Másnap után
Sportingbet Regisztracios Bonusz
– Egy kis figyelmet kérek. – a tányér mellől elvettem a
kanalam és megütögettem vele a poharamat.
– Köszönöm. – megköszörültem a torkomat, miközben felléptem a pódiumra.
A zenészek abbahagyták a zenélést és mindenki a sátor alatt felém fordult, de én
csak egy személyt kerestem az asztalok között. Terra éppen a fülébe súgott
valamit, amire szélesen elmosolyodott, melyet meglátva már is izzadni kezdtem.
’ Oké, most tönkre fogom tenni az egész életem egy olyan valakiért, akit már
lehet, hogy el is vesztettem. Az én hibám volt. Ezt rendbe kell hoznom, amíg van
rá lehetőségem és ameddig az öt pohár pezsgőnyi bátorság bennem van.” Nagy
levegőt vettem és találkozva a tekintettem vele, már is könnyebbnek éreztem
magam.
– Először is sok boldogságot kívánok Pennynek és Adamnek, az ifjú párra! – rájuk
néztem, felemeltem a poharat, melyet mindenki követett és egy nagyot kortyoltam
belőle.
Kellett egy kis ösztönzés még, amire szükségem is volt.
– De nem éppen ezért jöttem most fel ide. – újra megkerestem az emberek között
és a többit már csak hozzá intéztem, nem is törődve, hogy kik vannak
körülöttünk, vagy, hogy ezután lesz–e még valaki, aki rám fog nézni. – Valamit
nagyon régóta el kellett volna mondanom. De féltem. Rettegtem attól, hogy mi fog
történi akkor, ha ez kitudódik. A családom, a barátaim, viszont leginkább, aki
igazán hibás mindezért, az én magam vagyok. Most már tudom, ha veled vagyok, nem
számít senki más, csak mi. Hülye voltam, a legnagyobb marha a világon. Eszembe
jutott a reggel, amikor veled vesztettem le a szüzességemet és már akkor tudtam,
csak nem vettem észre a jeleket. Bárcsak hamarabb láttam volna meg őket, talán
minden más hogy alakult volna. Dylan. Szeretlek! És bárhogy is lesz ez után, ez
sohasem fog megváltozni. – az asztaloknál megdöbbent arcokat és hitetlenkedő,
meghökkent hangokat kaptam válaszul, miközben én csak őt néztem.
Belenéztem a szemébe és akkor már tudtam, minden elveszett. Leléptem a
pódiumról, a zene a hátam mögött megindult, én pedig kész voltam vállalni a
következményeket. Nem törődve kinek okoztam fájdalmat vagy a legnagyobb
csalódást, csak az számított, hogy megtettem. Az asztalok között lehajtott
fejjel haladtam el és közben mosolyogtam. Mert bármi is történik ezek után, kész
voltam csak előre nézni.
De, hogy megismerjétek az egész történetet, ahhoz vissza kell mennünk a buli
utáni reggelre.
Ott feküdtünk az ágyban, átlósan elhelyezkedve. Dylan a hátam mögött volt, keze
a vállamon pihent, miközben a nyakamat csókolgatta lassan. Az ajka egyre
hosszabban simult a bőrömhöz, melytől a testemben parázsló tűz újra lángra
kapott. Ujjaimat az övére téve, finoman simogattam, míg a másikkal a hajába
túrva játszottam a tincseivel. Még most se nagyon tudtam elhinni, hogy megtettük
és mégis igaz az egész. A másik része pedig, hogy kimondtam, ahogy ő is.
Bár lehet, hogy csak a pillanat hevessége fogott el minket és ezért mondtuk,
viszont attól, hogy így lett, még jobban éreztem magam. Erősen megszorítottam a
haját, melytől felkapva a fejét szembe nézett velem. Barna szemei sötéten
izzottak, ahogy elmerültem bennük, majd a szájának ízében.
Karjával átfogva a hátamra döntött le, kezével elindult lefelé, melyet megérezve
beleharaptam az alsó ajkába. Ettől teljesen felélénkülve, mosolyogva ragadta meg
a kezemet és a fejem fölé szorította, föntről figyelt engem.
Már attól, ahogy ebben a pozícióban voltunk nagyon jó rálátásom nyílt Dylanre,
melyet soha nem tudnék megunni. Közben a szememet követve a szabad ujjaival
végigsimítót az ágyékomat takaró lepedőn, majd vissza rám.
– Úgy látom valaki ma nagyon tüzes hangulatban. – nem tudtam leplezni előtte a
vágyamat, így hát kimondtam.
– Színtisztán égek belülről. – a lábamat felemelve először a zacskóját, majd a
péniszét masszíroztam meg. – Remélem, van nálunk valami, ami képes egy kicsit
lehűteni. – a farka emelkedni kezdett, a látványától már is megremegtem, elém
képzelve az egyesülésünk minden finom rezzenését.
Nem szólt semmit, a kezével még mindig ott tartotta a karomat a fejem fölött,
miközben lassan teljesen rám mászott. Ágyékunk egy síkba került, férfiasságunk
egymás mellett állt, ami pedig még nagyobb kihívást jelentett, hogy ne gondoljak
rá.
A hasamtól fölfelé lassú egyenletes csókokat osztott ki, melynek minden egyes
szünetében ki mondott pár szót.
– A nővéremnek… egy hónap múlva… lesz az… esküvője… és szeretném… ha te lennél…
– ekkor érkezett meg a számhoz, sokáig ott tartotta, mintha bennem kereste volna
meg a megfelelő szavakat. – a plusz főm. – valamiért arra gondoltam, hogy azt
fogja mondani, hogy „barátom” vagy cifrábban kifejezve „a legjobb meleg haverom,
aki egyúttal valami több is egyszerre számomra.”, de nem foglalkoztam vele
tovább, így csak egyszerűen válaszoltam.
– Örömmel. – elmosolyodott, majd finoman megcsókolt.
A béklyóm elengedett és elválva az ajkától, a kezemet az arcára téve
végigsimítottam rajta. Itt akartam maradni, ebben a pillanatban, egy idilli
képben, ahol nincs más csak mi. A gondolattól, hogy mi lesz, ha kimegyünk innen
kételyekkel töltött meg. Nem akartam, hogy bármi megváltózón közöttünk, mégis
így lett, erős érzések kerültek közénk, melyeket többé nem hagyhatunk figyelmen
kívül.
„Vajon a kettőnk életének van közös útja, vagy csak a szex lenne az, ami
összehozott minket?”. Rá akartam kérdezni mindenre, hogy a fejemben felgyülemlő
kérdésekre választ kapjak, hogy mi még barátok vagyunk, vagy annál többek–e.
Elhúztam a kezem, melyre kérdőn nézett rám és már a nyelvem hegyén volt, amikor
bekopogtak az ajtón. A szívem egyből ki akart ugrani a helyéről és rápillantva
Dylanre, ő benne is ilyesfajta érzelmek kerítették hatalmába.
