luxust. A másik oldalról nézve viszont zabolátlannak, merésznek éreztem, aki bátran vállalja a tetteit. Nem okozott neki fejtörést, hogy a nyílt utcán markolássza a seggemet, vagy a nadrágon keresztül megsimogassa a farkamat. Attól, amitől a legjobban féltem, hogy sok leszek neki a nyúlkálásommal, egyáltalán nem kellett tartanom. Már a harmadik napon a Duna parton sétálva, amikor hátulról megöleltem és egy pillanatra a kabáton keresztül megsimogattam a mellét arra kért, hogy ne a ruhán keresztül simogassam, halk dorombolással jutalmazta a műszőrme bunda alá furakodó kezemet. Az, hogy az egyik este a moziban egy vacak filmet végig pettingeztünk, nem is számított igazi kihívásnak. Mindenesetre az volt az érzésem, hogy a szexuális szabadosság még sok meglepetést tartogat számunkra. Szerencsére a munkájából adódó vágyait nem vetítette át a kapcsolatunkra, én pedig óvakodtam szóba hozni.

Eltelt egy hónap. Egyik délután kimerülten mentem hazafelé, amikor Szabinát megláttam a napi kocogásából visszafelé haladni. Eszembe jutott annak idején hányszor próbáltam úgy időzíteni, hogy egyszerre érjünk a lifthez, és egy hirtelen ötlettől vezérelve most is megvártam a liftajtóban. Mit sem törődve a téli hideggel, csak egy feszes ciklámen színű testnadrág és hasonló színű felső volt rajta. A haja összefogva lófarokba, csak a kezén lévő kesztyű jelezte, hogy azért nincs odakinn gatyarohasztó hőség. Emlékeim szerint mióta csak ismertem, mindig is nagyon csinos és sportos alkat volt, és ez egy évtized eltelte után sem változott sokat. Csak a szeme körül megjelenő apró szarkalábak jelezték az idő múlását. Mintha most soványabbnak tetszett volna, az arca egy kissé beesett, sötét árnyak öregítették a máskor folyamatosan mosolygó, örökké jókedvű nőt.
Halvány mosollyal üdvözölt.
- Helló, csak nem engem vársz? - lihegte.
- Szia! Megláttalak, és megörültem, meg bocsánatot is szeretnék kérni a múltkoriért.. - kezdtem a mondandómba.
- Ne tedd, hülye voltam, én rontottam el. - nézte a makulátlanul tiszta, de csinos kis rózsaszín cipőit rendületlenül.
- Igazad volt. - mondtam, hogy próbáljam eloszlatni a kételyeit. Nem szólt semmit, a lift emelkedése alatt mereven bámulta a padlót, amíg ki nem nyitottam neki az ajtót a tizenegyediken.
- Melindáról tudsz valamit? - nézett vissza az ajtóból, a szemeiben szomorúságot véltem felfedezni.
- Nem, semmit sem. Akkor délben kitettem a Munkásotthon úti lakótelep sarkán, azóta nem láttam a csajt.
Szabina furcsa grimaszt vágva megvonta a vállát. Az arcán csalódottságot éreztem átsuhanni, de rögtön le is horgasztotta a fejét. Talán csak azért, hogy ne lássam a szemében az érzelmeit.
- Hát nem sokat segítettél... bejössz hozzám beszélgetni? - kislányosan szégyenlős mozdulatai nem vallottak a negyvenes nőre, viszont érezni lehetett benne a feszültséget.
- Igen, örömmel, úgyis mindig szerettem volna nálad körülnézni! - léptem utána a folyosóra. Szabina nyitotta az ajtót és betessékelt a lakásba, aminek nem is oly régen jártam az előszobájában. Jól esett az invitálása és egyébként is régen ismertük már ahhoz egymást, hogy egyszer végre bizalmasan beszélgethessünk négyszemközt.
Kedvesen mutogatta a szobáit, berendezéseit, majd hellyel kínált a legnagyobb szobában, ő maga meg ledobta a felsőjét és izzadt pólóban lehuppant a franciaágy közepére.
- Tudod, mi történt aznap éjjel...? - kérdezte bátortalanul.
- Igen, mindent tudok. Nincs azzal semmi baj!
- Köszi.. - villantott egy cinkos mosolyt - Tudod, már két szombaton is ott szobroztam a Pink! Club előtt, hátha odatéved, de nem jártam sikerrel. Találkozni akartam vele, hogy megbeszéljük a történteket.
- Lelkiismeret furdalásod van? - ültem az ágy másik szélére és mereven bámultam ki az ablakon, hogy ne zavarjam kutató pillantásokkal.
- Nem is lelkiismeret furdalás, mert még mindig úgy érzem, hogy jogosan haragudtam. Csak szeretném megbeszélni vele a dolgokat...
- Téged nagyon mélyen érintett az a lány... - kezdtem óvatosan egy rövid hallgatás után.
- Ennyire látszik? - tette a vállamra a kezét, mintha csak azt várná, hogy szembeforduljak vele. Hirtelen ötlettől és a fáradtságtól vezérelve hanyatt feküdtem, fejemet az ölébe hajtva néztem fel rá. Szabina megmosolyogta a mozdulatomat, de kedves és anyáskodó mozdulatokkal turkálni kezdett a hajamban.
- Látszik, hogy megvisel.. - de a nő nem engedte végigmondani, a szavamba vágott.
- Úgy tudott udvarolni, hogy egy férfi sem tudta volna jobban csinálni, folyamatosan bókolt és hízelgett. Tetszett a közeledése, de először nem is gondoltam semmire, aztán amikor olyan felelősségteljesen hazacipeltette velem a Dettit, akkor éreztem, hogy egész komoly a kiscsaj. Persze azóta már tudom, hogy mellébeszélt, de attól még határozott volt, ami tetszett. Itthon meg folytatta, csak már kettesben sokkal, de sokkal rámenősebben, én meg egy kis vhisky hatása után elengedtem magam és sodródtam az árral. Arról nem is beszélve, hogy milyen régen vagyok egyedül és mennyire jól esett az érintése. A Detti eltűnése után meg egész éjszaka összebújva beszélgettünk. Melindában sokkal több érzés van, mint ami kívülről látszik... - az elhadart monológ után kutatóan fürkészte a szemeimben a véleményemet.
- Ne emészd magad, ha szeretnéd, segítek megkeresni, csak nem lakhat túl messze attól a saroktól, ahol kiraktam. - kacsintottam rá, amitől szégyenlősen elpirult.
- Ezt az udvarlást már valakitől hallottam. Vagány kis csaj lehet. Irigylem is, hogy mindkettőtöket így meg tudott szédíteni. Tanulnom kellene tőle! - simogattam meg a nő arcát.
- Nem hiszem, hogy rászorulnál, engem is majdnem levettél egyszer a lábamról. Rosszul is esett, hogy többé nem vártál a liftben.
- Miért, talán volt esélyem? - kérdeztem kételkedve, de humorosan élcelődve.
- Ha akkor egy hét múlva megjelensz, simán ágyba vihettél volna! - csípett az arcomba.
