Titkos randi Tündével

Pasizási tanácsok

Egy igaz történetet mesélek el, bár azt sem tagadom, hogy jó pár éve történt. Húszas éveimnek az elején jártam, egyetemista voltam egy vidéki városban.
Élveztem az életet, szabad voltam, mindenféle kötöttség nélkül. A szabadsági fokot tovább növelte, amikor harmadévesként részmunkaidőben dolgozni kezdtem egy cégnél. Irodai munkát kaptam, viszonylag korrekt pénzért, szóval nem lehetett okom panaszra.

Tünde a kolléganőm volt, nálam mintegy öt évvel idősebb. A munkám úgy alakult, hogy napközben elég sokat kellett közösen dolgoznunk, valójában vele kellett egyeztetnem az elvégzett feladatokat. Tünde szőke hajú lány volt, egyáltalán nem nevezném soványnak, de ne gondoljon senki eszeveszett méretű hölgyre.
Arányosan telt alkata volt, gyönyörű, szép nagy mellek, formás fenék, szóval őrjítően izgató látványt nyújtott. Főleg a tavasz végének eljöttével jelent meg olyan ruhákban, hogy a kettőnk megbeszélésein már egyáltalán nem tudtam száz százalékban a munkára figyelni.
Idővel egyre jobb munkakapcsolat alakult ki közöttünk. Sőt, a beszélgetéseink olykor-olykor már más területekre is elkalandoztak. Egyszer például élénken érdeklődött, hogy van-e barátnőm; én persze rögtön mondtam, hogy néhány hónapja szakítottunk. Ő is beszélt a párkapcsolatáról, kiderült, hogy egy nála több, mint tíz évvel idősebb pasival jár, aki persze kedvel, de egyáltalán nem szerelmes belé. (Ez utóbbit persze nem mondta ki, de a szövegkörnyezetből számomra világossá vált.)

Május közepén járhattunk, mikor egy délután tovább bent kellett maradnom a munkahelyemen. Ő is ott volt, és valahogy az volt az érzésem, hogy folyamatosan flörtöl velem. Nem tűnt úgy, mintha sürgős munkája lenne, még az is átfutott az agyamon, hogy nem miattam van-e mindez. Már éppen elkergettem ezt a gondolatot a fejemből amikor a munkám végeztével közölte, hogy ő is most indult hazafelé. Persze én szinte automatikusan megkérdeztem, hogy elvigyem-e autóval, mire ő mosolyogva igennel felelt, így tíz perc múlva már a házuk előtt parkoltunk. Tudom, hogy hihetetlenül hangzik, de az egész olyan volt, mint a filmekben, amikor az ember érzi előre, hogy nagyjából mi lesz a következő mondat. "Feljössz egy kicsit?" - kérdezte, és nekem nem kellett kétszer mondani, már szálltam is ki az autóból.
Egy kis lakásban élt egyedül - nem rég költözött el a szüleitől - a barátja azonban viszonylag gyakran látogatta.

Fenn a lakásban beszélgetni kezdtünk, dicsérni kezdtem az alakját, a melleit, mire ő mosolyogva simogatta a vállamat. Néhány másodperc múlva már vadul csókolóztunk. Jószerivel faltuk egymást, hihetetlen módon kívántam ezt a nőt, hiszen hónapok óta erről álmodoztam. A vad szenvedélyek ellenére a ruhák lassan kerültek le rólunk: eddig - a mély dekoltázsok ellenére - csak elképzelni tudtam, hogy milyenek lehetnek Tünde mellei, pár perc elteltével azonban már láthattam is. Iszonyúan izgató látvány volt meztelenül. Az ágyra feküdtünk és szopogatni kezdtem a már ágaskodó bimbóit; lassan köröztem a nyelvemmel, miközben a kezemmel a testét simogattam. A mellek után a has következett: végigcsókoltam lassan, mivel sejtettem, hogy a szexben tapasztaltabb nálam, nem akartam semmit elsietni. Lassan értem a puncijához, amely teljesen borotvált volt. Ekkor a szemembe nézett és kéjesen közölte: "Szeretném édes, ha kinyalnál"- így utólag megvallva, ez a mondat nem nagyon illett az addig szenvedélyes szeretkezésünkbe, de engem ott hihetetlen módon felizgatott. Főleg velem egyidős, vagy fiatalabb lányokkal volt addig kapcsolatom, és akkor éreztem, hogy egy nálam idősebb, és valószínűleg tapasztaltabb nő irányítani akar.
Teljesítettem a kérést, a nyelvemmel izgatni kezdtem a punciját. Ténykedésemet először csak halk sóhajok kísérték. A farkam állt, mint a cövek, hihetetlenül jó érzés volt, hogy Tündét kielégíthetem. Egyre hevesebben nyaltam a punciját, néha óvatosan harapdáltam a szeméremajkait, pár perc elteltével pedig a nyelvem amennyire csak tudtam, beléje toltam.kép Tünde teste egyre hevesebben mozgott, éreztem, hogy mindjárt elélvez. Hanyatt feküdt, hatalmas keblei hullámoztak, ahogy össze-összerándult. Néhány pillanat múlva eljutott a csúcsra, heves sikítások közepette élvezett el.

