Szerző: patika
A préri üresen tátong, csak egyetlen lovas kocsi zötyög az úton. Egy háromtagú család utazik rajta, jókedvű dalokkal töltik a hosszú útjukat. A vadnyugat kis szegletébe költöznek át, mert a családfő ott kapott állást. Dr. Foster vezeti a fedett fehér vászonnal takart echós szekeret. Mellette ül felesége, Mary és lányuk Annabelle.
- Apám mi az ott az út szélén? – kérdezi a lány.
Egy férfi fekszik az út szélén hason. Dr. Foster azonnal átadja a gyeplőt a feleségének és hátranyúl a puskájáért.
- Sose lehetünk elég óvatosak, Kincsem! – Int a lányának, hogy azonnal vonuljon vissza a kocsi védelmébe. Természetesen kikukucskál a vászonfüggöny résén át, nehogy lemaradjon bármilyen eseményről.
Körbenéznek, nehogy banditák csapdájába essenek. De itt nem lehet elbújni sehová sem. Teljesen üres a táj, sehol egy fa vagy bokor. Dr. Foster meghúzza a gyeplőt felesége kezében, hogy megálljon a kocsi és leszáll megnézni a férfit.
- Drágám, veszélyes itt megállnunk a semmi közepén!
- Orvos vagyok, nem mehetek tovább, ha sérültet látok.
Megfordítja a férfit, hogy szemügyre vehesse mitől tiszta vér minden. Lőtt seb tátong a jobb combján.
- Igazad van, nem időzhetünk ezen a vidéken sokáig! Ez itt az indiánok földje. Ezért fogjuk feltenni a kocsira, és menet közben ellátom a sebét, majd a következő faluban kitesszük. Szerintem túléli, csak sok vért vesztett és valószínűleg kiszáradt.
A gyeplő maradt az asszony kezében, Dr. Foster a kocsi hátsó részében látja el a férfit. Annabelle az apjának segédkezik a beteg mellett. A combja sérül meg, ezért megkéri a lányát, hogy húzza le a férfi nadrágját, amíg ő a táskájában megkeresi a szükséges orvosi felszerelést. Annabell hirtelen felsikít. A kocsi hirtelen megáll, és az anya riadtan kérdezgeti mi történt. A férfi nem viselt alsónadrágot, így amikor levette róla a nadrágot, Annabelle meglátta a férfiasságát.
- Semmiség! Hajts tovább, Mary kedves! - A doktor nyugodt szenvtelenséggel egy rongyot terít az ijedelem tárgyára. – Már láttál ilyet, amikor az unokatestvéredet pelenkáztad. Ha ápolónő akarsz lenni, nem szabad megijedned ilyen apróságtól. Ez teljesen természetes dolog.
- Apróságnak nem nevezném – gondolta Annabelle – bár nincs összehasonlítási alapom. Ilyen férfival még nem találkoztam, annyira helyes, és milyen férfias…..
Nem ábrándozhat sokáig, mert apja magyarázza a seb ellátásának mozzanatait. Amikor a doktor végez, egy takaróval betakarja újdonsült betegét és kiül a bakra átvenni a feleségétől a vezetést. Annabellere bízza a beteget. Azonnal szólnia kell, amint felébred.
Végre rendesen szemügyre veheti a férfit. Az arca férfiasan borostás, a haja sötét kócos. A ruhája igazi vadnyugati stílusú, kicsit rosszfiús beütéssel. Annabelle gondolatai nem szabadulnak a férfi ágyékától. Félve, nehogy a szülei észrevegyék az idegen mellé kucorodik és felemeli a takarót. Határozottan nagyobb, mint a Tomi babáé - mosolyog magában. Gyorsan visszateszi a takarót a helyére és elfoglalja a saját helyét, mert az anyja kérdez tőle valamit. Egész nap az idegent bámulja és elképzeli, hogy milyen lesz, amikor felébred. 
Annabelle fiatal még, alig 17 éves és szeret álmodozni. Gyönyörű gömbölyű kebleit szereti kihangsúlyozni, és van valami huncut csillogás a szemében, amit a férfiak figyelmét egyre gyakrabban felkelti.
Estére a lányt elnyomja a kocsi rázása és az ábrándozástól mélyen elalszik. Szülei kihasználják a ritka alkalmat, hogy kettesben lehetnek és gyors tábortűz rakás után azonnal egymás karjába vetik magukat. Régóta házasok, de szerelmükk heve sosem csillapodott. Annabelle szokásos hangokra ébred, kikukucskál a kocsi függönye mögül. Ismerős a látvány is, de eddig nem tetszett neki ennyire, inkább csak tudomásul vette a szülei aktusait. De az egész nap az idegen férfiasságáról fantáziált, és teljesen be van indulva. Ahelyett, hogy a fejére húzná a takarót, inkább tovább folytatja a kukkolást. Anyja éppen az apja farkát húzogatja, szopogatja. Látszik, hogy a férfinek ez mennyire tetszik. Annabelle gondol egyet és az eszméletlen férfi mellé térdel. Felemeli a takarót, csak egy pillanatot tétovázik, de kézbe veszi az egész napos álmodozásának tárgyát. Úgy húzogatja, ahogy pár perce az anyjától látta. A kezében a fallosz életre kel, megkeményedik. Annabelle egyre mohóbb, és egyre többre vágyik. Megnyalja a száját, és kinyújtja a nyelvét. Ráhajol az idegenre és megkóstolja annak idegen ízét. A férfi megmozdul kicsit, amitől a lány megijed. Gyorsan visszatakarja, ellenőrzi, hogy tényleg alszik-e még és visszaül továbbnézni szülei együttlétét. Lopva a férfire pillant.
