Lopott pillanatok Chicagóban 2. rész
Csajozási és pasizási tanácsok
Egész vasárnap nem hallottam Jennáról, de nem aggódtam különösebben. Kellemes
és nyugis hétvégém volt. Folyamatosan esett, úgyhogy nem is tehettem volna mást,
csak filmeztem. De én ezzel tökéletesen elégedett voltam.
Kétszer is majdnem felhívtam Jennát, de nem voltam hajlandó én elismerni a
vereségemet. Azt hiszem, még mindig sértődött voltam, amiért elhívta Laurent a
randinkra. Nos, legalábbis az én részemről randira. Ez még nem jelenti azt, hogy
Jennának is az volt. Hiszen, az a találkahelye, ahol mindenki ismeri. Ez lett
volna az első alkalom, hogy nyilvánosan is egy párként mutatkozunk. Bár kissé
ideges voltam, készen álltam rá.
Talán Jenna másként érez irántam. De hát ő beszélt az összeköltözésről. Ez azt
jelenti, ő akarta magasabb szintre emelni a kapcsolatunkat, nem?
Csak bámultam a telefonom a távoli kanapén, ahova úgy egy órája hajítottam.
Mintha azt suttogta volna nekem, tegyem meg az első lépést, én viszont csak arra
vártam, hogy ő hívjon és kérjen bocsánatot… Vagy legalábbis magyarázza meg. Mert
ha én adom fel előbb, biztos kinevet, hogy az összeköltözés miatt vagyok ideges.
Még úgy fél óráig haboztam, amíg elmajszoltam egy zacskó popcornt és megittam
egy
pohár bort. Visszakapcsoltam a tévé hangját, amikor kezdődött a következő film.
Nagyszerű. A „Thelma és Louise”. Most pont két olyan nőre van szükségem, akik
egy életre egymásra találtak.
Ismét a telefonra néztem. Ó, a fenébe is! Talán csak túlreagáltam.
Lenyomtam a némító gombot és odavánszorogtam a telefonhoz, hogy tárcsázzak.
Ekkor vettem észre, hogy érkezett egy hangüzenetem.
A fenébe is! Mikor jöhetett ez? Egész hétvégén nem hallottam csörögni a
telefont.
Tétován nyúltam az elfogadógomb felé. Senki másra nem tudtam gondolni, aki
hívhatott volna, de mégis levert volna, ha nem Jenna az. Ismét letettem a
telefont és visszakapcsoltam a tévé hangját.
Csak néztem tovább a filmet, abban reménykedve, ha Jenna hagyta az üzenetet,
majd hív megint. Egyre idegesebb lettem, egyre sűrűbben kapkodva a tekintetem a
képernyőről a telefonva, reménykedve, hogy egyszer csak megszólal.
Amikor a filmet reklámszünet szakította meg, hangosan felnyögtem. Mi a fene van
velem? Megnyitottam a telefonom híváslistáját és megpillantottam a tetején Jenna
nevét egy hat órával korábbi időponttal. Akkor még aludtam.
Elindítottam a hangüzenetet és remegő kézzel a fülemhez emeltem a telefont.
Lehunytam a szemem és elmosolyodtam Jenna hangjának hallatára, de a mosolyom
azonnal eltűnt, amikor megértettem, mit is mond.
– Hello, Kat! Itt Jenna. Nem vetted fel, nekem pedig muszáj indulnom. Mr.
Jacobs… A fenébe is! Utálom így hívni. Nem érdemli meg… Szóval Tim elküldött
Kaliforniába egy egy hetes konferenciára. Nem biztos, hogy fogok tudni majd
beszélni, szóval csak üzenj, ha kellek, és igyekszem vissza hozzád. Szia!
Elvettem a telefont a fülemtől és a szemöldökömet ráncolva rá bámultam. Végül
erőt vettem magamon, és elkönyvelve magamban a problémát megoldottnak,
visszaültem tévézni. Lelki szemeim előtt megjelent, ahogy Jenna és Lauren együtt
ülnek a kocsiban egyenesen Kalifornia felé menet.
– A fenébe is! Verd ki a fejedből! Csak azt tudod, ami a bárban történt. Ideges
voltál, amiért nyilvánosan kellett mutatkoznod vele. Semmi sincs Laurennel.
