Kolléganő karácsonyra

Írta: Whitecab

Az éves céges karácsonyi buli délutánján korán leléptem, ahogy a többség, hogy felkészüljek az estére. Öltöny, egy elegáns ing, nyakkendő, amit egy céges rendezvény megkövetelt. Egy kollégánál melegítettünk, páran boroztak, mi whiskyztünk, de a lényeg, hogy mindenki elég jó hangulatba került mire odaértünk. Szerencsére a főnöki évértékelő beszédnek pont vége volt, így rögtön hozzáláthattunk a vacsorához. Közben elindult a zene, kis udvarias társalgás pár kollégával, tánc a kolléganőkkel, közben kis összesimulás és óvatos simogatás, ami az elfogyasztott bor mellé már elég könnyen jött mindenkinek. Aztán jött Erika. Pont a gyengém, vékony, mint a nádszál, minden porcikája az a finom törékeny nőiesség, pedig messziről nézve 180 centi mellett nem tűnik annak az elveszett teremtésnek. Mindenesetre tánchoz pont az ideális magasság. Már ötödik éve, minden karácsonyi partin eljárjuk ugyanazt a táncot, a zene ugyan más, de a mozdulatok visszatérnek. Pörgés, mosoly, kis belassulás, összesimulás de mire túl sok lenne újrakezdődik az egész. Rákérdez, hogy mennyivel, is vagyok fiatalabb nála, én vissza dobom a labdát: Mikor is születtél? 4 év különbség, nem sok, de nem válaszolok neki konkrétummal, csak tovább fecsegünk. Néha már azt érzem, hogy túl jól simítja a testét hozzám, persze ez lehet csak véletlen, vagy az alkohol miatt érzem ezt. Azért 4-5 szám úgy telik el, hogy észre sem vesszük, pedig csak egyre kértem fel. A következő egy lassú, romantikus dal, nem is igazán értem, hogy egy céges rendezvényen miért játszanak ilyet, azért viszonylag kevés pár van, akik összebújásra legálisan kihasználhatják. Közben hozzám simul és a vállamra hajtja a fejét. Halkan dúdolja a dallamot, majd valamit a fülembe suttog. Én sem akarom elengedni, kicsit simogatom a hátát a lassú ritmusra, még szorosabban ölel, néha talán kicsit bele is borzong. A szám végén a bulinak is vége. Elmúlt 3 óra, a zenét lekapcsolják, fények fel, a szemnek elég bántóan, de ezt szóvá már senki nem teszi. Együtt megyünk a ruhatárhoz és a közös taxihívás is valahogy magától jön. Mondjuk nem is taxival akartam menni, itt lakom pár utcára a helyszíntől. Bemondja a címet, majd elindulunk, a sofőr már szerencsére nem ránk figyel. Egymásra nézünk, elcsattan egy csók, nem kér senki magyarázatot. A sofőr közben valamit magyaráz az útvonalról, de nem is igazán figyelünk rá. Édes a csókja. Forró, puha ajkai szinte felfalnak, mint aki nem evett már napok óta. Vagy talán hónapok óta. A kabátgombok közt utat talál a kezem, most már kicsit bátrabban simogatom kis fekete miniruháján keresztül. Kerek csípője, mellei aprók, de kemények és formásak. képA harisnyán keresztül simogatom, már kölcsönösen egymás combtövénél járunk, amikor a taxis megáll, majd szól, hogy megérkeztünk. Kis zavartság, miért is nem az én címemet mondtam, hisz az van közelebb, de ha már így alakult, akkor menjünk fel hozzá, majd később hazamegyek egy másik taxival. A liftben néma csendben utazunk, de szinte izzik a levegő. Nehezen találja a kulcsát, de aztán bejutunk és már belülről kattan a zár. Kb két másodperc csend és sötétség alatt újraélem az elmúlt évek összes összenézését, félmosolyát. Mohón markolok rá a mellére, miközben az előszobaszekrénynek döntöm. Úgy csókol, mint aki évek óta várt erre a pillanatra. Lassan haladok lefelé a kezemmel, simogatom az oldalát, a csípőjét, a fenekét. Aztán a combja jön, először kívül, majd fokozatosan befelé haladva egyre feljebb. Ahogy a vastag téli harisnyán keresztül a szeméremdombjához érek a kézfejemmel hangosan felsóhajt. Nem