A kis lakosztály üres volt. Berendezése gyér, de ízléses. A spártai jellegű egyszerűség egyedi stílussal párosult. A főurak nem nézték jó szemmel, amikor a Sonza fivérek bejelentették, hogy ők is beköltöznek a palotába, de hát nem volt mit tenni. Azonban, hogy mégse érezzék magukat túlságosan megtisztelve, a lehető legkevésbé komfortos lakosztályokat rendezték be nekik.
Fernandot mindez most nem izgatta. Tombolva tört be a helyiségbe becsapva maga után az ajtót. Semmit mondó kitüntetésekkel teli, díszes fehér tábornoki kabátját levágta az ágyra, ő maga pedig föl-alá kezdet járkálni. Briana félve nyitotta ki az ajtót. Aggódott, amikor a férfi se, szó se beszéd otthagyta az ünnepséget. Maga se tudta miért ment utána.
- Minden rendben? – kérdezte rekedten.
- Már hogy lenne?! – ordított Fernando, mire a nő összerezzent. – Hogy… hogy van pofájuk ehhez.
Csak úgy köpte a szavakat.
- Nyugodj meg, kérlek! – csitította Briana és kezeit gyengéden a férfi dühtől feszülő karizmaira, fektette.
- Nyugodjak meg?! – kiáltotta erre a dühödt tábornok és ellökte magától a nőt. – Hogy nyugodhatnék meg? A húgomat össze akarják házasítani egy nővel. Hol itt a tartás? Hol itt az erkölcs?
- A király szava törvény. – felelte rezzenéstelen arccal Briana. – Még akkor is, ha már nem él.
Gépiesen mondta a frázisokat. Mintha egy könyv sorait olvasná föl, melyekből egy mukkot sem ért.
- Hogy mondhatsz ilyet? – nézett rá meglepetten Fernando. – Ez őrültség. Vagy talán a férjed azt akarta volna, hogy a húga egy nőhöz menjen hozzá?
- Nem. – válaszolta Briana és lehajtotta a fejét.
Fernando arcáról egy pillanat alatt eltűnt a harag és helyét a megbánás vette át.
- Sajnálom. – mondta és közelebb lépett a nőhöz. – Nem… nem akartalak megbántani. Nem akartam… szóba hozni Gavrilot.
- Semmi gond. – válaszolta a nő. Felemelte a fejét és egy mosolyt erőltetett az arcára, szemében azonban könnyek csillogtak. – Igazad van. Ez már rég nem a király akaratától szól.
Tekintetét mélyen Fernandoéba fúrta. Szemeiben egyszerre látszott a szomorúság, az elborzadás és a beletörődés.
- Persze. A főurak. – válaszolta megvetően Fernando és elfordult Brianától.
A nő azonban odalépett hozzá és gyengéden maga felé fordította a fejét.
- Meg kell értened. Ez szín tiszta politika. – mondta szelíden. Igyekezett szenvtelenül beszélni, de szavaiban hallatszott az együtt érzés és a sajnálat. – Beatrizt azért engedték királynővé koronázni, mert úgy vélték könnyen irányítható lesz. Egy demokratikus szavazáson aligha rúghatott volna labdába. Nem hiszem, hogy néhány eltökélt antigonzalvoista kivételével bárki is rá szavazott volna. De mindent elrontott volna, ha egy erőskezű férfi jut mellé a trónra. Az uralkodónak szinte kötelessége megházasodni, ha ezt előzőleg nem tette még meg. Ezt azok a pöffeszkedő majmok is jól tudják. Gavrilo kívánsága pedig épp kapóra jött nekik.
Fernandot meglepte, hogy a nő milyen indulattal beszél a főurakról. Sohasem hallotta még így beszélni. Mindig megfontolt és diplomatikus volt. Bárkivel is beszélt.
- De… de Adriana… - kezdte, de Briana közbe vágott.
- Adriana pont olyan, mint Beatriz… Vagy legalábbis nagyon hasonlít rá.
Szavaiban érződött egy parányi elbizonytalanodás.
- Gavrilo féltette a húgát. Tudta, hogy egyedül nem fog boldogulni. És azzal nem számolhatott, hogy én majd segítek neki, mert ha a főurak rávetik a szemüket, hogy beleszőjék valami sötét játszmájuk hálójába én nem tehetek ellene semmit. Ezért a lehető legerősebb ember mellé rendelte.