Jenna a nyugati parton van. Egyedül. Ha visszajön, megint együtt leszünk.
Az óra kettőt mutatott, odakint pedig elállt az eső. Egy terv formálódott a
fejemben. Átöltöztem valami szalonképesebb ruhába és előbányásztam három üres
kartondobozt. Összeszedtem a legszükségesebb holmijaimat és összecsomagoltam
őket, majd fogtam a kulcsaimat és Jenna lakáséit és lecaplattam a kocsimhoz.
Ha Jenna összeköltözést akar. Megkapja.
Hétfőn reggel frissen ébredtem, mosollyal az arcomon. Szinte már hallottam a
madárcsicsergést, ahogy Disney-hercegnőként felültem és nyújtózkodtam egyet.
Oké, talán túlzok, de ez jól lefesti, hogy éreztem magam. Teljesen ellentétesen
a hétvégi hangulatomhoz képest.
Kicsit fura volt Jenna ágyában ébredni anélkül, hogy ő mellettem lett volna. Még
az ágynemű látványa is feldobott. Előző héten együtt voltunk vásárolni, és Jenna
megmutatta azt a készletet, amibe beleszeretett. Némán egyetértettem vele, de
aggódtam kimondani, hátha ezt úgy értelmezi, belemegyek az összeköltözésbe.
Nos, most már úgyis mindegy, úgyhogy előz éjjel megvettem a készletet néhány
köntössel együtt, amiket kinéztem. Kissé bűnösnek éreztem magam, amiért nem
együtt csináltuk ezt végig, de azzal nyugtattam magam, biztos örülni fog a
meglepetésnek, amikor visszajön.
Lezuhanyoztam, használatba véve az új törülközőket és csináltam magamnak egy
kávét mielőtt felöltöztem. Mintha szárnyakat kaptam volna, amikor elindultam a
bank felé. Alig vártam, hogy Jenna hazaérjen.
Miért voltam ilyen gonosz vele? Csak azt tette, amit minden barátnő szeretne.
Számítottam neki és ő is nekem.
A nap gyorsabban eltelt, mint azt egy hétfőtől várná az ember. Amikor búcsút
intettem a munkatársaimnak, úgy éreztem magam, mint egy tini lány, aki a buliba
készül.
Először visszamentem a saját lakásomba. Még össze kellett pakolnom pár holmit
és szorított az idő. Szortíroznom kellett a holmijaimat, eldöntve, mit hagyok
hátra és mit viszek át Jennához. Másnap délidőre hívtam a költöztetőket,
addigra el kell készülnöm.
Már beszéltem is egy ingatlanügynökkel, hogy minél hamarabb túladjak a
lakáson. Már szerzett is egy ügyfelet, aki kibérelné hosszútávra, amíg a
városban van. Ez mindenki számára jó hír volt. Vicces, mennyire meg tudja
változtatni pár telefonhívás az ember életét.
Már épp végeztem, amikor hírtelen rémület markolt a szívembe. Mi lesz, ha
Jenna dühös lesz rám, amikor visszajön? Mi lesz, ha meggondolja magát?
Különösen a legutóbbi miatt?
Elhevertem a kanapén és körbenéztem a dobozokba csomagolt életemen.
Nem. Jól cselekedtem. Tudtam, ez egy fontos lépés, amit meg kell tennem.
Ebben a lakásban éltünk Danny-vel majd két évig. Csak pár hónappal a
találkozásunk előtt költöztem be. Amikor pedig komollyá vált a kapcsolatunk,
már majd minden éjszakát itt töltött. Vicces, hogy még az eljegyzésünk után is
elméletileg külön éltünk, most pedig, négy hónappal az egymásra találásunk
után beköltözöm a barátnőmhöz.
Megráztam a fejem és visszatértem a dolgomhoz. Kezdett késő lenni, holnap
pedig munka. És még át is kell érnem Jenna lakásába, hiszen az ágyamat már
szétszedtem.
***
Szerda volt már, amikor Jenna legközelebb felhívott. Épp az ebédszünetemet
töltöttem és egy könyvespolcot próbáltam beerőszakolni a sarokba, amikor
meghallottam a telefonon azt a csengőhangot, amit neki állítottam be.