Amilyen gyorsan csak tudtunk felöltözködtünk, egymásnak nyújtottuk át a
ruhadarabokat, mely közben állandóan az ajtót figyeltük. Amikor elkészültünk,
mindegyikünk egy nagy levegőt vett és a barátom kinyitotta. Natalie karikás
szemmel nézett végig rajtunk, majd egy nagyot ásított az arcunkba.
– Ti aztán jól ki lehetettek ütve, ha egy szobába kerültettek. – nevetett fel,
mi pedig egy–egy mosollyal értékeltük a humorát.
– Egyébként azért jöttem, hogy megkérdezzem áll–e még az a takarítás? Mert
rajtunk kívül még mindig nagyban húzza a lóbőrt, én pedig egyedül kevés vagyok
egy ekkora rumlihoz. – természetesen rábólintottunk és Natalie vezetésével,
minden szobát végigjártunk, embereket keltettünk fel, búrokat toltunk vissza a
helyükre és a szemét nagy részét összegyűjtöttük.
A takarítás végeztével megköszöntük a bulit, melyre osztálytársunk csak nagyban
bólogatott egy ásítás közepette. Dylan autójához mentünk, mely közben
belemarkolt a fenekembe és hátranézve láttam rajta, hogy nagyban vigyorog.
Beszálltunk, mire én mintha a botkormányt akartam volna megfogni véletlenül az
ölébe nyúltam, majd onnan fel a combjáig visszahúztam. Egymásra néztünk és
mindegyikünk ki tudta olvasni a másikból, hogy éppen mire gondol.
Barátom beindította a kocsit és amilyen gyorsan csak tudott szelni kezdte az
utat, melyre hangosan felnevettem.
– Csak valakinek nem sietős a dolga? Mi van azzal, hogy a türelem rózsát terem?
– rám nézett, majd vissza az útra, közben a keze a combon ért földet.
– Nálunk éppen nagyban megy az esküvőszervezés, szóval felmehetek hozzád egy
kicsit játszani? – már is előttem volt a kép arról, ahogy a szüleimnek azt
mondjuk, hogy felmegyünk xboxozni a szobámba, de most joystik helyett mi magunk
vagyunk az irányítók.
Rá akartam bólintani, de ekkor egy pillanatra eszembe jutott, anyám már– már
túlmenő aggódása. Csak valamiért bejön, megkérdezi, hogy szomjasak vagyunk–e,
ilyen és ehhez hasonló indokokkal lépne be.
Meglátna minket egymáson, aztán pedig jöhet a nagy beszélgetés, melyre még nem
álltam készen. Már láttam, hogy be akar kanyarodni az utcánkba, amikor gyorsan
megszólaltam.
– Menjünk inkább máshova. – éppen pirosat kaptunk, így rám nézett.
– Haza még nem várnak. Illetve szívesebben lennék még egy kis időt csak veled,
kettesben. – a lámpa már sárga volt, amikor kikapcsolta az övét és az arcomat
megfogva megcsókolt.
Érzékien vad volt, éreztem, ahogy a fogaival végigsimít a számon, mintha
megjelölt volna, ahogyan én tettem vele is.
– Támadt egy ötletem.
– Szeretem az ötleteidet. – visszahúzta az övét, elindultunk és egészen addig,
míg meg nem álltunk letörölhetetlen mosoly volt az arcán.
Közben én mélyen elgondolkodtam azokon a kérdéseken, melyeket mindenképpen fel
akartam tenni kettőnkről. Holnap már hétfő lesz, ami egyet jelent, iskola.
Eszembe jutott Phoebe, az órák és persze a többi sok hülyeség.
„Dylan karján minden nap más lány lógott, a suli összes csaját bármikor
megkaphatja, úgy hogy közben senki sem néz rá rossz szemmel. A csapata imádja,
még tőle kérnek csajozási tanácsokat is. Népszerű élet, az enyémhez képest,
ezért mindig is furcsálltam, hogy végül kettő szónál többet is beszélt velem,
nem úgy, mint legtöbb ember.
Phoebe adta meg végül a kezdő lökést, hogy menjünk el együtt bulizni és így
alakult át, ami kis csapatunkból, egy nagy barátság. Most pedig mindent
szétesett darabokra és reméltem az út végén, majd minden újra össze fog állni.”
A kocsi hirtelen megállt és már csak azt vettem észre, hogy Dylan kicsatolja az
övét, kilép a kocsiból és a sziklákon kezd átmászni. Gyorsan kiszálltam, követni
kezdtem a köveken át, míg nem felnézve megláttam a tengert. A napfénytől
folyékony aranynak tűnt onnan nézve.
A partra kisebb hullámokat vert a szél, a kinyúló sziklahalmokon szétesve
habokba formálta őket. Barátom felkiáltott hozzám, mire én azon nyomban
folytattam lefelé az utamat. Leérve hozzá, elmosolyodott és megragadta a
kezemet. Finoman megszorította és ahol a hullámok éppen csak elérték a homokot,
eléje ültünk le. Látva, hogy lehúzza a cipőjét, én is így tettem, majd kinyújtva
a lábunkat, hagytuk, hagyj, érintse meg a víz. Az első hullámnál libabőrös
lettem a hidegtől, a második már sokkal kellemesebb volt, és ahogy egyre több
jött, úgy csiklandozta már a talpamat.
Kezünket hátra kinyújtottak, a testünk között lévő ujjaink találkoztak a
homokban. Összefonódva süppedtek a szemcsék közé. Mind a ketten a tengert
figyeltük, a csendben átjárt a víz tisztasága, sós illata és barátom érintése a
talajban. Nem akartam elrontani ezt a gyönyörű képet, de tudnom kellett, hogy
hova tartunk. De még mielőtt megszólalhattam volna, Dylan elkezdett beszélni.
– Ide jövök gondolkodni. Ez az én sajátos menedékem. – rám nézett és
elmosolyodott.
– Rajtad kívül még senkit sem hoztam el ide. Meg akartam mutatni, ahogy te is
minden nap bepillantást engedsz magadból. – a versekre gondolt, sokszor úgy
gondoltam, hogy csak szánalomból hallgatja meg őket és nem is igazán érdekli a
téma.
Míg nem egy e–mailben mindegyikről beszámolt nekem, hogy melyik tetszett, és ha
nem miért. Azt hiszem ettől kezdve kezdtem másképp tekinteni rá, nem, mint egy
iskolatársra, hanem mint jó barátra.
Közben ő már újra a vizet nézte, mire én egészen közel mentem hozzá és az arcát
gyengéden magam felé húztam.
– Gyönyörű, épp úgy, mint te. – és megcsókoltam.
