Katalin a mostoha anyám

Pasizási tanácsok

17 évesen nyaralni mentem apámékhoz 2 hétre vidékre. Szüleim évekkel ezelőtt elváltak és azóta ki-ki éli a maga életét. Nem pont erre gondoltam, mikor anyám egy álmos reggelen megkérdezte tőlem szeretnék-e menni nyaralni? Sajátos módja ez a nyaralásnak, de mivel nem volt jobb ötletem és arra gondoltam otthon úgyis megöl az unalom, miért ne mennék. Az első gond talán a megérkezéskor volt. Mikor leszálltam a vonatról apám helyett Katalin várt. Katalin apám élettársa volt, már öt éve éltek együtt. Mint a legtöbb gyerek én se jöttem ki jól a mostohaszülőkkel, és ez igaz volt ránk is. Nem volt vele semmi gond sőt, mindig nagyon kedves és segítőkész volt de valahogy mégse tudtam úgy nézni rá.
Egyébként 38 éves hosszú szőke hajú, kék szemű, homokóra testalkatú nő volt. Kicsit talán szélesebb is az átlagnál de ez nagyon jól állt neki. Mindehhez feszes kerek feneket és közepesen nagy körte mellek kapott. Az az igazság teljesen értettem apám választását. Néha elgondolkodtam azon milyen lehet az ágyban de ilyenre még gondolni se szabad, mondtam magamban és elhessegettem a gondolatot.
Kedvesen fogadott kaptam egy ölelést és egy puszit, aztán haza indultunk. Kedélyes bájcseverészésbe kezdtünk az úton bár ő sokat kérdezgetett rólam, mit csinálok, hogy vagyok, van-e barátnős stb. Igyekeztem kedvesen válaszolni mert nem akartam megbántani. Haza értünk gyorsan lepakoltam, majd kaptam egy finom ebédet. Ezután lefeküdtem és aludtam egy jót.
Apám hangjára ébredtem fel, és egy pillanattal később már be is nyitott a szobába és mosolyogva üdvözölt, ezután beszélgetés majd vacsora. Elmentünk aludni. Este WC-re indultam a sötétben.
Mikor visszafelé jöttem apámék szobájából halk nyögések szűrődtek ki. Pontosan tudtam, hogy ezek milyen nyögések, és azt is, hogy kitől jönnek. Katalin volt a hangok gazdája és úgy tűnt éppen nagyon jó neki. Nem mertem tovább ott ácsorogni, visszasiettem és lefeküdtem. Próbáltam elaludni de folyton csak Katalinon járt az eszem, meg azon ami a szobában történhet. Így ezen elmélkedve nyomott el az álom.
Reggel még hallottam, ahogy apám munkába indul fél hat felé, én pedig nyugodtan aludtam el tudván hogy még kora van. Ami ezután jött arra nem számítottam. Mikor kijöttem a szobából és lesétáltam a konyhába Katalin éppen az ebédet főzte. Ám amit akkor láttam, attól tátva maradt a szám. Katalin egy szál kötényben főzött semmi mást nem viselt csak a kötényt. Mikor meglátott kedvesen köszönt majd hellyel kínált.
Elképedve néztem ahogy kedvesen megterít nekem és elém rakja a reggelit, mindezt tulajdonképpen félmeztelenül. Ezután teljesen természetesen elkezdett hozzám beszélni, mintha ez az egész természetes és normális volna. Mikor eljutott a főzéssel addig, hogy már nem kellett a kötény lazán levette magáról, és leült szembe velem az asztalhoz egy pohár itallal. Ott ültem álló cerkával és egy meztelen nővel az asztalnál és csak a melleit tudtam bámulni. Hatalmasak voltak szép kerek rózsaszín udvarral.
Megszólalni se tudtam, nagyon zavarba jöttem. Szerencsére megszólalt a mobilja így kiment felvenni. Ekkor villámgyorsan csináltam pár szendvicset és felrohantam velük a szobámba mint valami szégyenlős kisfiú. Nap közben ki se jöttem a szobából csak egyszer kétszer dugtam ki a fejem körbe szimatolni. Láttam hogy főz mos takarít teszi amit a nők, de mindezt pucéran. Egy pillanatban még a punciját is láttam de nem mertem sokáig nézni, ezért vissza bújtam a szobába.
Kettőkor már nem bírtam tovább és lementem WC-re. Meglepődtem mert mostanra fel volt már öltözve. Semmit nem értettem. Talán tőlem akart volna valamit. Később a sok kérdésem egyikére magától apámtól kaptam választ aki megkérdezte hogy tetszett e látvány.
Megijedtem de ő elmondta hogy Katalinnak ez egy kellemes vagy kellemetlen szokása. Szoba nudista, mondta ő.
Megnyugtatott hogy ne féljek nincs semmi baj és ne legyek ennyire félénk vele szemben. Ezután oldalba bökve megjegyezte, hogy inkább gyönyörködnék a látványban, otthon ilyet úgyse sűrűn fogok látni.
A beszélgetés többi része már nem lényeges. Másnap a porszívó hangja ébresztett fel. Az órámra néztem ami fél tízet mutatott. Ahogy kiléptem a folyosóra őt találtam az ajtó előtt újra pucéran. Nem volt rajta más csak a porszívó. Megint lefagytam. Egy szó nem sok annyi nem jött ki a torkomon. Mint korábban, úgy most is ő kezdeményezett.