Elmosolyodtam és félbehagytam a munkát, hogy felvegyem.
– Jenna! – vált még szélesebbé a vigyor az arcomon.
– Helló, Kat! Csak hallani akartam a hangodat.
Jenna hangja távolinak hangzott. Most öntött el csak igazán hiányának érzete.
– Sajnálom, hogy nem hívtalak vasárnap. Hogy megy a konferencia?
– Ha épp nem előadáson vagyunk, fogadásokon kell részt venni, és folyamatos az
ide-oda rohangálás. Még enni és aludni is alig van idő. És veled mi van?
Egy kissé felhangosodtak a háttérzajok, amik elnyomták a hangját.
– Mint mindig. Csak mint mindig. Csak a meló. Hé! Sajnálom a péntekit. Nem
tudom, mi lelt.
Vagy mi lelt épp most. Belőle akartam bocsánatkérést kisajtolni, de amint
meghallottam a hangját, minden elhatározásom tovaszállt? A fenébe is!
Reménytelenül elvesztem, ha Jenna Swallowról volt szó.
– Semmi gond, édes. Nem tudom, mi volt az, de reméltem, hogy elmúlik.
Beharaptam az alsó ajkam és vártam egy pillanatig.
– Hé! Van egy meglepetésem, ha hazajössz.
– Ó! Szeretem a meglepetéseket. Adsz valami támpontot, mi is az?
– Nem. A meglepetés az meglepetés. Majd meglátod, amikor hazaérsz. Szombaton
vagy vasárnap jössz? Menjek ki eléd?
– Szombat este, vacsoraidő előtt. Már van fuvarom, de köszi.
– Ó! Rendben.
– Jenna! Mindjárt indulunk a Planet Hollywoodba ebédelni. Siess már!
–hallottam egy női hangot a háttérből.
Egy pillanatra megdermedtem. Az nem lehet. Biztos csak képzelődöm.
– Rohannom kell, Kat. Laurennel ebédelni megyünk. Szeretlek. Szia.
A vonal megszakadt, én pedig a falnak dőltem.
A megérzésem beigazolódott. Vagy, legalábbis egy része, hogy Jenna és Lauren
együtt mentek nyugatra.
A délutánt munkával töltöttem. És, először azóta, hogy beköltöztem Jenna
lakásába, haza vágytam. Ehelyett csak ettem egy sajtburgert sült burgonyával
hazafelé menet, majd a takaró alatt átöltöztem, hogy aztán álomba sírjam
magam.
Tudtam, hogy Jenna és Lauren együtt dolgoznak, és rémlett, hogy Jenna beszélt
róla, már több projekten is dolgoztak együtt. Ennek ellenére eszembe se
jutott, hogy ide is együtt mennének.
Hirtelen megvilágosodtam. Vajon Lauren volt már Jennával Franciaországban is?
Vajon ettek ugyanott, ahova engem is elvitt?
Könnycseppek gördültek le az arcomon, miközben arcom a párnába temettem. A
szívem fájdalmasan lüktetett és megmarkoltam a lepedőt. A párnába üvöltöttem a
dühömet, és a matracot vertem az öklömmel.
Zavaros gondolatok rohantak meg. Talán Jenna mindkettőnket akar. Azt hiszi,
engem megtarthat a hétvégére és a szabadnapjaira, miközben hét közben Laurennel
enyeleg. De ezt nem fogom tűrni. Soha. Nem osztozom senkivel a barátnőmön.
A probléma csak az volt, hogy Jenna elvesztésének már a gondolatától is
meghasadt a szívem.
Nem tudom, mikor aludtam el. Az éjszaka közepén ébredtem abból az álomból,
amiben Jenna és Lauren egy bérelt tengerparton napfürdőztek, Lauren pedig
megkérte a barátnőmet, hogy dörzsölje be őt napolajjal, amivel együtt járt,
hogy levette a bikinijét.