Aztán éreztem, ahogy a keze benyúl a pólóm alá és kezdtem átadni magam az
érintésének. A mellbimbómat cirógatta, amitől már csak arra vágytam, hogy én is
megérintsem, de közben eszembe jutott egy még fontosabb dolog.
– Dylan. – az ajkamat elengedve rám nézett, de még én sem voltam biztos benne,
hogy mit akarok mondani.
– Szeretném tudni… – a fülcimpámat bekapta és benyálazta.
– Mit szeretnél tudni? Mert én most éppen azt, hogy milyen az, amikor a homokban
minden egyes testrészedet megkóstolom, mind addig, amíg már nem könyörögsz, hogy
benned legyek. – szavai, mint maga a csókjai testestül–lelkestül feltüzeltek és
még mielőtt elvesztettem volna a maradék önuralmamat is gyorsan kimondtam.
– Mi még barátunk vagyunk? – újra meg akart csókolni, de erre egy kicsi
visszahúzódott és egy pillanatnyi kínos csend állt be közöttünk.
Tudni akartam, hogy mire gondol éppen és már kezdtem volna visszaszívni az
egészet, amikor egy hatalmas hullám alátemetett minket. Kezünk a vízben szétvált
és a tenger bevonzva minket elnyelt, majd azon nyomban fel is jöttünk a
felszínre. Vizesen kiballagtunk a partra, egymásra néztünk és felnevettünk.
Olyan volt, mint régen, két haver lemegy a partra, kicsit szórakozni, bár csak
ennyiről is lett volna csak szó. Csendben visszamentünk a kocsihoz, közben is
azon filóztam, hogy hogyan próbáljak meg visszatérni a kérdésemhez. Mert úgy
láttam Dylan nem igazán akart róla beszélni, nekem pedig szükségem volt
tisztában lenni a helyzettel. Beszálltunk a kocsiba és az órára nézve megkértem,
hogy vigyen haza, melyre csak bólintva egyet, sebességbe is tette a kocsit.
Egész úton figyeltem az arcát, de bárhogy szuggeráltam nem nézett rám. A reggeli
önfeledt, vágyakozó jókedvét a tenger magával vitte. Ahogyan az én bátorságomat
is, így hát a témát félretéve némán ültünk egymás mellett, kibámulva az ablakon.
A házunk előtt megállt, leállította a motort, mi pedig így maradtunk.
Egyikünk sem mozdult, semelyikünk sem tudta, mit mondjon, ami leginkább az én
hibám volt. Ha akkor nem kérdezek rá, akkor folytathattuk volna, amit elkezdtünk
a homokban és most egy sokkal vidámabb búcsúzás következne. Dylan nem szólalt
meg, így hát én tettem meg a kezdő lépést.
– Akkor holnap a suliban. – tekintettem a kezére tévedt és már rá akartam tenni,
hogy megszorítsam, tudatva vele minden rendben, amikor elhúzta onnan.
– Igen, akkor majd ott. – hangja halk és semleges volt, mely még jobban
megrémített, mint amikor csendben voltunk.
De nem törődtem vele, inkább bólintottam egyet felé, kiszálltam a kocsiból és
elindultam a ház felé. Félúton visszanéztem, tekintettünk találkozott, majd
elfordította a kulcsot és el is tűnt. Belépve az otthonomba, már is éreztem az
egész testemet átjáró fáradságot. A szüleimnek gyorsan beszámoltam a buli
gyengébbik verzióját és, hogy a végén Dylannel lógtam ez idáig.
„Féligazság”, gondoltam magamba és felmenve a szobámba, egyből ledobtam magamat
az ágyra. Összeraktam a fejemben, hogy holnapra, mire van szükségem, és még ma
mit kell tennem. A lista egyre hosszabb lett, mégis mindennek a legelején
állandóan Dylan és én voltam.
A párnámat a fejem alá gyúrva, belefúrtam az arcomat és belenyögtem a párnámba.
Jól leesett és egy kicsit megkönnyebbülve vetettem alá magam a holnapra való
készülődésbe. Mégis minden második gondolatom csak ő volt, nem tudtam kiverni a
fejemből a mosolyát és azt sem, ahogy a végén elbúcsúztunk egymástól.
Másnap kilépve a házból keresni kezdtem a barátom kocsiját, mellyel minden
reggel el szokott vinni a suliba. A mobilomért nyúltam és mikor már tárcsázni
kezdtem volna a számát, kaptam tőle egy sms–t. „Bocsi, nem tudok jönni. Esküvő
miatt. Suliban tali.”, visszatettem a telefonomat és elindultam a legközelebbi
buszmegállóhoz. Szerencsémre nem sokára jött is egy, mely éppen az iskola előtt
áll meg.
Tulajdonképpen örülnöm kellett volna, hogy nem jött értem, hisz a tegnapi
kérdésem még mindig ott lebegett közöttünk, mint valami döghúsra váró keselyű.
Ami úgy éreztem, egyre–egyre inkább engem vesz célba a hibám miatt, ha akkor ott
nem mondom ki, lehet az egész csak egyszeri alkalom lett volna.
Mégis mind a ketten így tettük, és amire régebben barátságként néztünk, az most
egészen más lett. Csak azt tudnám, hogy mivé lettünk, egymásnak és külön is.
Jelentünk–e valamit vagy úgy teszünk mintha nem történt volna semmi sem.
Ez volt az a kérdés, mely még akkor is ott kínzott a fejemben, amikor leszálltam
a buszról, beléptem az iskola kapuján, a tanulókat kerülgettem, de végül Phoebe
hangja rázott ki belőle.
– Hello! Hogy vagyunk? Kicsit másnaposan még? – kuncogott egyet, majd a hátam
mögé nézett.
– És hol van, a másik addig iszunk, míg zöldet nem hányunk haverunk? – elmondtam
neki az sms–t, melyre izgatótan összecsapta a tenyerét.
– Már el is hívtam Toddot. Ő lesz a plusz főm. Bár még a ruha nincs meg, de már
kinéztem egy gyönyörű darabot. Tudod, olyan… – bevallom nem figyeltem tovább rá,
mert a bejárattól nagy röhögést hallottam meg és odakapva a fejem megláttam őt.
Csapattársaival az oldalán lépett be, közben a szekrényeknél álló lányok
mindegyike végigfuttatta rajta a tekintettét, melyet ő maga is nagyon jól
tudott. Beszélgettek valamiről, de közben kinézve egy–egy hölgy felé finoman
rámosolygott. Valahol a belsőmben egy vadállat készült kitörni, rá akartam magam
vetni és mindenki előtt megcsókolni, jelezve, hogy hozzám tartozik.
Általában ilyet tenne valaki, aki nagyon szerelmes, vagy egy őrült, én nem
tudtam eldönteni, hogy melyik vagyok éppen. Csak abban lehetem biztos, hogy ez a
nap nagyon gyorsan el fog telni és utána beszélhettek négyszemközt Dylannel.