- Az utódja mellé – fejezte be Fernando.
- Pontosan. A következő király feleségeként a főurak nehezen környékezhetik meg. Nem érte volna meg nekik. Gavrilo tudta, hogy a főurak kiforgatják a végrendelete szavait, ezért a lehető legpontosabban fogalmazott. És pont ez okozta a bajt. Talán azért is választották Beatrizt a főurak, hogy mégjobban ellehetetlenítsék a hatalom egyfajta tovább örökítését. De ez már nem lényeges. Ha Beatriz és Adriana összeházasodnak egy olyan uralkodópárt fognak alkotni, akiket azok az állatok kedvük szerint rángathatnak zsinóron.
Fernando arcán látszott a megrökönyödés. Briana sejtette, hogy talán túlságosan is lekicsinylően beszélt a Beatrizről, de a férfinek is be kellett látnia, hogy igaza van. Izmai elernyedtek. Vállai a tanácstalanság jeleként ereszkedtek le. Úgy nézett ki, mint egy kisfiú, aki teljesen megsemmisülve áll a számára felfoghatatlan üzelmek apró szeleteinek kereszttüzében. Briana gyengéden megfogta a férfi, az övéihez képest hihetetlenül hatalmas kezét és két tenyere közé fogta azt. Fernando meglepetten nézett fel.
- Ne aggódj! – suttogta a nő kedvesen, szinte anyai hangon. – Minden rendben lesz. Én melletted állok. Adriana olyan mintha a húgom lenne. Soha sem fogom hagyni, hogy bármi baja essen, ahogy Beatriznek sem. Együtt mindent elrendezhetünk.
- Együtt. – ismételte Fernando rekedt hangon.
Briana nem szólt semmit csak mélyen a szemébe nézett. Könnyeinek már nyoma sem volt. Teljesen felszáradtak. A törékenynek tűnő nő tekintetében most valami féktelen őserő tüze lángolt. Fernando agyának hátsó zugaiból most előtört egy emlék. A nagyapja mondogatta mindig. Az öreg zsúfoltan berendezett kis szobájában üldögélt, hatalmas fotelében és pipálva nézett ki az ablakon. Ha ilyenkor ment be hozzá mindig nagy bölcsességekkel látta el az akkor még csak öt-nyolc éves Fernandot. Nagy bölcsességekkel, amelyek nagy részét akkor még egyáltalán nem értette.
- Nando. – mondta neki csendesen. – A lányok sokszor gyengének és elesettnek tűnnek. Pityeregnek, ha elesnek, sírnak, ha félnek, az erősebbek mögé menekülnek, ha bántják őket. De ha olyasmi kerül veszélybe, ami mindennél fontosabb számukra, akkor félelmetesebben tudnak harcolni a legkegyetlenebb gyilkosnál is.
Fernando most tényleg megértette mit akart mondani a nagyapja. Briana gyenge volt. Ha a főurak akarják, könnyedén eltávolíthatják innen. Kitehetik a szűrét, akár meg is ölhetik egyetlen karlegyintéssel. De most megértette, hogy ha arra a pontra tapintanak, ami egy nő számára a legérzékenyebb, akkor nincs az az erő, ami megállíthatná a haragjukat.
Hihetetlenül szépnek látta most Brianát. Eddig csak egy barátot látott benne. Egy kedves embert, aki épp úgy gondolkodik, mint ő. Egy nagytekintélyű asszonyt, aki mégsem hordja fent az orrát. Most azonban a nőt látta benne. A nőt, aki gyönyörű és érzéki. Most érezte csak igazán kezeinek puhaságát a bőrén. Tekintet lágy simogatását az arcán. Most tűnt csak föl neki arca lágy, kecses íve, hosszú szőke hajának kecses libegése. Mintha a régi mesék egy tündérét látta volna előlépni a germán erdőkből. Egyszerűen megigézte a látvány.
