Az első csoda

Szerző: HayatVar92

Soha nem voltam jó a lányok körében, lelki okok miatt nem tudtam sehová eljárni, ismerkedni, s a témához szervesen kapcsolódó fizikai rendellenességem is volt, így végső menedékembe, az online világ szövevényes útvesztőjébe vonultam. Sajnos őszinteségem miatt viszonylag hosszú idő telt el, míg először szimpatizált velem egy lány. Meglepő módon igen csinos, vékony, sötét hajú volt, s kedvességével egészen megbabonázott. Teltek múltak a napok, nagyjából 50 km-re laktunk egymástól, így azért meg kellett találni a megfelelő alkalmat, amely csak nem akart eljönni. Bő egy héttel megismerkedésünk után úgy alakult, hogy a házunk kiürült. Ritka pillanat, azonnal tájékoztattam Őt, s némi habozás után bele is ment. Izgatottam vártam az eljövendő napot, éjszakát.
Aztán végül el is jött. Élőben is éppen olyan szép volt, mint a képeken, teste kecses volt, s csodaszép arcát vállig élő sötét haj keretezte. A buszról leszállva kedves mosollyal köszöntött, s házunkba már kéz a kézben érkeztünk. Édességgel ajándékoztam meg, s a megbeszéltek szerint megnéztünk párat a kedvenc közös sorozatunkból. A végére már egyre kevésbé tudtam odafigyelni, Ő egyre közelebb húzódott hozzám, s testének melegétől libabőrös lettem. Összeszedtem minden bátorságomat, odahajoltam hozzá, s finom csókot leheltem ajkaira. Határtalan örömömre visszacsókolt.
Hevesen faltuk egymást, s kezeink vándorútra tévedtek. Mielőtt azonban sokáig eljutottunk volna, javaslatomra a szobámba mentünk, ahol végigheveredtünk az ágyon, s ott folytattuk, ahol abbahagytuk.
Ügyetlenül lehámoztam róla a bordó melltartóját, melyet a pólója követett. Csókjaimmal elkezdtem bebarangolni a testét, végigpusziltam a nyakát, csókjaim útja hegyeken vezetett át, elidőzve azoknak csúcsain. Majd tovább haladtam a hasa felé, ajkaimat libabőr kísérte, s felszakadt belőle az első sóhaj.
Itt jegyezte meg, hogy ő még nem volt fiúval. Szóbeli szemérmessége miatt nemigen érintettük ezt a témát, így meglepődtem, de így volt ez szép, ő is, én is először élhettük át a testiség örömeit. Megnyugtattam, hogy ha lehet, csak még jobban örülök neki, majd egy néhány perces csókcsata után finoman eldöntöttem az ágyon, és a belső combjait kezdtem el puszilgatni. Végül aztán elértem a gyönyörök kapujához. Először megszabadítottam a gyarlón uralkodó utolsó ruhadarabjától, majd hamvas, érintetlen punciját óvatosan szétnyitva belekóstoltam kelyhébe. Íze finom volt, olyan, amilyennek elképzeltem. Nyelvemmel felfelé haladtam, a csiklóját keresve, s ő halk nyöszörgéssel jelezte, hogy jó helyen járok. Körkörösen izgattam, egyre erősebb nyomást gyakorolva rá, néha kicsit meg-meg szívva. képŐ kezével férfiasságom után kutatott, kicsit feljebb csúsztam hát, hogy ő is kényelmesen odaférjen, s nekem se kelljen ajkaimmal elengedni őt. Mikor aztán megtalálta ő is, amit keresett, s első bátortalan mozdulatait is megtette, fel-le húzva rajta a bőrt, egy pillanatra abbahagytam az Ő kényeztetését, annyira beleremegtem a mámorba. Aztán persze észbe kaptam, s folytattam, ahol abbahagytam.
Mutatóujjammal finoman ostromolni kezdtem a bejáratát is, s tudván, hogy még szűz, csak az ujjpercemet merítettem el a már kéjnedvben úszó puncijában. Közben kicsit odébb húzódtam, hogy ne érjen el, s tudjam figyelni az arcát, nem fáj-e neki. Szerencsére ilyesmiről szó sem volt, így felbátorodva mozgattam benne az ujjam. S az a kedves lány, nem törődve vele, hogy nekem picit más, újfent megragadott, s próbált odahajolni, hogy szájával okozhasson nekem örömet, de az elhelyezkedésünk miatt ez nem volt még lehetséges. Még feljebb húzódtam hát, s bár látni lábaitól nem láttam, egészen hihetetlen érzés öntött el, mikor megéreztem a forróságot a farkamon, s puha ajkait, ahogy óvatosan, tapogatózva fel-le járnak rajta. Meg is állítottam azon nyomban, nem szerettem volna idő előtt megszakítani ezt a csodát, még akartam belőle. Közben nyelvemmel egyre hevesebb táncot jártam a csiklóján, ujjam is egyre gyorsabban siklott benne, s megéreztem, hogy testét egyre jobban feszíti, erősebben nyomtam hát hozzá ajkaim. Nyöszörgései hangosodtak, végül mindene hullámozni kezdett, elakadt a lélegzete egy pillanatra, puncija lüktetni kezdett, s egy felszakadó sóhaj kíséretében elélvezett. Élvezte első hullámaiban sem engedte el a falloszom, sőt, ahogy én rágyorsítottam a vihar előtti csendben, úgy gyorsított ő is önkívületi állapotában, s ez, no meg élvezetének hangjai, testének reakciói együtt engem is kitörésre késztettek, így mindkettőnk első alkalmával sikerült egyszerre átélnünk ezt a csodát. Mellé csúsztam, megcsókoltam, s feküdtünk még egymás mellett egy darabig, szótlanul.