Zihálva ütem fel, kisöpörve izzadt hajamat az arcomból. Próbáltam meggyőzni
magam, hogy ez csak egy álom volt. Ez után már nem bírtam elaludni, mert
féltem, hogy ismét róluk álmodom. De ébren sem akartam maradni, mert csak arra
tudtam gondolni, milyen hülye voltam, hogy beköltöztem Jennához.
Végül a napfény halványan beragyogott az ablakon. Többször is elszenderedtem,
de sosem aludtam el igazán. Annyira ramatyul éreztem magam, hogy már azt
fontolgattam, inkább beteget jelentek. De annyira csak ez az álnászút járt a
fejemben, hogy nem lett volna értelme.
A munka egyenesen kínszenvedés volt. Utálom az ilyen napokat. Az óramutatók is
mintha megfagytak volna. Csak arra vágytam, hogy pár napra visszavackolhassam
magam a takaró alá.
Amikor elérkezett az ebédidőm, inkább egy étterembe mentem, ahelyett, hogy
Jenna lakására tértem volna. Még mindig nem tudtam „otthon”-nak hívni. Nem
voltam biztos benne, hogy elég ideig maradok majd ott. Ki kellett várnom, amíg
Jenna visszatér és megbeszélhetjük ezt az egészet. Tudtam, ha visszamegyek,
ismét bealszom, és nem ébredek fel, mire vissza kellene mennem a munkába. Már
megtörtént korábban is, a nap hátralevő részében pedig bűntudatom volt.
Csütörtök este csak vacsora után estem be az ajtón. Bevettem pár gyógyszert,
ami segített az álmatlanságomon, majd ruhástól bevetettem magam az ágyba és
úgy elterültem, mint egy zsák krumpli.
***
Kipihenten ébredtem pénteken, értetlenül, hogy bírtam ki egy hetet Jenna
nélkül és az álmomra gondoltam róla és Laurenről.
Elmúlt a délelőtt és én az ebédszünetemet azzal töltöttem, hogy elvégezzem az
utolsó simításokat a lakáson. Végigvettem a frissen beszerzett bútorokat,
amiket úgy válogattam ki, hogy passzoljanak Jenna holmijaihoz. Egy
dohányzóasztal, egy kanapé és egy kipárnázott komód, ami tökéletesen illett az
ablak alá. És végül a helyére igazítottam azt a könyvespolcot, amivel kedden
foglalatoskodtam, amikor Jenna hívott.
Mielőtt visszamentem a munkahelyemre, beállítottam a mosogatógépet. Még ki
akartam mosni az este és befejezni a dobozaim kipakolását. Teljesen kész
akartam lenni, amikor Jenna hazaér, még akkor is, ha ez csak holnap késő este
történik meg. És akkor is, ha a meglepetés rövidéletű lesz, ha rájövök,
összeszűrte a levet Laurennel. Lelkiekben már készültem rá, hogy akár le is
üvöltsem az ingatlanügynök fejét, hogy visszaszerezzem a saját lakásom.
Amikor öt felé, már szinte mindenki távozott, néhányan a lányok közül hívtak,
hogy menjek velük inni egy kicsit. Én viszont inkább kimentettem magam és
beültem a kocsimba, és figyeltem, ahogy a többiek elindulnak a szeretteikhez,
a barátaikhoz, a családjukhoz, vagy bármi is legyen a programjuk péntek
estére. Én csak azt terveztem, hogy szerzek valami gyorskaját és elmajszolom
egyedül. Megint.
Nem maradhattam örökké a bank parkolójában, úgyhogy sóhajtottam egyet és
beindítottam a motort. Nem voltam biztos benne, hova is tartok, de nem is
számított.
Fel-alá grasszáltam a környéken, míg végül úgy döntöttem, talán a legjobb, ha
visszamegyek Jenna lakására. Viszont épp hogy csak befordultam a sarkon, egy
neonkék fény villant a szemembe, én pedig lehúzódtam a legközelebbi parkolóba.
– A Maggie’s? – motyogtam, de mintha más beszélt volna az én hangomon.
Megráztam a fejem és a bár felé indultam.
– ’Estét, Kat! Mi hozott erre? – kérdezte Brad, miközben leroskadtam az egyik
bárszékre.
Nagy tömeg volt. Biztos mindenki most végzett a melóban. Észrevettem magam
mellett egy műanyag étlapot, amin hétig felszolgált ételek sorakoztak. Azonnal
megkordult a gyomrom.