Briana most a szájához emelte a férfi kezét és gyengéden megcsókolta azt. Fernando érezte, hogy testét elönti a hő, de nem mozdult. Percekig csak álltak ott és nézték egymást. Arcuk lassan egyre közelebb került egymáshoz. Érezte a nő lágy levendula illatát és leheletének gyenge szellőjét. Szemeit lehunyta, és ahogy ajkuk összeért, mintha áramütés szaladt volna végig a testén. Mindenét elöntötte a forróság. Szája szabad életet kezdett élni. Eleinte csak lassan mozgott föl-le Briana ajkain, majd ahogy a nő is átadta magát a csóknak egyre hevesebben tapadt a puha ajkakra. Gyengéden magához ölelte a nőt, aki egyáltalán nem tiltakozott. Sőt. Ajkai forrón tapadtak az övéihez. Mintha mindig is oda tartoztak volna, és soha többé nem akarná elereszteni a férfit. Fernando nyelve kígyóként csusszant át a nő szájába és vad táncot kezdett járni Briana csillogó fehér fogain, majd összekapaszkodott a nő gyengéden hozzá érő nyelvével.
Vadul és szenvedélyesen csókolóztak. Nem törődtek semmivel. Aztán egy idő után, pár perc volt csak, vagy több óra, egyikük sem tudta, Briana hirtelen kibontakozott az ölelésből és tett egy lépést hátra. Fernandoban csak most tudatosodott, hogy mit is tett. Arra számított, hogy a nő most pofon vágja és elrohan. De nem ez történt. Briana elmosolyodott és szemében cinkos csillogással elfordította a kulcsot az ajtó zárjában.
A férfi arcára is mosoly ült ki. Ritkán mosolygott, de most minden oka meg volt rá. Már teljesen elfelejtette, hogy miért is dühöngött az előbb. Briana ismét odalépett hozzá és visszabújt a férfi ölelésébe, Puha ajkai úgy tapadtak a férfiéira, mint két puha rózsaszirom. Fernando orrát elöntötte az érzéki levendula illat. Briana lassan, szinte észrevétlenül lökdösni kezdte hátrafelé, míg végül a férfi érezte, hogy lába hozzáütődik az ágy széléhez. Most értette csak, meg hogy mit akar ez a nő. Briana szemébe nézett, aki csak mosolygott rá. A nő kezei lassan elindultak a férfi derekáról felfelé és vékony ujjaival lassan kigombolta a fehér ing gombjait.
Amikor már az utolsókat gombolta ki, egyik kezét gyengéden becsúsztatta az a ruha alá. Ahogy puha tenyere hozzáért a bőréhez Fernando teste mégjobban felhevült. De aztán, mintha egy jégszilánkot döftek volna a mellébe. A nő tenyerén valami hideget érzett. Kinyitotta a szemét és lepillantott. Briana még mindig viselte a gyűrűt, amit még Gavrilo Gonzalvo húzott az ujjára az esküvőjükön. Apró aranygyűrű volt, díszes germán mintákkal. Most a nő is a gyűrűre pillantott és egy pillanatra megállt. Ennyi volt. – gondolta Fernando. Most el fog menni. Biztos volt benne. De Briana ismét elmosolyodott. Lassan lehúzta a gyűrűt az ujjáról és leejtette a földre. Fernando agyát elöntötte a mámoros kéj. Gyengéden megfogta a nő kezét és a szájához emelve, bedugta a nő gyűrűsujját a szájába, végig csókolva, nyalva a gyűrű helyét. Briana arcán mégszélesebb lett a mosoly. Ahogy a férfi kihúzta az ujját a szájából a saját száját tapasztotta a helyére. Aztán lassan elindult lefelé. Végig csókolta a férfi izmos mellkasát és feszülő hasfalát, miközben teljesen letolta róla az inget.
Aztán amikor elérte a férfi derekát apró kezeivel kicsatolta az övét és benyúlt a nadrág alá. Fernando érezte, ahogy az apró ujjak lecsúsznak az ágyékához és megragadják lüktető péniszét. Briana óvatosan kiemelte a tekintélyes méretű szerszámot és lassan végighúzta rajta a kezét. Először csak nézte, méregette, majd egy cinkos mosolyt küldve Fernando felé lassan betolta a szájába. A férfi teste már szinte szétrobbant a szétáradó hőtől. Nem bírta tovább. Térdei megbicsaklottak és ő lehuppant az ágyra. Briana követe a mozgását, egy pillanatra sem eresztve el meredező hímvesszőt. Lassan húzogatta ki-be a száján, miközben nyelvével körtáncot járt rajta. Fernando mélyeket sóhajtott, ujjait pedig a nő hosszú szőke hajába fúrta. Irányította a nőt.