kell sok idő, már a harisnyát lefejtve, a bugyin keresztül simogatom. Közben a mohó csókok nem hagynak alább, másik kezemmel a mellét masszírozom, ő már a farkam simogatja az öltönynadrágon keresztül. Nem kell kétszer mondania, hogy menünk a hálószobába. Az ölembe kapom és ismeretlenül is a jó irányba indulok el. Az ágyra döntöm és vízszintesen folyatjuk, amit az előbb függőlegesen kezdtünk el. Jobb kezemmel a felhúzott ruha alatt kikapcsolom a melltartóját, majd rögtön simogatni is kezdem. Pont tenyérnyi mellei vannak, apró bimbókkal, de szinte karcolják a kezem. Közben a másik kezemmel már a bugyin belül simogatom a szeméremdombját, majd kicst később lejjebb a rést. Amint megérzem a nedvességét, hirtelen taktikát váltok, a ruha már csak akadály. Áthúzom a fején, a melltartó magától esik le. A harisnya és a bugyi levétele is csak egy mozdulat. Ő szinte ugyanilyen gyorsan szabadít meg a ruháimtól, az ingem talán pár gombot el is veszített, de nem érdekel. Meztelenül fekszik alattam, a simogatások finomabbak, de már nincs semmi az útban. Visszatérek a mellére és a másik kezemmel a puncira, egyre hevesebben masszírozom, ő már hangosan liheg. A középső ujjam a csiklóján, csak arra koncentrálok, már nem kell sok, hangosan élvez. Néhány rándulás, majd halk pihegés. Nem sokkal később a hátamra fektet, átveszi az irányítást. Először csak a kezébe veszi a farkam, finoman megszorítja, játszik vele. A mosolya kacér, de látszik rajta, tudja mit csinál. Rámarkol és lassan húzogatja. A végét az ajkai közé veszi és gyorsít a tempón miközben égig a szemembe néz. Már nem bírom sokáig, oldalról látom a testét, az finoman ringó apró bimbókkal, hosszú combjait, hófehér bőrét, ahogy mozog a ritmusra. Az első lövés az ajkait éri, kicsit mellé is folyik, de gyorsan kapcsol és tövig bekapja majd erősen pumpálja egészen az utolsó cseppig. Amikor már minden megnyugodott mellém fekszik. Simogatjuk egymást, a szemében csak a kifogyhatatlan vágyat látom, amitől gyorsan újra erőre kapok. A hátára fekszik, szétveti a lábait majd magára húz. Kicsit még játszom vele, csak lazán simogatom a rést a makkommal, nem teszem rögtön be. Ő halkan sóhajtozik, magához húzza a csípőm. Pár finom mozdulat, igyekszem lassan haladni befelé, de annyira nedves és forró, hogy nehéz megállni. Pár perc múlva már teljes erővel tolom be neki, ő hangosan nyög, de ekkor már én sem bírom visszafogni magam. Fokozatosan gyorsítunk a tempón és veszünk el egymás szemében, ahogy közeledünk a végéhez. Kicsit lassítok, hogy bírjam még, de ez csak még jobban megvadítja. teljes sebességre kapcsolok, ő már valahol teljesen máshol jár, csak a kontroll nélküli élvezet látom a szemében, ahogy az orgazmus magával ragadja. Ezt a műsort én sem bírom sokáig, vele együtt megyek el. Aléltan fekszem rajta, a szemeiben az édes kielégültség, egyikünk sem akar mozdulni. Azért lassan mellé fekszem, de továbbra is szorosan átöleljük egymást. Ő alszik el először, jó nézni, ahogy szuszog, de aztán engem is elnyom az álom. Másnap reggel a telefon kelt, a másnapos féljózanság fáradtsága mellett nehezen jönnek a szavak, de aztán nagy nehezen megtaláljuk a közös nevezőt. Házi nyúlra nem lövünk, ő idősebb, én fiatal, más értékrend, úgy sem működne. De a vágy mindig is ott volt a köztünk. Talán megismételjük egyszer, ki tudja, de maradjon minden úgy, ahogy eddig volt. És maradjon meg a szép emlék. Taxit hívok, pont beérek tízre egy megbeszélésre. Az ebédlőben már csak egy mosolyt kapok tőle. Ugyanazt a mosolyt, mint az elmúlt években, csak már egész mást jelent.

Csajozási és pasizási tanácsok

fel