- És már nem aktuális? - kérdeztem tovább, miközben az arcom felett ringatózó mellekből egyre jobban kidudorodó bimbókat figyeltem, és a bal bimbót egy ujjheggyel meg is érintettem. Nem volt rajta melltartó, az érintésre csak még jobban megkeményedtek a bimbói, nekem meg beindult a fantáziám.
- Most semmiképpen, különben is úgy tudom, együtt vagy a kis szőkével, nekem meg más után fáj a szívem. Nem is vagyok benne biztos, hogy valaha is akartál. - folytatta velem a sikamlós szócsatát, de legalább végre egy kicsit mintha vidámabbá vált volna.
- Már hogy a görcsbe ne akartalak volna. Ha nem is mondtam, attól még sóvárogtam utánad eleget. - vigyorogtam a szemébe - mit gondolsz, mi a fenéért vártalak a liftben annyiszor?
- Hogy segíts öreganyádnak felcipelni a valagát az emeletre! - végre nevetett.
- Tudod, hányszor gondoltam erre, hogy itt van a fejem az öledben, és csak oldalra kell fordulnom, hogy érezzem a puncid illatát?
Nem lepte meg a közlésem, kedvesen csak annyit válaszolt, hogy el tudja képzelni, én meg tényleg befordítottam a fejem és mélyet szippantottam az izzadtsággal keveredő testápoló illatából.
- Bolond! - csapott barátságosan a fejemre.
- Mindig arra vágytam, hogy ezeket a punciba simuló nadrágokat levehessem rólad és megérintselek a nyelvemmel. - feszítettem tovább a húrt.
- Ne álmodozz, ez nem fog megtörténni! - figyelmeztetett.
- Soha sem számíthatok már rád? - húztam fel a szemöldökömet.
- Talán... de ne izgulj, mert nem férsz bele a nadrágodba! - fordította a mutatóujját a nadrágomon kidudorodó domborulat felé.
- Bocs, nem akartalak zavarba hozni, csak élveztem a bizalmas beszélgetést.
- Nagyon is jólesik most ez a közvetlenség, mindig is éreztem, hogy tetszem neked, csak a körülmények miatt nem élvezhettem a társaságodat. De beszéljünk egy kicsit rólad is, együtt vagy még a kis szőkével? - kérdezte témát váltva.
- Igen, csak most elfoglalt, hát hazajöttem.
- Mesélj csak, mi is történt aznap éjjel, kifúrja az oldalam a kíváncsiság! - kezdett faggatni őszinte kíváncsisággal.
- Semmi különös. Nagyon rossz állapotban volt, amikor megtaláltam a lépcsőfordulóban. Segítségre szorult, ezért behívtam a lakásba. Megfürdött jó forró vízben, beszélgettünk és randit kértem tőle, amitől az a kitörő jókedve kerekedett.
Ja és megbeszéltük, hogy valamit megitattak vele, attól volt beteg. Mondta, hogy hazaráncigáltátok, meg azt is mondta, hogy a Melinda neki is csapta a szelet, azért javasoltam, hogy csókolja meg a lányt. Rosszul sült el.
- Már a Detti csókjai is megleptek, nemcsak a te megjelenésed. A Melinda csókjára meg iszonyú féltékeny lettem, rosszul reagáltam. - fintorgott, de hogy biztosítson a barátságáról, rendületlenül simogatta az arcomat.
- Szerelmes vagy? - tettem fel óvatosan a kérdést.
- Talán... - mondta rövid hezitálás után.
Megcsörrent a telefonom. Kelletlenül vettem ki a zsebemből, hogy megnézzem ki az. Nagy "Punci" felirat díszelgett a kijelzőn,amit Szabina egy pillanat alatt kiszúrt és halk vihorászással fogadott. Bernadett hívott, amitől rögtön elpárolgott a bosszúságom. Kimentem az előszobába és felvettem a telefont. Csak annyit mondott, hogy nagyon vár és már bontotta is a kapcsolatot.
Szabina derűs képpel vigyorgott a képembe.
- Ki az a "Punci", ha szabad kérdeznem? - érdeklődött a nevetését visszafojtva.
- Detti, ő javította ki a saját nevét a telóban. Azt mondta, hogy ha szex jár a fejemben, csak hívjam bizalommal. - mentegetőztem szemérmesen elvörösödve.
- Akkor most lesz egy jó éjszakád! - mosolygott rám Szabina
- Remélem is, de mennem kell, ígérem neked, hogy előkerítem Melindát, van egy ismerősöm a Népesség nyilvántartó hivatalban. - léptem a bejárati ajtó felé. Már majdnem kinyitottam, amikor Szabina utánam jött és megfogta a kilincset markoló kezem. Egy pillanatig szemeztünk, majd a nő lágyan magához húzott, és csókra kínálta vékony ajkait. Vékony szája ellenére érzékien csókolt, kimondottan vágyakat ébresztően, de hamar el is húzódott.
- Köszi mindent, gondoltam ne menj el emlék nélkül. - Simogatott meg utoljára és még hátrébb lépett, hogy elhagyhassam a lakást.

Egykedvűen néztünk egy unalmas sorozatot a tv-ben. A drágámnak aznap este kivételesen nem volt kedve a szexhez, pedig az elmúlt hetekben kielégíthetetlennek tűnő libidója minden képzeletemet fölülmúlta. Talán ő is azon gondolkodott, amin én is, miután elmeséltem neki a Szabinával való találkozást. Én sem bántam, hogy csak összebújás van, mert cirógatni, kényeztetni így is lehetett, mindemellett pedig megtapasztalhattam a lány morcos hangulatát. Állítása szerint nem Szabina csókja miatt volt rossz hangulatban, hanem a főnöke szívatta valami vidéki konferenciával és nem akart egyetlen napra sem egyedül hagyni. Még nem is mondtam neki, hogy én meg azt osztom- szorzom a fejemben, hogy vele tartok. Azt hittem, hogy ez csak ürügy, és valójában fúj rám egy kicsit a csók miatt, de rá kellett jönnöm, hogy sokkal jobban érdekli a történet. El- elmerengve gondolkodott valamin, de azért figyelt a hasát simogató kezemre is.
Próbáltam kibillenteni ebből a merengő, lusta állapotból, felajánlottam, hogy megszámolom a pinaszőrszálait vagy filctollal tetkókat festek a meztelen testére, de kedves mosolya mellett határozottan utasított vissza. Meg sem próbáltam megszabadítani a tangájától, vagy a pólójától. Faggatni sem akartam, de hosszas unszolásra végre kibökte, hogy a Szabinánál történt balhé ót is zavarta, de most, hogy elmondtam, lelkiismeret furdalása van az addigi passzivitása miatt, hiszen a Melinda megcsókolása közrejátszott a történtekben. Még sokáig ötleteltünk, mit is segíthetnénk az adott helyzetben, mire a lány beleegyezőleg jóváhagyta az ötletem, hogy keressük meg és vigyük el a Melindát a Szabinához egy békítő beszélgetésre.