Húzogatta a fejét föl-le dárdaként meredező falloszán. Aztán amikor érezte, hogy nem bírná sokáig gyengéden, felhúzta magához az olyannyira kívánt nőt. Hímtagja nekifeszült Briana derekának, miközben ajkaik forró csókban forrtak össze. A nő egy pillanatra sem engedte el a falloszt. Ujjait gyengéden húzogatta rajta föl-le. Fernando lassan végigsimította a nő testét, és közben szétpattintotta ruhája apró gombjait. Briana egy pillanatra felállt és Fernando segítségével letornászta magáról a fodros ruhát. Már csak egy csipkés fehér fűző volt rajta fehér bugyijával és harisnyájával, valamint a hófehér magas sarkú cipő. Fernando lefektette őt az ágyra és lecsúszott a lábai elé. Lassan csókolta végig a vékony, de mégis hihetetlenül izmos lábakat a harisnyán keresztül, miközben gyengéden levette róluk a cipőket, melyek koppanva landoltak a földön. Briana hátrahajtotta a fejét és lihegni kezdett. Kezeivel gyengéden masszírozni kezdte a melleit.
Fernando apránként haladt végig a nő vádliján, majd a térdén, feszes combjain, majd miután egy kis figyelmet fordított a nedvesedő puncira a bugyin keresztül folytatta útját fölfelé a nő feszes hasfalának meztelen bőrén. Amikor oda ért lassan kibontotta Briana fűzőjét és a szétbomló ruhadarab nyomán feltárultak előtte a nő tökéletesen gömbölyű mellei. Megbabonázva nézte őket, miközben Briana apró kezei ismét rá találtak a falloszára és lassan simogatni kezdték azt. Fernando nem tétovázott tovább. Gyengéden csókolgatta Briana melleit beszívva a nő minden testrészéből áradó levendula illatot. Lazán szívogatni kezdte a meredező mellbimbókat, mire a nő teste lágyan remegni kezdett. Hallotta Briana nyögéseit és érezte, ahogy ujjai megfeszülnek a péniszén.
Hosszan időzött a formás, feszes melleket. Gyúrogatta, csókolgatta őket, majd kezei lassan elindultak felfedező útjukra, végigsimítva a nő feszes hasfalát. Ujjai lassan behatoltak a bugyi alá és elérték a nedves, lüktető puncit. Briana teste megrázkódott, ahogy a férfi ujjai behatoltak a szeméremajkak közébe. Fernando mutatóujját lassan mozgatta ki-be, amitől Briana teste felvéve a ritmust fel-le emelkedett. Lassan a fejével is elindult lefelé és letolta a nőről a harisnyát, majd a fehér bugyit is. Pár pillanat múlva Briana már teljesen meztelenül feküdt az ágy szélén, Fernando pedig megbabonázva bámulta az orra előtt lüktető igéző nyílást a nő lábai között. Kidugta a nyelvét és gyengéden körbenyalta az apró nyílást. Aztán egy pár pillanatra elkalandozott a puha combok belsejére, majd ismét visszatért és felületesen végignyalta a már jócskán nedvedző nyílást. Briana ajkát halk sikoly hagyta el. Fernando elmosolyodott és gyengéden belekóstolt a punciba.
Érezte, hogy a nő teste megremeg. Már nem volt messze az orgazmustól. Fernando egy pillanatra eltávolodott a kéjbarlangtól, majd ismét, lándzsaszerűen döfte bele a nyelvét. Briana felsikoltott és teste remegett az orgazmustól. De Fernando nem hagyta abba. Csak nyalta és nyalta a nyílást egyre mélyebbre hatolva. Az édes íz elöntötte a száját. Briana teste vonaglott. Kezei beletúrtak Fernando rövid hajába, majd visszatértek a saját melleire és gyengéden masszírozták azokat. Fernando lassan felállt. Végighúzta a kezét meredező falloszán, majd lassan betolta azt oda, amit Isten a legnemesebb férfitag helyének teremtett. Briana hangosan felsikoltott, ahogy a hatalmas hímvessző belé hatolt. Fernando eleinte lassan húzogatta ki be hímtagját, majd egyre erősebben.