- Nem lehet gond, alszik és egyébként is meg van kötözve. - gondolta Annabelle. Mintha valami megváltozott volna a lányban. Máshogy nézett a szülei tevékenységére. Érezni akarta ő is, hogy milyen a szeretkezés. Az ágyéka, mellei érintésre vágyakoznak. Életében először érinti meg magát azért, hogy örömet okozzon magának. Felhúzza a szoknyáját és úgy simogatja magát a lába között. A szemét nem veszi le a szüleiről. Minden részletet meg akar jegyezni, minden mozdulatot. Anyja négykézláb térdel, apja hátulról döngeti. Hallatszik, ahogy a testük egymásnak csapódik. Teljesen megbabonázza a látvány. Nem veszi észre, hogy az idegen közben mögé lopózik és befogja hátulról a száját. Maga sem tudja, miért nem sikolt, vagy miért nem ellenkezik. A férfi hátulról átkarolja és a lány kényeztető keze helyére a sajátját teszi. Együtt nézik a műsort.
- Ilyen rossz kislány vagy, hogy egy megkötözöttet felizgatsz, de nem fejezed be? - Annabelle megszólalna, de a férfi mutatja, hogy maradjon csendben.
- Mégis hogyan szabadult ki? És most mit fog csinálni? - ilyen gondolatok cikáznak a fejében. Az egyik kérdésre megkapja a választ: - Most pedig befejezed, amit elkezdtél! Feláll a szűk helyen és az ágaskodó farkát teketóriázás nélkül belenyomja a szájába, és ütemesen mozogni kezd nem kímélve a pici szájat.
Többé már nem gondolkodik, csak átadja magát az érzésnek, a történéseknek. Ösztönösen szívni kezdi, és kezeit ráfonja a hatalmasra duzzadt dorongra. Kívánja az idegent, legszívesebben felfalná olyan finom. Amikor kihúzza teljesen még meg is nyalja a hegyét.
- Jó kislány! Hadd kóstoljalak meg én is! – Lehajol a lány lábai közé. - Közben nyugodtan folytathatod a nézelődést. Jól csinálják, meg kell mondjam. De csendben légy!
Belenyal a lány lábai közé, közben beszippantja az illatát. Két ujját közben feltolná, de megakad.
- Te szűz vagy? – Lepődik meg a férfi.
- Ne hagyd abba! – zihálja Annabelle.
- Ilyen tüzes szűz ribanccal még nem találkoztam. – mosolyog az idegen. Folytatja a nyalakodást, de azért hozzáteszi. – Biztos sok faszt szoptál már, annyira jól csináltad.
Alig kap levegőt, válaszolna, de csak annyi jön ki a száján, hogy – Soha! - közben éktelen vágyat érez arra, hogy a saját mellét gyúrja. Még ruha fedi őket, de mintha megkötözve lenne, nem bírj magán elviselni a ruhát. Szinte letépi magáról, hogy végre érezhesse a sima bőre érintését.
Már nem nézi szülei üzekedését, behunyja a szemét, fejét hátraveti és csak az érzésekre koncentrál. Megszűnt a világa, már csak ez az idegen van. Nem is igazán tudja, mi történik vele. Nyalja, szívja, simogatja.
- Soha?
- Soha.
- Csók?
Annabelle rázza a fejét és rájön, hogy még sose csókolózott, de már szopott…. És milyen finom volt… Újra akarja szívni, nyalni. Felül, az idegen is felemelkedik. Anna szeme a férfi ágyékát keresi, de hirtelen a férfi megcsókolja, visszadönti és ráfekszik. Talán egész nap ez a legmeglepőbb számára. Borostás arca ellenére az idegen szája annyira puha és játékos, hogy rögtön táncba kezd a nyelvük. Érzi a teljes testsúlyát és még valamit… A férfiassága az ágyékához dörzsölődik, amiről eddig nem látott vadság kerítette hatalmába. Akarta. Magában. Most.
Elkezdett fészkelődni a férfi alatt, ölelte, csókolta. Az idegen tudja mit jelent mindez. Lenyúl, beigazítja a farkát és határozottan elkezdi benyomni.
Annabelle nem is lehetett volna boldogabb, megfeszült a háta a kéjtől, fájdalomtól és elkövetett egy hibát. Szüzessége elvesztésének pillanatában egy nyögés hagyta el a száját. Ők észre sem vették, de dr. Foster pár pillanattal később meztelenül tépte fel a kocsi függönyét. Hatalmas oroszlánüvöltéssel lökte le lányáról az idegent, fogta rá puskáját és közéjük állt.
Óriási hangzavar költözött be a sivatag csendjébe. Annabelle anyja visított, dr. Foster üvöltött, az idegen jajgatott, mert a sebe felszakadt a dulakodásban. Egyedül Annabelle maradt csendben, meg sem mert mozdulni, csak a lábát húzta fel. Még mindig lihegett a kéjtől, érezte az idegen ágyékának hiányát. Vágyakozva nézett a férfi szemébe, aki cinkos módon bólintott felé.
Annabelle megváltozott, már nem ugyanaz a lány, mint reggel volt. Határozottság lett úrrá rajta. Tudja, hogy bármi áron akarja ezt a férfit és meg is védi, ha kell. Feláll apja háta mögötti szűk kis helyen és valami szerencse folytán ki tudta szedni a puskát a kezéből, és az idegen felé taszítja. Az anyja nem lát semmit a kocsiban történtekből, csak visít folyamatosan, apja üvölt, az idegen vonyít.
Egy puskalövés hallgattat el mindenkit. Csend. Mozdulatlanság.
Minden szem Anabellre tapad, de nem ő lőtt.
Megérkeztek az idegen cimborái. Banditák.
Ha tetszik, akkor szeretném folytatni. Még további hat vadnyugati mese várja, hogy leírjam.