- Jó reggelt, álomszuszék! - mondta kedvesen.
- Jól aludtál?
- Igen egész jól, - feleltem nagy nehezen.
- Látom még mindig zavar hogy így látsz, pedig apukád azt mondta megbeszélte veled a dolgot.
- Igen beszélgettünk róla. - feleltem még mindig nyögve nyelősen.
- Akkor igazán lehetnél egy kicsit felszabadultabb, vagy zavarlak? - kérdezte.
Azt akartam mondani, hogy igen de a számon egy hang nem sok annyi nem jött ki. Ám a tekintetem valószínűleg elárult mert így folytatta.
- Azt hiszem beszélnünk kell, egymással.
- Azzal bejött a szobámba és az ágyamra feküdt.
- Gyere te is ide, ne félj nem eszlek meg. - mondta biztatóan. Odaültem szembe vele, nem mertem feküdni mert féltem, hogy észreveszi az álló cerkám.
- Tudom hogy még fiatal fiú vagy és még nem láttál ezelőtt meztelen nőt, és ez most nagyon zavaró számodra. Tudom hogy amúgy se kedvelsz engem, annyira, de arra gondoltam hogy ha már így alakult akár fel is oldhatnánk ezt a kettőnk közti ellentétet. Látom rajtad hogy nagyon feszült vagy. - mondta rápillantva a gatyámra. Egyből tudtam mire gondol, én is rápillantottam és rögtön tudtam hogy mennyire hülye gondolat is volt abban bízni hogy nem veszi észre. A rudam már majdnem átbökte a gatyám, egyértelműen megmutatva mindent. Bele vörösödtem a dologba nagyon elszégyelltem magam. De ő kedvesen megnyugtatóan folytatta.
- Ez természetes nem kell emiatt izgulnod, engem nem zavar, sőt - mondta kacér mosollyal - nagyon is tetszik.
- Mi lenne ha segítenék neked levezetni ezt a sok felgyülemlett feszültséget? - kérdezte és kezével a gatyámon keresztül végig simítót a farkamon.
- Nem is …. - mondtam bátortalanul.
- Ne félj senkinek nem mondjuk el és nem csinálunk semmi olyat amit nem szabadna.
- A szívem a torkomban dobogott az egyik felem akarta a másik nem. Ő a szemembe nézett és látott benne mindent. Újra megsimogatott a gatyámon és már tudta hogy nem fogok ellenállni.
- Először is vedd le te is a ruhád, ha már én is meztelen vagyok.
- Míg levettem a pólóm kigombolta és lehúzta a gatyám. Ezután megnyálazta a kezét megfogta és elkezdte verni a farkam. Kezével fejte a farkam. nagyon jól esett amit csinált. Közben közelebb ült hozzám így megfogtam a lábszárát, és simogattam. Nagyon finom bőre volt. Közben folyamatosan beszélt hozzám.
- Tetszik? Jól esik? Kicsit megmasszírozom ezeket a golyókat is. - mondta és máris a kezében vette őket. Profin csinálta, nagyon jó volt. Emlékszem közben azon gondolkodtam hogyha a kézimunkát ennyire jól csinálja akkor mennyire lehet jó vele a szexelni?
- Közben visszatért a farkamra és tovább fejte. Aztán gyorsítani kezdett a ritmusán és, már csak a fejét verte, amitől teljesen kész voltam. Aztán visszatért a golyóimhoz masszírozta őket majd kicsit simogatni kezdte a farkam, közben pedig beszélt hozzám.
- Tetszenek ezek a nagy mellek, ugye? Fiatal és erős srác vagy tele hormonokkal igaz? - mire befejezte a kérdést már újra a kezében voltam és a keze fel le liftezett a bájdorongomon.
- Mit szólnál ha a melleim közé raknám? - kérdezte és rá is ült a lábamra, miközben egyik kezével megtámaszkodott, míg a másikkal összefogta a melleit és egy pillanattal később már a két hatalmas melle közül kandikált ki a rudam.
- Ugye milyen szépek? - kérdezte.
- Egy fiatal farok és két hatalmas mell, ugye szép látvány?
- Hang nem jött ki a torkomon de ő látta és érezte hogy jól csinálja amit csinál, mert perről percre pillanatról pillanatra közelebb jutottam a csúcshoz. Közben már a kezével verte tovább, fölöttem, a bimbóit simogatva közben a farkam hegyével. Majd újra visszatette közéjük és elkezdett fel le mozogni.
- Látod ahogy mozog a melleim közt? - kérdezte.
- Ez olyan jó érzés. - folytatta. Aztán leszállt rólam majd újra mellém fekve a kezével csinálta. Közben fölé hajolt mintha a szájába akarná venni.
- Szeretnéd ha betenném a számba? - kérdezte miközben kidugta a nyelvét mintha csak megakarná nyalni a hegyét de nem ért hozzá. Majd elmosolyodott.
- Azt nem lehet kis rosszcsont, mit szólnának hozzá a szüleid. Majd tovább verte. Már nagyon közel voltam a véghez, ő pedig folyamatosan verte hol a bimbóihoz hozzá érve hol a mellei közé miközben úgy hajolt rá félig nyitott szájjal mintha csak azt akarná hogy a kilövellő sperma egyenest a szájába menjen. Már nagyon közel voltam, és mikor újra a melléhez ért vele, robbantam. Rálőttem az egész tárat, ő pedig irányította a kilövellő sugarakat. Az első egyenest a szájába ment de egy része az állára kenődve végezte a következő már azokra a hatalmas melleire beterítve a bimbóit, a harmadik a melle közé ahonnan lassan folyt lefelé a hasára egészen a köldökéig. A maradék a csodás barnás combjára ment.
- Nagyon tele voltál. - mondta mosolyogva.
- Alaposan beterítettél remélem tetszik a látvány. - mondta miközben mutató ujjával finoman levette az álláról a maradék ondót és leszopogatta róla.
- Hmm.. finom. - mondta mosolyogva.
- Na remélem most már jóban leszünk egymással. Azzal felkelt az ágyról és visszament takarítani.

Csajozási és pasizási tanácsok

fel