Másnap a lány szomorú képpel lépett ki az ügyészség épületéből. Lógó orra és a homlokán megjelenő apró ráncok figyelmeztettek, hogy valami nincs rendben. Fázósan burkolózott a hosszú piros, elegáns télikabátjába. Magas szárú csizmája nagyon kecsesen állt a lában, szűk szárú streccs farmerja csábítóan gömbölyödött be az első ülésre, teli formás, hús- vér combokkal és lehetetlen gömbölyű fenékkel.
- De édes vagy, hogy értem jöttél! - nyújtotta csókra a tűzpiros ajkait- Máskor szólj, mert nem biztos, hogy itt vagyok!
- Valami baj van? - kérdeztem a lányt.
- Voltam délelőtt a Melindánál. - lepett meg a válasszal. Én még vártam az ismerősöm visszahívását, amikor Detti már meg is találta.
- Depressziós szegény, nem is tudtam beszélni vele, csak fekszik és hallgat. Az anyukája azt mondja, hogy egy hónapja ilyen, alig eszik, és nem kommunikál senkivel, ki sem megy a lakásból. Nagyon aggódnak érte. - mesélte Detti a délelőtti kalandját.
- Hogy találtad meg?
- Nekem is vannak kapcsolataim... - mosolygott végre egy tündérit.
- Ez azt jelenti, hogy mióta hazavittük, azóta van ilyen rossz lelkiállapotban? - gondolkodtam hangosan.
- Attól tartok, igen. Az anyukája már orvost akar hívni hozzá, kétségbe van esve.
- Mondtad neki, hogy Szabina beszélni akar vele?
- Igen, de nem reagált valami lelkesen. valószínűleg játssza a sértődöttet, pedig ő követte el a legnagyobb hibát.
Valahogy ki kellene billentenünk ebből az állapotból... visszamegyünk hozzá, én is szeretnék beszélni vele? - adtam az ötletet.
- Ok, akár százszor is, ha kell, már indulhatunk is! - gyulladt fel valami csillogás a szemében.
- Akkor ma sem lesz szex! - sóhajtottam lemondóan indulás után, de csak tréfának szántam a dolgot.
A drágám körülményesen kibújt a nagykabátból és áthajolt a vezetőülés felé. A kezei elkezdték kicsomagolni a farkamat a nadrágból.
- Hátrább tudnád tolni az ülést, hogy ideférjek. - kérte a fülembe búgva.
- Attól függ, mit szeretnél... - incselkedtem, hogy kicsikarjak valami sikamlós választ.
- Le akarlak cumizni, hogy meg ne kívánd a Melindát! - vigyorgott a képembe, majd utasított, hogy menjek lassan és nagyon figyeljek a vezetésre. Egy pillanat alatt felizgultam. Nem mindennap kap az ember ilyen ajánlatot. Detti már többször is részesített ebben a kegyben, de ez volt az első eset, hogy így, nyilvánosan csinálta. Kicsit zavartan néztem körbe- körbe, ki láthatja a mellettem elhaladó kocsiból, hogy egy szép szőke fej rácuppan a makkomra és hihetetlen vákummal őrült tempóban juttat a kielégülés felé. Csak egyetlen vágyam volt, hogy ne találkozzak rendőrrel. Malacom volt, pont meg kellett állnom egy piros lámpánál, amikor elélveztem. Ha vezetés közben ér, biztosan nem tudok megfelelően koncentrálni, de így kiélvezhettem minden másodpercét. Detti mohón nyelte le a spermámat semmi jelét sem adva az undornak vagy szégyenkezésnek. Arra azért aranyosan odafigyelt, hogy a magömlés utáni nagyon érzékeny makkomat csak óvatosan, alig érintve csúsztatta fel- alá a szájában. Szerettem volna megcsókolni, de addig, amíg le nem parkoltam a lakótelep sarkán, a lány folyamatosan kényeztette a farkam, amitől nemhogy lelankadt volna, egyre jobban szerettem, volna még egyszer a szájába élvezni. Kaján vigyorral a képén ült fel és úgy nézett körül, mintha meglepné a hely, ahová érkeztünk.
- Miből gondolod, hogy ráizgulok a Melindára? - húztam közelebb, hogy megízlelhessem az imádott ajkait.
- Biztos, hogy rá fogsz, fogadjunk! - nyújtotta a kezét.
- Ok, aki nyer, hármat kívánhat. - egyeztem bele a játékba. Emlékeimben elevenen élt a fekete démon, de pillanatnyilag annyira bele voltam zúgva a Dettibe, hogy eszembe sem jutott Melinda testére gondolni.
- Akkor mit is mondunk neki, van ötleted? - kérdezte a kedvesem.
- Ha a szó nem használ, majd megerőszakolom.... ha ráizgulok. – mondtam tréfásan.
Detti arcán halvány mosoly suhant át, de hiába kérdeztem, nem árulta el, mi jutott eszébe.

Melinda anyukája nyitott ajtót, majdnem teljesen ugyanaz az arc, csak sokkal fehérebb bőrrel és sötétbarna hajjal, de ugyanolyan dús sörénnyel, mint a lánya. Csak a szája körüli ránc mutatta a korát. Sűrű köszönetnyilvánítás közepette tessékelt be a lánya szobájába, hogy milyen aranyosak vagyunk, hogy a bajban megpróbálunk Melindának segíteni.
Még jó, hogy nem tudta a teljes igazságot, vagyis úgy gondoltuk, hogy nem tudja.
A kis szoba ajtaja bezáródott mögöttünk és egy oltári rumlis helység képe rajzolódott ki a szemeim előtt, mindenütt Madonna és Cher képeivel a falakon. Nem voltam soha rendmániás, de itt aztán minden szanaszét dobálva, mint egy kuplerájban, mondta volna valaha édesanyám. A szoba sarkában a kis ágyon ott feküdt Melinda. Érkezésünkre hanyatt feküdt az ágy közepén, úgy figyelte mi történik körülötte. Az arcán furcsa megvető arckifejezés jelent meg, amit úgy gondolom, valami magába fojtott káromkodásféle akart lenni. Feküdt, mint egy Jézus szobor, két keze a hasán összekulcsolva. Fekete haja nagy tincsekben szanaszét terülve körülötte, a tövénél már kezdte visszanyerni eredeti barna színét. Nem volt betakarózva sem, majdnem átlátszó vékony pizsamája legalább két számmal kisebb volt a kelleténél, annak ellenére feszült a testén, hogy a lány sokat fogyott, mióta nem láttam. Bronzbarna, szoláriumozott bőre sokat veszített az árnyalatából, de még nem volt teljesen kifehéredve. Magamban megállapítottam, hogy igaza volt Bernadettnek, amikor azt mondta, hogy rá fogok izgulni. Igazi, nőies alakja és nagyon szép arca mellett a pizsamanadrágon átsötétlő szeméremszőrzete és a kidomborodó mellbimbói is több látványt nyújtottak, mint ami a vizuális ingerhez szükséges volt.
Detti, mintha csak régi ismerős lenne, odafeküdt az ágyra, féloldalt hozzábújva Melindához. Tanácstalanul néztem körbe, hová is telepedjek, de az ülő alkalmatosság magasan megpapolva lomokkal, a szőnyeg is tele levetett ruhadarabokkal, de legalább nem volt piszok. Az egész úgy festett, mintha valaki szétdobálta volna a holmikat egy idegroham alkalmával.