Ekkor egy kéz suhant el az arcom előtt, mely után Phoebe vesébe látó szemeivel
vizslatott végig.
– Hahó! Föld hívja a Holdat! Itt vagy velem még? – mint aki egy álomból ébredt,
úgy néztem a barátomra, aki követve a pillantásomat, lassan visszafordult felém.
– Szóval te kit fogsz vinni az esküvőre? Mert gondolom Dylan téged is meghívott,
ugye? – a szám egyszerre kiszáradt és éreztem, hogy izzadni kezd a tenyerem.
– Igen, meghívott. De még… – „Oké lássuk, igen meghívott a legjobb barátom,
akivel épp előtte szexeltünk és miközben a testemet csókolgatta, megkért, legyek
a plusz fője.
Bár azóta nem sokat beszéltünk, hogy mi van velünk és ez kicsit zavaró és ideges
vagyok tőle, de egyébként lehet, hogy elmegyek vele.” – nincs… – ebben a
pillanatban lépett mellém Dylan és átkarolta a vállam.
Egyrészről már maga az érintésétől úgy éreztem, mintha ezer impulzus szaladt
volna végig a testemen, felgyújtva belülről. Másrészről pedig örültem, hogy itt
van mellettem, furcsán hangozhat, de ha együtt vagyunk, nem számít semmi sem,
csak mi.
Biztonságot ad és könnyedséget. Egy pillanatra összenéztünk, majd Phoebere
tekintett és elmosolyodott.
– Miről van szó? – el akartam mondani, de barátunk megelőzve, elkezdte ecsetelni
a közelgő esküvőt és, hogy ki lesz a plusz főnk.
– És éppen azt kérdeztem tőle, hogy kit fog hozni, amikor megjelentél. – minden
szem rám figyelt, mégis a négyből kettő volt az, ami leginkább izgatót és
éreztem, hogy ő is kíváncsi mit fogok mondani.
Így hát elmondtam, ami gyorsan eszembe jutott.
– Elhívtam valakit, de még nem nagyon biztos, hogy rá fog érni akkora. – Phoebe
már szólni akart, magamban tudva, hogy az illető nevére lenne kíváncsi, amikor
Dylan megmentett.
– Még én sem nagyon tudom, hogy kit fogok elvinni magammal. – elkezdet pár lány
nevet mondogatni, melybe barátnőnk is beszállt, miközben megéreztem, ahogy a
keze a vállamról a pólóm alá megy be.
Ránéztem, de ő még mindig a neveket sorolta, az ujjai pedig lassú finom köröket
írtak le a gerincem mentén. Óvatosan és nem feltűnően hozzá dőltem, mert minden
egyes simítása után, úgy éreztem, hogy alig bírom megtartani magamat. A lábaim
kocsonyaként omoltak volna össze, ha lett volna semmi önuralmam, bár
legszívesebben elengedtem volna magam. A kezemet a farmerje oldalára szorítottam
és egy kicsi erőt fejtettem ki, melytől az arca kicsit megrándult, de még mindig
mosolygott.
Talán még jobban, mint az előbb. Én pedig magamban számoltam a pontokat és úgy
láttam egy–egy az állás, bár ha az néznénk, hogy ki tudja tovább tartani magát,
hát az biztos nem én lennék. A lépésem után a hüvelykujjával kezdte nyomkodni a
hátam, olyan pontjaimat ismerve a testemnek, melytől legszívesebben már is
sikoltottam volna örömömben.
Kezdtem elveszíteni az önkontrollomat, melynek biztos az lett volna vége, hogy
végül a nyakába ugrok, megcsókolom, és addig harapdálom és szopogatom az ajkát,
míg el nem fogy teljesen a levegőm. A varázst egy női kéz törte meg, melyet mind
a hárman észrevéve beállt a csönd és a kéz eltűnt a pólóm alól, ahogy a
nadrágjáról is.
– Sziasztok! – köszöntött mindenkit, majd megcsókolta Dylant.
– Szia, édes. – suttogta oda neki, majd hosszú szőke haját hátradobta.
– Ne higgyétek el egy szavát sem. – simogatta meg barátom állát és mélyen a
szemébe nézett – Úgy is tudom, hogy engem fogsz elvinni cuki pofa. – Phoebe és
én vigyorogva összenéztünk látva az egyre jobban kialakuló kínos szituációt,
miközben Dylan remekül állta a sarat.
– Még gondolkodok rajta Terra. – a lány elmosolyodott és végighúzta a piros
lakozott ujjait a mellkasán.
Legszívesebben az arcába vágtam volna, hogy mi történt köztünk a buli után,
elégedetten figyeltem volna, ahogy kiül rajta a döbbenet. Terra és Dylan
egyébként egy ilyen se veled, se nélküled kapcsolatban voltak. Attól függött,
hogy kinek éppen milyen kapcsolata van, bár előfordult, hogy néha ez sem gátolta
meg őket.
Legalábbis ezeket a pletykákat hallottam róluk, de ez még az előtt volt, hogy
Phoebe és én összebarátkoztunk volna vele. Visszatekintve pedig azt mondhatom,
hogy nála jobb barátot el sem tudok képzelni.
Ami végül igaz is lenne, ha nem éppen arra gondolok, hogy én simítok végig a
meztelen testén, minden izmára külön odafigyelve, megjelölni csókommal minden
édes domborulatát. Közben a szőkeség végignézett rajtunk és a haját hátra dobva
távozott, de még visszafordult.
– De ne gondolkodj túl sokat! Hidd el nálam jobbat, úgy sem kaphatsz. – a
torkomat megköszörültem, melyre a többiek is felfigyeltek, erre mindannyian
hangos nevetésben törtünk ki.
A hangunkat elnyomta az iskolacsengő, melyre felkapva a fejünket elindultunk a
terem felé, de hirtelen Dylan megállt és rám nézett. Valami pasis dologról
hadovált, mely most jutott az eszébe és nem várhat az óra előtt.
Nem igazán tudtam, miről beszél, csak bólintottam egyet felé. Phoebe mondta,
hogy falaz nekünk a tanárnál, viszont mikor elindultunk a mosdó felé, éreztem a
tekintetét a hátamban. Belépve a mosdóba Dylan azonnal megragadta a kezemet és
az egyik fülkébe belépve, a falnak szorított csókjával.
Olyan féktelen volt és vad, a szeme egészen feketévé vált a vágytól, mely az én
testemet is majd szétfeszítette belülről. Az ajkam után a ruhámat kezdte
végigtapogatni, miközben végig egymás szemébe néztünk.
– Nem bírok magammal, mikor ott vagy mellettem. – a keze benyúlt a pólóm alá és
finoman játszani kezdett a bőrömön. – Csak arra tudtam gondolni, hogy mi lenne,
ha ott a folyosón megcsókolnálak. Azt hiszem nem bírtam volna megállni, ha ott
helyben nem érinthetlek meg. – forró lehelete az egész testemet bejárta és most
én kezdeményezve csókoltam meg és a fülke ajtajának döntve térképeztem fel
elképesztő testét.