Amikor már érezte, hogy a nő nyílása rászorul a farkára, lassan kihúzta azt. Briana rögtön ugrott és azonnal a szájába vette a férfi falloszát. Úgy szopta, mintha egész életében csak ezt csinálta volna. Fernando nagyokat nyögött. Lassan felmásztak az ágyra és Fernando végighevert a puha bársonytakarón. Briana a lábai közé térdelt és csak szopta és szopta. Hosszú szőke haja az arcába omlott és gyengéden simogatta Fernando ágyékát. A férfi hosszú percekig élvezte, ahogy a nő kényezteti, aztán feltérdelt, maga elé húzta a nőt, és magának hátal fordította. Szétnyitotta formás fenekét, és lándzsaként döfte bele a farkát. Briana úgy felsikoltott, hogy a férfi csodálkozott volna, hogyha azt nem hallják meg az egész folyosón. Gyorsan húzogatta ki be a férfiasságát, miközben érezte, hogy a nő ismét megremeg az orgazmustól. Ő se bírta már sokáig. Visszafeküdt az ágyra, mire Briana rögtön rávetette magát és rácsusszant a férfi falloszára. Lazán ringatta rajta a csípőjét, miközben ajkait a férfi szájára tapasztotta. Néhány percig táncolt így a hatalmas zászlórúdszerűen meredező hímvesszőn, míg abból hirtelen szökőkútszerűen lövellt fel a kéj nedve.
Fernando teste teljesen ellazult. Briana visszacsúszott a lábai közé és még egy ideig nyalogatta a hímtagot, míg az teljesen tiszta nem lett, aztán még mindig azt markolva felmászott Fernando mellé és magukra húzva a takarót ismét csókolózni kezdtek.
Beatriz néma csendben ült az ágya szélén, fejét térdére támasztott kezeibe temetve. Az otthonos lakosztály, melyet, azt hitte már eléggé megszokott, most hideg idegenséggel zárult köré. Mintha minden ismeretlen és nyomasztóan új lett volna, bármiféle melegség nélkül. Teste remegett az indulattól és a félelemtől. Veronica mögötte ült az ágyon, szokásos kék köntösét a vállaira terítve, lábait pedig maga mellé húzva. Gyengéden cirógatta úrnője fejét és némán próbálta megnyugtatni őt. A lány közelsége most nem hogy melegséggel és nyugalommal töltötték volna el Beatrizt, hanem még jobban fokoztak elkeseredettségét. Nem értette, mi folyik körülötte. Szeme előtt még mindig ott lebegett a kép, ahogy a tömeg pár percnyi csönd után ismét ujjongva kiált fel és ünnepli a tulajdonképpeni eljegyzését egy nővel, akit még csak alig ismer. Nem tudta mi nyomasztja jobban. Az hogy egy nővel akarják házasságra kényszeríteni, vagy hogy egy olyan emberrel, akivel csak néhány napja találkozott először és alig tud róla valamit.
A főurak az egészet a világ legtermészetesebb dolgaként kezelték. Mintha teljesen logikus és magától értetődő lenne, hogy neki el kell vennie Adrianát. Beatriz torka teljesen kiszáradt. Meg sem bírt szólalni. Csak hallgatta, ahogy Chrétien, Genscher és de Vega körülötte ugrálva tervezget mindent. Mintha a három főúr személyében, egyik pillanatról a másikra, olyan rokonai kerültek volna elő, akiket még életében nem látott és, akiket csak az érdekel, hogy az esküvő minél szebb és látványosabb legyen, azzal nem
is törődve, hogy ő akarja-e ezt az egészet.Beatriz többször is szólni akart, hogy leállítsa ezt az őrületet, de nem jött ki hang a torkán. Adriana tekintetét kereste. Biztos volt benne, hogy ő is ugyanígy érez. De a lány már nem volt sehol. A végrendelet kihirdetése utáni felfordulásban egyszerűen eltűnt. Beatrizt először harag töltötte el. Hogy hagyhatja pont most, pont egy ilyen szituációban magára. De most már megértette a lányt. Alig tudta feldolgozni annak az egyetlen embernek a halálát, aki igazán közel állt hozzá és máris a nyakába zúdítanak egy ilyen súlyos terhet. Beatriz biztos volt benne, hogy Adriana szemében is a főurak most ugyanolyan kegyetlen, fagyos szívű, érzéketlen szörnyetegeknek, rendíthetetlen sziklaóriásoknak tűnnek, mint az övében. Bár a törvények értelmében egyetlen szavával elsöpörhette volna őket, most úgy érezte, hogy a legjobb, ha összehúzza magát, és gyáva kisegérként megbújik a sarokban, nehogy bárkinek láb alatt legyen és eltapossa.