– Hello! Egyedül vagyok és éhes. A szokásosat kérném és mellé lehetne egy
gombatál?
– Egyedül, mi? – mosolygott rám, miközben hozzálátott az ital készítéséhez.
– Ja. Jenna a nyugati parton van egy konferencián. Holnap este jön haza. Csak
egy hét, de nagyon nehéz volt nélküle.
– El tudom képzelni – folytatta Brad a munkáját, hogy aztán elém tegye az
italomat. – Leadom a rendelést a konyhán, mindjárt jövök.
A szívószálammal kavargattam az italomat és figyeltem, ahogy Brad átmegy a
pult túl végébe és felveszi a telefont. Végigfuttattam a tekintetem a
helyiségen és észrevettem, hogy a tánctér üres és sötét… A zene se szólt.
Talán csak később izzítják be a hangulatot az este folyamán, mint a legtöbb
bárban szokták. Eddig mindig később voltam itt.
Brad újratöltött néhány poharat, utána visszajött hozzám, átvetve egy
törlőkendőt a vállán.
– Kezded megszokni már a járást, mi? – törölte le a pultot a kendőjével.
Felvontam a szemöldököm. Biztos voltam benne, hogy nem járhatott még itt elég
vendég ahhoz, hogy oka legyen nekiállni törölgetni.
– Megszokni a járást?
– Mint leszbikus – vont vállat.
– Á! Érdekel a téma, mi? – ittam bele végre az italomba.
– Nem éppen A nővérem már évtizedek óta kajtat a szoknyák után, én meg egy
leszbikus bárban dolgozom – vetett rám egy pillantást.
– De rólad sosem
gondolnám.
Egy pillanatig álltam a tekintetét. Semmit nem éreztem, annak ellenére, hogy
nagyon jóképű fickó volt. Halkan felhorkantottam és elmosolyodtam.
– Én se. Egészen, amíg nem találkoztam újból Jennával. Ennyire kilógok a
sorból?
Megvonta a vállát.
– Eleinte olyan voltál, mint egy partra vetett hal. Bocsánat a hasonlatért!
Legutóbb meg, nos, mint egy elveszett kiscica.
– És most? – néztem rá a poharam pereme fölött.
– Van vér a pucádban, hogy egyedül idejöttél.
Karba tettem a kezem.
– Ezt meg hogy értsem?
Megadóan felemelte a kezeit.
– Ne vedd sértésnek, de ha egy csinos nő, mint te, egyedül tűnik fel itt, az
vonzza a tekinteteket. Így volt az első két alkalommal is.
– Akkor is egyedül voltam.
– De nem sokáig.
Azt hiszem, elég zavartan nézhettem, mert ekkor felnevetett.
– Nem feltétlenül kellett, hogy észre vedd, de nekem tehetségem van hozzá,
hogy észrevegyem, ki nem szokványos látogató. Különösen, ha egyedül van. És
mindenki más is észreveszi itt, még ha nem is mutatják ki. Elvégre, nem
akarják elriasztani a friss húst.
Ismét felvontam a szemöldököm.
– És ha nem egyedül vagyok?
– Az időnek nincs nagy jelentősége itt – intett körbe.
– Mindenki tudja
errefelé, éppen ki szabad és ki nem, többnyire a testbeszédből olvasva. Abban
a pillanatban tudták, amint beléptél, ázottan, mint egy kivert kutya, hogy
érett gyümölcs vagy. Másodszor viszont… még mindig ideges voltál, de már volt
célod. Plusz hallották a pletykát is, hogy Jennával egy pár vagytok.
Most meg?
Csak úgy feltűntél egyedül… leverten. Ez olyasmit jelenthet, hogy ismét
bekerültél a célkeresztbe. Észre fogják venni, még ha nem is figyelsz fel rá,
és ha nem is igaz. Kíváncsiak, miért vagy itt Jenna nélkül.
Érdekes megfigyelés. De mondtam, hogy Jenna üzleti úton van, és nem vagyok
levert.
– Én tudom. De ők nem. És igenis levert vagy.
– Nem vagyok.