– Szeretem, ahogy hozzám érsz. Tudod, mitől indulok be teljesen. – az övét
meglazítva bedugtam a kezemet és a bokszerét kitapintva megsimogattam.
– Szólj, ha egy kicsit rámenős vagyok. Rendben? – éreztem, ahogy a férfiassága
már teljesen készen állt és még soha nem éreztem magam ennyire elevennek, mint
most vele.
– Rámenős? – mosolyodott el.
– Nem. Állati szexi vagy. – megfogta a fejemet és az ajkára húzott, mely most
vadító aromája mellett, benne volt valamiféle csillapíthatatlan éhség is, melyet
csak én tudtam megszüntetni.
– Beszélnünk kell. – a gatyájából kihúztam a kezemet, hogy képes legyek
értelmesen gondolkodni, erre újra megcsókolt.
Ha így folytatjuk, a maradék józan eszem is elvész miatta. Mi van benne, amitől
úgy érzem, hogy az eddigi dolgok, mint tanulás, jó jegyek, semmit nem érnek,
csak ő legyen mellettem. El akartam neki mondani, mindezt, hogy mennyit számít
nekem, de meghallva a mosdó ajtajának csapódását, azon nyomban megnémultunk.
Vizelés hangja ütötte meg a fülünket, egymásra néztünk és elmosolyodtunk.
– Tisztára hülyék vagyunk. – tátogtam halkan neki, mire ő az egyik göndör barna
tincsemet tette vissza a többihez és végigsimított az arcomon.
A mosdó csapja megnyílt, aztán el is záródott, majd az ajtócsattanással újra
képesek voltunk levegőt venni.
– Találkozunk pénteken. – magához húzott és gyengéden csókot lehelt az ajkamra.
– Akkor mindent meg fogunk beszélni.
– Már alig várom. – a kezét megfogva belecsókoltam a tenyerébe, közben végig a
szemébe néztem, melytől az egész teste megremegett.
Ezután gyorsan rendbe szedtük magunkat és még mielőtt kiléptünk volna a
mosdóból, belemarkoltam a fenekébe. Ránéztem, ő pedig átkarolt, magamba szívtam
az illatát és reméltem, hogy az a péntek nagyon gyorsan el fog jönni.
A teremben a tanár rosszalló pillantásait követve ültünk le és kapcsolódtunk be
az óramenetébe. Phoebere néztem, akin egyből láttam, hogy tudni akarja, mi
történt a mosdóban. Figyeltem a tananyagra és közben összeraktam egy jó
történetet is a fejemben. Így mikor vége volt, akkor el is mondtam neki.
– Dylan csak kérdezni akart egy csajról, akinek megszereztem a számát a buliról,
hogy ha nem bánnám, akkor ő alaposan leellenőrzi nekem, mielőtt még összejönnék
vele. – Phoebe egészen végig engem nézett, és amikor a végére értem, még akkor
is.
– És mit mondtál rá?
– Hát azt, hogy persze. – nem gondolkodtam, csak kimondtam, viszont gyorsan
finomítottam rajta egy kicsit. – De nem szexelhet vele. Csak információkat gyűjt
nekem. Tudod, milyen vagyok. Már az első szónál ideges leszek. – barátom nagyban
bólogatni kezdett és ezt a magyarázatot, már képes volt elfogadni.
– Igen, sajnos nagyon jól ismerem. Mikor először találkoztunk, az hittem
allergiás reakciód van és a nyelved a kétszeresére dagadt, annyira nem tudtál
beszélni. – az emlékekre mind a ketten felnevettünk, közben Dylan is megjelent.
– Szóval mikor fogsz beszélni a lánnyal. – barátom rám nézett és hála az égnek a
páratlan rögtönzését, azon nyomban tudott reagálni rá.
– Még nem igazán beszéltük meg, de még a héten biztos össze fog jönni. –
elmosolyodott és rám kacsintott.
Olyan érzés volt, mikor még csak beszélgettünk, söröztünk és a gépen játszottunk
egymás ellen, mint két haver.
Most pedig ha ránézek, vagy bármit mondok neki, arra gondolok, milyen érzés
volt, amikor meztelen testünk egymáson feküdt és vadul csókolóztunk. Közben
Phoebe az esküvőről faggatta a barátunkat, míg nem a csengő újra közbe szólt.
Teremről–teremre jártunk egész nap, magamban pedig egy ígéret fogalmazódott meg.
Arról, hogy egészen péntekig kizárom a fejemből a Dylannel kapcsolatos szexuális
fantáziámat. A napok, amilyen gyorsan csak tudtak elteltek, viszont nem igazán
tudtam elkerülni a barátomat. Az igazat bevallva, ő is próbálkozott tartani a
távolságot, de voltak olyan pillanatok, amikor teljesen elvesztünk.
A testnevelés óra után az öltözőben. Egymás mellett öltöztünk, a tekintettem le
kellett tépnem róla, ne hogy bárki is észrevegye, hogy kicsit túl sokáig nézem a
felsőtestét vagy mikor megfordult a fenekét.
De mikor meghallottuk, hogy az utolsó is elment, váratlanul a szekrényhez
döntött és olyan erősen megcsókolt, hogy még a lábujjamban is éreztem a
remegést. Az ajkam után a nyakamon ment végig a fogával, melytől halkan
felnyögtem és a fejét még jobban odanyomtam. Hajába belemarkolva, a tincseit
pördítettem az ujjaimon, miközben már gyengéden harapdált. Ajtónyitást hallottam
meg és azon nyomban a vágy helyét átvette a pánik. Dylan még mindig szorosan
hozzám simult, én pedig egy kicsit erősebben, mint kellett volna arrébb löktem.
Már csak a lökésre figyelt fel és arra, hogy az egyik csapattársa a szekrény
mögül visszajött az itt maradt tornazsákjáért. Hátra fordultam, a pólómat úgy
vettem fel, hogy ne legyen feltűnő a vérvörös nyakam és a fogainak nyoma. A srác
meglátva Dylant, odament kezet fogni vele és elkezdtek beszélni, én pedig,
amilyen gyorsan és halkan csak tudtam, kimentem az öltözőből. Ebédnél mellém ült
le és a kezét a combomra téve, elindultak befelé az ujjai. Az elején nagyon
élveztem, de mikor Terra mellé ült le, akkor elvette a kezét rólam és elkezdtek
csókolózni.
