A segédkertész

Szerző: Ivelyn

Nem tudnám megmondani, hogyan kezdődött, csak azt vettem észre, hogy szerelmes lettem. Nem a legjobban alakultak a dolgok. De lehet a szívnek parancsolni?
Első ellenérzést az váltotta ki belőlem, hogy 19 éves lány létemre egy nőbe zúgtam bele. A másodikat pedig az, hogy az illető a nagynéném.
Dalmának hívják, az anyám féltestvére. Tíz évvel idősebb nálam, ami nem túlzottan sok a többi felnőtt rokonomhoz képest. Így szinte adta magát, hogy hozzá kerüljek a legközelebb. Könnyen kijöttünk, tulajdonképpen ő lett az a felnőtt barátnőm, akivel megosztottam a titkaimat, gondjaimat.
Közelebb akkor kerültem hozzá, amikor egy teljesen átlagos hétvégén megkérte a szüleimet, hogy elvihessen magához. A nagynénim imád kertészkedni a munkája mellett, és segítségre volt szüksége, hogy átültesse a nagyszámú virágait. A legtöbb különleges kaktusz, és a világ tájairól összegyűjtött érzékeny növény. Szívesen vállaltam a segédkertész szerepét, úgy sem akadt semmi külön elfoglaltságom.
- Zoé, döntsd meg cserepestül, nagyjából negyvenöt fokos szögben. - Ez az, jól csinálod. És most lazítsd a földet.
- Lassan belejövök - mosolyogtam. Az üvegházban imádok lenni. Mindenhol csodás zöldek, finom illatok és a légkör romantikus.
Dalmát a kis fehér köténye sem tette kevésbé vonzóvá. Kék pólója feszült hetyke mellein, karcsú dereka, hosszú combjai, és mindene, ahogy volt tetszett. A bájos arcával és pisze orrával egészen elbűvölt. Azok a nagy kék szemek titkokat pislogtak, a nagynénim szája egyenesen őrjítő volt. Imádtam nézni, ahogy beszél, fogalma sem volt, hogy milyen hatást vált ki belőlem.
- Áu! – jajdultam fel. A kesztyűn keresztül is megszúrt a kaktusz. Majdnem eldobtam az egész cserepet fájdalmamban.
- Jaj, kicsim - jött azonnal oda a nagynéném - mutasd csak!
- Ez csúnya. Gyere, bemegyünk, szemöldökcsipesszel óvatosan kihúzom.
A konyhaasztalra fektettem a kezem, Dalma aranyként csillogó haját bámultam közben, egészen picit szisszentem, amikor eltávolította a tüskét.
Ekkor hirtelen Dalma a szájába vette az ujjam, hogy megszopogassa egy kicsit, mint az anya a gyerekének. Ez hihetetlenül erotikusan hatott, a szám kiszáradt és csak bámultam a gyönyörű tekintetbe.
- Egy tea most jól esne ugye?
- Igen - feleltem ábrándos tekintettel, és azon agyaltam, hogy maradhatnék ott estére is. Vele. Dalma elvált egyébként, a férje megcsalta, pilótaként nehezen állt ellen a csábításnak. Egy ideig a nagynéném is utaskísérőként dolgozott, akkor ismerkedtek össze a London-Budapest járaton.
- Nem hiányzik Andris? - kérdeztem miközben ettünk.
- Dehogyis nem – legyintett Dalma. - Tudod, rossz egyedül lenni, de jobb, mint megcsalt feleségként élni.
- Te annyira szép vagy, biztosan ragadnak rád a férfiak!
- Csak nem járok olyan helyekre, ahol ragadhatnának rám…
- És nem hiányzik a szex? - tettem fel a kérdést határozottan, szerettem volna, ha a téma az erotika irányába fordul el.
- Inkább a társ hiányzik, de persze a szex s is - mosolygott csillogó szemekkel Dalma. – Tudod, mostanában sokat fantáziálok masztizva, férfikara, nőkre is gondolva.
- Tényleg?- tátottam el a szám.
- Igen…- kipróbálnám lánnyal is azt hiszem, de nincs hozzá bátorságom.
- Ezzel én is így vagyok. - Ekkor Dalmán volt a kíváncsiság, majd kirobbant belőlünk a nevetés. Ezzel a kis vallomással egymás cinkosai lettünk.
Dalma nemsokára bekapcsolta a hifit, kellemes zenék következtek, zuhanyozás után jártunk mindketten, Dalmának pedig egy telefonjába került, hogy nála aludhassak.
- Ez jó fotó- mutattam egy képre ahol a nagynéném bikiniben pózolt.
- Aha, tavalyelőtti, a munkatársnőimmel ruccantunk el Fonyódra.
Ekkor mintha varázslat ereszkedett volna a levegőbe, Dalma felém hajolt. Vagy én ő felé?
Nem tudom.
Az a finom izzás, ahogy összeért a szánk, elmondhatatlan, azt érezni kell. Puha akár vaj, a lehelete fenséges gyümölcs. Bőre bársonyos a nyakánál, ahogy végigszaladtak rajta ujjaim. Ő combomra tette a kezét, rám fogott erősebben, majd finoman felhúzta a csípőmig a kezét.
Lassan simogattuk le egymásról a ruhát, valami dallamot is hallani véltem, ami még inkább bensőségessé tette a kettőnk testi találkozását.
Finom csókok, mélyebb nyelvezések közben feszült meg a testem, amikor Dalma először a mellemet a szájába vette, másik keze lágyan cirógatta a csipkebugyimat, ami nedvesen, forrón ajánlkozva nyomódott kezének.