– De igen.
– Nem.
– Édesem! Nem ismersz fel egy ázott kutyát, ha te is az vagy.
– Jó, akkor levert vagyok, de mit számít? És mi ez a hangulatok állatokhoz
hasonlítgatása?
Megrázta a fejét és hangosan felnevetett.
– A leszbikusok nem csak abban különböznek a heteroktól, hogy férfiasabban
viselkednek. Ha egy hetero nő nem kapja meg az első kiszemelt pasit, elszedi
másét. Itt viszont nem így megy. Rengeteg itt az elérhető nő, de ha valakinek
partnere van, azt tiszteletben tartják. Ha tudják, hogy foglalt vagy,
megtartják az illő távolságot. De ha szabad vagy… nos, az már egészen más
tészta. Ne lepődj meg, ha rád hajtanak. Vagy ha…
Ismét felhorkantottam és hosszan belekortyoltam az italomba.
– Mi olyan vicces?
– Úgy beszélsz, mint egy leszbikus-szakértő, annak ellenére, hogy te is egy
vonzó pasi vagy. Biztos te sem tudod megállni, hogy ne flörtölgess minden
csinos hetero nővel, akivel találkozol.
– Hosszú ideig voltam csapos egy népszerű bárban és meguntam a csajok
hajkurászását. Most már barátnőm is van, és ő elégedett vele, hogy amellett
is, hogy itt enyelgek a vendégekkel, biztos lehet benne, hogy hazamegyek
hozzá, és nem kell semmitől aggódnia.
– Milyen kedves – mosolyogtam rá és megköszöntem a mellettem feltűnő nőnek az
ételt, amit elém tett.
– De igazából nem ezen nevettél – mondta Brad.
– Hm? – vágtam fel a gombát.
– Azt mondtam, olyan jó vagyok a testbeszéd olvasásában, mint ezek a nők. De
gondolatolvasó nem vagyok. Nem néztél rám, amikor az előbb válaszoltál a
kérdésemre. Mi volt olyan szórakoztató abban, amit az előbb mondtam, és miért
félsz most elmondani?
Nem figyeltem rá, hanem a villámra tűztem egy gombadarabot és a számba tettem.
Forró volt, úgyhogy kellett rá innom egy kortyot.
– Ha megsúgod nekem, meghívlak az ételedre.
A szemeim rá villantak és majdnem félrenyeltem.
– Mondd el, min nevettél, vagy perkálj! – könyökölt a pultra és engem nézett.
Élvezte, de ugyanakkor halálosan komolyan is beszélt.
– Az ajánlat nem tart örökké. Lejár… öt… négy… három…
– A fenébe is! Azt hiszem, a nővéred szerelmes a barátnőmbe. Idegesít, hogy
figyelmen kívül hagyja ezeket a privát utalásokat, vagy hogy nevezik ezek,
hogy ő már foglalt. Most meg együtt vannak Kaliforniában én meg itt dekkolok
egyedül.
– Váó! – töltött meg egy poharat szódával. – Ez… nem erre számítottam.
Felsóhajtottam és ettem még egy kicsit, majd leöblítettem egy kis itallal.
– Már majd megőrülök. Az egész héten attól félek, hogy hibát követek el. Talán
csak bebeszélem magamnak. Én csak… Nem tudom. Úgy értem… Régebb óta barátok,
mint mi Jennával. Ezek után már egyenesen következik, hogy összejöjjenek. Én
nem…
– Nem hiszed, hogy elég jó vagy, hogy Jenna megtartson Laurennel szemben.
Felvontam a szemöldököm, mire ő lassan bólintott. Egy pillanatra ledermedtem.
– Kat! Nézz rám! Úgy értem, tényleg nézz rám!
Kiegyenesedtem ültömben és a szemébe néztem. Tényleg szép szemek voltak, csak
egyszerűen nem voltak hatással rám. De ha magam elé képzeltem azokat a
violakék szemeket, a szívem hevesebben kezdett verni.