Phoebe elém ült le és ujját rájuk mutatva kinyújtotta a nyelvét. Elmosolyodtam
vele együtt, közben pedig próbáltam kizárni a fejemből a cuppogó és
sóhajtásszerű hangokat. A várva várt nap reggelén, alig akartam kikelni az
ágyamból. Teljesen össze voltam zavarodva, az érzelmeim cigánykereket hánytak
bennem, és csak egyetlen egy ember volt képes újra összerakni engem. Az
iskolában Dylan nagyon titokzatos volt egész végig. Bármikor, amikor kettesben
voltam rákérdeztem az estével kapcsolatban, de ő csak kitérve a válasz alól rám
mosolygott. Ami a legjobb volt az egészben, hogy Terrát egész nap nem láttam,
így végre hárman voltunk.
Phoebe állandóan a legújabb pletykákat mesélte el nekünk, Dylan a csapat egyre
feltörekvőbb teljesítményéről, én pedig az írásaimról beszéltem. Nevetünk,
mosolyogtunk és terveztük, hogy a következő buliban már együtt fogunk elmenni.
Jó érzés volt, olyan lett volna, mintha semmi sem változott volna.
Ekkor a barátomra néztem és rájöttem, hogy talán semmi sem lesz már olyan min
régen, de talán ez rossz vagy jó dolgot jelent–e.
Az iskola végeztével mind hárman beszálltunk a kocsiba és mikor Phoebet kiraktuk
a házuknál, akkor újra megkérdeztem.
– Akkor hát mi a terv? – mereven előre bámult, én pedig a számat összeszorítva
próbáltam rájönni, hogy mire gondolhat.
Aztán végül, mint aki feladja, keresztbe tettem a karom a mellkasom előtt és
kibámultam az ablakon.
– Rendben van. – nyugalmat erőltettem magamra, de legbelül majd felrobbantam az
izgatottságtól.
Egész úton csöndbe burkolóztunk. Nem olyan volt, mint a buli utáni napon, más
volt, egészen más. Ez alatt az egy hét alatt rájöttem, hogy minden gondom,
féltékenységem és bánatom egyszerre eltűnik, ahogy ő megjelenik. Mintha képes
lenne jobbá tenni engem. Nem megváltoztat, hanem egy olyan oldalamat hozza ki
belőlem, amiről még én magam sem tudtam, hogy létezik.
Ilyen szenvedélyt és ekkora vágyat még senki iránt nem éreztem még. A szívem
pedig, hacsak rápillantok már is ezernyi dobbanást üt egyszerre. A végén csak őt
néztem, ő pedig a szeme sarkából ezt észrevéve elmosolyodott.
– Mi a baj? Csak nincs valami az arcomon? Vagy valami más? – közelebb hajoltam
hozzá és a fülébe súgtam, ami legelőször eszembe jutott.
– Imádlak. – furcsa mód nem ezt a szót akartam mondani, de valamiért mégis csak
ez csúszott ki.
Ő pedig csak hümmögött valamit az orra alatt és még mielőtt rákérdezhettem
volna, hogy mi a baj megérkeztünk. Látva, hogy nem igazán fog megszólalni, így
belekezdtem.
– Hol találkozunk? – egy pillanatra rám nézett, majd gyorsan vissza előre.
– Majd felhívlak, hogy hol. Rendben? – számat összezárva mosolyogtam felé és
vártam, hogy valami még történjen.
De mikor láttam, hogy a helyén marad, elbúcsúztam és kiszálltam a kocsiból, azon
nyomban elhajtott. A házba érve a szüleim vacsorázni hívtak, utána pedig
felmentem a szobámba leckét írni. Közben az órát figyeltem, ahogy a mobilomat
is, izgatótan vártam a hívását. Tizenegy óra volt, mikor az anyám bejött és jó
éjt kívánt. Bezáródott az ajtóm és egy pár perc után a tetőről lépéseket kezdtem
hallani.
Kinéztem az ablakon és Dylan mosolygó arcát láttam meg, aki szó nélkül belépett
a szobámba és az ágyamra döntött. Meg akartam állítani, szólni akartam, hogy a
szüleim bármelyik pillanatban bejöhetnek, ha valami fura zajt hallanak tőlem. De
bárhogy is próbáltam ellenkezni az ajka rabul ejtett. A kezei benyúltak a
nadrágomba és már is éreztem, ahogy az egész testem felforrósodik az
érintésétől. Lehúztam róla a pólóját és finoman végigsimítottam izmos
felsőtestén, másodszorra már a körmeimet használtam.
Dylan felnyögött és még jobban megmarkolta a szerszámomat, miközben én a
mellbimbóját cirógattam az ujjaim között. Aztán mindent elengedve újra mámoros
csókolózásba kezdtünk. Ahogy voltunk felmásztunk az ágyra és egy sikeres
fordítással már ő volt alattam. A borostás állától elindulva ízleltem meg a
csodálatos testét, majd az ágyéka fölötti szőke szőrzetén végigsimítva elkezdtem
lefelé haladni az ujjaimmal.
Már kezdte volna kihúzni az övét, amikor megállítva benne a párnám alá dugtam a
kezét.
– Mindent a szemnek, semmit a kéznek. – nagyon lassan kigomboltam a nadrágját és
két ujjammal felfedeztem a bokszerét.
Dylan a hátát megfeszítve próbálta türtőztetni magát és hagyni, hagyj, játsszak
vele, melyet ő is oly önfeledten csinált velem mindig. Az öve felé indult meg az
kezem, míg végül a cipzárját húztam le és már kezdtem volna kibontani az
alsógatyájából, amikor a lépcsőn lépésekre lettem figyelmes.
Azon nyomban felkeltem és kértem, hogy menjen el, mielőtt még a szüleim
meglátják. De Dylan ott maradt. Az előbbi szenvedélyes tekintette helyett már
csak hidegséget érzékeltem benne.
– Kérlek Dylan. Csak mássz ki a tetőre, aztán visszajöhetsz. Adj egy kis időt,
míg ezt elintézem. – suttogtam neki, mire ő a száját összeszorítva felszedte a
pólóját és szó nélkül kiment.
Ebben a pillanatban kopogtak be és édesanyám fáradt arca nézett vissza rám.
– Valami zajt hallottam. Minden rendben? – körbenézett a szobámba, mire én
rájöttem, hogy a nadrágom félig le volt tolva.
– Persze anya. Csak egy kicsit túl hangos volt a videó, amit néztem a gépen.
Legközelebb jobban odafigyelek. – anyám végignézett rajtam és rájött, hogy mit
csináltam, mire ő mosolyogva kifáradt és újra jó éjt kívánt.
„Hála az égnek.”, sóhajtottam egy nagyot és kinézve a tetőre, már nem láttam ott
Dylant. Lenéztem az utcára és észrevettem, hogy éppen beszáll a kocsijába,
amiből Terra kiszállva a nyakába ugrott. A látványtól elhűltem és nem tudtam,
hogy most mit tegyek, csak azt éreztem, hogy fázok. A testemet fűtötte forróság
eltűnt, mint ha soha nem is lett volna bennem.