Feljebb kúsztam az ágyon, és újra csókolózni kezdtünk. A puncija tocsogott a nedvességtől, én pedig már nagyon szerettem volna beletolni ágaskodó szerszámomat.
"Feküdj hanyatt, most én jövök" - mondta mélyen a szemembe nézve. Valószínűleg bamba képet vághattam, mert rögtön ezután hozzátette: "vagy nem szeretnéd, ha leszopnálak? "- kérdést.
"Dehogynem" - feleltem, bár azt is mondhattam volna, hogy ez a kedvencem.
Úgy tettem, ahogy mondta. Ő pedig nem teketóriázott, rácuppant a farkamra. Hihetetlenül jól szopott, a kezével hozzá sem nyúlt, az egyébként átlagos méretű farkamat pedig teljesen eltüntette a szájában. Addig soha nem éltem át ilyet. A lányok, akikkel addig jártam, bár szájjal is kielégítettek, mindez aktív kézimunkával párosult. Tündénél nem így volt. Erősen, ütemesen szívta a makkot, majd a nyelvével izgatta. Láttam rajta, hogy szereti csinálni. Egyszer észrevette, hogy nézem. Innentől le nem vette rólam a szemét. A farkam már lüktetett, éreztem, hogy közel a beteljesedés. Minden izmom összerándult, és egy nagy nyögés kíséretében hatalmas adag spermát lőttem a szájába. Tünde nem kapta el a fejét, hanem még erősebben szívni kezdte. Életemben nem élveztem akkorát, bár a mennyiséget csak megbecsülni lehet, ugyanis a nedvem mind egy cseppig Tünde szájában landolt. Elernyedt végtagokkal feküdtem az ágyon, miközben a farkam még mindig a szájában volt. Elképesztő volt a nő, az utolsó cseppet is lenyalta róla.
"Hihetetlen vagy" - mondtam neki mosolyogva, miközben mellém bújt. Hirtelen ellenállhatatlan vágyat éreztem újra, hogy megcsókoljam. Igazán az sem tartott vissza, hogy néhány másodperce még a farkamból spriccelő ondót szívta mohón.

A heves smárolás ott folytatódott, ahol korábban abbamaradt. Ismét bebarangoltam Tünde domborulatait: a gyönyörű mellét, a hasát a punciját. "Gyere, azt szeretném, ha bennem lennél" - mondta pár perccel később, és magára húzott. Egy nedves szerszám hatolt be a tocsogós punciba, mely Tünde alkata ellenére meglepően feszes volt. A klasszikus pózban kezdtünk. Mennyei kefélés volt. Ütemesen mozogtam miközben felváltva hol csókolóztunk, hol a nyakát puszilgattam. Nem sokkal később két tenyérre támaszkodtam, mert látni szerettem volna őt, miközben kefélem. Frenetikus látvány volt.

Dugtam, a mellei hullámoztak, behunyt szemmel sóhajtozott alattam, miközben és tövig nyomtam belé a farkam. Éreztem, hogy így nem bírom sokáig, ezért kértem, váltsunk. Erre ő feltérdelt, és kért, hogy hátulról csináljam. Gyönyörű feneke volt. Egyáltalán nem kicsi, viszont rendkívül formás, és gömbölyű. Két tenyeremmel a fenekét markolásztam, miközben a farkam ki-be járt a puncijában. Tünde előbb két kézre támaszkodva, majd félig az ágyra dőlve hagyta, hogy keféljem. Amikor előre ereszkedett, még jobban odanyomta a fenekét hozzám, valósággal magába szippantotta meredező hímtagomat. Már közel jártam a véghez, mikor újra váltottunk. Visszatértünk a hagyományos pozícióhoz.
"Azt szeretném, ha így lenne végünk" - mondta mosolyogva, miközben én a farkam a puncijába toltam.
"Beléd élvezhetek?" - kérdeztem tőle, mire ő a fülembe súgta, hogy "Nem is engedném máshova". Lábaival átkulcsolta a derekamat, amivel nyilvánvalóvá tette, azt szeretné, hogy benne süljek el. Ütemesen mozogni kezdtünk, egyre hevesebben. Éreztem, hogy egyszerre jutunk el a csúcsra, és ebben nem is tévedtem. A végső pillanatban kicsit megemelte a csípőjét, a teste megrándult, és egy hangosat nyögött, miközben én egy adag forró spermát spricceltem belé.

A kapcsolatunk ezzel persze nem ért véget. Amikor a barátja távol volt, vagy hanyagolta, mindig vigaszt nyújtottam az én kis Tündémnek.

Csajozási tanácsok

fel