Köszönöm Béla

Pasizási tanácsok

Három hónapig őrlődtem, míg végül bemertem vallani a férjemnek, a nők jobban izgatnak. Mert mindig veszekedtünk, azt mondta nem akarok vele szexet és frigid vagyok.
Béla nagyon mérges lett, lekevert egy nagy pofont, de aztán egyik éjjel előállt valamivel.
- Holnap lesz a születésnapod, megszeretnélek lepni valamivel. Vendéget hozok, 3 főre teríts.
- Kicsodát? - kérdeztem.
- Meglepetés, majd meglátod.
A gyerekeink már kiröpültek a családi fészekből, és csak hétvégén tudtak jönni, megünnepelni a születésnapomat, ők csak 4 nappal későbbre voltak így várhatóak.
Készültem, szépen felöltöztem a sütés-főzés után. Vendégeket nem vártunk, de finomságokat készítettem három személyre.
Lehűtöttem a pezsgőt, szépen megterítettem, és kíváncsian vártam, kivel akar meglepni Béla.
Amikor megláttam mellette a félősnek látszó, harmincas nőt, a féltékenység elkapott, gyanakodva, rosszkedvűen méregettem a vendéget, Gabriellát.
- Ő Gabi- mutatta be nekem.
- Én meg Mircsi - mutatkoztam be én is.
Kiderült a férjem hirdetés útján kereste meg Gabit, az interneten keresztül, nekem keresett párt, alkalomszerű együttlétekhez.
Eléggé szégyelltem magamat.
- Már régóta keresek megbízható partnert, egészséges vagyok, és vágyok a leszbiszexre. Mircsi, ne szégyelld a vágyaidat, itt a jó alkalom, hogy teret adjunk a vágyainknak.
Béla szemei csillogtak, kedvesen viselkedett Gabival, de nem volt tolakodó. A hangulat, a pezsgő és a többi ital után kezdett jobb lenni. Ekkor Béla kijelentette, hogy van egy kis dolga, el kell mennie.
Magunkra maradtunk Gabival, bonbont adott nekem, a Béla ajándék pulóvere mellé. Lassan táncolni kezdtünk, bekapcsoltam a hifit.
Ekkor Gabi váratlanul szájon csókolt, fel sem fogtam, hogy most egy nővel vagyok.
Furcsa volt kicsit a csók, de jól esett, visszacsókoltam nemsokára.
Aztán elkezdtük egymást vetkőztetni, aztán a szobába mentünk meztelenül.
Gabinak átlagos alakja volt, közepes mellek, keskeny derék, kicsit lapos fenék. Én negyvenhat éves vagyok, alacsony, kis mellekkel, kissé molett.
Ekkor levettem a szemüvegemet, Gabi is az övét. Elmondta, hogy könyvelőként dolgozik, és most teljesül a legnagyobb vágya.
Bekapcsoltam a szexvideót, 69 pózba helyeztük magunkat, én voltam alul.
A mellek, a pina illata, szépsége teljesen bevadított, elkezdtük egymást kinyalni. Több ujjal belém nyúlt Gabi, rendesen dugott három ujjal.
Nagyot élvezkedtünk, és ezt, míg nem jött Béla, kétszer megismételtük.
Később kezdtem aggódni, hogy baj lehet a férjemmel, mert nem vette föl a telefont. De akkor észrevettem, hogy a kanapén (a nappaliban) már régen alszik, a mobilja meg ki van kapcsolva.
- Mi lenne, ha nálunk aludnál?
Gabi azonnal igent mondott.
Letusoltunk, majd egymás mellé feküdtünk. Gabi elkezdte szopni a mellemet, nagyon jól esett. Azt hittem több szex nem kell aznapra, de tévedtem, mert megint nagyon benedvesedtem.
Nemsokára óvszert vett elő a retiküljéből és egy vékony dezodort. Felhúzta rá az óvszert és azzal elégített ki. Utána én lenyaltam róla nedveimet aztán viszonoztam a kefélést.

Ez volt a legszebb születésnapom. Köszönöm Béla.

Csajozási tanácsok

fel