Az üresség fájdalmat okozott, remegni kezdtem belül. Rájöttem, hogy amit
kimondtuk akkor azok csak szavak voltak, semmi többek. A pillanat hevében
kicsúszott ostobaságok. Nem voltam más neki, mint egy kaland, és ez
elszomorított, de egyben dühített is. Ahogy hagyta, hogy beleéljem magam ebbe az
életű tündérmese szemétbe, miközben ő már rég megunt engem. Ruhás túl, ahogy
voltam befeküdtem az ágyba és magamra húztam a takarót. Ott alatta utat engedtem
a fájdalmamnak. Könnyeimtől lett nedves a párnám, melyre nem sokkal később
álomra is szenderültem.
Szombaton egész nap a szobámba kuksoltam, nem akartam emberek közé menni. Még
túl korainak éreztem. A szüleim és Phoebe bárhogy érdeklődtek, hogy mi a baj,
végül mindegyiküket azzal ráztam le, hogy fáradt vagyok. Majd vasárnap végül
döntésre jutottam. Írtam Dylannek, hogy találkozunk a parton, mert beszélnünk
kell. Ahogy elküldtem azonnal odamentem, meg sem várva a válaszát.
Mikor ott voltam eszembe jutott az első itt létünk, melynek tudata még
fájdalmasabbá tette a mostani látogatásomat. Örültem, hogy még nincs itt, így
megpróbáltam összeszedni a gondolataimat. Mindent, amit akkor éreztem vele,
nélküle és a végét is. Leültem a homokba és néztem a végtelent. „Nem csoda, hogy
szeret ide kijönni, annyira békés, annyira… „, , a lépésekre felálltam és szembe
néztem vele. Belenéztem azokba a barna szemekbe és ott helyben kitört belőlem
minden.
– Miért mentél el? – kérdeztem halkan aztán már hangosabban tettem fel a
kérdést.
– Miért mentél el?! Kerestelek! Majd megláttalak, hogy semmi bajod, csak a
barátnődhöz mentél. De tudod mit köszönöm! Köszönöm, hogy végre felnyitottad a
szememet és megmutattad, hogy te sem vagy jobb, mint senki más. – elkezdtem
lökdösni, de még ekkor sem szólalt meg, az arcáról semmit sem tudtam leolvasni.
– Kihasználtál! Úgy kezeltél, mint egy eldobható vackot, amit meguntál és végül
a szemétbe vágtad. Mondd miért tetted?! Mondd miért?! – még egyszer meglöktem,
de a következőnél már a kezemet megragadva nem engedett el.
– Szerinted nekem könnyű volt!? Mikor úgy kezeltél, mindenki előtt, mint valami
kis, mocskos titkot! – ezt már ordította és ekkor döbbentem rá, hogy mit tettem
vele.
– Engem soha nem érdekelt, hogy mit gondolnak mások. De te persze, mindig meg
akarsz felelni valakinek. – láttam, hogy a könnyeivel küzd, és alig bírja
tartani magát, mégis megszólalt.
– Akkor reggel nem hazudtam neked. Ideje lenne végre eldöntened, hogy te mit
akarsz, nem pedig azzal foglalkozni, hogy mások mit akarnak. – belenézett a
szemembe, már folytak a könnyeim.
– Szeretlek. De nem tudok olyannal lenni, aki még önmagát sem tudja felvállalni.
– szavai, mint éles pengék a testembe fúródtak és nem azért fájt, mert ő mondta
ki, hanem mert mind igazak voltak.
Nem vállaltam fel a szerelmemet, mert állandóan attól tartottam, hogy a többiek
mit fognak szólni miatta. Féltettem az ő életét is, de ahogy kiderült, ő értem
bármi képes lett volna. „Még arra is, hogy együtt menjünk az esküvőre.”. Utána
akartam rohanni, hogy még talán nem késő–e számunkra. De már az volt. Ő elment,
én pedig ott maradtam egyedül. Minden az hibám volt.
Ez után nem sokkal az iskolában hallottam a hírt, hogy Terra megy Dylannel az
esküvőre. Barátommal a parton történt események után nem beszéltünk egymással.
Phoebe persze rákérdezett, hogy mi a baj, de mi hárítottunk és mindig valami
hülyeséget próbáltunk beadni neki.
Ez volt az egyetlen beszélgetés, amikor mind a ketten megszólaltunk, egyébként
pedig nem. Phoebe a ruhájáról, Toddról és néha felhozta a Dylannel való
összeveszésemet is témaként, melybe, ha belekezdett, mindig eltereltem valami
másra.
Először nagyon zavart, hogy a barátomat mással láttam, viszont később már csak
az fájt leginkább, hogy miattam történt mindez. A hónap elég gyorsan eltelt,
mely közben meg is jött az esküvői meghívó a családomhoz. Eldöntöttem, hogy nem
megyek el és kitaláltam, hogy a következő hétre sokat kell tanulnom, meg
dolgozatok is lesznek, a szüleim végül belátták, hogy kár erőlködniük.
Az esküvő délben kezdődött el, így tizenegy órakor már a kocsiban voltak és
elhajtottak a templom felé. Az ajtóban állva néztem, ahogy eltűnnek. Én pedig
becsukva az ajtót, kész voltam visszafeküdni az ágyamba, amikor kopogtak az
ajtón.
– Na, mit hagytatok itt megint? – kinyitottam és Phoebe állt ott, piros esküvői
ruhájában.
– Te még nem vagy kész? – nézett végig a pizsamámon, majd belépett a házba.
– Én nem megyek. Írtam neked. Nem kaptad meg?
– De megkaptam és ezért vagyok is itt. – kis retiküljéből elővette a mobilját,
közben leültünk a nappaliban lévő kanapéra, majd egy pár húzás után egy képet
mutatott meg nekem.
– Amikor azt mondtam, hogy lemaradtam sok mindenről. Akkor nem igazán mondtam
igazat. – a fényképen én voltam és Dylan, meztelenül az ágyban fekve.
Barátom hátulról ölel át, míg én a mellkasának dőlve aludtam.
– Utánatok nem sokkal mentem fel. Azt hittem még nagyban piáltok vagy valami,
amikor megláttalak titeket. – én még mindig a képet néztem, amikor megérintette
a kezemet.
– Tudod mi jutott eszembe, legelőször, amikor megláttalak titeket? – rá néztem
és nem–t intettem neki.
– Azt hogy végre láttok két embert, akik nagyon boldogok. – a könnyeimmel
küzdöttem és újra a fényképre pillantva, már én is tudtam.
Visszaadtam a mobilját és elmeséltem neki mindent röviden, majd a végén felállt
és felhúzott magához.
– Szereted őt? – bólintottam.
– Akkor meg mi az istenért vagyunk még mindig itt?!