- Annyira finom vagy, részegítő- mormolta a számba, én pedig majd elolvadtam ezt meghallva.
- Imádlak, minden porcikádat szeretem. Annyira gyönyörű vagy.
Ledöntött a kerevetre, rám feküdt, finom, szép ujját ajkaim közé dugta. Szopogattam, míg ő váltakozva a mellem szopta, keményen álltak a bimbóim, ölem nedvesedett erősen.
Ahogy lejjebb haladt égető csókjaival, megbizsergett a gerincem, a hajába simítottam, amikor a köldökömbe dugta játékosan nyelvét.
- Micsoda finom illatod van - dugta az arcát lábaim közé, majd egyik kezét a combom alá tette, felemelte vele a lábam, így sokkal nagyobb helye lett, a puncim pedig szinte elé tárult.
- Csodaszép!- sóhajtotta, majd nyelve a vágatom közepén végigsiklott. Belerázkódtam egészen, megemeltem önkéntelenül a csípőmet, és Dalma finoman megízlelt mindenhol. Majd nagyajkaimat széthúzta fölül, hogy csiklómat kényeztethesse. Körbe-körbe, aprókat szopva, kaptam a finomat tőle, néha felnyúlt meggyűrte melleimet.
A mutatóujja lassan belém szaladt, majd azt követte szerencsére a középső is. Emelgettem a csípőm, ő pedig berregett csiklómmal a szájában, olyan volt mintha vibrátor kényeztetne lustán.
Amikor az első orgazmus elkapott egész testemben remegtem, még soha olyan szépet nem éreztem.
- Jó volt? - kérdezte barna hajamat simogatva, én pedig csak aléltan bólogatni tudtam.
- Megkóstolod az ízedet? - kérdezte, majd a számba nyomult az a két ujj, ami előtte a puncimban járt. Ízlett a kellemes aroma, finoman könnyű, nőies. Ráadásul jobban felspanolt.
Ezután rám hajolt Dalma, megcsókolt, huncutul villantak azok a kék szemek.
Felemelte hosszú lábát, a kerevet támlájára tette, közel araszolt testével, a másik lábával megtámaszkodott, az arcom fölött pedig ott volt a gyönyörű, csodálatos punci, vékony csíkra borotvált fazonnal. Kezemmel megsimogattam a tocsogó ajkakat, azt követve belenyaltam, hogy érezzem is. Finom volt, és még több kellett.
Hosszában nyaltam, aztán a lyuk körül, a csiklót, és megint a lyukat. Dalma csiklója a szokásosnál nagyobb, élvezettel vettem ajkaim közé, és kezdtem el ujjazni én is őt. Ő emelgette a fenekét közben, megszopogatta mutatóujját, feldugta félig a gyönyörű popsijába, míg én ujjaztam, és izgattam a csiklóját tovább. Így élvezett el nemsokára, majd összebújtunk, éreztük egymás szívverését.
Zavarban voltam, de boldog, és azt hiszem ő ugyanúgy.
Gyakran találkozunk a történtek óta, kár lenne ilyen élményeket kihagyni az életünkből.

Csajozási és pasizási tanácsok

fel