Detti szólított meg, hogy feküdjek be a fal tövébe Melinda mellé, amit vonakodva bár, de megtettem. A démon meleg, barna szemei követték minden mozdulatomat, de nem tanúsított semmilyen ellenállást, én meg igyekeztem nem hozzáérni, pedig egy paraszthajszálnyi távolságra kenődtem fel a falra.
- Emlékszel mit meséltem délelőtt? - kérdezte a barátnőm a hallgatásba burkolózó lányt. Nem kapott feleletet, durcás arckifejezés volt csupán a válasz.
- Emlékszel az Attilára, ő hozott haza, és ő beszélt tegnap a Szabinával?
Ismét nem jött válasz, csak egy pillanatra mintha a szemembe nézett volna a magába zárkózó szépség.
- De nem csak ezért vagyok itt - folytatta Detti hosszabb várakozás után és egy beszédes, de jelentőségteljes engedélykérő mosollyal nézett a szemembe. Nem tudom, hogyan is, de megértettem, hogy át akar lépni valamilyen határt, amihez az én beleegyezésemet várta. Bólintottam, és Detti tovább folytatta a sugdosást a Melinda fülébe.
- Akkor este teljesen begerjesztettél, amit nem tudok kiverni a fejemből, a reggeli csókról nem is beszélve... - nyomatékul a szabad kezével cirógatni kezdte a lány arcát majd a nyakát és haladt egyre lejjebb. Melinda párszor eltolta a Detti kezét, de aztán megadóan felhagyott az ellenállással. A szemei vadul cikáztak a plafonon, viszont továbbra sem szólt egy szót sem. Detti mutatóujja rátévedt a lány mellbimbójára és alig érintve simogatta körbe- körbe. Eszméletlenül izgalmas látvány volt, rögtön elkezdett a vér a péniszembe áramolni, Melindának meg a mellbimbói kezdtek egyre feszesebben kitüremkedni a pólóanyagú pizsama alól. Figyeltem a lányokat, ahogyan több percnyi bimbósimogatás után mindkettejüknek kezdett kipirosodni az arca. Egyértelmű volt, hogy Melindát nem hagyja hidegen az érintés és Detti is furcsán megfeszítve kulcsolta össze a farmernadrágos combjait, mintha a punciját akarná összepréselni. Persze az én nadrágom is dudorodott rendesen, pedig csak szemlélője voltam a dolognak méghozzá közvetlen közelről.
Melinda száját elhagyta egy sóhaj, Bernadettem meg újabb pillantással jelezte, hogy folytatni akarja, amit elkezdett.
Nem kellett bólintanom sem, Dettivel összemosolyogtunk és megértette, hogy nem kell leállnia.
Még akkor is a szemembe nézett, amikor Mellinda szája fölé hajolt, és csókolgatni kezdte, a keze meg felváltva gyengéden markolászta a lány melleit. Pár egyoldalú csók után Melinda végre megtört és viszonozta a csókot. Kicsit elfordította a fejét és a keze is megmozdult végre, Detti arcát simogatta az ujjaival. Hosszú percekig zabálták egymást, nekem meg csorgott a nyálam és kurvára felizgultam. Két levegővétel között azonban Detti gondolt rám is.
- Szeretném, ha csókolóznál vele is! - fordította a Melinda fejét felém. Úgy fel voltam izgulva, hogy egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy nem is ismerem a lányt, mohón csatlakoztam az ajkaira és utat kerestem a nyelvemmel a szájában. Valószínűleg csak sodródott az árral, talán ezzel sikerült megfeledkeznie az önsanyargató gondolataitól. Közel sem csókolt olyan jól, mint Detti, és Szabinának sem ért a nyomába, de ettől még csodálatos volt. Az újdonság varázsa pedig tovább tüzelte a testünket.
Detti keze lassacskán csúszott a lány pizsamaalsójába, minden centimétert őrületbe kergető lassúsággal véve birtokba.
Éreztem, hogy Melinda két oldalra felhúzza a lábait, Detti kezének utat enged a szeméremajkai közé. Pillanatokon belül meg is tapasztaltam a lány testének vonaglásait és magamon is a vágy eddigi legőrjítőbb megjelenését, ami egyben féltékenységgel is fogott el.
Mindamellett, hogy élveztem a helyzetet, egyre jobban kirekesztettnek éreztem magamat, mintha csak külső szemlélője lennék az eseményeknek, pedig egyáltalán nem volt így.
Melinda lecsukta a szemeit, teljesen átadta magát az érzékeinek. Csak a szuszogása és az arcán végigfutó rezdülések árulkodtak a testében végbemenő folyamatokról. Ajkát enyhén lebiggyesztette, jól megfigyelhető volt a száradó szája széle. Nagyon lassan jutott el az orgazmusig, már- már azt hittem, Detti feladja a próbálkozásait, de nagyon kitartónak bizonyult. A gyönyör hullámaira összezáródtak a combok és a barátnőm széles vigyorral húzta ki a kezét a lány pizsamájából. Középső és gyűrűsujja fényesen csillogott a Melinda testnedveitől. Bernadett megvárta, amíg a démon kinyitja a szemeit, majd jelentőségteljesen végigszopta a középső ujját, aztán a gyűrűsujját az orrom elé tartotta, hogy nekem is megadja a lehetőséget a kóstolásra. Mi tagadás, nem is volt rossz ötlet tőle, de sokkal jobban szerettem volna közvetlenül a fekete csaj punciját megízlelni. Igaza volt Dettinek, hihetetlenül kívántam.
Az aktus után Melinda éledezni látszott. Végre hajlandó volt megszólalni, és ha csendesen is, de beszélgetett velünk. Jó úton haladtunk afelé, hogy rábírjuk, jöjjön velünk a Szabinához.
Egyikünk sem feszegette a korábban történt szexuális élményeket, mégis mindannyian éreztük a dolog súlyát. Melinda kilépett a fürdőszobába, mielőtt felöltözött volna, mi pedig kivonultunk a kicsi szobából és próbáltuk megnyugtatni a lelkesen kérdezősködő anyukáját, hogy semmi baj nincs, csak elvisszük egy kicsit kiruccanni, mert egyedül nem hajlandó rá.
Szótlanul sétáltunk Melindát közrefogva a Szabina lakása felé. A lányon érezhetőek voltak a találkozás miatti félelemmel teli érzelmek és a bizonytalanság, de kitartóan lépkedett a lépcsőház felé. A liftben még Detti óvatosan megjegyezte, hogy nem kellene elmondania a délután történteket a Szabinának, majd kitessékelte a lányt a folyosóra. Mivel látta a rajta a tartózkodást, maga nyomta meg a csengőt a démon helyett, majd gyorsan visszaszaladt mellém a liftbe.
Óvatosan kitámasztotta a liftajtót, hogy a keskeny résen még kilásson, aztán a lélegzetünket visszafojtva vártuk, mi fog történni. Szabina meglepetten nyitott ajtót, majd mosoly futott végig az arcán a felismeréstől. Félszegen, tartózkodóan köszöntek egymásnak, majd rövid csend után Szabina közelebb lépett a földet bámuló démonhoz és megfogta a kezeit, hogy magához húzza egy röpke, de annál érzelmesebb csók erejéig, majd maga után húzta a lakásba és bezáródott előttünk az ajtó.