– Elrontottam Phoebe. Az egész az én hibám és nem hiszem, hogy lenne még esélyem
nála. – erre egy akkora pofont kaptam tőle, hogy még a fejem is beleremegett.
– Jobban érzed magad? – a kérdésén meghőkölve, masszíroztam a fájó arcomat.
– Nem! De miért tetted ezt?
– Azért, hogy végre észhez térjél. Mert nem az számít, hogy ki volt hibás, vagy,
hogy Tod az utolsó pillanatban mondta le a meghívást. – ezen fennakadva
ráakartam kérdezni, de ő azonnal folytatta is.
– Hanem az, hogy képes vagy–e megbocsátani magadnak és elismerni, hogy amit
tettél az rossz. Ha ez megvan, tovább tudsz lépni és eldöntheted, hogy vele vagy
nélküle képzeled el az életedet. De ez csakis rajtad áll. – elgondolkodtam a
szavain és a fejemben lejátszott veszekedésünk szavai jutottak az eszembe, majd
a képre gondoltam és tudtam mit kell tennem.
– Mennyi az idő Phoebe? – elmondta, én pedig gyorsan felrohantam az öltönyömért
és pár percen belül már lent is voltam.
– Huhh ez gyors volt. – megigazította a nyakkendőmet.
– Valamiért elő készítettem, de csak most jöttem rá, hogy miért is. – bezártam
az ajtót, beszálltunk a kocsijába és már is elindultunk.
– Egyébként meg mi történt Toddal? Az előző lelkesítő beszéded után, az
gondolnám, hogy nem hagytad annyiban a dolgot. – Phoebe elmosolyodott és kezdett
begyorsítani.
– Mondjuk azt, hogy a kocsiján hagytam egy kis emléket. Megérte plusz pénzért a
szomszéd kutyáját elvinni, sétálni minden nap. Szerinted? – mind a ketten
felnevettünk, az érzéstől pedig, hogy éppen készen álltam meghozni az életem
eddig legfontosabb döntését, egy kicsit idegessé tett.
Mire odaértünk, akkor jött ki éppen a boldog pár a templomból. Az autóból
kiszállva követtük a tömeget a parkban felállított hatalmas sátorba, ahol már
minden elő volt készítve. Phoebevel egy üres asztalhoz ültünk le és onnan
kezdtük el keresni Dylant. Míg végül barátnőm megtalálva feléjük mutatott.
Terra éppen belekarolt és megpuszilta az arcát, amire barátom feléje fordult és
csak mosolygott rajta. Elkezdődtek a tanúk és a koszorúslányok tósztjai, közben
az asztalon lévő pezsgőt úgy ittam, mintha ásványvíz lett volna. Phoebe aztán
leállított vele, majd az utolsó is elmondva a szövegét, felálltam.
Így kerültem hát ide és éppen Phoebe felé tartottam vissza, amikor valaki
hátulról megfogadta a kezem és megállított. Hátra fordultam és Dylan mosolygó
arcával néztem szembe.
– Komolyan gondolod? – összehúztam a számat, majd a kezemet az arcára téve
átragadt rám a mosolya.
– Minden egye szavát. – és felém húzva megcsókoltam.
A gyengédség, az eddigi várakozások minden pillanata ebben a csókban volt, mely
végül megtörtént. Ahogy szétváltunk, úgy hallottuk meg a tapsot körülöttünk,
Terra dühösen elvonult, Phoebe pedig közénk férkőzve mind kettőnk arcát
megpuszilta.
– Én mind a kettőtöket nagyon imádom. – ezután leültünk az asztalhoz és
elkezdtünk beszélgetni, közben kihozták az ételeket is.
Egész végig fogtuk egymás kezét Dylannel. Az asztalon fent tartva, hogy mindenki
jól láthassa, hogy mi már összetartozunk. A szüleim bár kicsit nehézkesen, de
nem szóltak egy rossz szót sem a kapcsolatomról.
Bár előre láttam, hogy ennek még lesz folytatása, mégsem tudott érdekelni, mert
volt valaki az életemben, akivel végre boldog lehetek. Az üres tányérok nem
teltek meg újra és mindenki már a táncparketten volt.
Mind a hárman ott roptuk a pergős zenére, majd mikor lassabb szám következett,
akkor Dylannel egymást fogva táncoltunk. Phoebe nem bánta, mert az egyik tanúval
már egy ideje szemezett és kíváncsi volt megérte–e. A vállára hajtottam a fejem
és szorosan átöleltem és végre tudtam, hogy teljes szívemből mondom ki.
– Szeretlek. – felemeltem és újra meg ismételtem, csak most a szemébe mondva.
– Szeretlek Dylan. – finoman megcsókolt, a kezével végigsimított az arcomon.
– Én is nagyon szeretlek. – a pillanat varázsa végül akkor vált szó szerint
forróvá, amikor megmarkolta a fenekemet.
A fülemhez hajolt, mely közben meleg lehelete finoman csiklandozta a nyakamat.
– Régóta várok már erre. – én pedig finoman lecsúsztattam kettőnk között a
kezem, hogy az ágyékához érjen.
– Én csak is rád vártam mindig. – elmosolyodtunk és egymásnak halkan, perverz
szavakat sugdostunk, melyeken már mind a ketten jóízűen nevetünk.
A buli után elbúcsúztunk az ifjú párttól, melybe Phoebe is becsatlakozott és így
hárman indultunk el a kocsihoz.
– Tudjátok egy valamit még nem értek veletek kapcsolatban. – kíváncsian
ránéztünk, mire ő meg nyalta az ajkát mosolygás közben. – Az ágyban ki van felül
és ki van alul? – megálltunk és egymásra néztünk Dylannel, a csend pedig annyira
elnyúlt már, hogy végül Phoebe elröhögte magát.
Mi pedig csak annyit mondtunk neki, hogy ez hálószobai titok. Ezzel megelégedve
beszálltunk és azon nyomban jöttek a további kérdései, melyre már csak a fogtuk
a fejünket. Kiraktuk a házánál, aztán egy ideig még néztük, ahogy bemegy, majd
Dylan felém fordult.
– Akkor hogyan tovább? Hozzám vagy hozzád? – elgondolkodtam és végül megtaláltam
a tökéletes helyet.
– A tengerpartra. – rátettem a combjára a kezemet és lassan leindult az ölébe.
– Hogy is mondtad akkor? Meztelenül a homokban? Addig kóstolgatva, csókolgatva a
testem, míg már nem könyörgök, hogy bennem legyél. Azt hiszem, ez nagyon jól
hangzik. – a lábán ujjaink összefonódtak és szenvedélyesen megcsókolt, mind
addig ott tartva az ajkát, míg már levegő sem volt a kocsiban.
Aztán rálépett a gázra és már mentünk is. És hogy utána mi történt? Csak annyit
tudok mondani, hogy most nagyon boldogok vagyunk.