Már mindenkitől rettegett. Nem csak a hatalmas kolosszusként fölé tornyosuló de Vega, az őt mézes-mázos kedvességgel elkábítani igyekvő Chrétien és a hideg tekintetű, marcona Genscher rémisztette, hanem még az apja után talpnyaló szolgaként rohangáló Pedro de Vega, akinek pedig az égvilágon semmi hatalma nem volt semmi fölött, sőt még az egyszerű lóti-futik is. Ha csak valaki túl hirtelen lépett oda hozzá máris a szívroham kerülgette. Most az egész palotát egy olyan gigászi szerkezetnek látta, melynek minden ember, a főuraktól kezdve az utolsó kis jelentéktelen, rabszolga sorban élő, cselédig, elengedhetetlen szerves mozgatórugója. És most mintha ez az egész hideg és gátlástalan szerkezet ellene fordult volna. Még Veronica gyengéd simogatása nyomán is mintha éles kések hideg acél pengéje fúródna a testébe.
Nem tudta mihez kezdjen. Már senkiben sem bízott. A főurak azonnal magukkal sodorták, mielőtt még feleszmélt volna. Mire észbe kapott a testvéreit már nem látta sehol. Az a három ember, aki talán egyedüliként megnyugvást tudott volna adni neki, most sehol sem volt.
Beatriz úgy érezte most magát, mint egy kisgyerek, aki egy hatalmas és idegen helyen elveszve keresi a szüleit, de nem találja őket sehol. Mint egy kisgyerek, akit ijesztő árnyak környékeznek meg és mindenféle mézes-mázos szöveggel próbálják magukhoz csalogatni. Nem tudta mit tegyen. Nem tehetett semmit. Naivság lett volna azt hinni, hogy most bárki is engedelmeskedne a parancsának. Neki most semmibe nem volt beleszólása. Ő is csak egy szem volt a láncban. Egy fontos összetartó szem, amely azonban mégiscsak egy a több száz vagy akár több ezer közül. Egy szem, ami bár nagyon fontos, messze nem pótolhatatlan.
Fülében csengtek a hideg szavak, amik elöntötték a palotát. Bár ő volt a világ egyik legnagyobb szuperhatalmának a feje, és teljhatalmú vezetője, most kevesebbnek érezte magát a világ leghitványabb rabszolgájánál is, akit az urai még élőlénynek sem tekintenek.
Meg kellett keményítenie a szívét. Csak így viselheti el. Ha erőt vesz magán és igyekszik felülkerekedni. A maga javára kell fordítania a főurak játszadozásait. Csak így kerekedhet felül. Ha képes mindent a saját hasznára fordítani. Ha képes mindent a saját kezébe venni és minden adandó alkalmat kihasználni, hogy a hatalmát erősítse. Csak így maradhat fent. Csak így kerülheti el, hogy a főurak dróton rángatott marionett bábuja legyen. Már rég nem áltatta magát azzal, hogy itt az ő szava szent és mindent elsöprő. Ő itt csak egy a vezetők közül. Primus inter pares. Első az egyenlők között. De még ehhez is erősnek kell lennie. Ha nem ragad meg gátlástalanul minden lehetőséget, akkor legközelebb már nem csak azért kell aggódnia, hogy belekényszerítik egy ilyen házasságba, hanem sokkal rosszabbak miatt, amiket el sem tud képzelni.
Lassan fölemelte a fejét. Vele szemben a falon III. Gavrilo Gonzalvo portréja lógott. A férfi alig közelítette meg a harminc éves kort, de arcát mély barázdák szelték át, hajába pedig ősz fürtök vegyültek. Az ember könnyedén hihetné hogy kétszer annyi idős, mint valójában. Beatriz már értette, hogy miért bujkál olyan éles keserűség a férfi arcán. Már értette, miért tűnik olyan megviseltnek. Mint minden kislány ő is gyerekkorában arról álmodott, hogy hercegnő, királynő lesz. Szolgák ugrálják körül, és mindent megkap. A főurak lesik minden szavát, és mindent megtesznek, amit csak kíván. Neki még a kislábujját sem kell mozdítania semmiért. De a helyzet ennél sokkal bonyolultabb. Bár tényleg mindent megkap, amit csak kíván, de ennek súlyos ára van. Így belegondolva teljesen érthető hogy miért rohangál minden nagyobb hatalmasság után egy majdnem meztelen cselédlány, aki lesi minden óhaját. Belei is őrülnének, ha nem lenne valami mámorító érzés, ami leköti a figyelmüket.