– A nővérem azóta hajt Jennára, mióta az eszemet tudom. Jenna viszont mindent
visszautasított, ami túlment a barátságon. Szívből jövő barátságon, de akkor
is csak barátságon. Volt is egy kis összezördülésük itt a bárban az előtt egy
nappal, hogy elmentetek Toszkánába. Lauren könyörgött Jennának, hogy ne
menjen. Hogy inkább válassza őt. De Jenna azt mondta neki, hogy hagyja abba az
álmodozást olyasmiről, amit nem kaphat meg, vagy az egész barátságukat
tönkreteszi. Te voltál minden, amit Jenna valaha is akart, és most, hogy rád
talált, esze ágában sincs elengedni.
Éreztem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon. Le akartam törölni, de
túlságosan féltem megmozdulni.
– Kedvesem! Itt mindenki tudja, hogy te és Jenna összetartoztok. Szóval ne
engedd a kis zöldszeműt, hogy meggyőzzön valamiről, ami nem igaz! Így
elveszted az egyetlen embert, akire számíthatsz, és azelőtt az elérhető
kategóriába csúszol, mielőtt észrevennéd. Rengeteg nő van itt, aki azonnal
lecsapna rád. De egyikük sem Jenna Swallow. Nem hiszem, hogy megállnád itt a
helyed, ha nem Jenna hoz ide.
Szóval nem álltam messze az igazságtól abban, hogy Jenna elmondta mindenkinek,
az övé vagyok. Éreztem, hogy ismét egy könnycsepp gördül le az arcomon.
Brad elővett egy zsebkendőt és megtörölte vele a szememet.
– Semmitől sem kell félned, Kat. Jennát csak te érdekled. Igen, talán a
nővérem nem vette a lapot, de ez az ő baja. Jenna hűséges típus. Csak próbál
egyensúlyozni a barátja és a barátnője között. Csak azért imádkozom, hogy
Lauren ne állítsa őt választás elé, mert nem fog neki tetszeni Jenna válasza.
Barátja sok lehet, de te vagy a lelki társa. Ezt ő mondta nekem.
– Tényleg? – szorítottam meg az üres poharamat.
– Igen, tényleg… Mi volt az a nagy hiba, amit elkövettél?
Felkacagtam, majd csuklottam egyet.
– Nos, fogtam magam és minden holmimat átvittem Jenna lakására ezen a héten.
Pár hete felvetette, de én nem válaszoltam. Szerettem volna meglepni amikor
hazajön. De aztán kételkedni kezdtem, és egy kicsit hülyén éreztem magam, hogy
így viselkedtem. Különösen, ha tényleg Laurennel szeretne lenni. Készen álltam
volna rá, hogy elengedjem, úgy is, hogy meghasad a szívem, ha egy másik nővel
látom.
Egy pillanatig engem nézett, mielőtt megszólalt volna.
– Maradj itt! – Azzal kijött a pult mögül és eltűnt egy ajtó mögött.
Falatoztam egy kicsit, amíg vártam, azon gondolkodva, mit csinálhat. Aztán
visszaidéztem a szavait és hangosan felsóhajtottam. Jenna úgy gondolja, én
vagyok a lelki társa? Ezt ő mondta volna?
Brad néhány pillanat múlva visszatért egy barna papírszatyorral a kezében.
– Hadd csomagoljam el az ételedet! Menj haza és aludj egy kicsit! Tedd be a
csomagot a hűtőbe, aztán olvasd el az utasításokat!
– Mi a… – nyúltam a csomagért, de ő lefogott.
– Ne nyisd ki itt! Csak tedd, amit mondtam! Örülök, hogy ma itt jártál.
Csak bámultam a kezére egy pillanatig, és azt kívántam, bárcsak Jenna érintene
most.
– Köszönöm, Brad! Mindent.
– Semmi szükség rá. Ez a dolgom – mosolyodott el, és kitessékelt az ajtón.
–
Ne felejtsd el elolvasni az utasításokat! Jó éjszakát, Kat!
Bebújtam a kabátomba és még egyszer megköszöntem neki és átvettem a csomagot,
meglepődve, milyen nehéz. Az anyósülésre tettem a kocsimban és út közben
többször is majdnem lehúzódtam, hogy kinyissam. De uralkodtam magamon, amíg
haza nem értem.
Már csak huszonnégy óra választott el attól, hogy Jenna haza induljon. Már
alig vártam.