* * *


Másnap hajnalban keserédes ízzel ébredtem mellette. Egyrészt ott pihegett mellettem egy csodaszép lány, akivel a legelső élményeimet élhettem át, másrészt viszont tudtam, hogy a busza korán indul vissza, s ki tudja, mikor látom újra. Korán volt még, narancssárgán villogott a kinti ablak, s gondolataim sokaságába belefáradva visszafeküdtem kicsit.
Mocorgásra nyílt a szemem újra, s megláttam Őt, ahogy egészen közel van hozzám, s a szemembe néz. Elmosolyodtam, mire ő is, szemei vággyal voltak telítve. Csak néztük egymást egy ideig, majd hirtelen felindulásból, teljesen meglepve fölé kerekedtem, s ráereszkedtem, térdeimmel támasztva magam csípője mellett, hogy ne kerüljön rá minden súlyom – no nem mintha az olyan sok lenne. Hevesen csókolózni kezdtünk, majd a nyakára tértem át, önuralmamat teljesen elveszítve szívogattam azt, majd némi közelharc után Ő vette át az irányítást, s tette velem ugyanezt. Közben szép lassan fordult a kocka, maga alá gyűrt, s finoman lefelé nyomott, jelezve, hogy én csak feküdjek nyugodtan, ő majd teszi a dolgát. Hát tette is, de még hogy... ajkai végigjárták a mellkasomat, a hasam, s kezeinek áldásos tevékenysége nyomán mire csókjaival az ágyékomhoz ért, már szabadon ágaskodó férfiasságom fogadta. Egy pillanatra felemelkedett, fejem alá két párnát csúsztatott, hogy nekem kényelmesebb legyen, s jobban láthassak mindent. E kedves gesztustól is teljesen elaléltam, hát még attól, ami ezután következett! Falloszom tövétől haladt felfelé a csókjaival, látszott, hogy ma – a tegnapi kényelmetlen helyzet után - minden centijét ki akarja használni, s minden percét kiélvezni. A makkomhoz érve nyelvével lefetyelni kezdett a legérzékenyebb pontomon, majd újra lefelé kezdett haladni, de nem állt meg az aljánál, haladt tovább, s megkeményedett zacskómon keresztül szívta be egyik, majd másik golyómat, s közben puha kezeit a farkamra kulcsolta, s lassan, érzékien mozgatta. Néhol rászorított, néhol bőrömet alig érintve suhantak el ujjai. Majdnem elmentem, de kérésemre mindig pillanatokra megállt, ilyenkor kedvesen rám mosolygott, s mikor jeleztem, hogy újra szabad a pálya, lassan, csábító mozdulatokkal kezdte újra játékát, melyek egyre hangosabb sóhajokat csalogattak ki belőlem. Közben megragadtam combjait, s kicsit magam felé húztam Őt, hogy én is hozzáférjek, hisz kezdett már lelkiismeret-furdalásom lenni, hogy csak Ő ad. Nem volt ellenére, s ujjaimmal a tőlem telhető legfinomabb játékossággal köröztem csiklóján, s bejáratánál. Így jobb volt, hogy rá figyeltem, a magam kéje épp annyival lett távolabbi, hogy ne kelljen megállítanom már Őt. Szerencsére már könnyű dolgom volt Vele, első érintésemnél is folyt belőle a kéjnedv, s ujjaim játékával ez csak fokozódott.
Aztán elhúzódtam, s én kerültem az ágyékához, combjait széttártam, s a számmal kezdtem én is kényeztetni. Ő a hajamba túrva húzott magához, s hangját felszabadultabban engedte már ki, mint tegnap. Aztán eltolt magától. Kérdőn néztem rá, mi a baj, de mosolyt láttam az arcán, és még mélyebb vágyat a szemében, mint addig. Derekamnál fogva maga fölé húzott, mélyen a szemembe nézett. Értettem. Megkérdeztem tőle, hogy biztosan akarja-e, mire ő megcsókolt, és vadul rámarkolt a farkamra. Megtette válasznak.