- Ez sokkal jobban sikerült, mint számítottam! - dőlt háttal a falnak a barátnőm magasra emelve a tekintetét, mintha hálát adna az égnek a történtekért.
- Látom megkönnyebbültél! - simogattam meg az arcát és nyomtam egy puszit a sebhelyére.
- Nagy kő esett le a szívemről! - húzott magához, hogy megölelhessen.
- Megnyerted a fogadást, halljam a három kívánságod... - léptem hátrébb megnyomva az ötös gombot és a szemébe néztem.
- Háááát! ...az első legyen az, hogy benyúlsz a bugyimba, mert kurvára fel vagyok izgatva! – mondta kihívóan és már tárta is szét a kabátját, majd kigombolta a farmer gombját.
- Ohhh, ez remek! – vigyorogtam széleset és már nyúltam is a lány hasához és a lecsúszó zippzár mentén becsúsztattam a kezem a vulkáni forróságot árasztó nedves punciba. Detti összerándult, majd mélyet sóhajtott, lecsukott szemekkel élvezte a szeméremajkai között csúsztatott középső ujjam játékát. Közelebb léptem, sarokba szorítva az ajkaira tapasztottam a szám, és hevesen csókolni kezdtem. Rövid csókolózás után a lány kezdett egyre merevebb lenni, kisegér módjára cincogó hangokat hallatott és visszatartotta a lélegzetét is amíg teljesen át nem élte az orgazmus pillanatait.
- Na mi lesz a második? – mozgattam meg az ujjaimat, miután úgy éreztem, a lány már képes lehet a folytatásra.
- A második, hogy holnap költözz hozzám! – tolta el a kezemet, hogy ne tudjam tovább simogatni, és komoly képpel a szemembe nézve várta a hatást.
- Miért csak holnap? - kérdeztem kíváncsian, de magamban mérhetetlenül örültem a felkínált lehetőségnek.
- Mert át akarom kefélni veled a mai éjszakát. - mondta szemérmesen, majd ismét vad csókolózásba kezdett velem.
- Na és mi a harmadik? - kérdeztem felszabadultan, mert a szexuális ajánlat és az összeköltözés reménye kimondhatatlan örömmel töltött el. Volt ebben a felhívásban bőven érzelem, amit nagyon helyénvalónak tartottam. Ezek szerint ő is szeret engem, ujjongtam magamban.
- Maradt még egy! – öleltem szorosan magamhoz, kifejezve ezzel a szeretetemet.
- Engedd, hogy szerethesselek! - mondta kis gondolkodás és feszengés után.
Meglepődtem.
- Milyen önzetlen vagy! – suttogtam elérzékenyülve.
- Nem is…. Különben meg te nyertél, nekem kellene a te kívánságaidat teljesíteni.
- Igazad volt, kurvára kívántam a csajt. - mentegetőztem a lány előtt
- Én provokáltalak...
- Már előtte is éreztem valamit, amikor végignéztem rajta az átlátszó pizsiben.
- Ez egyáltalán nem probléma... Mi lenne a te három kívánságod? - kérdezte eltolva magától, hogy a szemembe nézhessen.
- Először is ne vonj be soha többé harmadik személyt a kapcsolatunkba, mert irtó féltékeny voltam délután.
Detti kutatóan vizsgálta a szemeimben tükröződő érzelmeimet-
- Ok, ezt én is így gondolom helyesnek – bólogatott.
- A második, hogy szeress mindig ugyanígy, mint most, és a harmadik, hogy gyere hozzám feleségül...., a negyedik meg az, hogy szülj nekem gyönyörű kislányokat!
Detti arcán kövér könnycseppek jelentek meg a meghatódottságtól, válasz nélkül ugrott a nyakamba és a jól ismert szenvedélyes csókjaival halmozott el.

- Kezdhetted volna rögtön a harmadikkal, ez annyira megható! – közölte elérzékenyülve.
- Nem mostanra terveztem, de már az első találkozásunk alkalmával eszembe jutott, és azóta napról napra egyre jobban szeretném. Az igazi lánykérést majd hétvégére időzítem gyűrűvel, vacsival, virágokkal és szeretkezéssel, meg mindennel, ami csak kell!
- Lesz benne mocskos szex? Anélkül hozzá se kezdj! – ment át játékosba és letörölte az arcáról a szempillafestéktől feketéllő könnycseppeket.
- Garantálhatom, nem úszod meg szárazon! – mondtam vigyorogva
Detti szorosan magához ölelt, szinte moccanni sem tudtam. Dédelgető karjai gyengéden fonódtak körbe a derekamon a kabát alatt. A szeretetnek ez a jele tökéletesen megerősített abban a tudatban, hogy immár összetartozunk, tehát a dolog érzelmi oldala tökéletesen rendben van. Ami az együttélést illeti, abban is bizakodó voltam. Bernadett pedáns és igényes nőként ritka toleranciát mutatott felém mindenben, amiben nem egyezett a véleményünk. Csupán egyetlenegy dolog maradt, ami kicsit sötét folt volt a gondolataimban, az a bizonyos „foglalkozási ártalom”, aminek még nem ismertem a részleteit, de a Detti tudta nélkül megnézett videókban extrém perverz dolgokkal kellett szembesülnöm, és a lány viselkedéséből azt a következtetést vontam le, hogy nincs ellenére semmi sem, legalábbis az első éjszakán elejtett néhány szavából erre engedett következtetni.
Megint olyan lelki állapotban láttam a lányt, mint a megismerkedésünk másnapján. Ugrált, táncolt, puszikat dobált és kitörő jókedve csillapíthatatlannak bizonyult. Ámulva követtem a bejárati ajtómig miközben azon gondolkodtam, mennyire szerethető a csaj. Ízig- vérig nő volt a javából és nemcsak a testére feszülő, kerekded feneket kiemelő nadrág és magas sarkú csizma okozta ezt az érzést.
Odabenn a jó melegben lesegítettem a lányról a kabátot, majd a magamét is fogasra akasztva, a keskeny folyosón a táskájában kotorászó lányhoz fordultam. Könnyedén megfogtam mindkét kezét, mert amint észrevette a szándékomat, a retikült egyszerűen ledobta a földre és nyújtotta a kezeit. A szemei vadul cikáztak és a gondolataimat próbálta kifürkészni, amikor megcsókoltam a kézfejeit, majd a falnak szorítva a csajt magasra tartottam a karjait. Hozzá préselődtem, élveztem a közelségét, a kellemesen puha mellek ellenállását a mellkasomon és a ki nem mondott szavakat az arckifejezésében. Meg sem kellett csókolnom, hogy érezzem a vágyat a saját altestemben, amint megindul bennem valami furcsa áramütésszerű, kellemes bizsergés. Sokáig álltunk így bámulva egymást, amiből Detti billentett ki.
- Engedj kérlek, nagyon kell pisilnem! – suttogta, mintha titkolnia kellene valaki elől.