És mi is lehetne erre a legalkalmasabb eszköz, mint egy harmatos, alig tizennyolc éves, fiatal lány, aki mosolyogva oda dobja magát. Biztos volt benne, hogy Briana és Gavrilo Gonzalvo hálószobájában is lapult egy cselédlány, ahogy nála Veronica és Adrianánál Ana. Talán épp Veronica volt az. Ki tudja. Most már rég kiábrándult ebből az egészből. Már rég nem akart fényűzést. Már rég nem akart hatalmat. Most már rég csak az akart lenni megint, aki akkor volt, amikor az akart lenni, amivé mostanra vált. Az a vidáman nevető kislány akart lenni újra, aki a világ gondjaival semmit sem törődve játszik a babáival és rángatja anyja szoknyáját, vagy apja ingujját, hogy legyen vele egy pár percig.
Lassan felállt és szaggatott mozdulatokkal odalépett az ablakhoz. Észrevétlenül telt el ez a nap. A város ismét arany és ezüst fényárban úszott az esti szürkületben. Beatriz irigyelte az embereket, akik most vidáman sétálgattak föl-alá az utcákon. Néhányuk kezében sörös üvegek csillogtak. Kis bandákba verődtek és boldogan dülöngéltek. Még az utcasarkokon a falhoz támaszkodó hajléktalanokat is irigyelte. Bár nem látják be, de ők mind a maguk szerencséjének kovácsai. Naivan azt hiszik, hogy ő, Venezia, és így tulajdonképpen az egész világ úrnője, sokkal nagyobb, boldogabb és szerencsésebb náluk. Ő azonban csak egy tégla, aki egy mozdulatot sem tehet meg kötöttségek nélkül. Megkap mindent. Igen. De ez mit ér, ha az ember nem szabad. Mindez semmi, ha az ember fogoly a saját otthonában. Már ha ezt a palotát az otthonának nevezheti. A nagyapja szavai csengtek a fülében. A bölcs öreg mind a négy Sonza gyerek számára maga volt mindenható. Mindenre volt valami bíztató szava. Ő mondta mindig azokat a szavakat, amelyek most is csengtek Beatriz fülében. Csak félig él, aki nem szabad. A rabok szíve megszakad.
Ez a sok giccs, ami körülveszi csak arra jó, hogy elkábítsa a gyengéket és elhitesse a balga néppel, hogy itt minden szép és jó. Valójában még a legszegényebb koldus is hatalmasabb a királynál, mert bármit megtehet, amire képes. Csak a karját kell kinyújtania és egy kis erőfeszítéssel bármit, elérhet. Ha erőt venne magán az a koldus is, ott azon a sarkon, nagy kereskedő lehetne, és ha ez szíve minden vágya, akár még uralkodó is lehetne. Csak rajta múlik. De ő, Beatriz Juliana Sonza, I. Beatriz Sonza, ő csak egy báb, aki semmit sem tehet bábmesterei beleegyezése nélkül. De ha törik, ha szakad, ő meg fogja próbálni. Még ha belepusztul is felül fog kerekedni a főurakon. Mert ha beletörődik a sorsába, akkor lesz csak valódi báb.
Könnyei felszáradtak már a szeméből. Teste már nem remegett. Sőt. Kihúzva magát állt ott lakosztálya ablakában és bátran nézett szembe azzal a láthatatlan szörnyeteggel, amit életnek hívnak.
Az újabb reggel bársonyos fénnyel köszöntött Velencére. A város utcáit simogató melegséggel töltötték el a napsugarak, melyek lassan kúsztak végig az egész tájon. A palota ablakain élesen tükröződött vissza a határtalan fény. Fernando a szemét dörzsölgetve monoton lassúsággal kelt ki az ágyból. Tudatára halovány köd hullott. Emlékei kuszának tűntek és egy pillanatra nem értette, hogy mi az, ami derekára kulcsolódva visszahúzza őt. Letekintett maga mellé és az édesdeden alvó Brianát pillantotta meg. A nő kócos szőke haja lágyan omlott szét a párnán. Arcán angyali mosoly húzódott. A férfi agyába most egy csapásra visszatértek az emlékek. Gyengéden lefejtette magáról a nő karjait, melyek még álmában is magához szorították őt és csendesen kikelt az ágyból. Felemelt a székről egy oda készített köntöst és szinte természetellenes lassúsággal bújt bele. Besétált a fürdőbe és vett egy gyors hideg zuhanyt. A vízcseppek sűrű áradata kiűzte belőle az álom utolsó morzsáit is. Pár perc múlva nedves haját törölgetve tért vissza a hálószobába.