Elővettem az óvszert, melyet nem nagy reményekkel vettem meg, s némi ügyetlenkedés után felhúztam magamra. Ő már türelmetlenül várt, s férfiasságomat fogva igyekezett kelyhével közelebb férkőzni hozzám. Én csak ámuldoztam közben, nagyon jól esett, hogy egy lány ennyire vágyik rám. Odaillesztettem kitárulkozni kívánó bejáratához, finoman köröztem vele, makkomat alig egy centire mártottam belé, s mikor már képkészen állt, arcát figyelve egy nem túl gyors, de határozott mozdulattal behatoltam. Arcát figyeltem először, pillanatnyi fájdalma után gyorsan elterült rajta a mámor, mire én elkezdtem mozogni. Csodálatos érzés volt, ahogy forrón, bársonyosan körülölelt, s ahogy kitöltöttem Őt. A pettinghez képest sokkal hangosabban volt, s ez még tovább fokozódott, mikor farkamat teljes hosszában kihasználva teljesen kintről indítva tövig belé hatoltam. Ágyékom minden ütközésnél csattant, s ő szemét behunyva élvezte, ahogy mozgok benne. Bevallom, hamar ki kellett szállnom belőle, s fújni picit, nehogy hamar vége szakadjon e csodálatos szeretkezésnek, de eközben őt ujjaimmal – immáron teljes hosszukban – tovább kényeztettem. Aztán felült, s kezét a mellkasomnak nyomva határozottan nyomott az ágyhoz, s én hanyatt fekve, fejemet a párnákra rakva néztem, ahogy csábos mozdulattal fölém guggol, s rám ereszkedik. Nem fel-le kezdett először emelkedni, hanem csípőjét erősen az enyémhez nyomva körözni kezdett, kisebb, majd nagyobb köröket megtéve. A mennyekben éreztem magam. Aztán kezével az ágyra támaszkodva elkezdett lovagolni rajtam, kezeit a mellkasomon nyugtatva, meg-megcirógatva azt. Bizonyára felkészült valahol, mert zseniálisan csinálta. Hüvelykujjammal közben elkezdtem izgatni a csiklóját, éreztem, hogy nem bírom már sokáig, s bár utána is lehet örömet okozni, valahogy azt szerettem volna, hogy a farkamtól legyen orgazmusa. Én már az élvezet határán voltam, s igyekeztem visszatartani azt, hisz tudtam, hogy élvezetétől eldurrannék én is, s a tegnapi után újra egyszerre szerettem volna átélni Vele a gyönyört. Szerencsére érezte ő is, hogy mi a helyzet, pillanatokra megállt, s ilyenkor még gyorsabban ficánkolt ujjam a csiklóján. Aztán egyszer kérésemre nem állt meg, hanem rám hajolt, s átölelt. Elém tárulkozó nyakát szívogattam, s alulról elkezdtem eszeveszett tempóban száguldani benne, reméltem, hogy ha nem kell a mozgásra figyelnie, könnyebben eléri a csúcsot. Szerencsére tudta, mit miért csinál, szaggatottan felsóhajtott, nyögött egy óriásit, s rám zuhant. Teste teljes egészében hullámzott, reszketett, puncija lüktetett a farkamon, ami megint csak kiváltotta belőlem is az élvezetet, s utolsó erőmet kihasználva kiszálltam belőle, s nyögve, rángatózva, a mámor ködében teljesen elveszve élveztem el.
Egymás mellett pihegtünk egy ideig, majd miután az idő újra kezdett számunkra is értelmezhető formát ölteni, rájöttünk, hogy a busza hamarosan indul. Természetesen lekéste, de ezt cseppet sem bántuk.

Csajozási és pasizási tanácsok

fel