- Nem lehet, most túl jól érzem magam, hogy csak úgy elengedjelek! – ellenkeztem minden hátsó szándék nélkül.
- Bepisilek! – mondta furcsa hangsúllyal rám mosolyogva, mintha csak meg akart volna ijeszteni.
- Tedd azt, szívesen végignézném! – hajoltam közelebb, és végre egy csók csattant el közöttünk, de csak egy röpke pillanatra.
- Akkor állj távolabb, hogy láthasd! – nyomta ki a hasát sejtelmesen vigyorogva, hogy hátralépésre kényszerítsen. El kellett engednem, a folyosó másik falához támaszkodva néztem végig a lány feszülő, világoskék nadrágján. Meg voltam győződve, hogy csak tréfál, ugyanakkor kéjes kíváncsisággal vártam, hogy tényleg megtegye. Perverz vágy lett rajtam úrrá.
Detti várt néhány másodpercet, enyhe terpeszbe ereszkedett, majd megsimogatta a punciját a nadrágon keresztül.
Eltűnt az arcáról a vigyor, komoly képpel kémlelte az arcomon átsuhanó izgalom jeleit. Már teljesen bedőltem a dolognak, amikor elnevette magát és gyorsan belépett a fürdőszobába, felkapcsolta a világítást és leült velem szemben a kád szélére. Egyszer már ült ott ugyanígy, csak akkor mocskosan, betegen, de még akkor is csábosan és szexisen.
Lemondóan, félrehajtott fejjel mosolyogtam rá az ajtófélfának támaszkodva.
- Hagylak egyedül intézni. – fordultam volna ki, de a lány rám szólt.
- Ne menekülj el, azt hittem érdekel! Csak kíváncsi voltam a reakcióidra, és a folyosón sem akartam tócsát hagyni! – mondta szemlesütve, majd széjjelebb nyitotta a lábait, lejjebb csúszott a fenekével enyhén hátradöntötte a felsőtestét, hogy utat engedjen a lámpa fényének a nadrágja irányába.
Elsápadtam, a lány meg rám emelte csillogó szemeit és kicsit szégyenlősen, de az izgalomtól kipirult arccal rabul ejtette a tekintetemet.
Pár másodperc után pici, sötét folt jelent meg a farmer zipzárja alatt, majd lassacskán egyre nagyobbra nőve haladt lefelé a nadrág szárán a lány formás combjai belső felén. Amit nem tudott felinni a vastag szövet, kövér cseppekben hullott alá a csempepadlóra, majd a cseppek zuhataggá változva hangosan csobogtak a lélegzet visszafojtott, tökéletes csendben. Őrült vágy kerített a hatalmába, nem akartam mást, csak megérinteni a kedvesemet, és megtörtént az, amit sosem hittem volna, hogy az eszem helyett a testem kezdett el irányítani. Elborult fejjel léptem a lányhoz közelebb, hogy lehajolva megérinthessem a meleg folyadékot árasztó punciját, a következő másodpercben meg türelmetlenül húztam fel magamhoz, hogy megcsókoljam és a szabaddá váló kezeimmel minél hamarabb lerángassam róla a nadrágot. Csak egy pillanatra rémlett fel a korábban már megtörtént eset, amikor nem is oly régen a harisnyáját kellett a bugyival együtt eltávolítanom. Most is, úgy csináltam, mint akkor, csak a nadrág sokkal ellenállóbbnak bizonyult. És még le kellett előtte húznom a csizmákat is. Detti hangosan nevetgélt és belém kapaszkodva kedvesen meg- megsimogatott, én meg a földre lökve a pisis cuccot behajoltam a nedves combok közé. A kis szőkém félelmetes higgadtsággal nyitotta széjjelebb a lábait, igaz, másra nem is tudtam odafigyelni, mert annyira magával ragadott a pillanat varázsa. Nem törődtem most semmivel, eszembe sem jutott megcsodálni a csinosra nyírt punci szőrzet formás alakját, vagy a vénuszdomb telt domborulatait. Mindenáron meg kellett viszont kóstolnom, mert az elborult agyam diktálta a tempót.
Hamar el is értem a célom, amilyen mélyen csak tudtam, bedugtam a nyelvem a nagyajkak közé és végigszántottam közöttük. A máskor mindig oly édes szeméremtest most elsőre enyhén fanyar ízzel köszönt vissza, de egy pillanat múlva már a jól ismert őszibarack illattal és kellemesen édeskés testnedvekkel üdvözöltek az izgalomtól duzzadt gyönyörű ajkacskák.
Detti eltolt magától.
- Nyugodj meg egy kicsit, kérlek, semmi sem olyan sietős. Alig kapsz levegőt és remeg mindened! – térített magamhoz.
Bénultam meredtem rá, morcosan vettem tudomásul, hogy le kell állnom, de csak ezután vettem észre magamon, mennyire igaza van. Átfutott az agyamon, hogy olyat tettem, amit nem lett volna szabad, az arcomra lehet, hogy ki is ült a kétségbeesésem, mert a lány gyengéden megsimogatta az arcomat és vigasztalóan mosolygott a rémült szemeimbe.
- Ezt nem lett volna szabad… - nyögtem bocsánatkérően, de Detti kedvesen kacarászva elmagyarázta, hogy nem tettem semmi rosszat, csak most szeretné kényelmesen és lassú tempóban az ágyban élvezni tovább.
Meg kellett nyugodnom. Végre higgadtabb fejjel végiggondoltam a történteket, és kihasználva pihenés perceit, minden pillanatot arra fordítottam, hogy a lányt megszabadítsam a maradék ruháitól és csókokkal borítsam be a füle tövétől a köldökéig.
Amíg Detti a mosógépbe rakta a nadrágját, én viharsebesen megszabadultam a ruháimtól, aztán a tusolóval lemostam a padlót. A kedvesem a mosógép tetején ülve szórakozott rajtam, időnként előre hajolva bele- belecsipkedve a testembe.
Nagyon tetszett a játékossága, erotikát sugárzó lénye. Hamar felhagytam a padlótakarítással, majd ölbe vettem a csajt és elindultam vele a szobába.
- Az az érzésem, mintha ez már egyszer megtörtént volna velem! – közölte Detti tréfásan a villanykapcsolókat kezelgetve.
- Csak annyi a különbség, hogy most bármi meg is történhet! – válaszoltam sejtelmesen.
- Nem akarod, hogy megfürödjek?
- Nekem így is te vagy a legtisztább a világon, mindenedet kívánom!
A lányt ugyanúgy, mint akkor este a lehető leggyengédebb szeretettel fektettem a hanyagul vetetlen ágyamba, de most kimondottam határozott szándékom volt, hogy annyi örömet szerezzek neki, amennyi csak lehetséges, és ezt nem csak testi, hanem lelki értelemben is így akartam.