Briana már ébren volt. Csöndesen ült az ágyban a takaró alatt melengetve magát és lágy tekintetével bámulta őt. Fernando elmosolyodott, majd az ablakhoz lépett és kitekintett rajta.
- Nocsak! – szólalt meg halk felkiáltással.
- Mi az? – kapta fel a fejét Briana, de a férfi nem felelt.
A nő lassan kikelt az ágyból és jobb híján Fernando tábornoki kabátját terítette magára. A hatalmas szövet kabátban elveszett meztelen teste. A ruhadarab egészen a térdéig lógott le. Összehúzta magán a kabát szárnyait és odalépett Fernando mellé.
A palota előtt egy díszes, négy lovas hintó állt meg. Kevesen engedhették meg maguknak, hogy gépkocsit használjanak. És amúgy is, a hintó sokkal meghittebb és kényelmesebb volt. A jármű ablakán most Bernardo könyökölt ki arcán széles vigyorral. Fernando ilyen messziről is felismerte. Nem tudta volna megmagyarázni mi alapján tesz különbséget az ikrek között, de, bár ők mindig el akarták hitetni vele, hogy téved, akármilyen távolságból meg tudta állapítani, hogy melyikük melyik. Még ha csak az egyiküket látta is.
- Miben sántikálhat az öcséd? – kérdezte Briana derűsen, de Fernando megint csak nem válaszolt.
A palota kertjének kikövezett útján most egy hatalmas ballonkabátba bújt alak szaladt végig. Mozgásából és a kabát szabálytalan alakjából könnyedén meg lehetett állapítani, hogy az illető nő, csupán titkolni akarja kilétét.
Bernardo arcán most még szélesebb lett a vigyor. A kabátos alak amint odaért a kocsihoz hátra fordult, hogy megnézze nem követik-e. Hosszú, kócos fekete haja sejtelmes keretet képzett arca körül, mely, ha akarta volna sem lógott volna ki a hatalmas ballonkabát nyakán. Formás testén egyszerű polgári ruhát viselt.
- Nocsak, nocsak! – ismételte meg Fernando elmosolyodva.
- Hisz ez Isabelle. – jegyezte meg Briana meglepetten. – Juan de Vega lánya.
- Mindig sejtettem, hogy ez a kis szoknyapecér, még a végén elcsavarja valami gazdag tyúk fejét. – rázta a fejét Fernando és elfordult az ablaktól.
Briana egy pillanatnyi késéssel lépett utána és hozzábújt a nála jó másfél fejjel magasabb férfihoz. Fernando benyúlt a nő testére nehezedő tábornoki kabát alá és átölelte őt. Briana lábujjhegyre állt és gyengéden megcsókolta őt. A férfi érezte, hogy testében ismét dübörögve kezd áramlani a vér és pénisze lassan, a nő combját végigsimítva emelkedik fel és merevedik meg. Briana elmosolyodott és megmarkolta a méretes szerszámot.
- Most nem, drágám. – susogta lágyan és még egy csókot lehelt a férfi szájára, majd kibontakozva annak öleléséből könnyedén belibbent a fürdőszobába.
Fernando elmosolyodott és ismét kinézett az ablakon. Isabelle de Vega most szállt be a kocsiba lehúzva magáról a meglehetősen meleg ballonkabátot, és ahogy becsapta maga mögött az ajtót a hintó elindult.
- Most már csak te maradtál Gustavo. – mondta magában viccelődve. – Ha nem vigyázol te maradsz egyedül nő nélkül.
A bizarr elképzeléstől, hogy a húga is, mondhatni, becsajozott már, egy időre elkomorodott, majd csöndesen fölnevetett. Megfordult és visszasétált az ágyhoz hogy felöltözzön és elkezdje ezt a napot is, mely az igazi harcok kezdetének ígérkezett, amely megmozgathatja az egész világpolitikát.