Szokatlan volt, hogy a hevessége helyett most odaadó gyengédséggel viszonozta a csókjaimat és a simogatásaimat. Jó alkalom volt ez a hosszas dédelgetés, hogy tudtomon kívül is megtanítson a türelemre és a lány iránti egyre erősebb tiszteletre. Gondolatban átértékeltem a korábbi kapcsolataimban elkövetett hibákat, amiket a szexuális vágyaim okozta türelmetlenségem okozott. Mondjuk itt látszott meg a különbség Detti és a többi lány között, hogy ő azzal tudott rám hatni, amit mások megtagadtak tőlem.
Itt volt az ideje végre a tettek mezejére lépni, és birtokba venni a lány testét. Máskor igyekeztem volna minél előbb a meredező péniszemmel a puncijába hatolni, viszont most tökéletesen megnyugodva csókolgattam a nyakát és a vállait abban a tudatban, hogy célt fogok érni, semmilyen ellenállásra nem kell számítanom. Rettenetesen szerettem volna ismerni a lány gondolatait és a testét átjáró érzéseket, de csak remélni mertem, hogy mindent jól csinálok, és Detti puha, forró kezei határozottan bíztattak folytatásra.
A mellek csodálatosak voltak. Volt már alkalmam máskor is megcsodálni, amint szex közben lágyan ringatózva gömbölyödtek előttem, de minden egyes alkalommal újra és újra rájuk kellett csodálkoznom. A lány nagyon szerette, ha picit felemelve gyengéden belemarkolok, de még ettől is jobban élvezte, ha a frissen borotvált arcommal simogattam és a bimbóit óvatosan szopogattam. Mélyeket lélegezve követte a kezeivel a fejemet. Sosem tudtam eldönteni, hogy siettetni akar, vagy csak a képzeletem hiteti el velem ezt az érzést, de az egésznek az volt a lényege, hogy ő is akarta, hogy a punciját a nyelvemmel kényeztessem. Volt időm. Volt bőven lehetőségem, hogy akár komótosan, akár gyorsan, akár lágyan, akár erősebben a nyelvemet a lehető legmélyebben a hüvelye bejáratába illesszem, hogy visszahúzva milliószor is elölről kezdhessem a nyalást a csiklójától a gátig. Meglepetés volt számomra ez a nő. Rejtélyes módon ki tudta belőlem hozni az állatot is, ha úgy tartotta a kedve, de szeretettel irányított akkor is, ha csak egy rövid együttlét volt a cél.
Egyszerre élveztem a nő rezdüléseit, a torkát elhagyó sóhajokat és a kezei lágy simogatását. A többi lánytól ellentétesen ő sosem zárta össze a lábait az orgazmus után, csupán lassításra, ritkán rövid szünetre ösztökélt a mozdulataival. Így volt ez most is, szenvedélyesen emelgette a csípőjét a nyelvcsapásaim alatt. Az sem volt ellenére, hogy négykézlábra állítva hátulról próbáljam a szeméremajkait ingerelni. Akkor futott rajta végig valami remegő bizsergésféle, amikor a nyelvem az ánusát érintette, de csak még jobban kitolta a fenekét és várakozással a mozdulataiban visszafojtott lélegzettel várta a folytatást. Elmondhatatlanul élveztem ezt a kitárulkozást. Sokkal jobban tetszett, mintha ő kényeztetett volna.
Időtlen időkig nyaltam volna a punciját, ha nem feszített volna a vágy, hogy belé hatoljak. Az ágyam igazán alacsonypadlós volt, így csak kifordítottam a lányt oldalra keresztbe fektetve, és a combjai közé térdelve kényelmesen illeszthettem a makkomat a lucskos punci szűk bejáratához. Óvatosan, milliméterről milliméterre haladtam befelé és így a csaj földön pihenő lábaira támaszkodhattam, valamint remekül végiggusztálhattam a gyönyörű testén, a lassú toló mozdulatoktól himbálózó mellein. Mégis az arca volt számomra a legédesebb. Nyitott ajkai között látszottak az ujjába harapó fehér fogacskák, a másik keze meg mintha élettelenül hevert volna a feje felett, annyira összpontosított az élvezetre. A szemeit csak néha nyitotta ki, és mindig az ágy végében álló pici szekrényke felé bámult. Szerintem ez a cselekvése nem volt tudatos, de követtem a tekintetemmel, és megláttam, hogy ott felejtettem vagy két hete a félig lévő mézes flakont, amivel a torokfájásomat kezelgettem. Nem tudom, honnan jött az ötlet, de a fantáziám perverz része arra ingerelt, hogy használjam is a mézet, ha már kéznél van. Még megvártam, hogy a kedvesem átessen az orgazmuson, aztán kicsúszva a puncijából határozottan nyúltam a műanyag edénykéért.
Detti kíváncsisággal a képén, felhúzott szemöldökkel követte a mozdulataimat. Az arcán meglepő grimasz futott végig, amikor a flakon végét a vaginájához illesztettem, és mézet pumpáltam a hüvelyébe. Persze az egész csak néhány másodpercvolt, aztán ismét a farkam került a lány amúgy is kellemesen szűk hüvelyébe. Először nem is éreztem semmi változást, de néhány mozdulat után a méz szétkenődött a lány hüvelyében, és minden mozdulat olyanná vált, mint amikor a lány hüvelyizmai orgazmus alkalmával ráfeszülnek a péniszemre. Leírhatatlanul kéjes lett az együttlét, és az amúgy is komótosan lassú szex a ragadós méztől még tovább lassult. Detti gyönyörű szemei mintha felakadtak volna, a szája tátva maradt és minden levegővétele valami iszonyú mélyről érkező sóhajjá változott.
Mi tagadás, nagyon élveztem, de már olyan intenzív volt az érzés, hogy a lány következő orgazmusa magával rántott és félájultan élveztem a hüvelyébe. Még percekig simogattam a hasát, mielőtt kihúztam volna a farkam, Detti meg kéjes dorombolással valami különös mosollyal áthatóan kémlelt a szemeivel.
Sokáig feküdtünk egymás mellett, simogattam a lány hátát, megszámoltam a gerinccsigolyáit, belecsipkedtem a fenekébe és magamban számoltam, hányszor áradozik arról, milyen jó volt az iménti szex. Be nem állt a szája, de annál jobban hízelgett a férfiasságomnak minden mondata. Egy idő után viszont belém bújt a kisördög, ismét hatalmába kerített a vágy és a fenekét simogatva megcirógattam az ánusát.
- Ez kellemes! – csukta le a szemeit és hagyta, hogy körkörösen simogassam az ánusát, majd a nedves puncijáról a testnedveivel síkossá téve az ujjam, néhány centire beléhatoljak. Mi sem kellett több, ráfeküdtem a hason fekvő nőre és már igazítottam a farkam a nagyon szűknek ígérkező lyukhoz. Nem is annyira seggbe dugni akartam, bár megvolt bennem a vágy, csak kíváncsi voltam, mit szól az ötletemhez. Gyengéden feszítettem neki a farkam, többször is nekikezdve a csípőm mozgásával játszottam a testével.
- Ne haragudj, ezt nem tudom megadni neked. Túl szűk vagyok hozzád! – mentegetőzött a karjával hátranyúlva, megsimogatva az arcomat. Rögtön abbahagytam és mellé feküdtem, szorosan átöleltem, és igyekeztem megnyugtatni, hogy felesleges bocsánatot kérnie, én így is ugyanúgy szeretem. Nekem az is elég, ha megsimogathatom ott néha- néha, persze ha nincs ellenére. A lány túláradó szeretete abban nyilvánult meg, hogy hanyatt fektetett és látványosan lenyalogatta a ragadós farkamról a rajta maradt mézet. Talán kompenzálni akarta az előbbi visszautasítását, beleadott apait, anyait az ezt követő szopásba. Arra nagyon ügyelt, hogy közben állandóan meglegyen közöttünk a szemkontaktus, ezzel is tovább fokozva az élvezetemet. Szokásához nem túl híven most kiengedte a szájából a makkomat, amikor megérezte, hogy elélvezek, és csak kézzel segített a csúcsra, ami mindennek ellenére mennyeien tökéletes kielégülést jelentett, az ez után következő csókok pedig iszonyúan jólestek a kiszáradt számon.
Detti kiment a konyhámba vizet inni, visszafelé két túrórudival érkezett. Hanyatt vágta magát mellettem és az egyiket a kezembe nyomta éhség ellen. Ki is bontottam, de amint ott fogtam a kezemben, az a gondolatom támadt, hogy egy pici péniszt tartok a kezemben, meg kell vele a lányt simogatnom. Oda is fordultam, és az ajkához érintettem, de nem hagytam, hogy bekapja, más terveim voltak vele. Végighúztam a selymes nyakon, megcirógattam vele a melleket, köröztem vele a mellbimbókon, majd megindultam a köldökön keresztül a szeméremdomb felé. Meggyőződésem, hogy a lány tudta, mire megy ki a játék, már húzta is fel a combjait, hogy a rudit a szeméremajkai közé illeszthessem. Az egész olyannak tűnt, mintha az ő ötlete lenne, és én csak a kivitelező vagyok, de ez a gondolat cseppet sem tántorított el a megvalósítástól. Kíváncsian dugtam a rudit a lány hüvelyébe, ami annyira csúszott, hogy semmi ellenállását nem éreztem. Egy idő után a csoki kezdett enyhén olvadásnak indulni és egyre észrevétlenebbül siklott a lány szeméremtestébe. Ekkor támadt az a hátsó gondolatom, hogy leteszteljek egy szűkebb helyet, és a lány ánusához illesztettem a rudi végét. Detti fenékemeléssel válaszolt, ami egyértelmű igent jelentett, hát be is toltam a szűk lyukacskába majdnem az egészet. Detti megint alkalmazta a mosolyogva szemmel rabulejtés művészetét, amit már annyiszor gyakorolt rajtam. Különleges képessége volt a dolgok irányítására. Elengedtem a rudit, és az ujjaimmal a csiklóját érintettem meg. A lány összerezzent, majd hátravetett fejjel átadta magát az élvezetnek. Nagyon hamar sikerült az orgazmust elérnie. Most először szorosan összezárta a lábait és távolodásra kényszerített. Vagy két percig csókolóztunk, mikor hasra fordult.
- Kiveszed? – intett hátrafelé a fejével a túrórudira utalva.
- Persze, persze! - kerestem meg az édesség éppen csak kiálló végét, majd egyetlen mozdulattal kihúztam. Detti azonnal oldalra fordult és csókra nyújtotta az ajkait.
- Jó veled! suttogta kedvesen, és szeretettel ölelt magához.
- Ezzel mi legyen? – bontakoztam ki a belém kapaszkodó nő karjai közül, és a rudi végét a mellbimbója közelébe tartottam.
- Akarod, hogy összekenjelek? – kérdeztem tétovázva, de magam sem akartak megtenni, inkább csak a lány álláspontját szerettem volna megismerni.
- Ha akarod, tedd meg, de ezt már nem szeretném! – válaszolta komoly képpel, de feszült várakozással a hangjában.
- Azt a kibaszott… hogy én mennyire hülye vagyok! Meg voltam győződve róla, hogy te akarod… - hebegtem.
- Miből gondoltad, hogy én akarom? – nézett rám kíváncsian, és hogy a zavarban lévő szemeimbe nézhessen, a kezével az arcomat maga felé fordította.
- Hát abból, hogy első este, amikor a „foglalkozási ártalmat” említetted, azt találtad mondani, hogy ideje lenne, ha összekennélek. Kurvára féltem, hogy komolyan gondolod, de szóba sem mertem hozni.
- Hogy te milyen lüke vagy! – tört ki Detti fetrengő röhögésben, hogy még a falak is megrezdültek a szűnni nem akaró, hasfájást okozó hahotázásában. Fogta a hasát, úgy nevetett, hullámokban újra és újra levegőért kapkodva rángatódzott az ágyon.
Bosszúsan álltam fel, hogy kilépjek a rudi maradékával a konyhai szemetesig, még onnan is jól hallottam az egész lakást megtöltő kacagást.
- Nem kellene kinevetned, tudod milyen fejtörést okozott ez nekem? Akár a kapcsolatunkba is kerülhetett volna ez a dolog! – térdeltem az ágy mellé visszérve.
- Jajj, de édes vagy! Most láttalak először ilyen véresen komolynak! – nyögte ki a lány levegőért kapkodva—én meg azt hittem, hogy te akarod, és simán megengedtem volna, ha rá nem kérdezel! – nevetgélt tovább felszabadultan.
- Ok, már látom milyen hülye voltam, biztosan félreértettem valamit... - mosolyodtam el.
- Dehogy voltál hülye! Nagyszerűek a megérzéseid! Tudod édes, az első napon még én is tényleg arra gondoltam, hogy veled ismeretlenül kipróbálhatnám, amit a filmeken látok, azért célozgattam a dologra. Mozgatta a fantáziámat. Biztosan volt ebben szerepe a tablettának, és annak is, ahogyan undor nélkül, kedvesen bántál velem a fürdőszobában. De másnap reggel már teljesen ki is vertem a fejemből, mert megtapasztaltam a képzelet és a valóság közötti különbséget és a napnál is világosabb lett számomra, hogy te nem szeretnéd. És azóta már én sem...
- És ha meggondolom magam? - kérdeztem komolytalanul vigyorogva, de a dolog súlyától alapvetően megkönnyebbülve.
- Eléggé szeretlek ahhoz, hogy bármit megtegyek a kedvedért... de féltem, hogy magasan szarsz majd rám, ha elmondom az igazságot- jött a komoly és határozott válasz, meg egy kéz, ami magához akart húzni, hogy megöleljen.
- Na jó, most van egy kis dolgom! - hárítottam el a lány érintését. de csak azért, hogy a korábban földre lökött és elgurult mézesedényt magamhoz vegyem.
- Akkor most le sem szarsz? - kérdezte a lány, a nevetéséből viszont egyértelműen kiderült, hogy csak tréfának szánja.
- Jól van, viccelődj csak vele, mindjárt kapsz valamit a szádba...
- Na és van még egy kis méz a flakonban? - hallottam a Detti kérdését, aki észrevette a mozdulatomat és már fordult is keresztbe az ágyon, hogy a punciját elém tolva felkínálja magát egy újabb, ragacsos és perverz kényeztetésnek.

fel